Tavaszom, bódottágom!

S akkor elérkezék vala az Úr kettőezer-tizenhetedik esztendeje, a bőséges halfogás kora, melyet Kínában a Botos Kölönte Évének is neveznek. Kinyílnak a rügyek, s a horgászok örvendeznek vala, de aztán elkomorodtak, mert erős szél jöve északról és hó meg fagy meg jég. Aztán újra kitavaszodék vala, s a horgászok szüve újfent víg vala. Aztán rájövének, hogy tilalom vala, s mikor a tilalom elmúlt, új tilalom vala. S ekkor szájukra veszik az Urat, aki ismét hideget esőt, jeget és áradást küld rájuk. Vala.
(Felcsúti Szent Rezső jövendölései a Legújabb Testamentumból)
És milyen igaza volt Rezső profétának! Ez az idei tavasz eddig elég szar volt. Jobb jelzőt nem érdemel. A metélőhagymám úgy néz ki, mintha zöld varrótű-ültetvényem lenne, de a többi kerti jóság is elég csenevész még. Kivéve a rukkola. Az nő, mintha húznák, kár, hogy senki sem szereti a családból, bár díszíteni jó. Ínycsiklandó vegyes salátatál, amiből egyedül a rukkola dísz háztáji, a többi zőccség spanyol teszkós. Nyami. 



Persze horgászni azért kell, anélkül az élettől is elmenne az ember kedve ebben a sivár világban (azzal is, de minden hal után visszajön). Az első gyors tavaszi túrára Lackó fűzött be, mondván: akkora harcsák tépték meg a hirtelen jött melegben, amit elképzelni nem tudok. Hiába mondtam neki, hogy én bármekkora halat el tudok képzelni, csak hajtogatta a magáét. s mivel Laci nem szokott túlozni, fél nap múlva már ott guggoltunk az andalító tavaszi napsütésben. Harcsa persze nem jött, viszont akasztottam szájszélbe egy olyan halat, aminek láttán Pinhead jutott eszembe a Hellraiser című filmből. Íme:


Lőttünk pár képet, s miután a halacska belibbent a sodrásba, fél órát morfondíroztunk azon, mi is lehetett őkelme. Egy kis telefonos segítség után már biztosak voltunk benne, hogy egy vérmes természetű leánykoncér rágta meg a fahalat, egészen extravagáns nászkiütésekkel.

Legközelebb én invitáltam meg őt egy kis csatornapecára. Nagy örömünkre orkán erejű szellő kerekedett, így a csukázó legyes cuccot hamar a vállamra dobtam és inkább barátomra koncentráltam, aki a domolykókat abajgatta. Ilyen halakat fogott és közben nem sült le a bőr a képéről:


Mire hazaértem, a szél megtette a magáét és a szomszéddal határos kerítésünket a földdel tette egyenlővé. Késő volt, így nem foglalkoztam vele, bár bosszantott a dolog, mivel másnap hajnalban megint kiadós Drávázást terveztem. 
Ébreszteni nem kellett, öt óra körül vad kutyaugatásra eszméltünk. Szomszédunknak van egy öreg farkaskutyája (természetre és kinézetre a lycantrópiában szenvedő Nabukodonozorra hasonlít), nos, ő a nyitott falon keresztül beesett a kertünkbe és ott óberkodott, kicsit összezavarodva. Dacolva a biztos halállal kióvatoskodtam a házból, sikerült (persze megfelelő mennyiségű vicsorgás és morgás kíséretében) elhagynom az udvart, és a szomszéd ház ablakán dörömbölve próbáltam megmenteni maradék önbecsülésem. Tarzan (így hívják a kutyát) gazdái azonban túl mélyen (vagy a ház másik felében) aludtak, így nem jött ki senki, viszont a fenevad már túlságosan otthon érezte magát ahhoz, hogy visszaengedjen a saját udvarunkba. Kinn álltam a ház előtt papucsban és pizsamában, mint aki már csak a nyugiautót és a kényszerzubbonyt várja, miután elszökött a rehabilitációs intézetből. Végül felébredtek a derék szomszédok, és a blökit pórázra véve visszapaterolták a saját pitvarukba. Mondanom sem kell, a horgászatból kerítésjavítás lett. 

Következő alkalommal Panyival vágtunk neki a Nagy Déli Folyónak, Ádám cimboránk csónakján. Panyi itt már értekezett a dologról, ezért nem bocsátkoznék ismétlésekbe. Fantasztikus nap volt, már csak azért is, mert megismerhettem Csipeszt (vagy ahogy én hívom: Cickányt). Megegyeztünk abban, hogy Pannit ugyan senki sem helyettesítheti, de Cickány ennek ellenére kivételes kis kutya, pillanatok alatt belopta magát a szívembe. 


