Gasztrofilmek - Az összes főzős mozi

Gasztrofilmek. Külön kategória, amiről érdemes beszélni, vagy esetemben írni. Nézzük, miről is lesz szó: nem fogok történetekről regélni, akit érdekel, nézze meg a filmeket. Kizárólag saját érzéseim osztom meg veletek, nyilván nem kell egyetérteni velük, bátran leírhatjátok saját véleményeteket a kommenteknél, valamint várom azokat a címeket, melyeket kihagytam a felsorolásból. Kizárólag olyan alkotások fognak szerepelni ezen a listán, melyeknek fő központi témája a gasztronómia (ezért maradnak ki olyan filmek, mint az Ízek, imák, szerelmek, vagy a magyar Szinbád is). Nem lesznek továbbá dokumentumfilmek, az bőven külön kategória. Majd egyszer máskor...

A filmeket sorszámoztam is, ami egy általam felállított rangsort jelent, lesznek kiváló, és rossz filmek. Ha valamivel nem értesz egyet, a kommenteknél egy kulturált vitában benne vagyok. :)
Vágjunk is bele!

1.
Az ételművész 


Az abszolút kedvenc, átlag pár havonta újranézem ezt a filmet. Hogy mivel fogott meg? Talán a karakterekkel, a klasszikussá vált párbeszédekkel, az egyik főszereplő orrbavágóan szemét - és jogos - húzásával, a fantasztikus felvételekkel, bradleycooperrel...nem tudom. Mindenesetre minden alkalommal, mikor újranézem, olyan izgalommal ülök le elé, mintha először látnám. Az operatőr, Adriano Goldman olyan jelenetekkel kápráztat el minket, hogy legszívesebben azonnal kést ragadnánk (nem, nem azért, hogy leszúrjuk, hanem hogy azonnal felaprítsunk egy kisebb konyhakertnyi zöldséget). Bár Cooper karizmája ellenállhatatlanul viszi a filmet, mellette Daniel Brühl, Sienna Miller, Uma Thurman, Emma Thompson és Metthew Rys mind megkapják a maguk felejthetetlen jeleneteit. A tét itt is természetesen az a bizonyos csillag lesz, egyébként is jó, ha már a lista elején tisztázzuk: a Michelin csillagnak a gasztro filmekben pont akkora a jelentősége, mint a Star Warsban az Erőnek...
Adam karaktere a kezdetektől arrogáns és barátságtalan, és ami a legnagyobb vicc: ennek ellenére egyre jobban megszeretjük majd, hiszen ez az arrogancia a főzés szeretetéből és a maximalizmusból fakad. Lehetne beszélni a film második részében karakterfejlődésről, de véleményem szerint elsősorban nem maga Adam Jones változik, hanem a környezete, és ennek hatására szelídül meg ő is. És tudod mit? A film alapján simán el tudom képzelni, hogy a legnagyobb mesterséfek valóban jones-i figurák. A film tanácsadója Gordon Ramsey volt, ez számomra garancia a minőségre és a szórakozásra. 

2. 
Olasz módra


Kölyökkoromban láttam először ezt a filmet, s mikor felnőtt fejjel újranéztem, szinte teljes egészében fel tudtam idézni az egészet. Még a timpano nevére is emlékeztem! Fene tudja, lehet, hogy ez azt jelenti, hogy már akkor is erőteljesen vonzódtam a gasztronómia iránt. Mindenesetre az Olasz módra az egyik legjobb gasztro film, Stanley Tucci és Iam Holm neve garancia arra, hogy jól szórakozzunk. A főszereplő testvérpár, Primo és Secundo közötti különbségek, az olasz konyha, a sztorivonalat felvezető hazugság mindvégig fenntartják az izgalmakat, míg elérkezünk a nagy jelenethez: a vacsorához. A fogásonként fejezetekre bontott étkezés egy olyan emlékezetes jelenetsor, ami talán csak a Csokoládé és a Babette lakomája vacsorajelenetéhez hasonlítható, igazi filmtörténeti pillanat, ahogy a mozi legutolsó, rántottakészítős jelenete is. Zseniális. Bár nem mai alkotás, az Olasz módra mégis szórakoztató és hiteles film, semmiképp ne hagyd ki.

