Ennyi jutott...

...mostanában a jóból. Nem panaszkodni akarok, mert a tavalyi év második felében és idén is kijutott bőven az izgalmakból.


No, nem a közel egy hónapig elhúzódó influenzára gondolok (bár annak is voltak izgalmasnak nevezhető jelenetei), sokkal inkább arra, hogy ismét boldog kutyatulaj lettem! Nálunk szó szerint értendő, hogy családtag a kutya, így hamar beilleszkedett őkelme, megtanulta, hol a helye a "falkában", valamint azt, hogy nincs helye díványon. Beiratkoztunk "kutyaoviba" (Pécsi Kutyás Grund, ajánlom mindenkinek a csapatot) - ül, fekszik, pacsi, megy minden, ami kell, s mivel Bukfenc (kisfiam lett a névadó) fajtáját tekintve Border Collie (régi álom), ez el is várható tőle. 


Ez volt az egyik oka annak (nagyjából kétszáz másik ok mellett), hogy szeptember óta nem volt részem érdemleges pecában. Teljesen őszinte leszek: nem is hiányzott annyira. Egyre kevésbé szeretek mindenáron menni, arra ott vannak a teszthorgászok meg a versenyisták. Ráadásul ha nem kapcsol ki az ember teljesen, akkor értelme sincs az egésznek. 

Viszont most itt vagyok egyik kedvenc bosnyák vizemen, és egy pillanatig sem bánom, hogy Lackó meg Simi nyakon ragadtak és elcipeltek kicsit felejteni és pihenni. A gin tisztaságú folyó vízében állva, az első halat megakasztva elengedek minden otthoni gondot és nyűgöt. Csak a jó dolgok maradnak velem, hiszen öröm itt lenni, öröm lesz a holnapi nap és öröm lesz hazamenni azokhoz, akikhez tartozok. Az élet szép és van remény....



Olyan horgászatok ezek, melyeket nem cserélnék le semmi másra. Olyan barátokkal vagyok itt, akikkel bárhová, minden körülmények között szívesen megyek, nagyjából nem hiányzik senki és semmi. Olyan közhelyes az egész, hogy már csak egy Coelho-idézet kellene a teljes katarzishoz. De nekem jó így, és más nem érdekel. 



Reggel betoltam egy istentelen méretű omlettet, ebédre sült pisztrángot fogok enni, hasábburgonyával és salátával. Utána eperlekváros palacsintát, ezekhez Nektar sört. Aztán lehet, hogy alszok egy-két órát, majd pérezni fogok szárazléggyel. Nem rajzik? Nem szed? Nem baj, nekem most ehhez van kedvem.



Később talán kirándulunk egyet a hegyek között. Megtehetjük, nem kerget a bosnyák, szépen belebzseljük majd a környéket. Közben elhülyéskedünk, piszkáljuk egymást, majd az egyik kocsmában a szőrös karú csaposlánynak elénekeljük a "Come here, my Bodri dog!" című magyar klasszikust. Senki sem szól majd érte, főleg azért, mert nem tudnak angolul. 



Aztán hazamegyünk és megpörgetjük újra a mókuskereket, ami nélkülünk is pörgött rendesen, csak olyan arrogánsak voltunk, hogy nem vettük észre. Pár napig hülyéskedünk majd még a FB-on, fotókat küldünk egymásnak, milyen jó is volt...aztán elfelejtjük az egészet.

Szeretném azt hinni, hogy azért, mert itt a tavasz, ébred a víz és várnak az eljövendő horgászatok. Sajnos tudom, hogy nincs igazam, mert az ember felejt. Elfelejti az eperlekvár és a Nektar sör ízét az első parizeres zsömle után...


Megjegyzések

  1. A szívem megszakad a fotók láttán....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért? Ott a folyó, ott vannak a halak, mindenki számára elérhető. ;)

      Törlés
    2. ...tudod Te azt nagyon jól, hogy miért! ;)

      Törlés
  2. a Ribnikbe nem nehez beleszeretni...ellenben a parizeres zsemle....

    VálaszTörlés
  3. Utánozhatatlan stílus, csodás halak és helyek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése