Fordulópont

Pár napja egy igazán jó vacsorát főztem. Malackaraj szuvidálva, majd ropogósra pirítva, édes-savanyú mártásba forgatva. Egyik barátom épp nálunk járt, meginvitáltam az asztalhoz, miután elégedett mosollyal hátradőlve megállapította, hogy bizony ilyen jót régen evett. Megkérdezte, miért nem nyitok gasztro blogot, úgyis mindenki azt csinálja már, eggyel több vagy kevesebb, nem számít, nem? Csak nevettem a dolgon.

Másnap délután kényelmesen elültetgettem az idei chilipalánták magját; a kandalló mellett lesz idejük kibújni és növögetni, amíg melegebbre fordul az idő. Közben elmorfondírozgattam barátokról, horgászatról, lassan eljutottam a blogomig, és el kellett ismernem: az elmúlt évben bizony randán elhanyagoltam az egészet. Persze ennek is megvan az oka: a tavalyi év szinte minden szabad perce házunk és kertünk alakítására, szépítésére ment el (kölyökkorom óta egy ilyen tanya volt az álmom). Horgászat? Szinte nulla. A Drávát májusban láttam először, az első balinom júliusban fogtam. Tudom, felháborító, de ennyi jutott, s mivel nem volt miről írni, nem is erőltettem az egészet. 

Abbahagyni nem akarom, nem is fogom. Számomra a blogolás egy nagyszerű szórakozás, miért fosztanám meg magam tőle? Ráadásul a visszajelzésekből kiderül, hogy értékelitek a bejegyzéseket, nem szeretnék csalódást okozni. Hiszen ahogy párszor már leírtam: mi, bloggerek most már közel sem magunknak írogatjuk az internetes naplókat.

Igen, mondják sokan, a blogok ideje lejárt. Lehet. Ahogy mi páran hívjuk, a magyar horgászblogok fénykorában sok jó és értékes dolgot hoztunk össze együtt, nem utolsósorban egy blogger közönséget. Csodálatos élményeket és felejthetetlen találkozásokat köszönhetek a blognak, ha nem fogok bele, sosem horgászhattam volna együtt Szári Zsoltival, Sztívvel, Atyafival, nem ismerhettem volna meg - ha virtuálisan is - a magyar horgászbloggereket, a murai rémeket, és valószínűleg sosem jött volna össze az a baranyai csapat, akiknél jobb barátokat az ember elképzelni sem tudna; DP, Bazsi, Lackó, BigTom, Panyi és a többiek.  

Huh...

Kezd csöpögni a dolog, így megpróbálok más irányba evezni. 

Blogolni jó dolog. Le kell szarni, ha más azt mondja, halott műfaj. 

De mi van akkor, ha nincs miről írni? Ha a tizenhat-féle paradicsom palánta és az éjjel-nappal füstölő smóker mellett az embernek nincs ideje/kedve a pecához? 

Írni kell ezekről is!

Ezt fogom tenni. Követem a bevezetőben említett barátom tanácsát és írni fogok mindenről. Írni fogok hortikultúrális próbálkozásaimról, az állataimról, a buktatókról, sikerekről, élményekről. Írni fogok gasztonómiai bukdácsolásomról, recepteket osztok meg veletek, szuvidálunk és kenyeret sütünk majd együtt, és megbeszéljük, mit és miért csináltam rosszul. Nem a nézettségért, hanem a blogért és a szórakozásért.

Semmiképp sem szeretnék másokat oktatni, egyszerűen megosztom, ami velem történik, azaz követem a blog klasszikus közlési formáját. Az észosztásról már rég leszoktam, miután az egyszerű jóindulatból és segíteni akarásból született kezdő legyeseknek szóló cikkem a haladó legyesek között nagyon jó fogadtatásra talált, ám akiknek szólt (gyk. nulla tapasztalattal, de már rendkívül "nagy" tudással rendelkező kezdők) szinte mind támadták és kritizálták...

De ez így jó. 

Horgászat is lesz, remélem idén sokkal, de sokkal több. Persze könnyű ezt mondani, de  ugye, aki nagy fába vágja a fejszéjét...

Mindenesetre jönnek bejegyzések, vegyesen, szépen elosztva, hogy mindenki örüljön. Ha eddig olvastad és szeretted a blogom, ezentúl is örömmel várlak, és ígérem, nem fogsz csalódni!