2015. január 17., szombat

Tavalyi album

Rövid összeállítás következik tavalyi képekből, inkább a hangulaton és a vizeken van a hangsúly most, nem a halakon. Saját fotóimon kívül találtok közte suszterbogaras és horgászvidékes képeket is. Kellemes böngészést!

2015. január 5., hétfő

Fabatka

(Egy régi irományom a CEEFF oldalról, jó szórakozást hozzá!) 

Fabatka - tisztességes nevén Faragó Rezső - asztalos volt. Különös melléknevét azonban nem foglalkozása után kapta, sokkal inkább azon tulajdonsága miatt, miszerint ígérete legtöbb esetben a címben szereplő fizetőeszköz értékével volt mérhető. Ismeretségünk idején giccses éjjeliszekrényeket gyártott és adott el gyalázatosan magas áron, éppen ezért tehetősnek érezte magát, tehát magától értetődően belevágott mindenféle költséges időtöltésbe, hogy aztán napok-hetek elteltével megunja, s feledni hagyja a vagyonokat felemésztő hobbit.


2015. január 3., szombat

Balinlégy #2

A következő balinlegyes videóban szereplő hallégy hasonlít az előzőhöz, néhány apró változtatással tettem fogóssá. Érdemes kötni natúr és fekete színekben is, valamint ennél nagyobb méretben, akár csukára is.


2014. december 30., kedd

Újra a Tüskevárban

A napokban kezembe került az új Tüskevár film egyik kópiája. Nagy vehemenciával vetettem rá magam, annak ellenére, hogy életemben nem féltem még ennyire mozitól; egy Fekete István könyv nem igazán értelmezhető többféleképpen, ráadásul az adott kor is igen sajátos értékekkel bír, s bár a készítők váltig hajtogatták, hogy maradnak az eredeti történetnél, a bemutató alapján egy modern környezetbe helyezett Tüskevár bámult vissza ránk a monitor képernyőjéről. Sebaj - gondoltam, - talán lesz egy jó délutánom, s belevetettem magam Tutajosék nagy nyári kalandjának újabb kivetülésébe.


2014. december 29., hétfő

Emberek közt

Év vége felé a legtöbb blogger szertartásszerűen megír egy enyhén nosztalgikus posztot az óesztendőről. Nincs is ezzel semmi baj, mindannyian szeretünk emlékezni a jóra. Azonban különös módon idén nem a halak jelentették számomra a meglepetést, hanem a kétlábúak: sikerült megismernem olyan Embereket, akiket bármikor, bármilyen túrára nyugodt szívvel magammal vinnék. És ez sokkal nagyobb dicséret, mint gondolnád!


2014. december 21., vasárnap

Kapcsolatban

A legtöbb horgász elbeszélés (vagy blogbejegyzés, ha jobban tetszik) manapság nem más, mint végtelenül unalmas nosztalgikus ömlengés. Bizony, sajnos ez a helyzet. Sétáltunk a parton, midőn észrevettük az árnyékban tobzódó domolykókat, s első dobásra sikerült megakasztani a banda nagyot, melyet partra emeltünk, majd visszahelyeztük az éltetőbe, miközben fejünk felett ott ragyogott millió tündérke glóriája...brrrr...!
Ez most kivételesen más lesz: elmesélem nektek, milyen remek túrán vettünk részt a hétvégén, mégsem kaptok majd cukorbajt a részletektől. Viszont az elmebajt garantálni tudom. 


Mivel nincsenek kezdetek, indítsuk ezt a sztorit is egy tetszőleges ponttól: péntek reggel. Annak ellenére, hogy december van, közel tizennégy fokot mutatnak a kinti hőmérők. Kedvenc tavamon a pontyok szemmel láthatóan fenn grasszálnak a felszín közelében, így sikerül - nagy megrökönyödésemre - kettőt nimfával kivarázsolni közülük. A harmadik lecsomagol, így én is ezt teszem és indulok haza; az egyik ponty is velem tart családlátogatásra. Utazik velem a Mura völgyébe, ahol majd egy-egy pohárka fehérborral kísérjük le - mintegy tisztelegve ezzel emléke előtt.

