2015. augusztus 17., hétfő

A "szávai-módszer"

Leszögezhetjük, hogy semmilyen horgászmódszer nem egyszerű. El lehet bagatellizálni, egy tucat megfogott hal után vérprofinak képzelni magunkat, mindettől függetlenül tény, hogy nem lehet egy témát teljesen megismerni. Kedvenc balinjaimnál ez hatványozottan igaz, ráadásul ha fokozni szeretném, akkor a legkiismerhetetlenebb módszernek a popperezést tartanám. 

Pedig végtelenül egyszerűnek tűnik az egész: vásárolsz pár poppert (kisebbet-nagyobbat, olcsóbbat-drágábbat egyaránt), kimész a partra és megszórod velük a vizet, épp úgy, ahogy a kismillió netes videóban látod. A bökkenő ott kezdődik, mikor nem fogsz velük halat. Aztán ha fél év múlva sincs semmi eredmény, kételkedni kezdesz a módszer sikerességében, a popperek pedig a "tartalék" dobozba kerülnek.

Balatoni popperes

Popperezni nem egyszerű dolog. Csábító lehet a módszer logikája, miszerint a balinok a felszínen vergődő kishalat látják benne, ám pont emiatt ezerféleképpen lehet vezetni, s szintén ezerféle szituációban használni - csak éppen nem mindegyik jó. Több olyan pecással hozott össze a sors, akik - miután meglátták popperes dobozom gazdag kínálatát - fejcsóválva mesélték, hogy ők popperrel balint még soha...jó példa erre Ricsi barátom, aki szerintem életében nem tett fel fenekeszegre poppert, de végül egy jól sikerült murai peca után beindult neki a téma: mint fogásai is jelzik, újabban megőrül egy kiadós folyóvízi popperezésért. De említhetném Bazsit is aki csukára előszeretettel popperezett, de balinra nem jöttek be neki a felszíni csalik; aztán keze ügyébe került néhány Top Prey wobbler, és néhány kivételesen jó pecában volt része.

Nem mindegy, folyó vagy álló, csendes vagy tajtékos, hajnal vagy este - úgy általában minden apró tényező befolyásolhatja, sikeresek vagyunk-e. Ugyanúgy jó lehet tobzódó balinok között és szinte rezzenéstelen felszínnél is. Tuti recept nincs, tanulni és tapasztalni való annál több; éppen ezért szokott egy-egy új ismerősnél az első kérdéseim egyike lenni: te hogy vezeted a poppert? Elárulom, két egyforma választ még nem nagyon kaptam. Belehúznak, belerángatnak, van, aki folyamatosan lassan tekeri, néha belepöccintve, és akkor a szünetekről, rángatásról, sebességről még nem is beszéltem. Valószínűleg a legideálisabb esetekben ezeknek semmi jelentősége...vagy mégis?

De vonatkoztassunk el kicsit a pergetéstől: junior legyes korom óta nagy kedvencem a Gurgler nevű, végtelenül egyszerű légy. Nagyrészt mindenki ismeri, foam hát, alul mondjuk kristály zsenília, flash farok. Végtelen variációban köthető, ennek jelentősége szinte semmi. Állóvízen mindig aratott, de érdekes módon folyóvízen nem igazán fogtam vele, s ahogy a szakirodalmat/fórumokat olvastam, más is panaszkodott erre. A gyorsabb vizekben a partra merőlegesen húzva nem lehetett rendesen utánozni a jól ismert popper-szerű cuppogást, a Dunán pedig - olyan helyeken, ahol más streamerekre jött hal - a balinok inkább megijedtek a felszínt szelő habszivacs darabtól. Dobáltam fel-le, keresztbe, kasul, de csak nem adott épkézláb halat. Végül feladtam.

Archív állóvízi-gurgleres

Tavaly nyáron azonban az egyik általam is követett Youtube csatornára felkerült egy videó, Fly fishing for Aspius, Croatia címmel. Akkor már őrült mód bújtam a kétkezes botokról szóló videókat és cikkeket, ez különösképp felcsigázott, balinozás a Száva folyón, méghozzá a jól bevált gurgival. Keresgéltem tovább, és - szintén a Száva folyón készült - hasonló videókba botlottam. 


