Clogflyfishing

Múlt hét végén szülinapi buliba voltam hivatalos a Pécsi-tó mellé. Vacsora után azonnal lemenekültem a tópartra nyugalmat keresni, de előtte lenyúltam egy, az asztalon árválkodó kenyérszeletet. Nem kacsákat akartam etetni, hanem a nádasok körül úszkáló gyönyörű bodorkákat, gyerekkori nagy szerelmeimet. Talán emlékszik még valaki arra, hogy ha a 90-es években bedobtál egy szelet kenyeret a Pécsi-tóba, perceken belül örvényként kavargott alatta egy orbitális méretű halraj, amit a hegyi patak tisztaságú vízben egészen a fenékig követni lehetett. Persze akkortájt még vigyáztunk erre a mecseki gyöngyszemre, nem lett állatkert a környékéből, és fürödni sem lehetett benne - bármit is állítanak a magukat a környék kiskirályának képzelő elvtársak. De nem keseregni jöttünk, jelenleg minket a zsebemben lapuló kenyér érdekel. Bodorka ma is van bőven, kisebb falatot dobtam nekik, de nem jutott el kedvenc keszegeimhez: valami orbitális hal legelte le ebül szerzett kenyeremet. Repült az újabb darabka...

Van egy nagyon találó közmondás, miszerint a suszter maradjon a  kaptafánál. Ebből kiindulva lehet azt is mondani, hogy a műlegyes horgász meg jobban teszi, ha a kis hokedlin ül, mindenféle tollakat meg csillogó szir-szarokat kötözget a horog szárához és még véletlenül sem fog bele olyanba, mint például a bojlikészítés. Persze ha mégis megszegi ezt az íratlan szabályt, akkor jobb, ha magára vet, nem másokra követ, ha esetleg a projekt csúfos kudarccal végződik.  Lassan el is hagyhatjuk a biztonságos harmadik személyt, gondolom, már sikerült rájönnötök: én kezdtem otthon bojligolyókat "rollerezni". Nem kell megijedni, nem lesz belőlem sátras-bojlis horgász, ennek a kis szakmai kitérőnek rövid története van: tavaly beléphettem egy nagyon szűk és zárt kis egyesületbe, s ezzel együtt az ország egyik legszebb vizén horgászhatok. Még tökéletesebbé teszi az összképet, hogy a házunk kapujától könnyed tíz perc alatt ott vagyok a csónakomnál, így viszonylag gyakori látogató lettem a...

DP már régóta szeretett volna műléggyel pontyot fogni, s ezt átlag kéthetente a tudomásunkra is hozta. Még jó, hogy a környékünkön a legtöbb megközelíthető tóban jelen vannak ezek a halak, túl messze sem kell utazni érte, így néhány hónapja megtörtént a beoltás: megfogta élete első legyes pontyát. Nála jobban csak én örültem a halnak, mert balga módon azt hittem, hogy ezentúl többet jön felénk "pontyoslegyezni", de korai volt az öröm, szívesebben ment inkább a Drávára balint nemfogni. Nem kárhoztatom, én is szívesebben utazok ötven kilométert pár bizonytalan balinért, mint kettőt egy biztos pontyért. Ilyenek a horgászok. Hüjék.  Mindenesetre nem lehet akkora a baj, ha viszonylag értelmesnek tartott emberek is csatlakoznak hozzánk: húgomékat nemrég megcsípte valami bogár és elhatározták, hogy műlegyezni kezdenek. Mivel az első iszappal és hőséggel csipkézett csatornapeca után még szóba álltak velem, sőt: a lelkesedés is megmaradt, ma elhatároztam, hogy fogatok velük néhány ...