Aztán halakat is fogtunk, nem is keveset: a Dráva a szemerkélő eső ellenére úgy döntött, hogy előrehozza a gyereknapot, így kiélvezkedhettük magunkat. Huszonpár darab testes domi, két balin és egy gyönyörű süllő lett a végeredmény, plusz hazafelé egy akkora tál csevap, amitől napokig rémálmaim voltak. 







A jól sikerült délelőtt után Panyi beugrott a helyi késdobálóba néhány szendvicsért, én meg a nagy téli henyélésben elhanyagolt műcsalis dobozom próbáltam kicsit átrendezni. Ismét tudatosult bennem, hogy a pergető (és a legyes) pecás elsősorban gyűjtő, másodsorban felhasználó, mert annyi szép, de felesleges csalim van, ami minden képzeletet felülmúl. Ahogy rendszereztem őket, mérgelődtem is egy sort, mert ugye itt vannak ezek a műcsali nevek, amivel egyre jobban ki lehet hozni a sodromból. Tudom, nincs különösebb jelentősége, mégsem értem, miért jó az, ha "gyilkosnak" neveznek egy villantót? Vagy "hentesnek" egy wobblert? Jobban viszik? Jobban bíznak benne? Jobban fogja a halat? De most komolyan: Megabass Anthrax....Anthrax!! ANTHRAX!!! Vajon mi foroghatott a tervezőbrigád aberrált agyában, mikor ezt a csalit piacra dobták? Őszinte leszek, számomra az Anthrax szó egyetlen pozitív formával bír: eszembe jutnak róla egy bizonyos trash metal együttes középiskolában rongyosra hallgatott szalagjai. Szerettem őket, nálunk még oké is volt az elnevezés, de egy topwater műcsalinál? Aztán ott van Mepps Killer. Csodálatos. Abu Tormentor. Lenyűgöző. A prímet igénytelenségben (ismét) a Szarmó viszi: butcher, executor, thrill, fanatic, stb. Esküszöm, mintha a banda egy Clive Barker könyv szereplőiről nevezte volna el a csalikat! Ettől nem fogom jobbnak tartani őket (még csak jónak sem), de az egész sztori kap még egy plusz röhejes beütést is. Úgy általában a legtöbb műcsali iszonyatosan hülye neveket kap, de szerencsére ez a kifordult "tökösség" egyre ritkábban fordul elő köreikben. 
Olyasmi ez, mint amikor egy újszülöttnek nevet kell választani. Régen ez szépen működött, volt sok Kovács János, meg Szabó Béla, néha beugrott egy szinte egzotikusnak tűnő Rafael, vagy Tamara. Mostanában meg csak kapkodom a fejem, és szégyellem magam, amiért a kölköm nevét egyszerűen ki lehet ejteni, és nincs még pluszban legalább egy vezeték- és egy keresztneve, valamint egzotikus hangzása. Valahogy a kortárs kollégák és kolleginák úgy érzik, hogy a gyermek hiányosságait kötelesek kompenzálni egy elbaltázott idióta névadással. Persze Orsós-Senkiházy Kevin Rikárdó ugyanolyan ostoba lesz ezzel a névvel is, ráadásul egy életre utálni fogja a szüleit, mert hülyét csináltak belőle. Rongyrázás. Huh...
Visszatérve a műcsalikra: számomra még mindig favorit az Ottó bácsi-féle villantó sorozat (Kele, Lutra), vagy ott van Gábor Kalafinta Csalihala, ami az egyik legötletesebb elnevezés a magyar wobblerisztika történetében. Apropó, miért ad szinte minden magyar halfaragó ángílus nevet a csalijainak? Túlságosan szűk lenne a magyar szókincs ahhoz, hogy frappánsan elkeresztelhessük őket? Ha esetleg nincs valakinek elég fantáziája, szóljon nekem, leszek a keresztapa. Persze nem ingyen, egy komplett szín- és méretsorozatért cserébe...