Egy héttel később a Dunán meg is próbáltam a dolgot - ezúttal persze kajakból, nem a vízben állva. Én is alaposan meglepődtem, mert működött. Akkor még úgy gondoltam (és nagyrészt igazam is lehetett), hogy a körülmények szerencsés együttállása miatt fogtam olyan szépen. Aztán követte egy újabb peca, ami ismét jól sikerült, majd a többi. Annyira elbíztam magam, hogy sötétedéskor, hajnalban még saját kreálmányom, a Glowgler is zsinórvégre került, és szép halakat adott.

Dunai glowgleres

Az igazi próba azonban még váratott magára: a Száva - ahogy a videón is látható - kifejezetten gyors folyású folyó, akárcsak kedvenc vizem, így idén nem kevés izgalommal vágtam neki az első gurgis horgászatoknak. Nem fokoznám tovább: gyakorlatban is bejött, a hagyományos behúzkodós módszerrel talán egy-két kisebbet akasztottam, míg a szávai-módszer (ha minden adott volt) elképesztően sikeres tudott lenni. Május elejétől kezdve egész nyáron szerették a balinok, és hol van még kedvenc balinos évszakom, az ősz...?

 Gyorsvizes-benyelős

Itt is működött a Glowgler, azonban a mai napig nem tudom, hogy a halak rajongása a világító csalinak szól-e, vagy egyszerűen a felszíni csalinak? Őszinte leszek: valójában mindegy is. Éjjel tíz órakor néhány erőszakos rávágás után ez érdekli legkevésbé az embert.


Éjszakai cibálósok

A másik murai rém, Simi barátunk velem egy időben kezdte a "duplakezes" balinlegyezést, újabban ő is gurglerekkel aprítja az őnöket.

Murai cuppantós


Hogy a gurgler milyen legyen? Teljesen mindegy. Ennél a módszernél ugyanis - főképp a sodrósabb vizeken - a légy inkább a felszín alatt, a felszínt túrva közeledik majd felénk, a belazításoknál a vízből kiemelkedve. Ez különben alátámasztja azt a felvetésem is, ami teljesen megcáfolja a szakirodalomban leírtak nagy részét: a szakik szerint pl a popper a balin rablásához hasonló hangot ad ki, ez ingerli őket támadásra. Szerintem egészen egyszerűen a balin által "megcsapott" kishal vergődését imitálja, és a támadás helyére visszaforduló őn reflexszerűen őt fogja leszedni a víz tetejéről. Az igazi, tomboló-fröcskölő rablássorozatok közepébe beledobva például az első pluttyra kapás szokott lenni, persze az ellenkezője is működik: valóban erős sodrásban a gurgler akár egy helyben is tartható a videóban látott emelem-süllyesztem módszerrel. Ez is bejött, volt, hogy 4-5 perc után rabolta le egy pákosztosabb szépség. 





A nyakam teszem rá, hogy sok magyar legyes próbálta már az általam szávai-módszernek titulált módon vezetni a gurglereket (vagy más felszíni műlegyeket). Nagyon örülnék neki, ha ők sem lennének restek és megosztanák velünk tapasztalataikat, akár itt, a bejegyzés alatt a hozzászólásoknál (de akár más műcsalis, felszíni balinozásról is). Hiszen így tanulunk, fejlődünk mindannyian...

2015. augusztus 9., vasárnap

Nyári esték

Nem is olyan régen a blogra felpakoltam egy nagyobb galériát, remélve, hogy a T. Olvasók igényét kielégíti majd a bemutató. Nem így lett. Kaptam néhány jogos kritikát, amiért mostanában ritkán és kevesebbet írok (természetesen örülök annak, hogy hiányoznak a bejegyzéseim), így nekiveselkedtem egy hosszabb hangvételű szösszenetnek. Közben megérkezett egy antikváriumból a '90-es években kiadott Horgászkalauz sorozat, köztük az anno ronggyá olvasott nagy kedvenccel, az 1992-es kiadvánnyal - Dr. Hunyady Attila borzolta a kedélyeket benne "Vízen járni jó, de..." című írásával. Számtalanszor elolvastam ifiként, így most - több, mint húsz évvel később - rég elfeledett érzéseket keltett bennem a kiadvány. Szinte éreztem azoknak a régi horgászatoknak az illatát, és elő kellett vennem megfakult fényképalbumom, hogy elmélázzak elmúlt kalandokon, elmaradt horgászbarátokon... 