Elöljáróban leszögezném: valószínűleg a világ egyik legrosszabb tesztelője vagyok! Bocsánat, nem jól fogalmaztam; ha nem is a legrosszabb, minden bizonnyal a "leggazdaságtalanabb" de mindenképp az egyik legőszintébb tesztőr voltam egész életemben. Bizony, elég hosszú ideig foglalkoztam tesztek és kritikák írásával, persze nem a horgászat, sokkal inkább a szórakoztató elektronika (filmek, mozi, videojátékok) berkein belül. Jöhetett a promo csőstül  (bögre, póló, egéralátét, minden, amit műanyagból elő lehet állítani), ha nem tetszett az adott téma, senki sem tudott rávenni arra, hogy csupa szépet írjak róla. Szó sincs itt semmiféle önmagasztalásról, egyszerűen valamiről negatív kritikát írni sokkal szórakoztatóbb, mint az egekig magasztalni (lol)... A horgászatnál ez másképp van: ha nem szeretem az adott terméket, a büdös életben nem fogom kivinni a vízpartra, ergo véleményt sem tudok róla mondani. Az pedig, hogy halakat akasztgassak át különféle csalikra, vagy a fotó kedvé...

Június és július: két olyan hónap, amikor szinte minden a horgászat körül forgott. Nem vicc, alaposan belecsaptam a jóba, volt minden, ami nélkül semmit sem ér az élet. A blog is emiatt lett hanyagolva, gondoltam, majd ömlesztve, együtt képtár formájában felkerül minden; így is lett, parancsoljatok! Jártunk a viharos Balatonon, a drávai füllesztő, szúnyogokkal terhes nyári éjszakában, forró homokpadokon, a Mura völgyében, tenkaráztunk kis patakokon, dobáltunk nagy balinlegyeket és műcsalikat végtelen mennyiségben; ültünk kajakban és kutyagoltunk hosszú kilométereket.  Tonnányi fotó készült ezekről a kalandokról, alaposan szortíroznom kellett, de nem hiszem, hogy kíváncsiak lettetek volna a töménytelen balinra, domira s egyebekre. A képek között vannak "idegenből" származó szépségek is, köszönet ezekért és a közös horgászatokért is Aurélnak, F.Tominak, Sanyinak, Lackónak, DP-nek, Siminek és Ricsinek. 

Körülbelül három évvel ezelőtt egy bogaras suszterrel együtt horgásztam egy csodaszép baranyai tározón . Ő és a barátja akkor még csak álmélkodtak azon, hogy bizony, a pontyot műléggyel is meg lehet fogni; szerintem a legvadabb álmaikban sem gondolták volna, hogy hamarosan lengetni tanulnak és különféle tollakat meg szőröket erősítenek a horgok szárára, amiért az ismerősök nagy része lököttnek tartja majd őket. Pedig a suszter barátja igen lelkes horgász hírében állt, blogot is szerkesztett , s ezáltal találkoztak egy olyan emberrel, aki két kézzel lökte le őket a lejtőn: velem... Ezt a bizonyos lökést életük végéig nem felejtik majd el. Ez utóbbi fiatalember ma pontyozni volt velem. Műléggyel. Valószínűleg három éve még eszébe sem jutott volna, ma azonban természetesnek vette (ami végtelenül logikus különben), hogy a pici nimfát is megeszi a ponty, nem csak a kukoricát és a szarszagú bojlit. Nagyon jót horgásztunk ma - szerencsénk volt az idővel, meg a halakkal is -, Bazsi két...

Egyik cimborám mesélte, milyen jól érezte magát hétvégén. Valami wellnes csodában növesztette a seggét, volt kaja és pia kifulladásig (állítólag kipróbálta a kaviáros-vajas-pezsgős koktélt az Én a vízilovakkal vagyok című filmből), szaunázott, pezsgőfürdőzött és még meg is masszírozták. Eszembe sincs leszólni az efféle csodaszanatóriumokat, de ha iszapfürdőt kívánok, kiruccanok mondjuk a Pécsi tóra, ahol a kényeztető sár mellett néha igazi folklór műsort is megtekinthet a szerencsés kiránduló. Ha masszázs kell, kajakba pattanok, s fél-egy óra múlva minden izmomat átgyúrja (néha túlságosan is) a műanyag hajótest és az evezés tempója. Kaja és pia? Az is van dögivel, csak hogy a legutóbbiakat említsem: pontytepertő, harcsahalászlé, romapecsenye, valamint (bár erre nem vagyok büszke) kutyafuttában egy emberes Big Mac menü. Persze a hozzávalókkal: sör, vörösbor, kóla... Milyen az ideális hétvége? Például ha Bazsival kiruccansz egy közeli patak partjára, ami lassan elönti a környező fa...

