2015. június 24., szerda

Balinlégy #3

Harmadik balinlegyes videómban egy télen kiötlött, végtelenül egyszerű és gyorsan köthető streamert próbálok prezentálni. A légy esszenciája egy véletlenül vásárolt Spirit River dubbing készlet (Lite Brite, kép lent), melynek feltűnően hosszú szálai lehetővé teszik, hogy dubbing loop-ba tekerve pókhálószerű ezüstös testet fésüljünk a hallégynek. 



A videóban feltűnő lehet a gyors és hanyag kötés; igénytelen és tucatjával készíthető légyről van szó, tipikusan az a fajta a kicsike, amit minél hányavetibb módon kötünk, annál jobban működik majd a vízben. Elrontani nem lehet, ráadásul szépen működik; az idei legyes balinjaim nagy részét neki köszönhetem.



2015. június 21., vasárnap

Savinja, az alpesi gyöngyszem

BigT barátom beszámolója a múlt heti szlovén túráról.

Kedd; hajnali fél három.
A telefonom ébresztő hangja sokkolóan, szinte áramütésszerűen hasított belém, tudatosítva, hogy kelnem kell. Erőt vettem magamon és egy határozott mozdulattal, úgy „keljfeljancsi” módjára felpattanva már az ágyam szélén is ültem dörgölve a szememből az álmosságot. A szürke hétköznapokban nincs az az Isten, hogy én ezt megtegyem, de most várhatóan olyan felejthetetlen élmény és kaland vár rám, ami már napok óta izgalomba tart. Előző nap délutánja akkurátus pakolással telt, és estére minden csomagom, szerelésem indulásra készen a kocsiban várt, mert ha nem így teszem, tutira itthon hagyok valami fontosat.
Fél négykor már ott toporogtam Domy barátom garázsa előtt. Közel tíz perc várakozás után, frissen kipihenve, magabiztos léptekkel jött ki a házból és elkezdett pakolni. Basszus, gondoltam magamban. Én pancser! Otthon úgy pattogtam, mint egy bolha, majd full gázzal keresztülhajtva Pécsen, Komló felé véve az irányt, percenként nézve az órám, hogy el ne késsek. Majd később megtudtam kényelmének apropóját: Manitu, aki Pestről indult kicsit bealudt. Helló Tomi, helló Peti - hangzott a reggeli köszöntés. 
A városból kifelé vezető úton Domy felém fordul. Ez nagyon jó! Kérdem, mi nagyon jó? Nincs elég üzemanyag, hogy az első non stop benzinkútig eljussunk. Király! Most akkor mi lesz? Mani ott vár minket Siófokon, mi meg sehol. Ha valaki művésze a takarékos vezetési stílusnak, hát Domy az. A pisztrángok, pérek istene lehetett a segítségünkre, hallva imánkat, valahogy ellavíroztunk Dombóvárig. Innentől kezdve sima út vezetett Mozirje-ig. 
Szállásunk a Ljubija-ban egy kellemes alpesi stílusú, család és kutya barát vendégházban, minden kényelemmel, a falusi turizmus szolgáltatásának bőségével felszerelve várt minket. 







Mani parádésan leszervezett mindent. Bizonyítva kiváló helyismeretét és szervezőképességét, rövid idő alatt mindenünk megvolt ahhoz, hogy zavartalan három napon át tartó horgász kis-maratonunk kezdetét vegye. Rudi, a helyi műlegyes szövetség vezetője késésünk ellenére széles mosollyal várt minket. Kiállította a jegyeket, majd átbattyogtunk Dusánhoz, hogy szemezgessünk, és vásároljunk néhány az általa készített legyekből, streamerek-ből. 
Vissza a szállásra. Gyors tízórai, de inkább ebéd a hazaiból, majd teljes harci díszben indultunk az első bevetésünkre. Az eső is eleredt. A Savinja kis mellékvizében, a Dreta-ban kezdtünk. Először egy gyors pillantás a kőhídról, vizslatva a pinyók étvágyát. Szedegetett néhány nagyobb példány a terített asztalról. Hatalmas légbuborékszerűen feltörő burványokkal jelezték, van esély közelebbről is tesztelni őket. Domy lesétált a híd lábához, és néhány perc elteltével sikerült megakasztania az egyik gyönyörűséget.  Hűha, gondoltam, ha ennyire vehemensek, talán nekem is, kezdő legyes horgásznak is van esélyem, hogy egyet-kettőt becserkésszek közülük.




