Clogflyfishing

A történet azzal kezdődik, hogy pár éve a család cukorborsó főzeléket kért ebédre. Főzök lassan mindent, de cukorborsó főzeléket nem tudok főzni. Vagyis akkortájt nem tudtam, azóta megtanultam, viszont akkor Google barátunkhoz fordultam segítségért. Keserű tapasztalataim okán sosem klikkelek ilyen mindmegette, nosalty, meg hasonló hitvány receptgyűjtő oldalakra, ám gyorsan kellett cselekednem, s a legelső receptet ki is választottam a félmillió találatból. Mi baj lehet? Cukorborsó főzelékről beszélünk, azt nem lehet elrontani... ...hittem én naivan. Valami levitézlett, a szakmájától elszakadni nem akaró cukrász receptje volt, négy evőkanál cukrot írt elő szerencsétlen főzelékhez. A végeredmény rettenetes volt, de a csirkéink legalább degeszre ehették magukat aznap. Azóta kerülöm ezeket a recepteket, mint Bíbor macskánk a forró húslevest. Aztán eltávolodtam a komolyabbnak nevezhető gasztro oldalaktól és főzős videóktól is. Egyrészt rettentően zavart az a modern nyelvezet, amit az utóbb...

Gyerekek, ez a gasztro vonal pontosan annyira megbolondítja az embert, mint a horgászat. Már ha van affinitásunk hozzá, bár ki ne szeretne jókat enni? A jó kajánál meg csak az a nagyszerűbb, mikor te hozod össze az asztalra kerülő jószágokat. A jéghegy csúsa pedig az, amikor nemcsak a gyomornak, de a szemnek is jólesik a tányéron pihenő műremek. Ilyenkor jut eszembe: én állat, miért az egészségügyi vonalat választottam a gasztronómia helyett?

Legutóbbi bejegyzésemben leírtam, miként vezetett egy komoly döntéshez az édes-savanyú malackaraj. Utána kaptam pár üzenetet, hogy ha már ígérgetek, legalább az ominózus receptet is dobjam fel, mert felcsigáztam vele a kedélyeket. Legyen.

Engedelmetekkel ismét kajás (ezen belül workshopos) bejegyzés következik: ezúttal egy különleges tésztakészítő tanfolyamon volt szerencsém részt venni. Az utóbbi időben (mint ezt sokan észrevettétek és jeleztétek) csúnyán megritkultak a pecás bejegyzések, de az az igazság, hogy idén valahogy jobban lekötnek egyéb dolgok. Van ilyen, ez sem tart majd örökké, hamarosan ismét olvashattok vízparti bénázásaimról is...

Aki rendszeresen olvassa a blogot, jól tudja már, hogy néha eltérek a jól megszokott horgász-vonaltól, s megpróbálok egyéb témák felé is orientálódni - nem titkolva a bejegyzések kedvcsináló és (ha különösen elégedett voltam) reklámjellegét; ilyen jellegű téma a gasztronómia is; sütni-főzni nagyon szeretek (bár csak amatőr szinten, de annál lelkesebben). Van számomra egy különösen kedves szeglete e témának: ezek az édességek, sütik és desszertek; egy-egy ízbomba mindig mosolyt csal az arcomra (és újabb felesleges kilókat az egyéb, többé-kevésbé látható testrészeimre). Hamar le lehet venni a lábamról egy jól sikerült éclair-el, esetleg egy tálka creme brulee-vel, bár legújabb kedvencem a macaronnak nevezett apró, ezerszínű sütemény - ebből is a sós karamellel töltött fajta... Azonban, mint minden szerelemnek, ennek is története van. S persze ennek is köze van a műlegyes pecához... Sala oszlopos tagja a baranyai műlegyes csapatnak. Valamikor az ezredforduló környékén nagyjából e...

Ha belelapozol - akár virtuálisan - a magyar horgászmédiába, láthatod, milyen szinten túlcsordult mindenkiben a harag és az irigység. Én fújok rád, ő utálja őket, te nem tartasz hitelesnek minket...néha nevetséges, milyen felesleges és elmeroggyant problémákat generál magának a halandó ember fia. Meg merem kockáztatni, hogy a háromszázezer magyar pecás nagy része többet foglalkozik ezekkel a dolgokkal, mint magával a horgászattal. Ha jobban belegondolsz, kifejezetten agyament helyzet, nem? Szinte már felkavaróan röhejes, persze lehet ezt folytatni, sőt, élvezni is, csak nem vezet sehová.  Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, miközben tegnap az akácillatú estében hazafelé autóztam. Nincsen különösebb apropója a dolognak, inkább csak szánalmasnak tartottam, hogy míg én valószínűleg egyik legemlékezetesebb túrámról tartok hazafelé, más a klaviatúra fölé görnyedve éppen most küld el valakit a jó anyukájába egy voltaképp nem is létező sérelem kapcsán. Persze ez nem az én problémám és...

Ismét elérkezett a pecások Nagy Szünete; lassan befagynak az állóvizek, a folyók szintje emelkedik - és egyébként is, túl hideg van ahhoz, hogy botor módon kimenjünk a Természetbe. Közeleg az "ítéletidő", a kemény mínusz hét fokok időszaka, s a három centis hó, mely az egész ország közlekedését megbénítja majd. S míg kinn tombol a fergeteg, mi a meleg szobában, forralt bort kortyolgatva élvezzük a modern élet nyújtotta kényelmet, s virtuális recskázással próbáljuk pótolni - inkább kevesebb, mint több sikerrel - az elmaradó horgászélményeket. Úgy döntöttem, idén szakítok a hagyománnyal, s egészen újszerű bejegyzésekkel (is) jelentkezek ebben az embert próbáló időszakban. Könyvek, ételek, emberek; minden helyet kap majd a blogon belül, szeretném kezdeni a sort legújabb hóbortommal, mely szinte mániává nőtte ki magát, s amire az utóbbi időben több pénzt költöttem, mint a horgászatra: ez nem más, mint az egyedülálló hagyományokkal és lehetőségekkel rendelkező szusikészítés. ...