Itt le is zárhatnám a bejegyzést, de vissza volt még május elseje; ezt a napot mindenki úgy várta, mintha az életet függne tőle. Másrészt a tavalyinál csak akkor lehetett volna rosszabb, ha beleveszek a Drávába, de erre még nem volt példa, így bíztam benne, hogy most sem lesz. Viszont hajnalban immár DP-vel csaptunk bele a lecsóba, és most, este, fáradtan és elégedetten pötyögöm ezeket a sorokat. Annak ellenére, hogy a víz laza két métert emelkedett néhány nap alatt, valamint a halak méla undorral kikerülték a csalit, felhőtlenül éreztük magunkat (képletesen és a valóságban egyaránt). DP rögtön az elején fogott egy szép halat, amiről rögtön megszakértettük, hogy busa, mivel lefelé áll a szeme. Ő először az amurra voksolt, de ott a hátúszó, ami azonnal bebizonyíccsa, hogy nekem van igazam. 


Persze ment is vissza élni, mire Drávaszabolcstól Barcsig felhördült az összes horgász, mert "sajnos nagyon nem megy idén tavasszal a hal". Érdekes, minden évben ezt hallom, csak éppen az évszakok neve cserélődik az aktuális időpontnak megfelelően. Nem is értem, miért csodálkoznak, ha azt várják, hogy "menjen" a hal? Mi arra számítunk, hogy jön. 


Mivel a meghorgászandó területen több pecás gyűlt össze, mint amennyit legendás tűrőképességünk elviselt, duzzogva meglátogattuk a kémesi Halászcsárdát, ahol halászlével és romapecsenyével ünnepeltük a napsütést és a munka ünnepét. 


Íme, így alakult az én tavaszom. Igazi bódottá' volt minden perce. Közben a metélőhagyma is megerősödött, és rukkolán kívül már van retek, saláta és még sok más jószág is. A következő lépés? Várok. Várom az első meleg éjszakákat, mikor a homokon heverve a sercegve piruló szalonnát figyelem, miközben a langyos vízben csattogó néptáncot járnak a balinhadak...
Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

7 megjegyzés :

  1. Olvasom, hogy gyönyörű süllő, aztán a képet meglátva fennakadtak a szemeim :D Azért erről a halról írhattál volna egy kicsit bővebben, mert azon kívül, hogy gyönyörű, ráadásul még drávai is, és hát nem minden nap tarthat az ember a kezében egy ilyen példányt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tomikam, irhatnam, hogy szora sem erdemes, mivel hetente jon 2-3 ilyen sullo, de az mar tolem is tulzas lenne. A valodi magyarazat az, hogy lusta voltam reszletezni. ��

      Törlés
    2. Még egy érdeklődő jelezné az igényt a süllő történetére. :)

      Törlés
    3. A tömeg nyomásának engedelmeskedve engedjétek meg, hogy kis barátom, Szittyó Dezsőke soraival válaszoljak erre a kérdésre. Dezső középiskolás lett, a Csurka István Költészeti Szakközépiskola jeles tanulója:

      Csorgott le a csónak
      sebes vizű Dráván,
      hőseink a folyón
      nem maradtak árván.

      Domolykó és balin
      lepte meg a fiút,
      üvöltött is nagyot,
      inkát is meg sziút.

      Balin balin után,
      kövespart meg sáros,
      lebeg a lobogó,
      persze Árpád-sávos.

      Akadóhoz értek,
      partja merő retek,
      Panyi dob egy nagyot:
      "Ez amit szeretek!"

      Kapása van rögtön,
      be is vág a csávó,
      nem akad a hala,
      ott repül egy káró.

      Most Balázs is lendít,
      pont be az öbölbe,
      eser rapalája
      a fenékre tör le.

      Jókora rávágás,
      nyeli bőszen ott lenn,
      ül is a bevágás,
      Csipesz összerezzen.

      Tombol a hal ott lenn
      három méter mélyen,
      Balu csak felhúzza,
      jajkiáltás reppen.

      "Nézd, má', első süllőm
      itt a drága Dráván!"
      Csak a partszél maradt
      süllő nélkül árván.

      Kiemeli, remeg
      mindkét lába s keze,
      csak az Isten tudja,
      hol jár most az esze.

      Gratulálnak rögtön
      a régi barátok,
      a hal fekszik némán,
      szájában az átok...

      Szittyó Dezsőke (Gergyeberettye, 2017.05.15)

      Törlés
  2. Bár Béla bácsi titokban akarta tartani kritikáját, mi ezt nem hagyhattuk....

    VálaszTörlés
  3. Ja, a műelemzést ide tettem fel:
    https://hungarianwobblers.wordpress.com/2017/05/17/egy-elcsipett-levelkritika/

    VálaszTörlés
  4. Ezt csak most olvasom! Annyira röhögök, hogy patakokban folynak a konnyeim! Dezső-ke!

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.