Rock&Roll! Szétválunk, ahogy illik. Alig telik el néhány perc, már prezentáljuk is a tutinak vélt legyeinket. Itt jegyzem meg: én a kezdő szárazlegyezek, Domy nimfázik, Mani streamerezik. Három horgász, három stílus…? Nyilván a módszer feltételezi a tudást és a tapasztalatot. Mikor újra összefutunk a találkozópontnál,izgatottan vallatom társaimat, ki mit fogott. Nem meglepő, hogy én a kezdők lelkesedését pontosan bizonyítva tudtam a halaim számát, ők ketten a fogott halak nagyságát emlegették. Az eső is kissé alábbhagyott, majd mire a nagy folyóhoz értünk, el is állt. Ha valaha földi ember elképzelte milyen is a valódi idill, nekem mind ebben részem lehetett. Nem kell túl sok időnek eltelnie, hogy teljesen átszellemüljünk a völgy lenyűgöző természeti adottságától, a folyóval átszelő szépségétől. Engedtesse meg nekem az olvasó, hogy ne használjak metaforákat, mert híján vagyok az írói vénának, inkább rábízom a képzelőerőre. Helyette beszéljenek a fotók… 




Érdekességéppen jegyezném meg, a sok kifogott hal nyújtotta élményeken túl azért jutott néhány mosolyt fakasztó pillanat is. Volt botlás a vízben, amit a telefonok bántak. Domy-é a vizes zsebből kortyolt. Én a nagy igyekezetemben siettem volna megörökíteni Mani pazar méretű pisztrángját, mikor a kezemből a folyó mélyén landolt. Vigasztalásul minden este legurítottunk néhány kupicával, a hangulatot javítva vendéglátónk helyi gyógylikőrjéből. 







Amellett, hogy sok időt töltöttünk a vízen, jókat ettünk, ittunk, vidámkodtunk. Hálás vagyok a jó tanácsokért, Manival töltött beszélgetésekért, az élményért. Külön köszönet Domy-nak, hogy idejét nem sajnálva mellém, mögém állva tanította a helyes prezentálást, és így több kifogott pisztránggal, pérrel lettem gazdagabb.

Három lélekemelő nap, két klassz sráccal! Kell ennél több? 

ps: „Az erő legyen veletek!” :)