3.
A séf 


Erről a filmről szerintem nem kell túl sokat beszélnem. Jon Favreau mára igazi ikon lett, rendezőként és színészként egyaránt. Számomra baromi rokonszenves a pali, igazi felüdülés, hogy A séfben saját maga vállalta a főszerepet is. John Leguziamo régi kedvenc, öröm volt őt is viszontlátni, plusz Favreau magával rángatta a Vasemberből Robert Downey Jr.-t is egy epizódszerepre. A séf egy nagyon vidám film lett, még a legsötétebb pillanatokban sem keseredünk el túlságosan, mert az egész sztorit átszövi az optimizmus és az ételek szeretete. Nagy kedvencem Casper monológja, amit az étteremkritikusra zúdít, érdemes minden szavára odafigyelni. Különben első kubai szendvicseim ennek a filmnek a hatására készültek el, biztos vagyok benne, hogy ezzel sem vagyok egyedül. A mozi számomra legkedvesebb jelenete mégis az, amikor Casper séf aglio e olio spagettit készít a Mollyt alakító Scarlett Johanssonnak; tegye fel a kezét, aki nem szédülne meg attól, ha főzés közben ilyen olvadó tekintettel nézne rá egy nő?

4.
Csokoládé


Gyerekkori kedvenc, igazi klasszikus a zseniális Lasse Halström rendezésében. Legtöbben meseként aposztrofálják, szerintem egy komoly történelmi (és vallási) dráma. Nem tudom, Johnny Depp szerepe vagy a gyakran komor hangulat miatt gondoltam sokáig, hogy egy Tim Burton filmet nézek, mindenesetre az alkotás komoly egyvelege a furcsaságoknak, és mindehhez - bármilyen viccesen is hangzik - nagyon jól megy a csokoládé. Természetesen a film legfontosabb és leggyönyörűbb jelenete a katarzis, azaz Vianne vacsorájának felszolgálása, ebben az egy jelenetben minden benne van, amit a jó ételről gondolunk, elkészítése és elfogyasztása közben érzünk. S ami a vacsora előtt és utána van (élet, halál, felszabadulás, tragédia, megkönnyebbülés, hadakozás és elfogadás), mind teljessé teszik ezt a varázslatos történetet. Ha a film megvolt és tetszett, mindenképp olvasd el Joanne Harris eredeti könyvét is.  

5.
Babette lakomája

A Babette lakomájára nagyon jellemző, hogy mivel elég régen láttam, a cikk első rendszerezésekor a 16. helyre passzintottam be. Közben gondoltam egy nagyot, egy álmos karácsonyi délutánon újranéztem, majd kontrollcé kontrollvé; ugrott is előre az 5. helyre. Valószínűleg régebben még éretlen voltam hozzá, így értékelni sem tudtam ezt a kiváló alkotást. 1987-ben Oscar-díjat nyert, és ha hihetünk az Interneten keringő cikkeknek, Ferenc pápa kedvenc mozija is ez, valamint vallási szemináriumokon rajta keresztül illusztrálják az eucharisztikus ünneplést (úrvacsorát). Teljes mértékben kilóg a sorból, s bár mondanivalóját tekintve leginkább a Csokoládéra hajaz, a címben szereplő lakoma a film végére sem silányul hedonista dőzsöléssé. A dán halászafalu szélfútta, ködös képeit, a falusiak szürke karaktereit ellensúlyozza a vacsora sokszínűsége, s a kenyérleveshez és főtt lepényhalhoz szokott bennszülöttek találkozása a Demidoff Blinivel vagy a Cailles en Sarcophageval (nem beszélve a francia borról és pezsgőről) igazi elbűvölő jelenetsor. A hab a képzeletbeli tortán pedig Babett múltja, valamint jövője, amiről egy szót sem szólok, mivel a film bizony erősen kötelező kategória. 