Ugyanis: BigTom-al kettesben látogattuk meg a Murát, Ricsit, Simit és a Muravölgye vendégházat. Ezeken a túrákon - tekintve, hogy vendéglátóink hozzánk hasonlóan még mindig nem komolyodtak meg - garantált a röhögés, és még alkohol sem kell az oldott légkör kialakulásához. Persze sohasem hiányzik, de nélküle is tetőfokára hág a hangulat az első kézfogásnál. Két napig csak kaja, pia és halak; kell ennél több?


A Mura völgye és a folyó még mindig csodaszép, ez nem változott - talán még sokáig ilyen marad, annak ellenére, hogy az embernek nevezett organizmus mindent beleadva munkálkodik azon, hogy tönkre vágja ezt a kis csodát. 
Nem ragoznám túl az első estét: a fent említett ponty feldolgozásra került, Szári Zsolt-féle csipsz lett belőle, ehhez Simi rittyentett egy tál tökmagolajos hagymasalátát - ez  kombó aztán kiverte mindenknél a biztosítékot. Kevés pálinka, borocska, majd a telhetetleneknek hidegtál a la Tomi; szóval megvolt minden, amiért élni érdemes. Viszonylag hamar nyugovóra tértünk, ami azt jelentette, hogy kilenckor lefeküdtünk és majdnem éjfélig beszélgettünk még, később Tomi horkolni kezdett, amihez a háztól néhány méterre elhelyezett tyúkólban egy neuraszténiás kakas is csatlakozott...

Nem tudhattuk, hogy egy utcával lejjebb Ricsi balga módon - és előre bocsátom: érkezésünktől teljesen függetlenül! - Facebook profilján éppen aktívra állítja a Kapcsolatban opciót. Azonnal elkezdődött az oltás - Dépé vezetésével természetesen -, aminek másnap komoly következményei is lettek. 


Hajnalban kelés, botok élesítve, vendéglátóink tojásrántottájától eltelve indultunk a nagy kalandok elé. Tomi már kinn állt a tyúkól mellett és válogatott sértéseket vágott szerencsétlen kakasunk fejéhez. A legkegyetlenebb halálnemeket helyezte kilátásba, ami nem javított a neurotikus jószág kedélyállapotán - valószínűleg megviselte a szemétdomb királyát az is, hogy néhány napja róka tizedelte meg kis háremét. 
Később betértünk egy élelmiszer boltba is, ahol - mint kiderült - már mindenki tudott Ricsi új "kapcsolatáról". Tomi ekkor úgy döntött, hogy megcsappantja a letenyei Bel Ami népszerűségét, így átvedlett homóba, s a fél falu füle hallatára kijelentette, hogy tegnap érkezett és bizony ő "Ricike új cicája". A mai napig nem tudom eldönteni, hogy a közönség a döbbent csenddel Tomi produkcióját díjazta, vagy benyelték ez egész előadást, mindenesetre rátkai barátunk számára ez a délelőtt valószínűleg a legényes ficánkolás végét jelentette...
Ja, aznap még horgásztunk is, méghozzá nem is keveset. 


Azon ritka pecások közé tartozok, aki bevallja, ha valami nem megy. Bizony, nekem nem megy a gumizás. Talán menne, ha érdekelne a dolog, de végtelenül unalmas és bugyuta módszernek tartom (sajnálom, ha valakinek bemásztam ezzel a bögyébe). Sosem leszek nagy gumis horgász, pedig többen próbáltak idén is beoltani, köztük igazi tehetségek is; nem sikerült nekik. Másfél óra bogarászás után komolyan úgy éreztem, hogy kinyitom a gumihalas dobozt és a Mura vizét ízlésesen meghintem a tartalmával. Nem éreztem a feneket, ha igen, akkor tuti elakadtam valamibe, idegbajt kaptam a monoton pöcögtetéstől. Olyasmi lehet ez, mint amikor Józsikát beíratják zeneiskolába, de csak nem fekszik neki a hegedű. Nem és nem, egy igaz hang nem hagyja el szerencsétlen hangszer belsejét. Persze nem Józsika a hibás, őt egyszerűen kurvára hidegen hagyja a hegedülés. Valahogy így vagyok én is a gumizással. 
Fültől fülig érő vigyorral konstatáltam, hogy helyszínt váltunk, ahol majd emberi műcsalikat is használhatok; egy közeli patakot vettünk célba, ahol pici wobblerekkel keresgéltük a télre készülő domikat. Itt végre kiélhettem perverz wobblerimádatom. 


