2014. november 16., vasárnap

A reklám helye

Blogot írni jó dolog, de még jobb, ha ezzel a tevékenységgel hasznosak (és nem csak szórakoztatóak) vagyunk a nagyérdemű számára. Éppen ezért új "szolgáltatást" vezettem be az oldalon, ezentúl bármilyen jellegű termékmegjelenítést találtok az adott bejegyzésben, a poszt végén hirdetés felirattal egy banner lesz az adott téma elérhetőségeivel kapcsolatban. Jó példa egyik előző bejegyzésem a Mura parti túráról, itt szálláshelyem webcímét és telefonszámát adom meg azon szerencsések számára, akik eljutnak erre a gyönyörű helyre. Nem csak nektek próbálok ezzel segíteni, az ehhez hasonló hangulatos helyeknek is jól jön a reklám; ez a legkevesebb, cserébe a forintban meg nem hálálható vendégszeretetért. Fontos, hogy ezek nem google reklámok, így közvetlen link sem mutat rájuk, azaz semmiféle anyagi támogatást nem kapok ezért. Nem árt tudni, hogy cégeket, nagyvállalatokat nem fogok reklámozni, azaz semmiképp nem kerül ki Salmo, Rapala, Simms, stb felirat, kizárólag magyar olyan kistermelők, vendéglátó egységek, s társaik szerepelnek majd a bannereken, melyekkel én is maradéktalanul elégedett voltam. 

Magyarul: ezentúl egyszerű dolgotok lesz, elég bekukkantani ide, a bejegyzés végén meglesni a bannert, és indulhattok is egy kiadós túrára, egy finom halvacsorára, vagy egy baráti borozásra...


2014. november 9., vasárnap

Sárosan és boldogan

Indulok a Murára. A lépcsőházban összeakadok két szomszéddal; egy kriptaszökevény és egy leharcolt háziasszony esik éppen egymásnak valami gangon nevelt kóró miatt. Ma már ez a harmadik perpatvar, egy újabb epizód a Szomszédok című telerémálomból. Lakótelep, cipős doboz méretű lakások, kis élettér, kevés ész. A népnevelő tévéműsorok megteszik a hatásukat, a két nő rémisztő élethűséggel adja elő a tegnap esti Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor kulcsjelenetét. Elsunnyogok mellettük, nem is hallják, ahogy köszönök. Elmosolyodok, a százötven kilométeres autóút hirtelen nem is tűnik olyan hosszúnak...


Mikor bedokkolok a rátkai kis ház udvarán, elfog az az ismerős nyugalom, ami minden hasonló túrát áthat, és amiért képes vagyok bármekkora utat megtenni. A cserépkályhában ég a tűz, a lángoló akácfa illata keveredik az eső áztatta avar atmoszférájával; otthon érzem magam. Csend és nyugalom, Fekete István vadásztörténetei jutnak eszembe, a kis kalyiba, a málnázgató medvék, az egyedüllét; kevesen értik meg és érzik át ezt a fajta harmóniát.
Mert most egyedül jöttem, néha erre is szükség van. Imi és Ricsi holnap úgyis csatlakozik, meglessük a Murát meg a környező vizeket. Este pedig irány haza, vasárnap más dolgom van, így villámpeca lesz, kicsit kapkodós, hiszen a helyi vizeket bejárni (főleg megismerni) egy élet is kevés lenne. Az eső azonban egyre jobban esik, a Hydroinfo szerint ráadásul a Mura is folyamatosan emelkedik, így nem tudom, mi sül ki majd a holnapi napból. Mindenesetre egy kiadós vacsora (paprikás szalonna, lila hagyma, friss kenyér és szállásadóm idei fehér bora) után még elfüstölök egy gyors pipát és nyugovóra térek.


Jól sejtettük, szombat reggel a Mura sértődötten és sárosan fogadott minket. Az eső még mindig esett, ráadásul a szél is megállás nélkül duruzsolt a fülünkbe, így szomorú búcsúpillantással hagytam Simi kocsijának csomagtartójában a vadonatúj legyes-balinos botot. Gumival süllőztünk - számomra teljesen szűz terület, egyszerűen nem tud megfogni a varázsa -, s szinte én sem hittem a szememnek, mikor a partszegélyt borító levélhalom alól egy kapálózó kis süllőcskét varázsoltam elő.


Nevezetes hal őkelme. Nemcsak azért, mert rettenetesen sáros vízből került elő, hanem mert ő az első folyóvízi süllőm! Persze fogtam már süllőt, rengeteget, pergetve és legyezve is, köztük szép példányokat: de állóvízen, s néhány éves folyóvízi múltam "csak" a balinok és a domik aktív hajkurászásával telt, nem sok idő maradt csíkos barátaimra. Mindenesetre azóta várok erre a pillanatra, mióta gyerekként kezembe fogtam az első Hunyady Attila könyvet és olvastam imádott kékfarkúiról...
Később pályát váltottunk, itt Simi segített partra egy erősen szabadkozó halat.