6.
Cseng mester konyhája


Kicsit szirupos, kicsit nyálas, de azért szerethető. Persze plusz pontot kap a pecázós jelenetekért, meg a gyönyörű helyszínekért (Lappföldön élni nagy álmom régóta), ráadásul iszonyú jó ötlet volt a kínai szakácsot bedobni a finn őslakosok közé. A kettő fúziója nagyon jól működik (társadalmi és gasztronómiai szempontból is), a főszereplők és a mellékszereplők is brillíroznak, Vilppula és Romppainen viszik az egész filmet, mintha a finnek "grumpy old men"-jeivel találkoznánk. Nagyjából nulla karakterfejlődés, különösebben izgalmas konfliktus sincs (hacsak a lassan lejáró vízumot nem tekintjük annak), mégis szerethető, emlékezetes alkotás. Tipikus bekuckózós-lazulós film. 

7.
Szakács a javából


Ebből a kínai moziból sokáig csak részleteket láttam a Facebook Watch funkciójában, nagy valószínűséggel már ti is találkoztatok vele. Nagyon szeretem a jó ázsiai filmeket (ahogy a jó ázsiai ételeket is), ezért nem kellett sokáig győzködni magam, hogy belevágjak. Nagyjából azt kaptam, amire vágytam: egy szórakoztató, látványos filmet, néha a harcművészeti filmek szintjére emelt főzős jelenetekkel. Na persze nem kell akrobatikus mutatványokra gondolni, de ebben a filmben első a látvány, második a dramaturgia, ami jelen esetben egyáltalán nem probléma, hiszen egy kantoni street-food szakács és egy Michelin csillagos séf kulináris versengéséről van szó, a film végén a nagy fináléval és megtéréssel (ami erősen hajaz a L'ecsó ratatouille jelenetére), szóval nincs jófiú és rosszfiú, csak főzni tudó (és ezt bizonyítani akaró) karakterek. Tipikus ázsiai párbeszédek és gesztusok, a két főszereplő messze a legszimpatikusabb az összes felsorolt film szereplői közül. Ezúttal nem különböző nációk konyhája, hanem a keleti és nyugati konyhastílus "csap össze", bár közel sem szokványos módon. Hihetetlenül szórakoztató és látványos film, nagyon szeretem.

8.
Az élet ízei


Ez az alkotás rendesen kilóg a sorból. Míg a többi nagyrészt realista, valóságszagú film, az élet ízei egyértelműen egy gasztronómiai tündérmese. Nem azért, mert egy bevándorló indiai fiú válik a francia konyhaművészet mesterévé, ilyen láthattunk máshol is, ráadásul Gusto séf óta tudjuk, hogy "főzni bárki tud". Egészen egyszerűen maga a megvalósítás, a látványvilág, a karakterek mind meseszerű egyveleget alkotnak. Egyik pillanatban még a curry és garam masala illatú indiai konyhában sétálunk az izzó faszénserpenyők között, a másik pillanatban pedig burgundi marharagut tálalnak egy kifogástalan fehér terítékre. Lasse Halströmöt egyébként is nagyon szeretem a Csokoládé, Helen Mirrent pedig minden filmje óta, de a többi szereplő sem okoz csalódást. A helyszín, Villeneuve falu vargányával teli erdeivel, kristálytiszta folyójával pedig maga a földi paradicsom, szintén mesebeli helyszín. Nem beszélve a főszereplő legkisebb fiútól, aki végül elnyeri a fele királyságot és a lány kezét. Giccsesnek hangzik? Pedig nem az. Egyszerűen kedves, szép és szórakoztató. 

9. 
Julie&Julia


No igen, ez az a film, ami a legellentétesebb érzéseket váltja ki belőlem. Meryl Streep Julia Childját nagyon szeretem, viszont az Amy Adams által életre keltett hisztérikát a film legtöbb jelenetében leönteném egy vödör hideg vízzel. Érdekes módon a párhuzamosan elmesélt történet mindkét idősíkját imádom, csak éppen a mindenkiben ellenséget látó Julie Powell nem hiányzik oda. Sebaj, a film azért igazán jó, mert francia konyha mindenek felett, Julia Child Mastering Art of French Cookingja régóta a könyvtáram része. Meryl Streep kifogástalanul alakít, és ismét itt a nagy Stanley Tucci; Julia és Paul kapcsolata például a listán felsorolt ÖSSZES romatikus kapcsolatnál hitelesebb és tisztább. Az egyik olyan gasztro film, amire azt mondom, hogy kötelező, nem csak gasztro rajongóknak.

