A zöldajkú és a roller - 1.rész

Van egy nagyon találó közmondás, miszerint a suszter maradjon a  kaptafánál. Ebből kiindulva lehet azt is mondani, hogy a műlegyes horgász meg jobban teszi, ha a kis hokedlin ül, mindenféle tollakat meg csillogó szir-szarokat kötözget a horog szárához és még véletlenül sem fog bele olyanba, mint például a bojlikészítés. Persze ha mégis megszegi ezt az íratlan szabályt, akkor jobb, ha magára vet, nem másokra követ, ha esetleg a projekt csúfos kudarccal végződik. 
Lassan el is hagyhatjuk a biztonságos harmadik személyt, gondolom, már sikerült rájönnötök: én kezdtem otthon bojligolyókat "rollerezni". Nem kell megijedni, nem lesz belőlem sátras-bojlis horgász, ennek a kis szakmai kitérőnek rövid története van: tavaly beléphettem egy nagyon szűk és zárt kis egyesületbe, s ezzel együtt az ország egyik legszebb vizén horgászhatok. Még tökéletesebbé teszi az összképet, hogy a házunk kapujától könnyed tíz perc alatt ott vagyok a csónakomnál, így viszonylag gyakori látogató lettem a napi munka után ezen a paradicsomi tavacskán. Nádi pontyozás, felfektetős-úszós szerelékkel, kukorica a horgon, semmi sallang. Csak mellékesen megjegyzem, hogy ezentúl viszonylag sok bejegyzés jön majd tőlem innen is, úgyhogy tessék kapaszkodni (már akit érdekel a téma)...


Namármost: úgy okoskodtam, hogy bár a pontyok nagyon szépen csócsálgatják a kukoricát, mégis a kagyló lesz a kedvencük. Nézegettem az interneten kagyló aromájú távcsalikat és (most figyelj!) dip-eket, de egyik sem győzött meg igazán. Már éppen azon tanakodtam, hogyan lehet tavikagyló-esszenciát desztillálni (a la Jean-Baptiste Grenouille), mikor megakadt a szemem a Carpmania által (is) forgalmazott GLM Extract zöldajkú kagyló (?) kivonaton. Rányomtam a rendelésre, de akkor beugrott, hogy ötven gramm tömény kagylóporral még nem igazán értem célom közelébe; kellene valami fogadóanyag is, amiben a kiváló távcsali megfelelően diszpergálható. További fél órát pazaroltam el kérész életemből a keresgélésre, végül egy Equinox Base Mix nevű bojli alappor mellett tettem le a voksom, plusz rendeltem - meglepően olcsón - egy bojli rollert is. 

Minden rendben ment, a Carpmania webáruház csillagos ötöst érdemel, két nap múlva izgatottan bontottam ki a csomagot. Kiderült - mint az várható is volt -, hogy a bojli rollernek semmi köze a járművekhez, sokkal inkább a golyók formázásánál van jelentősége. Kicsit mellélőttem, nem néztem meg ugyanis rendeléskor a méretet, így a roller olyan kicsi golyókat gyártott, amivel bátran nekiállhattam volna szivárványos öklére horgászni. Ez azonban nem vette el a kedvem, mert ugye aki a kicsit nem becsüli, az elmehet a fenébe. 


Izgatottam öntöttem össze a Base Mix-et és a néhai zöldajkú kagylók földi maradványait, majd hátratántorodtam: a keverék szaga kísértetiesen hasonlított egy katonai körlet atmoszférájára egy különösen forró nyári lőgyakorlat után. Magyarul rohadtul büdös volt. Elkezdtem hozzákeverni a tojásokat, közben feleségem többször kinyitotta a bejárati ajtót és látványosan fulladozott, ellenben Bukfenc kutyám a lábam mellé állva, szerelmes tekintettel bámulta a csábító illatú keveréket rejtő tálat. Ezt biztató jelnek vettem, így folytattam a munkát.
A recept 8-10 tojást ajánlott, így az arany középutat választva kilenc darabot adagoltam bele, a megfelelő mennyiségű olajat,  majd tésztadagasztó géppel addig kevertem, míg a drága masina fel nem forrósodott. Következett a rollerezés, ami már a művelet első fázisában kudarcot vallott: a kilenc tojás valószínűleg kevés lehetett, mivel a tészta száraz lett, mint a Góbi sivatag és formázhatatlan. Így el kellett mennem újabb tojásokért, s közben bíztam benne, hogy a félig kész keverék nem kerül közben sem a hátsó udvarba rejtett komposztálóba, sem Bukfenc gyomrába...