Magyar bucó, méghozzá milyen szép bucó! A kis gumi az állába akadt, így különösebb megrázkód- tatás nélkül került vissza a folyóba. 

Mivel délig több akció nem volt, körbeautóztuk a környék vizeit (azaz vizeinek egy jelentéktelen kis hányadát), majd visszavágtattunk a főhadiszállásra. Szemügyre vettem a Gampel Pisti által épített Zselyke nevű műlegyes botot (gyönyörű, de szépségben a névadó nyomába sem érhet), majd Simi anyukájának fenséges almás pitéje után felnyergeltük a két rendelkezésre álló kajakot, és nekivágtunk egy közeli bányatónak. Itt már Ricsi és kisfia is csatlakozott hozzánk egy kiadós pecára. 


A kajakos legyezéshez igazán optimális idő volt: erős szél, jókora lökésekkel, szerencsére a Pikesaber meg a nagy műlegyek kombinációjával ezt az akadályt is sikerült legyőzni. Három órán keresztül dacoltunk az elemekkel, s már éppen feladtam volna, mikor Csoki bácsi Game Changer-ére valami szörnyeteg olyat rácsavart, hogy majd' kiestem a kajakból. Az év legélvezetesebb és legkilátástalanabb fárasztása következett, hiszen adott volt minden: hínármezők, mély víz, és egy önmagát barrakudának képzelő csuka. Végül nagy nehezen a kajakba emeltem, ahol táncolt még egy sort, jól összekent csukatakonnyal. Persze fülig ért a szám, de akkor már Simi is mellettem volt és együtt örült velem a szép halnak. 


Ő pedig a fehér (!) Game Changer a csata után. Mint láthatod, a kroki nem kímélte szerencsétlent, fél szemére megvakult, csoda, hogy egyben maradt...


Lassan szedelőzködtünk, hiszen Ricsi anyukája várt minket egy országos méretű lángosozással, ahová hivatalos volt az egész társaság. Beszélgettünk, mindenki fülig tejfölös volt, nekem pedig majd' megszakadt a szívem, hogy lassan indulnom kell hazafelé. És - nem győzöm hangsúlyozni - nem a halak és a horgászat miatt...

Kilenc körül már otthon voltam. A ház előtt két nyugdíjas bányász üvöltött egymással valami mondvacsinált sérelem miatt. Nem foglalkoztam velük, hiszen lelkileg még mindig százötven kilométerre a meleg szobában ültem és lángos majszoltam a barátaimmal...


2014. október 18., szombat

Hatóságilag!

- Jó reggelt, Magdi néni!
- Jó reggelt, Emese, drága! A boltba mész?
- Igen, Magdi néni, reggeli kell a családnak.
- Gyere menjünk együtt. Hogy van Lajoska?
- Köhög még Magdi néni, de semmi baja. Azért még fekszik egy kicsit a héten...


- Nagyon helyes, Emese. Te, képzeld, a szomszéd korán reggel zörgött már az autójával, mondom neki: hová megy hajnali nyolc órakor? Aszongya, hogy horgászni.
- Megáll az eszem!
- Mondom neki: ebben a csúnya időben? Hiszen tegnap egész nap esett az eső, ma meg köd van. Erre visszavakkantja, hogy miért, ősz végén napozni kellene?
- A szemtelen.


- Az hagyján, Emese, drága, de vitte magával a kisfiút is! Szegénykém öt éves még csak, de cipeli mindenhová horgászni. Esőben, sárban, meg a legnagyobb melegben. Képzelje, mi volt ma szegény gyereken: gumicsizma!
- Ilyenek ezek, Magdi néni!
- Na, de az anyja sem kutya. Este hétkor viszi le sétálni, pedig már sötét van, majd meghűl az a szerencsétlen gyerek. És akkor játszanak meg futkároznak a ház körül, mint az őrültek.
- Állatok ezek, állatok!


- Gondolj bele, drágám, nemsokára itt a tél, jönnek a nagy fagyok, talán hó is esik majd, megesküdnék rá, hogy akkor sem bírnak majd nyugton maradni a jó meleg szobában. Ez az ember képes lesz télen is magával vinni azt a kisfiút. Télen! Kérdem én, milyen ember az ilyen?
- Állatok, én mondom...
- Neked szerencséd van, Emesém, a te drága jó Matyid nem engedné, hogy télvíz idején megfagyjon a gyerek a parton.
- Szerencsére Lajoska is jobban szeret inkább otthon lenni.