10.
Ízek palotája


Ez a film nagyon kellemes csalódás volt számomra. Nem csak azért, mert minden harmadik szó a szarvasgomba benne, hanem mert teljesen ismeretlen volt számomra, hulla fáradtan ültem le mellé és nem aludtam el rajta. Épp ellenkezőleg, a végéig fenn tudta tartani az érdeklődésem. Legjobban a folyton mosolygó, pirospozsgás arcú vidéki szakácsnő és az idős elnök újabb beszélgetéseit vártam, és én voltam a legcsalódottabb, mikor Hortense szívet melengető törekvéseit a hivatalnokok, a "kollégák" és a bürokrácia rideg sziklái rendre derékba törték. Számomra például a Déli-Antarktiszon végigvonuló mellékszál teljesen felesleges és a végefelé már kényelmetlenül blőd volt, alig vártam, hogy visszatérjünk az Élysée-palota falai közé. Nem zavaró persze, de az igazán érdekes történettől vettek el értékes perceket. Ja, és még valami: a listán az egyetlen film, amiben nincs romantikus szál! Mindenképp nézd meg, ha másért nem is, legalább a folyamatos szarvasgomba-illat miatt. 

11.
Szakácspárbaj


Bajban vagyok ezzel a filmmel. Főleg azért, mert nem jó, de én nagyon szeretem. Hogy miért? Egy: francia film. Kettő: francia konyha. Három: Jason Lee és Eddy Mitchell. Sokkal több nem is kell nekem a boldogsághoz. Nézhető, szórakoztató, bár legkevésbé sem hiteles. A gasztro résszel is sántít egy-két dolog, ennek ellenére a Collins-Boyer jelenetek nagyon jól működnek. A vágás néha kapkodó, logikátlan, a végkifejlet pedig inkább röhejes, mint hihető: a tanulatlan amerikai szakács a francia konyha sztárja lesz (gondolom ezzel senkinek sem lőttem le a poént). Erőteljes jenki túlzásnak tartanám ezt a húzást, ha nem francia filmről lenne szó, így igazából nem tudom hova tenni a dolgot. A legfontosabb vele kapcsolatban: ne agyaljuk túl, csak szórakozzunk rajta! 

12.
Étel, ital, férfi, nő


Elfogult vagyok ezzel az alkotással kapcsolatban, mert rendezője maga a zseniális Ang Lee volt, akinek a 2000-ben forgatott Tigris és Sárkányt is köszönhetjük, ami számomra mai napig a legjobb film evör. Nagyon élveztem ezt is, bár ugyanolyan lassú, kimért tempójú, mint a mester többi filmje, természetesen nyálcsorgató főzőcskézős jelenetekkel. Ám ha eltekintünk a kulináris szemkápráztatástól, nem tudom, hányan fogják értékelni Chu úr zajos kompániájának szerelmi kalandjait, mindenesetre érdemes rápróbálni. 

13.
Tampopo

Újkeletű ramen-mániám miatt ajánlotta egy ismerős nemrég a filmet, be is faltam egyhuzamban. Érdekes koncepció, egy teherautósöfőr megáll egy kisvendéglőben, ahol bűn rossz levest szolgálnak fel. Később jól megverik, ő meg ottmarad segíteni a fiatal vendéglős hölgynek. Ez eddig teljesen rendben van, viszont a film ettől a pillanattól kezdve olyan, mintha egy jól sikerült krumplistésztához hirtelen eperlekvárt, savanyú uborkát, meg egy kis szardellapasztát adagolnánk. Jön az áldás mindenhonnan, nációk és új szereplők mutatkoznak be, főznek, esznek és...szürcsölnek. Ebben a filmben mindenki szürcsöl, ahogy egy jólnevelt japánhoz illik. Nincs semmi bajom a jelenkori ASMR őrülettel, de azoktól a relaxációs zajvideóktól, ahol a delikvens rág, csámcsog, szürcsöl, a maradék hajam is kihullik. Bár itt kevésbé volt zavaró, valahogy a film szerves részeként könyveltem el, de maradi kelet-európai őslakosként akkor is fura volt ez a keleten egyébként bevett szokás. Elképesztő és néha zavarbaejtő film, éppen ezért kell megnéznetek. 

