Savinja, az alpesi gyöngyszem

BigT barátom beszámolója a múlt heti szlovén túráról.

Kedd; hajnali fél három.

A telefonom ébresztő hangja sokkolóan, szinte áramütésszerűen hasított belém, tudatosítva, hogy kelnem kell. Erőt vettem magamon és egy határozott mozdulattal, úgy „keljfeljancsi” módjára felpattanva már az ágyam szélén is ültem dörgölve a szememből az álmosságot. A szürke hétköznapokban nincs az az Isten, hogy én ezt megtegyem, de most várhatóan olyan felejthetetlen élmény és kaland vár rám, ami már napok óta izgalomba tart. Előző nap délutánja akkurátus pakolással telt, és estére minden csomagom, szerelésem indulásra készen a kocsiban várt, mert ha nem így teszem, tutira itthon hagyok valami fontosat.

Fél négykor már ott toporogtam Domy barátom garázsa előtt. Közel tíz perc várakozás után, frissen kipihenve, magabiztos léptekkel jött ki a házból és elkezdett pakolni. Basszus, gondoltam magamban. Én pancser! Otthon úgy pattogtam, mint egy bolha, majd full gázzal keresztülhajtva Pécsen, Komló felé véve az irányt, percenként nézve az órám, hogy el ne késsek. Majd később megtudtam kényelmének apropóját: Manitu, aki Pestről indult kicsit bealudt. Helló Tomi, helló Peti - hangzott a reggeli köszöntés.

A városból kifelé vezető úton Domy felém fordul. Ez nagyon jó! Kérdem, mi nagyon jó? Nincs elég üzemanyag, hogy az első non stop benzinkútig eljussunk. Király! Most akkor mi lesz? Mani ott vár minket Siófokon, mi meg sehol. Ha valaki művésze a takarékos vezetési stílusnak, hát Domy az. A pisztrángok, pérek istene lehetett a segítségünkre, hallva imánkat, valahogy ellavíroztunk Dombóvárig. Innentől kezdve sima út vezetett Mozirje-ig. 

Szállásunk a Ljubija-ban egy kellemes alpesi stílusú, család és kutya barát vendégházban, minden kényelemmel, a falusi turizmus szolgáltatásának bőségével felszerelve várt minket. 

Mani parádésan leszervezett mindent. Bizonyítva kiváló helyismeretét és szervezőképességét, rövid idő alatt mindenünk megvolt ahhoz, hogy zavartalan három napon át tartó horgász kis-maratonunk kezdetét vegye. Rudi, a helyi műlegyes szövetség vezetője késésünk ellenére széles mosollyal várt minket. Kiállította a jegyeket, majd átbattyogtunk Dusánhoz, hogy szemezgessünk, és vásároljunk néhány az általa készített legyekből, streamerek-ből. 

Vissza a szállásra. Gyors tízórai, de inkább ebéd a hazaiból, majd teljes harci díszben indultunk az első bevetésünkre. Az eső is eleredt. A Savinja kis mellékvizében, a Dreta-ban kezdtünk. Először egy gyors pillantás a kőhídról, vizslatva a pinyók étvágyát. Szedegetett néhány nagyobb példány a terített asztalról. Hatalmas légbuborékszerűen feltörő burványokkal jelezték, van esély közelebbről is tesztelni őket. Domy lesétált a híd lábához, és néhány perc elteltével sikerült megakasztania az egyik gyönyörűséget.  Hűha, gondoltam, ha ennyire vehemensek, talán nekem is, kezdő legyes horgásznak is van esélyem, hogy egyet-kettőt becserkésszek közülük.

Rock&Roll! Szétválunk, ahogy illik. Alig telik el néhány perc, már prezentáljuk is a tutinak vélt legyeinket. Itt jegyzem meg: én a kezdő szárazlegyezek, Domy nimfázik, Mani streamerezik. Három horgász, három stílus…? Nyilván a módszer feltételezi a tudást és a tapasztalatot. Mikor újra összefutunk a találkozópontnál,izgatottan vallatom társaimat, ki mit fogott. Nem meglepő, hogy én a kezdők lelkesedését pontosan bizonyítva tudtam a halaim számát, ők ketten a fogott halak nagyságát emlegették. Az eső is kissé alábbhagyott, majd mire a nagy folyóhoz értünk, el is állt. Ha valaha földi ember elképzelte milyen is a valódi idill, nekem mind ebben részem lehetett. Nem kell túl sok időnek eltelnie, hogy teljesen átszellemüljünk a völgy lenyűgöző természeti adottságától, a folyóval átszelő szépségétől. Engedtesse meg nekem az olvasó, hogy ne használjak metaforákat, mert híján vagyok az írói vénának, inkább rábízom a képzelőerőre. Helyette beszéljenek a fotók… 

Érdekességéppen jegyezném meg, a sok kifogott hal nyújtotta élményeken túl azért jutott néhány mosolyt fakasztó pillanat is. Volt botlás a vízben, amit a telefonok bántak. Domy-é a vizes zsebből kortyolt. Én a nagy igyekezetemben siettem volna megörökíteni Mani pazar méretű pisztrángját, mikor a kezemből a folyó mélyén landolt. Vigasztalásul minden este legurítottunk néhány kupicával, a hangulatot javítva vendéglátónk helyi gyógylikőrjéből. 

Amellett, hogy sok időt töltöttünk a vízen, jókat ettünk, ittunk, vidámkodtunk. Hálás vagyok a jó tanácsokért, Manival töltött beszélgetésekért, az élményért. Külön köszönet Domy-nak, hogy idejét nem sajnálva mellém, mögém állva tanította a helyes prezentálást, és így több kifogott pisztránggal, pérrel lettem gazdagabb.

Három lélekemelő nap, két klassz sráccal! Kell ennél több? 

ps: „Az erő legyen veletek!” :)