Clogflyfishing

S akkor elérkezék vala az Úr kettőezer-tizenhetedik esztendeje, a bőséges halfogás kora, melyet Kínában a Botos Kölönte Évének is neveznek. Kinyílnak a rügyek, s a horgászok örvendeznek vala, de aztán elkomorodtak, mert erős szél jöve északról és hó meg fagy meg jég. Aztán újra kitavaszodék vala, s a horgászok szüve újfent víg vala. Aztán rájövének, hogy tilalom vala, s mikor a tilalom elmúlt, új tilalom vala. S ekkor szájukra veszik az Urat, aki ismét hideget esőt, jeget és áradást küld rájuk. Vala. (Felcsúti Szent Rezső jövendölései a Legújabb Testamentumból) És milyen igaza volt Rezső profétának! Ez az idei tavasz eddig elég szar volt. Jobb jelzőt nem érdemel. A metélőhagymám úgy néz ki, mintha zöld varrótű-ültetvényem lenne, de a többi kerti jóság is elég csenevész még. Kivéve a rukkola. Az nő, mintha húznák, kár, hogy senki sem szereti a családból, bár díszíteni jó. Ínycsiklandó vegyes salátatál, amiből egyedül a rukkola dísz háztáji, a többi zőccség spanyol teszkós. Nyami....

Pörögnek az események itt mifelénk, délen. Három igen jól sikerült horgászaton vagyok túl (egyik alkalommal sem a halak mennyisége alapján aposztrofáltam jónak a túrát), s hogy borzoljam a kedélyeket: mindhárom alkalommal pergető botot vittem magammal. Ennek oka kizárólag az, hogy törekedtem az egyszerűségre, valamint célszerűbb szerszámnak tűnt a pörgettyűs bot a legyelősnél az adott helyzetekben. Lesz idén még arra is lehetőség, remélem minél többször.

Indulok a Murára. A lépcsőházban összeakadok két szomszéddal; egy kriptaszökevény és egy leharcolt háziasszony esik éppen egymásnak valami gangon nevelt kóró miatt. Ma már ez a harmadik perpatvar, egy újabb epizód a Szomszédok című telerémálomból. Lakótelep, cipős doboz méretű lakások, kis élettér, kevés ész. A népnevelő tévéműso rok megteszik a hatásukat, a két nő rémisztő élethűséggel adja elő a tegnap esti Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor kulcsjelenetét. Elsunnyogok mellettük, nem is hallják, ahogy köszönök. Elmosolyodok, a százötven kilométeres autóút hirtelen nem is tűnik olyan hosszúnak... Mikor bedokkolok a rátkai kis ház udvarán, elfog az az ismerős nyugalom, ami minden hasonló túrát áthat, és amiért képes vagyok bármekkora utat megtenni. A cserépkályhában ég a tűz, a lángoló akácfa illata keveredik az eső áztatta avar atmoszférájával; otthon érzem magam. Csend és nyugalom, Fekete István vadásztörténetei jutnak eszembe, a kis kalyiba, a málnázgató medvék, az eg...

Csend. Pislákoló lámpák, hajnali fény, kihalt sétány. Varjúcsapatok szemezgetik az emberek után maradt szemetet, éledezik a víz, itt-ott kishal ugrik. A vadkacsák csapatokban bújnak elő a nád rejtekéből, kétlábú sehol, csak néhány ezüstkárásztól megcsömörlött daraszobrász kókadozik az üvegbotok mellett.  Én így szeretem a Balatont. Üresen, buli- és hangzavar mentesen, a maga természetes szépségében. Ilyen volt ma reggel is... De ne ugorjunk annyira előre, kezdjük a tegnapi nappal. Ferivel volt randim a mólón. Tudom, hülyén hangzik, inkább kezdem előröl: ha a Steveolson nevet említem , mond neked valamit? Ha engem olvasol, akkor biztosan. Sztív (ahogy mi hívjuk blogger-körökben) a balatoni sügérpopuláció réme, vertikális guru, és hatalmas alak. Persze kikéri majd ezeket magának, de sebaj, akkor is így van. Mivel a füredi bornapok közelébe vetett a balszerencse (és a családi többség szavazata), gondoltam, miért ne kössem össze a kellemeset a haszontalannal, így hoztuk össze ...

Ma délután kivételesen hamarabb végeztem a melóval, így volt időm kicsit horgászgatni. Dergez Petivel a múltkori kiruccanás meghozta a kedvem egy kis süllőzéshez, így indulás előtt legalább öt percig filóztam a garázsban: pergető vagy legyező cuccot vigyek? Valódi dilemma. Megfigyeltem viszont, ha sokáig töprengek, nagyrészt a műlegyes cucc marad a kezemben, így történt ez ma is, bár a műlegyes süllőzés nem egyszerű művelet, ebből kifolyólag szerény személyem is régen ejtett el ebből a csodás vadból...vagy mifene...Gondolom, oka lehet ennek az is, hogy környékünk összes jobb süllős vizét lenullázta a csőcselék, így mifelénk a pergetés esélyei is igen szerények. Nemhogy a műlegyezésé.  Ennek tudható be, hogy még én is meglepődtem az ismerős koppanást érezve, így el is aludtam a bevágással, mégis meglett a hal. Igaza lehet Ákosnak a Legyezőhorgászat című könyvben , hogy a puhább legyeket nyeli a süllő, vagy legalábbis nem köpi ki azonnal, mint a kemény wobblereket, máskor is...

Dergez Péter beszámolója hétvégi közös pecánkról a Horgászvidék blogon (katt a képre).

Az utóbbi időben eleget idétlenkedtem itt a blogon, ideje, hogy valamit felmutassak horgászatilag is. Egyik ismerős a héten segíteni hívott balatoni nyaralójába (stég és csónakrenoválás címén), persze azonnal igent mondtam, mint minden vízparttal kapcsolatos munkára. A munkát ugyan túlzásba nem vittük, de tömény nosztalgiázás és saját vállunk veregetése közben megittunk pár pohár karcos vörösbort, s a rengeteg elméleti "lógatás" után nem volt kétséges, hol töltjük majd a délutánt. Szerencsére a vitorlás még vízen volt, rohanás napijegyért, majd bedobáltuk a legszükségesebbeket, barátom kisegített egy pergetőbottal, mert a kocsiban nem volt más, csak egy doboz dropshotos kütyü. Kezdem nagyon megszeretni ezt a módszert, valószínűleg beruházok egy nagyobb adag gumihalacskába is, késő ősszel és télen jól jön majd a Dráván is, amikor majd a szárazlegyet viszonylag kevésbé eszik a halak...  A célhal a kősüllő volt, egy közeli tartáson, amit vendéglátóm úgy ismert, mint a te...

Hétvégi bősi túra, képekben.