Közben Tomi előhalászott valamit a kocsiból, ami kísértetiesen hasonlított egy egyszer használatos macskalomhoz, majd az orrunk alá dugta, s kijelentette: ezen fogjuk megsütni azt a fél oldal szalonnát és három emberes karajt, ami a csomagtartóban érlelődik reggel óra. Hittem is, meg nem is, de Tomi váltig állította, hogy a doboz annyi hőt termel, mint egy nyomottvizes reaktor erősebb napokon, így alágyújtottunk s vártuk a csodát: Lőn: a gyújtó papír a szélben olyan sebességgel égett el, mint kanóc a dinamitrúdon, a dobozban található széndarabok meg sem pörkölődtek. Elkeseredetten küzdöttünk az objektum felett, beledugtunk szénát, nádat, fadarabokat s végül az egész doboz gyufát is, mire meggyulladt a szén, de a hőmennyiség még így is kevés volt ahhoz, hogy lepörkölje egy ember szemöldökét. Ímmel-ámmal megsütögettük a szalonnát, így faltuk be, komoly feladatot adva ezzel rágóizmainknak, csak Ricsi szabadkozott (Tomi azt hitte, szerénységből, de ha megnézitek a fotót, rájöttök, miért tette). 


Később Tomi felvetette, milyen jó lenne még egy napot maradni. Nem volt különösebben ellenemre a dolog, így belementem, egy gyors telefonnal le is rendeztem az egészet, magamban szent elhatározással, hogy gumihoz holnap akkor sem nyúlok, ha pisztolyt szorítanak a fejemhez. 
Vettünk újabb napijegyet (Tomi kedvéért), bevásároltunk (Tomi kedvéért), elintéztük a szállás estére is (Tomi kedvéért), majd visszanavigáltuk magunkat a vendégházba. Minden ment a fogatókönyv szerint: vacsora, itóka, beszélgetés, röhögcsélés, alvás, horkolás, kakas. Hatkor ébreszt a telefon, felkelek, löködöm Tamást, aki benyögi: én inkább alszok még, de te menj csak. Mentem is (Tomi kedvéért)...


Amit persze nem bántam, mert Imivel lassan jól összeszokott párost alkotunk (legalább háromszor horgásztunk már így együtt), s bár inkább kirándulás volt ez, mint komoly peca, elkeserítően rövidre sikeredett. Persze folyt.köv., de csak tavasszal. Vagy nyáron. Esetleg ősszel. Persze csak ha addig véglegesen a Mura mellé nem költözök. 





Tessék? Hogy kimaradt valami? Ja, igen, a halak. Na, azok tényleg kimaradtak. Íme, a túra egyetlen kopoltyúval rendelkező élőlénye (nem, a sapkás az Ricsi, a kezében tartott jószágról van szó). Hogy nem elég? Nekünk az volt, maradjunk ennyiben.



2014. december 14., vasárnap

BRL a Jerkshop-on!

Mindig örülök annak, ha a zsinórom végén egy ismerős magyar halfaragó mester remekei életre kelnek. Még nagyobb öröm, ha az ominózus szépségeket más is megismeri, mi több: halat is fognak velük. Éppen ezért fülig érő vigyorral vettem tudomásul, hogy az egyre népszerűbb és kedveltebb wobbler, a BlondRiver nemrég felkerült a német Jerkbait Shop termékpalettájára!


Mivel a horgásziparban elterjedt gyomorforgató (ön)tömjénezés és reklám láttán kinyílik a bicska a zsebemben, nagyon ritkán vagyok hajlandó teszt jellegű cikkek megírására. Nem is tesztek ezek, sokkal inkább magánvélemények (megsúgom: bármilyen jellegű anyagi támogatás nélkül), ráadásul ha valami szar, arról ugyanúgy megírom a véleményem, mint a jobb cuccokról. Külön öröm számomra, hogy a hírhedté vált Bőrbogarat én próbálhattam ki először, ráadásul keresztapja is lehettem - ahogy látom, máshol is átvették ezt a nevet, remélem néhány év múlva a Scale magazin is Skin Bug néven emlegeti majd, mint menő domis csalit...
Éppen ezért elhihetitek: nem véletlenül regéltem már annyit a fent említett műcsalikról, aki próbálta, tisztában van a minőséggel, aki nem, az próbálja ki. Nem is szaporítanám tovább a szót, nagy gratuláció és ezernyi jókívánság Krisztiánnak, ti pedig sasoljátok a lenti képeket idei és tavalyi BR csalikkal fogott halaimról (a teljesség igénye nélkül, persze)!