2015. június 17., szerda

A kisember

A kisember buta.
A kisember életét egy beszűkült világnézet alapján, egy számára aktuálisan szimpatikus ideológia fogságában éli, a legprimitívebb dogmák rabja. Nem figyeli a világ történéseit, nem próbálja meg értelmezni, értékelni azokat, esetleg következtetéseket levonni belőlük. Nem érdeklik a tények, a tudomány, a realitás. Hisz Istenben, a miniszterelnökben, és ezzel jól elvan. Aligha van igénye arra, hogy gondolkodjon, számára ez nem is szükséges: boldogan elvan azzal, ha a szájába adják a véleményét.
Könyvet még életében nem olvasott, ha mégis, valami nacionalista regény volt a maga egyszerű értékrendjével: mi – jók, ők – rosszak. Számolni nem szokott, nem is tud, a százalék szerinte valami bűnös, pénzvilági szó. Vitakultúrája kimerül abban, hogy elmondja, amit a vezetőitől hallott, majd ha ennek ellent mondanak, megsértődik és elkezdi ugyanazt ismételni, egyre nagyobb hanggal. Őneki persze mindig igaza van.
A kisember akaratos.
A kisember szerint a dolgok neki járnak: pénz, paripa, alanyi jogon. A kisember nem azért küzd, hogy ő is értéket teremtsen, inkább megvárja, amíg másnak lesz, aztán fennhangon bejelenti, hogy neki is igénye van rá. Ha nem kap (mert miért kapna), az államért kiált, rendőrt hív, törvényt követel – az igazság nevében.
A versenyt ki nem állhatja, megalázónak tartja. Mindig megtalálja a felelősöket: az asszony, a szomszéd, a kolléga, a főnök, a boltos, a bank, a politikus, a pénzvilág, a zsidók, a liberálisok. Mindig megvan az aktuális ellenség, aki éppen hibás az ő sikertelenségéért. Az egész élete kudarc, de ő ezt nem ismeri be: lila fejjel pattog, dühöng, jóvátételt követel, mert alulmaradt. Ő persze soha nem hibás semmiben.
A kisember keserű.
A kisember nem vitte sokra az életben, vagy az államot szolgálja és ismeretleneken éli ki keserűségét, vagy a versenyszférában, alkalmazottként végez valami marginális munkát. Számára azonban megalázó, amit csinál, mert ő ennél jóval többre hivatott, csak senki nem ismeri fel a zsenijét. Megalázottnak érzi magát, akit a társadalom csak elnyom, korlátoz, gátolja a kitörését. Az persze soha nem tűnik fel neki, hogy valójában ő az, aki mások nyakán élősködik, de ha ezt a szemére vetik, sértődötten kikéri magának.
Undorral tekint másokra, főleg a gazdagokat nem állhatja ki. Meg van róla győződve, hogy aki nála többre vitte, az csalt, lopott, hazudott, mások – a hozzá hasonlók – kizsigerelésével szerezte a pénzét, amiből természetesen következik, hogy tőle el kell venni. A kisember számára ő a teljesítés maximuma, ami fölött csak tisztességtelenül lehet élni. Ő persze mindig tisztességes.
A kisember szabálykövető.
A kisember akkurátusan ügyel arra, hogy minden szabályt a lehető legpontosabban betartson. Ennek oka nem az, hogy tisztelné őket – nem, dehogy, pont ugyanúgy a hátára kívánja az összeset, mint mindenki más. Viszont azzal is tisztában van, hogy ha valakit szabályszegésen kapnak, az ő lesz, így más alternatíva híján nagy undorral alkalmazkodik.
Ebből adódó frusztrációját természetesen mások rendszerű bemószerolásával éli ki, óriási figyelmet fordít arra, hogy kit, mikor, miért lehet bepanaszolni, hogy aztán fellengzősen közölhesse: a szabály az szabály. Valahol a nemtörődömség és a zsigeri rosszindulat között lavíroz, de életfilozófiájának fővonalát mindenképpen a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” mentalitás adja.
A kisember elvtelen.
A kisember számára nem jelent erkölcsi dilemmát, ha tegnap még kommunista volt, ma meg demokrata. Mindig oda áll be, ahonnan a legtöbb hasznot reméli. Elvei, önálló nézetei nincsenek, az éppen aktuális irányzatot lovagolja meg. Erélyesnek és tiszteletet követelőnek mutatkozik, ha azonban ki kell állni valamiért, puhány és gyáva. Behódol elöljáróinak, csahol és pucsít nekik, hogy cserébe koncot, pozíciót szerezzen. Ilyenkor persze meg van győződve arról, hogy azt kiváló, pótolhatatlan munkájának érdemeként kapta.
Legnagyobb boldogsága, ha másokkal összeverődve jól megmutathatja valakinek, kikkel áll szemben. Nincs önálló akarata, ő az arctalan tömeg. Egyedül persze erőtlen és gyáva, összeverődve viszont, mint sok lúd, disznót győz. Ilyenkor elhatalmasodik rajta a boldogság érzése és többet, egyre többet követel, mert ő a nép, a sanyargatott dolgozó nép egyszerű gyermeke, akinek mindez jár.
A kisember a társadalom legalja.
Nem szoktam ilyen jellegű (horrible dictu: politikai felhangú) bejegyzéseket feltenni, de a Libertarian blog bejegyzése idekívánkozik. Mert sajnos kisemberek a horgászatban is (többségben) vannak...