Az ember életében néha megadatik egy-egy olyan horgászat, amit soha nem felejt majd el. Mondjuk a kocsiajtó becsukásakor darabokra töri az összes botot, esetleg december közepén Dunaszekcsőn beleesik a vízbe, és Mohács felett húzzák ki; vagy egyszerűen csak olyan szinten belenyúl a jóba, hogy rommá fogja magát. Ez utóbbi egyesekkel ritkábban, másokkal gyakrabban esik meg. Nem kell feltétlenül a szerencsét okolni, ha nem tartozunk a győztes kategóriába, mint az alábbi kis történet is mutatja, néha egészen apró dolgokon múlik a siker. Van egy tórendszer a közelünkben, egy öregúr tartja felügyelete alatt, évek óta kedvenc pontyos-legyes vizem, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem látogatja szinte senki. Egyrészt kevesen ismerik, másrészt Pali bácsi egyedi szabályai miatt (melyeket teljes egyetértéssel tudok csak fogadni) az átlaghorgász nagy ívben elkerüli. Tilos például minden bolti etetőanyag és adalék használata, nem lehet bojlival etetni, a szemetelésért falhoz állítják az ember...

Tegnap este a család elcsalt moziba, ahol volt szerencsénk megtekinteni a Mogyoró meló című  - baromi unalmas - alkotást. Persze még az ilyen haszontalan programnak is megvan a pozitív oldala: korán indultunk, így a közeli tó mellett kiharcoltam egy rövid sétaszünetet, hogy szemrevételezzem a terepet. Elsősorban pontyék érdekeltek - egyre csak a télen kötött új legyek jártak a fejemben, - s láss csodát: rájuk is bukkantam az egyik eldugott kis öbölben. Kétségtelen volt, hogy pontycsapatokat láttam, szinte a felszínen tobzódtak a melegedő vízben; elégedett mosoly terült el a képemen, s később a moziban, egy pákosztos mókus idétlenkedése közben lelki szemeim előtt egy tökéletes loop végén kacsázó műlégy jelent meg, kezeimben pedig szinte már éreztem a megakasztott ponty rugdalózását. Viszont a moziból kimerészkedve zuhogó eső és hideg fogadott, én pedig búcsút mondtam pontyos álmaimnak... Ma délelőtt viszont, a nagy vasárnapi tengés-lengésben nem bírtam magammal, s kihasználva a...

Ha szem előtt tartjuk, hogy a ponty lényegében mindent megeszik, ami a bajsza elé kerül és a fogára való (gondoljunk itt a különféle gusztustalan ízesítőanyagokra és bojlikra), nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom: mindegy, milyen legyet kötünk rá, valószínűleg sikeresek lehetünk velünk pontyos-legyes peca terén.  Ebben a bejegyzésben két tavalyi "fantázialegyemről" ejtenék pár szót, mindegyik adott halat (sőt, az egyik bodorkára is kiváló volt!), lehet őket próbálgatni, koppintani. Végtelenül egyszerű és csúnya legyekről van szó, de mint tudjuk, ritkán lesz az a légy a nyerő, amit kiállításra vagy mutogatásra kötöttünk.  Kötésük semmiféle ördöngösséget nem rejt magában, így el is tekintek a szájbarágós step-by-step módszertől, csupán a lényegesebb lépésekről készítettem egy-egy képet. A horog mérete #8-10-es, és hogy miért a különös cím? Mindegyikhez gyöngyöt fogunk használni.  Az első picit a Woolly Buggerre hajaz, annyi különbséggel, hogy a fekete ma...