2014. december 13., szombat

Disztópia?

Egy fonyódi beszélgetés margójára...

Kedvetlenül gurulok a móló időjárásálló kerámia kockáin. Bár kerekes székem a legújabb fajta, legkedveltebb típus, mégis lassan érek ki a végére. Zsolti vár, kezében pergetőbot, szemében a megszokott nyugalom; a víz nyugalma. A régi vizeké. Érdeklődöm, persze már tudom a választ: most sem fogott semmit.
Születésnapot ünnepelünk, ma kilencven éves.
Észrevétlenül elrepültek az évek, megöregedtünk.
Zsolti még dob néhányat, lassan, megfontoltan, persze jelentkező nem akad, mégis, öröm nézni, ahogy a Daiwa Gravo orsó láthatatlan energiaszálán vontatja be a műcsalit. A botba épített mikroszámítógép sem jelez halat a közelben, pedig a mélyben verető, az élő bodorkával hajszálra megegyező csoda a holovizor reklámok szerint minden ragadozó álma...
Bodorka...hol vannak már azok, Istenem, hol vannak kölyökkorom kedvenc halacskái! A compó, az aranykárász, a vörösszárnyú keszeg...a Cyprinia vírus - sok más fajjal  együtt - ezeket a halakat is eltüntette a Balatonból.
- Emlékszel - kezdi mosolyogva - vagy negyven éve micsoda halakat fogtunk még itt! Volt olyan nap, hogy két-három pontyot is akasztottunk. Az megvan, mikor a semmiből varázsoltál elő két balint?
- Te meg alig hittél a szemednek. - bólintok, de már én is vigyorgok. Nem is volt az olyan rég! Harminc vagy negyven év - számít egyáltalán?
- Atya is itt volt. - bámul bele a sötét, élettelennek tűnő vízbe.
Bizony, Atyafi. Talán ötven éves lehetett, mikor egy őszi napon kajakjával beevezett a ködbe, s azóta nem látta senki. Köddé vált.
A móló közepéről Dépé integet, kész az ebéd. Öltöny van rajta most is, gyakran piszkáljuk emiatt; mióta belevágott a sportcipő bizniszbe, mindig kinyalva jár, még horgászni is. Befolyásos ember lett (már amennyire ma egy magyar ember befolyásos lehet Magyarországon), most is hollófekete paróka van rajta, bár a szakálla hófehér. 
A halászlét most kivételesen Bazsi főzi, messziről látom, ahogy forgatja a gőzölgő bográcsot, közben köhög, gyógyszert vesz be. Életének második felében felkapott horgászcikk tesztelő lett, valahol a Viktória tó mellett kapott el egy nyavalyát, azóta sem heverte ki...

Nézem a Balaton északi partján villogó statikus fényeket, acél és szürkeség mindenhol, rég eltűnt a megszokott zöld szín; a Badacsonyból egy apró domb maradt, mert állítólag valami ritka kőzetet talált benne egy messzi keletről érkezett konszern. Bár a Balaton medrét úgyis bővíteni kellett az egyre emelkedő víz miatt, így nincs már Zala folyó, a múlté a Kis Balaton is. A 2034-es magas víz így is lebontotta a fonyódi löszfal nagy részét - a rajta álló házakkal együtt.