- Mondom én, hogy szerencséd van. Na, de ez az ürge, amilyen felelőtlen...képzeld, múltkor sáros melegítőben hozta haza a kisfiút! Az anyja meg csak nevetett rajta, egyszerűen nem értem az ilyen szülőket. Nem elég, hogy megfázik, még sáros is az a szerencsétlen! El kellene venni az ilyenektől a gyereket! Hatóságilag!
- Bizony, hatóságilag!


- Benn a szobában meleg van, ahelyett, hogy ebben az ítéletidőben kimennének, inkább keresne neki valami jó kis mesét, aztán nézhetné akár egész nap. De neeeem! Ezek kimennek a vízre. Majd jól beleesik valamelyik, aztán megnézhetik magukat.
- Meg ám!


- Látod, Lajoska is biztosan kinn fázott meg, talán iskolába menet.
- Kicsit köhög még...
- Látod, látod, hiába mondom ezt a mi szomszédunknak, mindig csak mosolyog rajtam. Aztán majd lesz ijedtség!


2014. október 15., szerda

Ülj le mellém...

...valamit mondok; szomjas vagy, látom, egy üveg bort kibontok...figyelj!


Tehát helyezd magad kényelembe a kanapén, megmutogatom legújabb képeimet. Nem, nem családi fotóalbum, gondolom, babapopsira a legkevésbé sem vagy kíváncsi; mutatok neked inkább valami sokkal érdekfeszítőbb albumot. 
Tudod, Boszniában jártunk. Igen, igazad van, nemrég voltam, de hazaérve néha szinte honvágyam van, vágyakozom a nagy hegyek és a zuhogó folyók után...különben se szólj bele, mert elteszem az albumot és nézheted az ertéelklubbot esti program gyanánt...na!

Szóval: Bosznia! Műlegyezni mentünk a cimborákkal, méghozzá október közepén. Kicsit csúszott a vénasszonyok nyara, így belecsöppentünk a harminc fokos bosnyák őszbe, ami jó is volt, meg nem is; mindenesetre a Nektar sör még mindig finom, a hegyi emberek még mindig kedvesek, és a Folyó is rendületlenül csörtet a medrében. Nézd csak: igazi hegyi tempó, DéPé éppen benne áll a közepében. 

Nagy szerencsénkre hal is van a vízben, méghozzá pisztrángok és pérek, szinte a lábunk elől szedegették az apró kőlegyeket. Ő egy szép sebes, meg is lett fogva őkelme. 
Azt kérdezed, hogyan? Mondom, műlegyező felszereléssel. Könnyű bot, könnyű orsó, pici szárazlegyek és nimfák. Nézd, itt éppen benn állok a vízben és fogom a halat. Így kell csinálni, e!

Itt meg Domy próbálja lépre csalni a mohos hátút, általában sikerrel. No, később mutatok róla olyan képet is, amin hatalmas halakkal pózol. Mondom később!


Itt megint csak én, egy másik helyen. Nézd csak a képet, micsoda bottartás, micsoda elegáncia!

Ő még elegánsabb, de neki lételeme a víz. 
A következő kép lesz a 2015-ös Rudi Heger katalógus borítóján. Szandra rója éppen a habokat, technikája és eredményei alapján lassan felsorakozik a műfaj nagy női alakjai közé. Legyet úgy köt, mint Helen Shaw, úgy dob, mint Joan Wulff és olyan kalandokban vesz részt, mint April Vokey. 

Tápolás a Folyónál, vagy ahogy Zsákos Bilbó mondaná: "nincs jobb, mint egy forró fürdő, aztán kései reggeli a gyepen". Hogy megmaradjon a Megye hangulata, utána DéPé-vel elfüstöltünk egy-egy pipányi lápatoroki dohányt is.
Útitársunk is akadt, Tigi személyében. Ő a környék híres kérész- és egérvadásza, hűségesen ragaszkodott hozzánk, annak ellenére, hogy megismerkedésünk alkalmából laposra tapostam a farkát. Nem, nem DéPé-nek, a képen a fekete-fehér a macska...
Most mondd azt, hogy a műlegyezés nem sport! Domy itt éppen egy dupla-csavart-fordított tornagyakorlatot mutat be, közben pedig egy egész napos lengetés után még egyensúlyoz is a nyálkás köveken, persze a sodrás közepén. Ennek ellenére ez egy olyan kirándulás volt, amikor senki sem esett bele a vízbe. Még én sem...

Ezt a műlegyet unalmamban hoztam össze pár perc alatt, egészen élethű lett...Bevetted? Jól van, nem műlégy, hanem egy élő tegzes, aki megállt egy röpke pihenőre Domy kezén. 

