A Főzőskönyv

A történet azzal kezdődik, hogy pár éve a család cukorborsó főzeléket kért ebédre. Főzök lassan mindent, de cukorborsó főzeléket nem tudok főzni. Vagyis akkortájt nem tudtam, azóta megtanultam, viszont akkor Google barátunkhoz fordultam segítségért. Keserű tapasztalataim okán sosem klikkelek ilyen mindmegette, nosalty, meg hasonló hitvány receptgyűjtő oldalakra, ám gyorsan kellett cselekednem, s a legelső receptet ki is választottam a félmillió találatból. Mi baj lehet? Cukorborsó főzelékről beszélünk, azt nem lehet elrontani...

Dragomán György Főzőskönyv

...hittem én naivan. Valami levitézlett, a szakmájától elszakadni nem akaró cukrász receptje volt, négy evőkanál cukrot írt elő szerencsétlen főzelékhez. A végeredmény rettenetes volt, de a csirkéink legalább degeszre ehették magukat aznap. Azóta kerülöm ezeket a recepteket, mint Bíbor macskánk a forró húslevest.

Aztán eltávolodtam a komolyabbnak nevezhető gasztro oldalaktól és főzős videóktól is. Egyrészt rettentően zavart az a modern nyelvezet, amit az utóbbi években felvettek, máskor az olvasók kommentjei csapják ki a biztosítékot. Vérre menő viták folynak fűszerekről, eljárásokról, nevekről, mintha a főzés nem arról szólna, hogy mindent kipróbálva és megtapasztalva jutunk el a tökéletességig. Lincshangulat alakul ki egy cikk alatt, ha szerencsétlen publicista - horrible dictu! - egy mokkáskanállal több pirospaprikát szór a halászlébe, s meri így szegedinek vagy bajainak nevezni. A fokhagymapor vagy a vegeta szitokszónak számít, mintha a nagyérdemű minden hozzávalót a biopiacon vásárolna, s még a főzéshez használt vizet is csak éjfélkor merítené egy hűs forrás habzó vizéből. Szóval megy a képmutatás ezerrel. 

Nem panaszkodni akarok, elhagyva ezeket az oldalakat igazi kincsekre bukkan az ember. Személyes blogokra, de leginkább kézbe fogható színes-szagos olvasmányokra. Valódi kis könyvtár alakult ki  utóbbi években a konyhámban, ha elakadok vagy újra vágyok, mindig ezekhez nyúlok először. Van itt belföldi és külföldi irodalom, egy-egy igényesebb magazin, sorozatok írók és tematika szerint, majd egyszer értekezek a legjobbakról, de az nem lesz rövid, szerelmes vagyok ezekbe a könyvekbe, kivétel nélkül mindegyikbe. 

Történt aztán, hogy nyár elején kedvenc közösségi oldalunkon egy ismerős megosztott egy írást "Itt az idő, megint azt mondom, csináljatok kovászos-uborkát apám titkos receptje szerint..." kezdettel. Szerzője Dragomán György - akinek Máglya című könyve számomra nagyon kedves emlék, - s ez a rövid kis elbeszélés-receptecske annyira bejött, hogy azonnal klikkeltem a bejegyzés végén található könyvajánlóra. Fél perc múlva már a virtuális kosárban csücsült a könyv. 

Azóta a Főzőskönyv a kedvenc receptkönyvem lett. Egyetlen konkurrenciája van, Locatelli Ízek Itáliája című remekművével holtversenyben  vezetik a mezőnyt; nem csoda, az is hasonlóan önéletrajzi ihletésű, novellisztikus műremek. A Főzőskönyv mégis más. Leültem és végigolvastam. Aztán újra nekiestem, és most már lassabban, három nap alatt rágtam át magát rajta. A rágást szó szerint értsd, minden falatot és receptet alaposan ízlelve, mosolyogva, jóllakva vagy korgó gyomorral, de legtöbbször elismerően bólogatva. Mert első olvasás után csupán egyetlen gondolat kristályosodott ki bennem: ezzel a fickóval rokonlelkek vagyunk! Nagyon hasonlóan gondolkodunk, főzünk, élünk. Végtelenül tudunk örülni egy szelet vajaskenyérnek, de annak is megadjuk a módját. Szeretjük a lassan készülő, de kevés odafigyelést igénylő recepteket, imádunk kísérletezni és örülni a sikernek, tanulni a kudarcból.

A Főzőskönyv nagyon különbözik a fent említett nagyontudokfőznimindenkimáshülye elven működő weboldalak két csoportjától. A receptek működnek, az író mégis minden pillanatban arra ösztönözi az olvasót, hogy próbálkozzon, kísérletezzen, hiszen ez a főzés esszenciája. Kedvenc idézetem a könyvből, a Libacomb, birsalma, barna sör című fejezet utolsó bekezdése: 

...és persze kacsacombbal is pont ilyen szépen elő lehet adni. És rendes almával vagy körtével is. Vagy szilvával. Vagy aszalt szilvával. Vagy aszalt barackkal. Sör helyett használhattok vörösbort. Fehérbort. Konyakot. 

A Főzöskönyv egy kedélyes beszélgetés az olvasóval. Néha mesél, néha okít, de sosem okoskodik. Receptek és a novellák követik egymást, ízlésesen még a papír színe is más, megkülönböztetve őket, hogy a nyájas Olvasó előre tudja, milyen fogás következik. Második olvasás közben tűnt fel különben, hogy a kötetben nincsenek fotók, de még egy árva grafika sem, de mielőtt ezt kifogásolná az ember, rájön, hogy abszolút nem is hiányoznak. Szerencsére hiányoznak viszont az olyan "trendi" kifejezések sem, hogy brutál, meg cuccos, meg megúszós. Brrrrr....

Örüljetek neki és egyétek meg! - tanácsolja a könyv a fejezetek végén, én meg azt mondom, hogy örüljetek neki, és vegyétek meg, mert ehhez hasonló olvasmánnyal ritkán találkozik az ember. S mert főzésről olvasni majdnem annyira jó, mint enni!

Megjegyzések