Az öreg Hunyadyt az utóbbi években sok támadás érte - az Internet (sok előnye mellett) arra is kiválóan alkalmas, hogy (természetesen névtelenül) porba gyalázzunk régi példaképeket, öreg horgászokat. Olyan horgászokat, akik már akkor tanítottak és okítottak, mikor a jelenlegi "fika-nemzedék" még kéjes gondolat sem volt; így születhetett meg többek között a rossz emlékezetű "bokorkarolyvagyok" blog is, amit szerencsére közben töröltek, s amiről később persze kiderült, hogy a magyar horgászmédia legalján kapirgáló (s ahogy többször kiderült: a legaljasabb húzásokra is képes) fenegyerekek keltettek életre. No comment.. 
Hunyady doktor egyéniség. Olyan egyedi stílust vezetett be a magyar horgászirodalomba, amit előtte senki sem használt. Pont. A fent említett fenegyerekek legfeljebb jelenthetnének neki. Vagy még azt sem. Míg egy átlagos kölyök az én időmben teljesen triviális dolgokról álmodozott (Lutra album, sulidiszkó, Jucika a hetedik béből), az én álmom egy közös horgászat volt Hunyady Attilával, vagy Bokor Karcsi bácsival. Utóbbi álmom valóra vált, az első még várat magára. Így döntöttem: jelen bejegyzésem íródjon ebben a stílusban! Hogy sikerült-e megvalósítanom ezt az elképzelést, döntsd el Te, kedves olvasóm!

Nyári esték

Szeretem az esti, éjszakai horgászatokat, a cimborák nagy részével ellentétben. A sötét rejtelmes, szinte félelmetes, ahogy egy-egy buffanás, csattanás töri meg a csendet, kísérteties a csobogás, ahogy a víz surran a dárdafák között. Persze éjszaka vízen járni veszélyes is, így ha tehetem, nem egyedül megyek. Panyi igazi elvakult pecás (valójában Sanyi a becsületes neve, ebből, és kedves kis foxijának, Panninak a nevéből "hoztuk össze" becenevét) , megélt néhány naplementét a déli nagy folyó mellett, hatalmas bajszosok és kékfarkúak emlegetik nevét a limányokban, Laci, a másik barát inkább valamilyen vízi alkalmatosságból vallatja szívesebben a vizet, fogja is a balinokat és a domolykókat szakmányban. Szívesen megyek velük horgászni, mert helyismeretük mellett a humoruk is kiváló, ráadásul minden kalandban benne vannak. 


A forgatókönyv egyszerű: becuccolunk valamelyik lestrapált töltésjáró járgányba és előirányozzuk a legígéretesebbnek tűnő köveket. Útközben megállunk egy közeli faluban, ahol mennyei kemencés pizzát sütnek; a kelt tészta mellé felbontunk egy-egy üveg hideg sört, míg az épp aktuális sofőr undorodva kortyolgatja meleg kóláját. Jóllakottan és elégedetten érünk a kőre, nincs szükség instrukciókra vagy megbeszélésre, halkan perget mindenki. Igazi idill. Én legszívesebben a homoktöréseket és a partoldalakat vallatom, balinra, domira és jászra számítva, ők ketten igazi "nagyvadas" pecások, inkább a kutyrokat, gödröket horgásszák, néha "megfejelik" egy-egy szebb csukával a terítéket. Persze itt is kevesebb a hal már. Hej, pedig micsoda halbőség volt régen ezen a szakaszon...!



Július 13.

Ezen a szúnyogokkal terhes júliusi estén Panyival kettesben vágtunk neki a kövezéseknek. Egy-egy pergetőbot, táskányi műcsali, meg valami csodaszernek nevezett szúnyogriasztó. Mint később kiderült, ez a lötty jobban vonzotta a szúnyogokat, mint a meleg emberi test. Apróért sózták ránk az üzletben, meg is lett az eredménye: a folyamatos szúnyogtámadástól kétszer akkorára dagadt a fejünk. Sebaj, azért csak körbepergettük a kedvenc helyeket. A homoktöréseken szép domolykókat, kisebb balinokat akasztottam, míg Panyi a kövezések ráfolyását erőltette Team Esko és SR Rapalákkal. Nagy csobbanás, azt hittem, barátom "megmérte" a vizet, pedig emberes méretű csukát akasztott!! Nagy nehezen feltornászta magát a kőspiccre, a merítő persze a vállán, legényesen átkötve. Kézzel próbálta kiemelni, de a szép csuka még kétszer kitört, mielőtt partra vehette volna. 