A bevásárlás kicsit elhúzódott, így a matéria még keményebb lett, mire hazaértem. Ment bele még olaj és újabb két tojás, aztán rövid töprengés után beletörtem még kettőt. Összekevertem, a trutymó állaga így olyan lett, mint a kocsikenőcsé, ezért került bele még egy kis szárazanyag (áldottam az agyam, hogy pont emiatt féltetettem néhány dekát), viszont így megint töredezett lett a "tészta". Végül ad hoc alapon hígítottam és szilárdítottam az egyre bizarrabb masszát, mire sikerült egy egészségesnek tűnő kígyót tekernem belőle. Közben vagy három alkalommal komolyan elgondolkodtam azon, hogy a már említett komposztálóba szórom a tál tartalmát, de akkor miről szólna ez a bejegyzés? Hej, pedig már a karonülő csecsemő is jól tudja, hogy a zöldajkú kagyló pora milyen jót tesz a földnek...

Következett a roller, további fél órát töltöttem azzal, hogy golyókat próbáltam formázni benne, de vagy túl olajos volt a massza, vagy valami más nem tetszett az eszköznek, mert a kukacok gömbölyödés nélkül csúsztak ki a rollerből. Videókat és cikkeket keresgéltem a világhálón, de sokkal okosabb nem lettem így sem. Nagyon úgy tűnik, hogy a bojlikészítés pont olyan, mint a magyar gasztro forradalom: tíz recept tizenegy variációt mutat be a témára, és mindenki biztos benne, hogy az övé a non plus ultra, és egyébként is: mindenki más hülyeségeket beszél.
Mivel érdemileg senki sem tudott segíteni, egy idő után feladtam, és kézzel kezdtem sodorni a bojlikat. Ennek nagy előnye, hogy az ember közben beülhet tévézni a nappaliba, és egy tálcára gyűjtheti a kész golyókat; így tettem én is, mire a család kiköltözött az udvarra a zöldajkú kagyló különleges odőrje elől...
Másfél óra gurigázás és egy film után a munkát befejezettnek tekintettem: no, nem mintha elfogyott volna a gyurma, egyszerűen elegem lett az egészből. Aztán eszembe jutott, hogy van valahol egy nagyszerű kis szerkentyűm, nevezetesen Erdei Attila pelletnyomója, amit régebben többször használtam eredményesen; egy fertályóra alatt meg is találtam (természetesen a garázs legmélyén heverő hűtőgépes doboz legeslegalján), eltávolítottam róla a penészt és a pókhálókat, majd elkezdtem az etetőpellet sorozatgyártását. Hamarosan mindent pellet borított (több volt a nappali padlóján, mint az odakészített tálban), végül elfogyott a massza, én pedig elégedetten és fülig kagylósan dőltem hátra az összeolajozott díványon.
Aztán gyorsan megfőztem a csalikat (ez szintén nem aratott osztatlan sikert a háziak körében), majd elkezdtem megszárítani őket.

Nem mondom, hogy nem ez volt az utolsó ilyen akcióm, de megérintett a dolog szépsége is. Vagy mi nem ugyanezt műveljük? Saját készítésű csalijainkkal fogjuk a halakat és erre baromi büszkék vagyunk. Hogy műlégy, handmade wobbler vagy bojli az eszköz; nem teljesen mindegy?

Most pedig várom a tavaszt és a meleget, hogy kipróbálhassam a Balu-bojlit. Ha esetleg bojlizásban megőszült vén róka olvassa ezt a bejegyzést, az eddig leírtak alapján már biztosan tudja, lesz-e esélyem az ominózus golyókkal halat fogni. Ha igen, a téma megér majd egy második bejegyzést is...
Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.