- Tegnapelőtt fogtam egy gardát. - folytatja Zsolti, miközben csalit cserél: a Realtek legújabb szilikonhala kerül a gravoszál végére (igazi kis csoda, felismeri a közelben lévő táplálékhalak mozgását és alakját, majd teljesen életszerűen imitálja azokat). - Én is meglepődtem, mikor megmerítettem. Majdnem teljesen egészséges volt, a mellúszója alatt találtam csak egy kisebb burjánzás. Meg a jobb szemén...
Egészséges hal. Évek óta nem láttam ilyet. Mióta rokkantnyugdíjas vagyok, egyre többet horgászok, de szinte csak a kupolák alatti mesterséges tavakban élő koi és eilo pontyok egészségesek, a természetes vizek halai mind valami rusnya betegségben szenvednek. Halat enni? Eszembe sem jutna, mégis sokan teszik, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem akarnak éhen halni.
Lassan visszavánszorgunk a szigetre, a halászlé kész (persze nem igazi halból, az UniTesco egyik újabb gazdaságos terméke rotyog benne: szintetikus halpor és ionizált adalékok), Bazsi leveszi a tűzről a régi - talán száz éves is van már! - bográcsot. Nekilátunk, bár egyikünk sem éhes, valami van a levegőben. Persze a füstön meg egy kevés radioaktív anyagon kívül...
Ősz van, de a kikötőben áll még néhány hidroboard, amott egy szőke spiné folyton beszélő hologramja magyarázza, hogy illetékteleneknek vízre szállni tilos. Latyakos, sárga víz lötyög ebben a kikötőben, a közeli keramitgyár ide engedi be a folyékony mellékterméket. Érdekes, szaga nincs, mégis elmegy az étvágyam tőle. Zsolti is abbahagyja az evést és a partra sétál dobálni. Miért? Talán az ő torkában is ugyanúgy gombóc van, mint az enyémben? Bizony, ez a társaság azóta nem jött össze, hogy...
Hirtelen - szinte emberi ésszel fel sem fogható - bevág és fárasztani kezd. Nézünk, mint sügér a csónak alatt (Istenem, sügér: lassan el is felejtem, hogy nézett ki), de egy pillanat alatt mellette terem mindenki. Én persze lemaradva, zümmögő székemmel, de szinte félrelökve mindenkit, mert egyszerűen nem hiszek a szememnek, ahogy a többiek sem: Zsolti egy tökéletesen egészséges kis süllőt emel a víz felett lebegő stégre! Szó bennszakad, hang fennakad: csak bámuljuk a kedves kis halat a sárgán háborgó víz felett, s egyszerűen nem értjük, hogy történhetnek még ebben az embertelen és természetellenes korban ilyen csodák.
Bazsi és Dépé hordóért rohan, Zsolti is hozza féltve őrzött ásványvíz készletét - nem szólok egy szót sem, pedig tudom, milyen drága manapság a tiszta víz -, én meg úgy tartom a kezemben a kis süllőt, mintha porcelánból lenne. Miután óvatosan beleeresztjük a tiszta vízbe (belekerül Bazsi egyik oxigénpatronja is), bevágjuk magunkat Dépé luxusgravójába és nekivágunk a sztrádának.

Hová megyünk? Nem tudjuk. Vizet keresünk, tiszta vizet, ahol a kis süllőnek esélye lehet túlélni, megnőni.
Vagy csupán magunkért és a múltunkért tesszük mindezt?

2014. december 12., péntek

Re: CFF légycsere

Megvan idei légycserénk létszáma, 9 (azaz) darab műremeket várok mindenkitől január tizedikéig. 

Tehát még egyszer:

TETSZŐLEGES SZÍNŰ ÉS STÍLUSÚ SZÖCSKE VAGY TÜCSÖK SZÁRAZLÉGY  SZINTETIKUS ANYAGOK (PL. POLIFOAM) KIZÁRÁSÁVAL


2014. december 9., kedd

Balinlégy #1

Mivel az idei tél ismét hosszúnak ígérkezik - s mivel volt ilyen jellegű kérés is -, úgy döntöttem, belevágok és felteszek majd pár videót kedvenc balinos legyeimről. A szájbarágós stílust meghagyom másoknak, már csak azért is, mert egyszerű műlegyekről van szó, ráadásul a szöszmötölős, művészi kötözködés sem az én műfajom, a legyeimet kifejezetten balinszájba készítem, nem vitrinbe. Rövid videók lesznek, gondolom, nincs kedvetek percekig nézni egy-egy komolyabb rögzítésnél a bénázásomat. 


Kezdésnek nézzük rögtön idei kedvencemet, melyet hosszas töprengés után nem neveztem el, ennek ellenére esztétikus és fogós streamerről van szó, lássatok hozzá.

 
© Copyright 2009 Clog Fly Fishing