2015. június 14., vasárnap

Csak tömören

Pörögnek az események itt mifelénk, délen. Három igen jól sikerült horgászaton vagyok túl (egyik alkalommal sem a halak mennyisége alapján aposztrofáltam jónak a túrát), s hogy borzoljam a kedélyeket: mindhárom alkalommal pergető botot vittem magammal. Ennek oka kizárólag az, hogy törekedtem az egyszerűségre, valamint célszerűbb szerszámnak tűnt a pörgettyűs bot a legyelősnél az adott helyzetekben. Lesz idén még arra is lehetőség, remélem minél többször.


Első alkalommal Lackóval vágtunk neki a nagy folyónak, kajakkal és felmálházva, reményekkel telve. Hamar kiderült, hogy a kétnapos csorgás alatt nem fogjuk majd tele a hajókat, mivel a víz barna és magas volt (néhol habos is), rablást elvétve láttunk, halat még ritkábban. Azért akadt domi, balin és Lacinak süllő, egy szimpatikus homokon megvacsoráztunk (nem krumplis halat, inkább hagymás babot), kedvenc függőágyainkban átaludtuk az éjszakát,  majd másnap elégedetten hazaindultunk. Mondom, volt már jóval eredményesebb "csorgásunk", közösen is, mégsem éreztem csalódottnak magam.









Másodszor egy közeli tározóra kaptam meghívást; állítólag annyi benne a süllő, mint égen a csillag, lehet szépen fogni, a tógazda is rendelt belőlük párat. Azt már a horgászat megkezdése előtt tudtam, hogy az esetlegesen kifogott tüskéseket csak az életem árán filézi ki bárki, de a lehetőség jónak bizonyult, persze kaptam az alkalmon és megéleztem az esefcé-k hármashorgait. Süllőnek nyomát sem láttam, ellenben annyi nagyméretű ponty napozott a víz tetején, hogy eszembe jutott az otthon porosodó pontyos-legyes dobozom. Jobb híján extravagáns guminimfákkal kísérleteztem, meg is lett az eredménye: egy grammos pici fejjel sikerült becsapni pár bajszos komát. A Vagasky csalik diadalának napja volt ez, estefelé még egy combos feketesügér is megkóstolta a békaszínű nimfát. 





Mivel három a magyar igazság, hétvégén - egy későbbre halasztott program helyett - Balatonon abajgattam a balinokat és a kikötők sügereit, F. Tomi társaságában. Két hajnal, viszonylag kevés hal - számomra, mivel Tamás lényegében az összes fellelhető ezüstnyilat kifogta a keleti partról. Szégyenszemre nulláztam, szerencsére elbogarásztam a csónakok alatt, néhány szép csapó és egy csuka bánta a dolgot (ez utóbbi azért a zsinórt elharapta, hogy teljes legyen az áldás). 
Úgy tűnhet, bosszankodok a sikertelenség miatt, de véletlenül sincs így: a gyönyörű balatoni hajnal, a hullámok közt tomboló balinok és Tamás öröme láttán végtelenül önző dolog lenne bármiféle duzzogás...












2015. június 9., kedd

Tilos!

- Uram...hé, uram, mit képzel? Behozza a kutyát a strandra?
- Miért, baj!
- Hogyne lenne baj! Még a végén a vízbe is beviszi,az emberek közé! Sőt, amilyen a maguk fajta, a végén még bele is pisiltatja a tóba. Szörnyű!
- De hiszen nincs kinn tábla...!
- Van vagy nincs, nem érdekes, ide nem lehet kutyát hozni! Főleg egy ilyen fenevadat.