14.
Én a séf


Végre egy vicces gasztro film! Valószínűleg Jean Reno főszereplése miatt, de úgy éreztem, hogy a Pofa be! egyik folytatását nézem. Nagyon laza, igazi francia humor, érdekes főzős jelenetekkel, kapunk ízelítő bőven például a molekuláris gasztronómiából is. Netes vélemények szerint sajnos a hitvány szinkronnal a legtöbb francia szóvicc megy a levesbe, erről bővebben nem tudok nyilatkozni. Michael Yount epizódszerepei óta nagyon szeretem, Jean Reno-t még jobban, bár volt már hitelesebb szerepe, valahogy faramucin áll a kezében a fakanál. Bónuszként egy epizódszerepre megjelenik Santiago Segura is (aka. Torrente), szóval egy szavunk sem lehet a felhozatalra. Sem a sztori, sem a rendezés, sem az alakítás nem Oscar-gyanús, mindenesetre a lista legviccesebb filmje. 

15.
Bella Martha (Ízlések és pofonok)


Namármost: rühellem az európai filmek amerikai remake-jeit. Tudunk olyan példát mondani, mikor Hollywood jobb filmmel jött ki, mint az eredeti? Nem hiszem. Eljutottam odáig, hogy már semmi mást, csak egészséges apátiát érzek ezeknél a bejelentéseknél. Én lepődtem meg legjobban, mikor megnéztem az Ízlések és pofonok című filmet, ami a német Bella Martha újragondolása. És igen, sikerült egy egészen jó filmet hozni belőle, mindenféle érzelgősség és felesleges szirup nélkül. Őszinte leszek: mikor most újranéztem a két filmet (egymás után), az első felükben majdnem elaludtam. Igen, szívszorító a főszereplő húgának tragikus halála, de valahogy a dramaturgia nem tudott meghatni. Sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám a film második fele, főleg a Bella Marthában, ahol az olasz séf mediterrán ételeivel szinte melegséget hoz a merev, hideg kelet-európai konyhába. Ha választani kell, inkább a Bella Martha, de a remake-el sem lőttök nagyon mellé.

16.
Bor, mámor, Provance


A film minden idők egyik legnagyobb bukása volt anyagilag, aminek igazából nem értem az okát. Oké, Russel Crowe nekem sem a kedvencem, nem is illik a szerepbe, plusz a film vége az első perctől megjósolható volt (a nagymenő bróker földet örököl, megtalálja a szerelmet, na vajon visszatér a város forgatagába?). Ennek ellenére ritkán látunk olyan hangulatosan fotózott gyönyörűséget, mint szóban forgó filmünk, de úgy látszik, ez nem mindig elég. Marion Cotillard itt is gyönyörű, de valahogy sokkal erőtlenebb karakter, mint eddig bármelyik filmjében (persze ha mindig az Eredet Mal-jához hasonlítom, akkor csak rosszul fog kijönni belőle). Szóval a Provance közel sem rossz film, főleg a hozzám hasonló borongós, magányt és nyugalmat kedvelő komolyodó középkorúaknak...

17.
A románc íze


Ezzel a filmmel bajban vagyok, ugyanis sehol nem tudtam szerezni belőle értékelhető minőségű kópiát (annyira nem is erőlködtem). Sebaj, ha esetleg leadják valamelyik csatornán, majd rávetem magam, addig is a történet: "Gill Callahan tűzoltó hirtelen megözvegyül. A tragédia hatására úgy határoz, hogy kilép a tűzoltóságtól és pár barátja segedelmével étkezdét nyit, melyben egyszerű ételeket kínál megfizethető áron. A hely sikerét azonban nem nézi jószemmel az elit számára francia éttermet nyitó Sara Westbrook, aki fél attól, hogy a munkásosztály megjelenése a környéken tönkre fogja tenni az új éttermét. Hannah (Gill lánya) időközben összebarátkozik Sarával és minden erejével azon van, hogy a két haragos közt is jó viszony alakuljon ki, vagy talán még több..."