- Te, Balu, ekkora csuka..! - levegőt alig kapott a nagy izgalomtól, éppenhogy össze nem csókolt nagy örömében. Rágyújtottunk - inkább a szúnyoghadak elűzése miatt -, készítettem néhány fotót a gyönyörű halról. 
- Lesz még itt más is. - lelkendezett, miközben visszaengedte a csupafog jószágot a vízbe. 
 Lett is. Újra a ráfolyást vallatta, míg én egy méret feletti csukát segítettem partra, kék színű SSR wobblerrel. Szerencsétlen torokra vette a műcsalit, a merítőben szerencsésen le is harapta, így a halat félretettem Panyinak, benne a kioperálhatatlan Rapalával. 
Közben neki újabb vehemens rávágása, s mit ad Isten, meg is fogja...jókora balin! Szinte remeg az izgalomtól, Balu, ilyen nincs, ilyen napot... Megsüvegeltem ezt a halat is, majd miután visszaengedte, a távozás mellett döntöttünk, mert a csodaszerre egyre izgatottabban özönlöttek az erdőből a szúnyoghadak. Visszavonultunk inkább csípéseinket vakargatni, sebeinket nyalogatni...


Július 17. 

Okulva az előző heti viszontagságokból, útközben bevásárolunk néhány tubus szúnyogriasztó krémet és aeroszolt, a legdrágább fajtából. Panyi cigarettát vesz, én két jókora szivart, ezzel is hozzájárulva szúnyogmentes éjszakánkhoz. A parton fújjuk magunkat, mint két elmeháborodott, majd azonnal rá is gyújtunk a szivarokra: a dolog működik, a szúnyogok messze elkerülnek minket.
Halkan lopózunk a múltkori nyerő helyre, Panyi mutatja, hová dobjak. Ezüst színű SR-t teszek fel, de semmi. Ő is bekapcsolódik a mókába, a parttól néhány méterre elemi erejű rávágás: megint krokodikpofájút akaszt, méghozzá a nagyjából. Panyi kihúzza a homokra, a hal még ott is táncol egy keveset, mire megnyugszik. Elégedetten vigyorgunk mindketten, számomra mások fogása ugyanakkora élményt jelent, mint a sajátom. Örülök a halnak, az ő örömének, vidáman kattintgatok. 


Ebben a felspannolt állapotban megindul a bohóckodás: szívjuk a szivart, idétlenkedünk. Pulóverem a nyakamba csomózom, úgy nézek ki, mint egy juppi, Panyi le is fényképez. Később a számunkra szokatlan szivar megteszi a magáét: én szédülök, majdnem a vízbe fordulok többször is, Barátom pedig olyan köhögőrohamot kap, hogy majd kiköpi a tüdejét. Szivar elolt, arcot vízzel megmos, eszetlenkedést befejez. 


Elbotorkálok egy közeli homokpadra, ami tele van "vendégmarasztaló" ágakkal, beljebb csökös hágli, jókora dárdafákkal. Domolykót próbálok fogni, sikerült is megakasztani néhány szép példányt, két nagyobb benn is marad az akadóban, az egyik magával viszi az egyik BR wobblerem. Éppen azon töprengek, hogy megint rendelnem kell majd belőlük párat, mikor egy közeli fa alatt jókora rablás töri meg a csendet. Sötétedik, kisebb harcsára gyanakszom, öt centis GFR színkódú SSR-t kapcsolok a karabinerbe. Első dobásra őrült rávágás, méretes csuka kerül a merítőbe. Szerencsére a horog a szája szélében, így minden gond nélkül megússza a találkozást. 


Éjfélig erőltetjük, de több halat nem fogunk. Panyinak lemarad egy kiló körüli süllő, végül úgy döntünk, elindulunk az autóhoz, hajnalban meló. A kövek mögötti visszaforgóban hangos buffanások, a vízre világítva harcsapundra rajokat pillantunk meg. Hét, nyolc, kilenc...számoljuk őket. Ide vissza kell jönnünk hamarosan!

Július 19. 

Két nappal később Lackó oldalán indultam csorogni egy két naposra tervezett túrán. A délután szokásos módon telt, domolykók és balinok vegyesen, valamint Laci gyönyörű mintázatú csukája az örvénylő vízből. Mit kereshetett ez itt? Az idei év különösen "csukás", egészen elképesztő helyeken bukkanunk rá krokodilpofájú kedvenceinkre. 


Este letáborozunk, halat és kolbászt sütök grillen, rá sárgadinnyét csemegézünk, majd eltesszük magunkat holnapra: Laci a homokon, sátorban, én az erdő szélén függőágyban. Tíz perc múlva vad ágropogásra ébredek, bevilágítok az erdőbe: egy kis bak néz velem farkasszemet. Újabb öt perc múlva ismét csörtetés, ezúttal egy szarvas a tettes. Jobbnak láttam a függőágyat lebontani és a homokra cihelődni. Nem mondom, aludtam már kényelmesebben is, szerencsére a zölddió pálinka "segített" elaludni...


