Két hónap

Június és július: két olyan hónap, amikor szinte minden a horgászat körül forgott. Nem vicc, alaposan belecsaptam a jóba, volt minden, ami nélkül semmit sem ér az élet. A blog is emiatt lett hanyagolva, gondoltam, majd ömlesztve, együtt képtár formájában felkerül minden; így is lett, parancsoljatok! Jártunk a viharos Balatonon, a drávai füllesztő, szúnyogokkal terhes nyári éjszakában, forró homokpadokon, a Mura völgyében, tenkaráztunk kis patakokon, dobáltunk nagy balinlegyeket és műcsalikat végtelen mennyiségben; ültünk kajakban és kutyagoltunk hosszú kilométereket. 
Tonnányi fotó készült ezekről a kalandokról, alaposan szortíroznom kellett, de nem hiszem, hogy kíváncsiak lettetek volna a töménytelen balinra, domira s egyebekre. A képek között vannak "idegenből" származó szépségek is, köszönet ezekért és a közös horgászatokért is Aurélnak, F.Tominak, Sanyinak, Lackónak, DP-nek, Siminek és Ricsinek. 

A képek szándékosan ömlesztve kerültek fel, nincs időrendi vagy helyszíni sorrend, csak nézegetni kell őket.
















































Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

3 megjegyzés :

  1. Szép két hónap volt! Örülök, hogy egy kicsit én is részese lehettem.

    VálaszTörlés
  2. Kegyetlen rossz képek, randa helyek, halak, emberek! :P

    Én azért olvastam volna egy kicsivel több "rizsát" is! ;)

    VálaszTörlés
  3. Igen egy kis plusz rizsa :D de tetszik!

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.