Itt Bazsi csócsálja önfeledten a mezá-t, azaz a hagyományos bosnyák reggelit. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a négy napos túra alatt a társaság összesen tizenöt kilót hízott, köszönhetően a helyi konyha sajátosságainak és Domy villásreggelijeinek, melyek fészekaljnyi tojásból, rengeteg hagymából és fél oldal szalonnából készültek.
Szandra és Domy éppen azt nézik, ahogy a hajnal hasad a Folyó felett. Nézd, még néhány tájkép, nehéz betelni Bosznia természeti csodáival.
Mi van, sajtkukac van a fenekedben? Mondtam, hogy mutatok halakat is, nem? Rögtön itt is van az első, a kedvencem, a kép címe: Pérportré. 
Ő is pérecske, az egyik legfogósabb legyemmel a szájában. Kár, hogy suhog a levegőben dobás közben. Igen a légy. Nem a pér.
Ismét pér, méghozzá egy combosabb darab, DéPé kis Snowbee botjával. Minden trükköt bevetett, de a #22-es CDC szépen akadt, a pálca pedig olyan jól dolgozott, hogy elhatároztam, én is beszerzek magamnak kispatakozni egy Hóméhet. 
Ő már pisztráng, meglepetten bújt el a bot mögé a nejlonba öltözött kétlábú elől. Szép, ugye? Inkább a kisebb és a közepes méret volt a jellemző, elvétve sikerült fogni egy-egy nagyobbat.
Ez egy sebes pinyó zsírúszója. Nagy rajongója vagyok a zsírúszóknak, minden halat szeretek, aminek zsírúszója van. Éljenek a zsírúszók!
Bazsi első műléggyel fogott pérhala, az arcáról talán leolvasható a lelkesedés, valószínűleg egy tízes harcsával nem cserélte volna el ezt az élményt. A mosolyt ezután nem lehetett levakarni az arcáról, amit teljes mértékben meg tudok érteni. 

Nézegesd meg ezeket a fotókat, gyönyörű halak mind. Ha lehetne sem lenne lelkierőm megkopasztani és kifilézni őket (szerencsére nem lehet). Elegancia felsőfokon.



A banda női versenyzője is kivette részét a jóból, fogott pisztrángokat és péreket, ráadásul nem is az apróbb fajtából. 


Igen, ügyes vagy, egy gyönyörű pérrel fotózkodik éppen.

Ezek pedig Domy halai. Rengeteget járt már ezen a vízen, van rutinja (és türelme) bőven, amint halai is mutatják. Néha leülök mögé a partra és figyelem, ahogy legyez, szinte ugyanakkora élmény, mintha én horgásznék. Ha megnézed a képeket, itt kezdődik a Pér...igen, nagy P-vel.
 Persze fogott pisztrángokat is szép számmal.

Ezek a képek pedig már hazafelé készültek. Jajca vára, A Vrbac és a Pliva folyó, emberek, tájak, emlékek...feledhetetlen emlékek...tévedsz, nem pottyantós vécék ezek, hanem régi kis vízimalmok a Pliva tó alatt. 
Big Tomról is készültek sztárfotók, itt éppen az egyik kis fahídon pózol. Valószínűleg jóval több helyen járt már, mint én, mégis ezen a vidéken szeretne megöregedni. Én személy szerint a végrendeletembe fogom foglalni, hogy melyik péres pool feletti mezőn temessenek el, onnan jól látom majd a szedéseket minden reggel. 
Hazafelé, jóval kevesebb lelkesedéssel. Vár minket a nagy magyar valóság!
Hunyady Mátyás híres vára Jajca városában. A várat Hervoja építette 1400 körül, majd a kor követelményeinek megfelelően néhányszor gazdát cserélt, végül Mátyás király kaparintotta meg, aztán néhányszáz évi csatározás után végül 1995-ben ismét Bosznia része lett. 
Várrom a Vrbac mellett, telével fotózva. Nem tudom, mi lehet a neve, hogy magyar, bosnyák, horvát, szerb, török vagy osztrák kezek építették-e, mindenesetre magával ragadó a hely romantikája. Nézd meg a többi fotót is: hát nem csodálatos ez az ország? 
Nagyon csendben vagy, kiskomám. Tetszettek a képek? Gondolom. Ne csodálkozz, hogy ferde hasonlatként honvágyat emlegettem az elején. Egy ilyen vidék a hajadnál fogva ragad meg és nem ereszt életed végéig.
Tedd az albumot a helyére...úgy, most mehetsz játszani a többiekkel... 
 
© Copyright 2009 Clog Fly Fishing