Egyre dorozmásabb az idő, így egyre gyakrabban látnak majd napvilágot haltalan bejegyzések is a horgászblogok világában. Tervezek én is írni néhány hosszabb lélegzetvételű agymenést, kezdem most egyik kedvenc témámmal: a gasztronómiával, bebizonyítandó, hogy nemcsak Pupa ért mesteri módon az ízekhez, annak ellenére, hogy lefőzni halandó ember e téren nem igazán tudná.  Ahogy a címből is kiderülhetett, a halak füstöléséről fogom megosztani SAJÁT tapasztalataimat. Hogy miért a nagybetűs kiemelés? Mert füstölni ezerféle módon ezerféle alapanyaggal lehet, mégis, most az általam jól bevált módszereket lesztek kénytelenek olvasni. Természetesen ki vagyok éhezve a témával kapcsolatos információkra, így a hozzászólásoknál várom a hozzám hasonló éhenkórászok észrevételeit, tapasztalatait. Az ITT található nagyszerű cikkben a halfüstölésről minden le van írva, amit tudni érdemes. A szerző szavait ismételni nem szeretném, érdemes végigolvasni kezdésnek, aztán folytatni ezt a be...

Hétvégén Erdélyben jártunk és a minimális (szinte csak kötelező mértékű) horgászat mellett hatalmasakat kirándultunk. Erről a túráról készítettem Nektek egy galériát.

Mivel matuzsálemnek számító régi oldalunk, a BHM "mandátuma" hamarosan lejár, ide menekítem át az aktuálisnak számító régebbi irományainkat. Kezdjük rögtön egy hölgyemény munkájával, lássuk, mire kell figyelnünk, ha netán bort innánk a frissen elkészített halakhoz. Mivel a halfélék a vörös húsoknál jóval kisebb mennyiségben tartalmaznak zsírt, a hal ízét a felületaktív anyagok segítsége nélkül is jól lehet érezni. A csersavnak önmagában is elég erős íze van, amely elnyomhatja a halak kiegyensúlyozott, kevésbé intenzív ízét. A fehér borokban nincs csersav, ezért ízük is gyengébb, mint a vörös boroké, így általában az emberek fehérbort választanak a halételekhez. Azonban ez nem ilyen egyszerű. Egy-két kivételtől eltekintve a halak alapíze gyenge és semleges, néha édeskés utóízzel, ezért aromásabb alapanyagokkal, fűszerekkel, mártásokkal készítik el. A borok tekintetében figyelembe kell vennünk az elkészítési módot, sütési-főzési eljárásokat, valamint a fűszerek, alapany...

A következő iromány Domy barátom tollából származik, ha jól emlékszem, 2005 környékén írta, s az akkor fénykorát élő BHM oldalon jelent meg. Aktualitását azóta sem vesztette el - hiszen halat fogni jó, ahogy elfogyasztani is, már ha szereti az ember fia a halhúst, - éppen ezért újra leközlöm, itt a CFF blogon is. Jó szórakozást hozzá! A halfogyasztók közül nyilván mindenki kóstolt már különböző élőhelyről származó és különböző fajtájú halat. A halételek elkészítési módozatai között létezik jó néhány alapvető fogás és van néhány kézenfekvő praktika, amellyel a legegyszerűbb eljárással is ízletesebbé tehetjük az ételt. Az első fontos dolog a hal élőhely szerinti származása. Nem mindegy, hogy a hal milyen helyen fejlődik, növekszik. Lehet a víz típusa lúgos közegű, lehet az aljzat tőzeges, homokos és köves, lehet folyó vagy állóvíz. Emellett az évszakok változásai is befolyásolják a víz minőségét, nem beszélve a növényzetről és a halak növekedését szolgáló táplálék sem utolsó s...

Magyarországon tradíció lett a karácsonyi halászlé, a sült ponty és hekk, s egyéb tengeri halak feltálalása az ünnepi asztalon. Személy szerint nem rajongok a halért (így viszonylag könnyű ugye hirdetni a C&R eszméket), ám van egy recept, ami egyszerű, mint a facsipesz, mégis, talán a legfinomabb halétel, amit valaha ettem. Az alapja az a sült pisztráng, amit Boszniában rendszeresen eszünk a Ribnik folyó melletti Aqua panzióban. A tulaj, Djuro édesanyja készíti így a halat, s ez a recept ellentmond minden magyar gasztronómiai hagyománynak. Mert hogy készíti el egyszeri honfitársunk a sült halat? Paprikás liszt (hogy miért paprikás, ne kérdezd), bolti sült hal fűszerkeverék, jó sok olaj. A halat szarrá fűszerezi, állni hagyja (azaz lehetőleg jó sokáig hagyja bomlani az érzékeny fehérjét), paprikás liszt bunda, hátha a keszeg fázik, vastag zsírban vagy olajban sötétbarnára süti, mert ugye a szálka akkor lesz ropogós és az sem megy kárba...közben a hal pont azt az ízt veszíti el, a...