Éjfél körül jókora ramazúrira ébredtem. A homok végére hatalmas küszcsapat vette be magát, közötte ott dorbézoltak a ragadozók. A mai napig bánom, hogy a másik oldalamra fordultam és elaludtam. Kettő körül újra felriadtam a vircsaftkodásra, akkor már nem bírtam tovább, leballagtam a homokvégre és a vízbe állva vallatni kezdtem a kis öblöt. Beesőre jött egy szép domolykó, majd egy méretes csuka (éjjel kettőkor, hogy ezt mi lelte?), végül kis popperre szépen odadurrantott valami bitang balin, ami rendje-módja szerint le is maradt. 


Szidtam a fejem, mert éppen a végére értem oda lakodalomnak, mi lett volna itt, ha...! Mérgelődve feküdtem vissza, mikor hajnalban az első szúnyogok felébresztettek, Lackó már két balinnál tartott ugyanabban az öbölben. Végül teljesen eltűntek a kishalak, mi pedig folytattuk utunkat lefelé a nagy vízen.

Július 26. 

Én mondtam előre a többieknek, hogy kukacos botot fogok magammal vinni, de senki sem hitt nekem, így elkerekedett szemekkel bámultak, mikor kikaptam az autó csomagtartójából fonott zsinórral szerelt Daiwámat. Jól emlékeztem még a múltkori harcsa-invázióra, inkább kíváncsiságból vittem magammal ezt a felszerelést, hátha megakasztok néhány szebb harcsát a kicsik között. Friss nadály és friss berki giliszta, minden, ami egy jól megtermett bajszosnak kell!


A délután nagyjából eseménytelenül telt, kisebb balinok és domik szórakoztattak bennünket. Lackó este tízkor elbúcsúzott, mondván, reggel korán kel, mi maradtunk egy darabig még. Kigúvadt szemekkel bámultam a világító úszót, és éppen valami neurotikus madár rikácsolását hallgattam, amit Laci távozásakor vert fel, mikor a zöld kis pont határozottan elindult a víz alá. Bevágtam, erőtlen védekezés a válasz, le is maradt. Szerelés vissza, csend. Közben megérkezett Panyi (egy balint fogott a felső kő végi limányban), szinte azonnal újabb kapás, kicsit erősebb rugdalózás, ismét lemarad. A pipától nem látok, keresgélek a dobozomban, az egyik wobblerről leakasztok egy jókora egyágú kampót. Gilisztacsokor kerül rá, szépen sikerül bejátszanom egy part menti bokor alá. Panyival beszélgetünk, az úszó eltűnik. Bevágás, valami nagy állat kettőt belefejel a zsinórba, majd tempósan elindul felém - azaz ki a nyílt folyóra. Kicsit eloldalaz, kis Daiwám recseg, a hal belefekszik, szinte előttem egy gödörbe. Próbálom megemelni, de nem megy és a kis horog kipattan belőle. 
A pech sorozat folytatódik: remegő kézzel dobok újra, egyenesen fel a víz fölé lógó fa koronájába. Hiába rángatom, fenn marad az egyetlen úszó, patronostul, mindenestül. Erőltethetném a fenekezést, de nincs kedvem, ráadásul Panyi is menne, így szótlanul elindulunk haza.

Július 30. 

Ismét Lackóval, ezúttal partról. A gilisztás cejg megint nálam van, okulva a múltkoriakból ő is hozott egyet. Persze ismét a pergetés a fő irányvonal, be is vesszük magunkat a legeldugottabb szúnyogtanyákra. Az egyik kövezés ráfolyásán kezdek, egy SR-5 S-t csatolok fel, a felső szélét dobálom végig a kőlábnak. A parttól nem messze kemény rávágás, bevágnom sem kell. Mi lehet ez? Nem balin, nem igazán tudom elsőre felhúzni, de nem is lehet nagy hal, csak imbolyog ide-oda a mélyben. Laci felettem szerel, lesétál hozzám, egyszerre ismerjük fel a jövevényt: harcsa! Azaz inkább harcsapundra, de örülök neki nagyon, és eszembe jut a múltkori átkukacozott este. Bizony, ilyen a horgászat...