tiltó tábla kutyát fürdetni tilos

- Hiszen ez csak egy kölyök...
- Nem érti? Felszólítom, hogy azonnal vigye el a kutyát a strandról! Béla! Gyere, Béluskám, ez az alak behozta ezt a dögöt, dobd már ki légyszíves.
- 'Napot! Vigye el innen a kutyát, vagy hívom a zsarukat. Most.
- De hiszen nincs kinn tábla, tavaly is...
- Nem érti? Ide nem gyön kutya, itt a büfém, ez az én uccám. Nem gyöhetnek be.
- De kérem, ez egy szabad strand, ahol nincs tiltó...
- Ésakkor mivan, mi? Mondom, ebbe az uccába nem gyöhet kutya. Beviszi a vízbe, oszt belefosik és mi meg majd nyeljük, mi?
- Hát megvakul a gyerek, értse meg! Azonnal vigye innen a kutyát!
- Kérem, ne visítson...
- Én visítok? Én? Még magának áll feljebb? Bélus!
- Vigye el a kutyát vagy hívom a közterületeseket meg a rendőrséget, meg a kommandót. Aztán majd lesz nemulass, komám!

.....

- Na elmentek, végre. Nehogymá' itt fürgyesse azt a dögöt!
- Igazad van, Bélus! Nem elég, hogy ez a sok kurva hattyú meg hal beleszarik a vízben, még a kutyát is bevinné. A Balaton a miénké, nem ezeké a dögöké. Ki kellene tenni egy táblát, Bélám.
- Minek? Elzavarok én innen mindenkit, tudod jól Teca, ezt az én utcám, én vagyok itt a büfés.
- Beleszarik a sok kacsa meg hattyú, nem is tudom, ezeket miért nem lehet kiirtani. Az ilyen felelőtlen kutyatulajdonosokkal együtt. Nehogy már jól érezzék ezek itten magukat!
- Azt kéne, jól megfingatni őket. Ez az utca az enyém...
- Józsi, Józsikám! Jót pancsoltál a vízben? Jaj, te leázott rólad a szúnyogriasztó meg a naptej, gyere, jól bekenylek újra...koszos dögök, méghogy a gyerekekkel fürdeni, aztán jól megnézhetnénk magunkat...

2015. június 3., szerda

Horgászni csak pontyosan, szépen...

Körülbelül három évvel ezelőtt egy bogaras suszterrel együtt horgásztam egy csodaszép baranyai tározón. Ő és a barátja akkor még csak álmélkodtak azon, hogy bizony, a pontyot műléggyel is meg lehet fogni; szerintem a legvadabb álmaikban sem gondolták volna, hogy hamarosan lengetni tanulnak és különféle tollakat meg szőröket erősítenek a horgok szárára, amiért az ismerősök nagy része lököttnek tartja majd őket. Pedig a suszter barátja igen lelkes horgász hírében állt, blogot is szerkesztett, s ezáltal találkoztak egy olyan emberrel, aki két kézzel lökte le őket a lejtőn: velem...
Ezt a bizonyos lökést életük végéig nem felejtik majd el.


Ez utóbbi fiatalember ma pontyozni volt velem. Műléggyel. Valószínűleg három éve még eszébe sem jutott volna, ma azonban természetesnek vette (ami végtelenül logikus különben), hogy a pici nimfát is megeszi a ponty, nem csak a kukoricát és a szarszagú bojlit. Nagyon jót horgásztunk ma - szerencsénk volt az idővel, meg a halakkal is -, Bazsi két pontyot is fogott, nimfával állóvízen, ami nem kis teljesítmény és nem egyszerű dolog. Most már ő is tudja, meg azt, hogy milyen oltári nagy élmény, mikor a sekélyben megakasztott ponty megugrik és világgá akar menni a felszereléssel és a pecással együtt. 


De ismét elhallgatok, következzenek a fotók.

Itt már javában örültem az első halnak...

...ami nem is volt kicsi

Egy új favorit, a Mittoménmi légy, csípték ma nagyon

Bazsi első Cyprinus-a

És a második


Ez a malac poli-kukoricára jött, hirtelen kevésnek tűnt a 20-as előkém

Végül egy kuriózum: alkonyat előtt megpróbáltam süllőt fogni, de helyette ez a pontykölök ette meg a sztrímert. 
 
© Copyright 2009 Clog Fly Fishing