Sötétedésig semmi, bedobáljuk a gilisztás motyót, közben Laci perget rendületlenül. Meg is van az eredménye, először kiló körüli tüskéshátút akaszt, ám az a lába előtt lerúgja magát a horogról, majd később tisztességes balint terel a merítőbe. Gratulálok neki, a hal megy vissza a vízbe, mi a botok mellé.
Nem ragozom: csendben telt el a fél éjszaka, Laci fogott egy szép dévért, én betliztem, mégsem keseredtünk el, éjfél után elégedetten autóztunk Pécs irányába.


Augusztus 5. 

Talán barátaim sem sértődnek meg, ha azt mondom, ez az éjszakai kaland lett számomra az ideiek közül a legkedvesebb, mivel öt éves kisfiammal töltöttük kettesben. Születése óta erre várok, végre összejött a dolog, ráadásul végtelenül élvezte is az egészet, a tábortüzet, a sütögetést, a sátrazást, a hajnali felkelést, s ezzel valódi örömet szerzett nekem is. A horgászattal nagyon nem is foglalkoztam (néhány kisebb balin jött műlegyes botra hajnalban, a "bandanagy" kiló körüli példány lehetett), bepróbálkoztam a kenyeres zsákkal paducra, de befürödtem vele. Sebaj, ezzel úgyis csak ismerkedek még, lesz rá lehetőség bőven..!





Szeretem a nyári estéket, még inkább a nyári éjszakákat. A szúnyogokat meg lehet szokni, a csendet és a tiszta csillagos eget bámulva néha még szebb halat is akaszt az ember fia. Menni kell, amíg mehetünk, amíg van rá lehetőség, és amíg van hová menni... 

2015. július 27., hétfő

Ismét egy haldokló víz...

Mura melletti horgászok, természetszeretők kérésére teszem fel ezt a bejegyzést; osztani, blogokra átmásolni ér, sőt, meg is köszönnék az érintettek, hátha tud valaki segíteni az ügyben. Személyesen is ismerem az ominózus vizeket, nagy kár lenne, ha más hasonló azóta halott vizek sorsára jutna ez is.




Murarátka, Mura holtág. Egy nem mai, de mindig visszatérő probléma alakult ki ezen a régi kis holtágon. A hirtelen jött front komoly oxigénhiányt okozott a vízben, sajnos rengeteg hal küzd az életéért. Gazdája van a területnek (Balatonfelvidéki Nemzeti Park), víztér kódja is, de horgászni tilos rajta mert nincs területi jegy kiadva. Rengeteg őshonos halnak ad otthont, ami másnak jelentéktelen pocsolya, de nekünk, itt élőknek egy kis gyöngyszem. Széles kárász, csuka, compó, réti csík, ponty, sügér, keszeg félék lakják és szenvednek benne most. 


Sajnos nem engedik kipucolni a medret pedig égető szükség lenne erre!! Szörnyű látni ahogy a halak szenvednek és jövőre is szenvedni fognak. Megint a tékozló, nemtörődöm hozzáállás miatt veszítünk el valamit, ami fontos nem csak, nekünk, hanem fontos lesz a gyermekeinknek is!

2015. július 26., vasárnap

Két hónap

Június és július: két olyan hónap, amikor szinte minden a horgászat körül forgott. Nem vicc, alaposan belecsaptam a jóba, volt minden, ami nélkül semmit sem ér az élet. A blog is emiatt lett hanyagolva, gondoltam, majd ömlesztve, együtt képtár formájában felkerül minden; így is lett, parancsoljatok! Jártunk a viharos Balatonon, a drávai füllesztő, szúnyogokkal terhes nyári éjszakában, forró homokpadokon, a Mura völgyében, tenkaráztunk kis patakokon, dobáltunk nagy balinlegyeket és műcsalikat végtelen mennyiségben; ültünk kajakban és kutyagoltunk hosszú kilométereket. 
Tonnányi fotó készült ezekről a kalandokról, alaposan szortíroznom kellett, de nem hiszem, hogy kíváncsiak lettetek volna a töménytelen balinra, domira s egyebekre. A képek között vannak "idegenből" származó szépségek is, köszönet ezekért és a közös horgászatokért is Aurélnak, F.Tominak, Sanyinak, Lackónak, DP-nek, Siminek és Ricsinek. 

A képek szándékosan ömlesztve kerültek fel, nincs időrendi vagy helyszíni sorrend, csak nézegetni kell őket.
















































 
© Copyright 2009 Clog Fly Fishing