18.
Ezerízű szerelem


Létezik Indiában egy nagyon szép szokás. A háziasszony otthon megfőzi az ebédet, majd egy "dabbawala" (a szó jelentése: "aki a dobozt hordozza") a fél városon keresztül elviszi az ételhordót az éppen munkahelyen robotoló hozzátartozóknak. Nagyon elegáns módszer, és a  napi többszázezer ételadag dacára pontos is. Nos, a film esetében pont nem sikerül a kiszállítás, egy vadidegen kapja meg a "dabba"-t, majd a háziasszony és az ismeretlen levelezésbe kezdenek. Igen, itt már erős romatikaillat lengi be az étert, nincs is ezzel semmi gond, mivel nagyon ízlésesen van tálalva. Nincs giccs, nem fulladunk bele a nyugati mintájú álromantikába, ellenben a film nagyon lassú tempóval és kevés párbeszéddel halad, kell egyféle lelkiállapot hozzá. Ennek ellenére érdemes meglesni, már csak a dabbawala jelenség megértése miatt is. 

19.
Terítéken a nő


Szintén kölyökkorom egyik emlékezetes filmje, sosem felejtem el a chili paprikát aprító Penélope Cruzt. Nemrég újranéztem, igazából semmi emlékezetes dolog nincs benne, az említett jeleneten kívül. Bár központi eleme a főzés, a film mégis sokkal erőteljesebben fókuszál egy szerelmi háromszögre, és "izgatottan" várhatjuk, a főszereplőnő melyik ellenszenves pasast választja majd a kettő közül. A gasztronómia a film felétől szépen a háttérbe kerül, a történet egyre kevésbé köt le, végül győz az igaz szerelem (haha!). Egyszer meg lehet nézni. Másodszor is, csak el kell telni nagyjából egy évtizednek.

20.

A szerelem konyhája


Ejjj...szóval ebben a filmben feltűnik Gordon Ramsey is néhány másodpercre, és nagyjából ki is fújt a mondanivalóm róla. Ugyanis a film lényege ennyi: jön Ramsay, elhadarja a mondanivalóját, tanácsára főhősünk, Rob megnyitja új éttermét, majd összeismerkedik Kate-el, az ételkritikussal. Na, vajon mi lesz a befejezés? Őszinte leszek: a film közepére nem emlékszem, mert vacsorát főztem, csak a konyhába beszűrődő párbeszédekből következtettem arra, hogy túlságosan nem erőlteti meg a néző agyát a storyboard. Laza kis limonádé, de aki szereti a hasonlót, vetődjön rá. 

21.
Mystic Pizza

Emlékeztek arra, mikor Magyarországra először bejött az HBO csatorna? Talán az egyik legelső film, amit bemutattak a Mystic Pizza volt. Újranéztem, jópofa és szórakoztató vígjáték, semmi extra. A pizza még mindig gyönyörű benne, még mindig kíváncsi vagyok arra, mi a Mystic szósz titka és Julia Roberts még mindig rettenetesen irritáló, mint minden filmjében. Nagyjából ennyit tudok róla elmondani, nem váltja meg a világot.

22.
Asztal két főre


Engedtessék meg, hogy ehhez a filmhez gyártsak egy csodaszép új műszót: gasztrom (gyk: a gasztro és a romantika összevonásából). Ez valami olyasmi, mint a romkom (romantikus komédia), csak cikibb. Nem tudom, észrevettétek-e, de az eddig felsorolt filmek közül mindegyik esetében ott volt a romantikus szál. Őszintén szólva, mióta az egyik legnagyobb óceánjáró tragédiáját egy szerelmi háromszögön keresztül mutatták be, belenyugodtam, hogy az emberiség mindent, de mindent csak a rózsaszín ködön keresztül képes látni és láttatni. Nincs ezzel gond, de lehet ezt igényesen is csinálni (lásd fentebb), és úgy, mint az Asztal két főre című spanyol valamiben. Nem mondom, hogy nézhetetlen, inkább csak azt, hogy egyszer elég volt. Stephen Rea ebben a filmben is remekel, a többi színész csúnyán felejthető. Kábé ennyi.

23.
Sülve-főve


Izé, mit is mondjak... Az ételek miatt érdemes megnézni, számomra a legnehezebben legyűrhető alkotás volt, háromszor vágtam bele, mire sikerült befejeznem. Romatikus-főzős film szeretett volna lenni, de sajnos csak egy langyos limonádé lett belőle. Kár, pedig az alapkoncepció, hogy valaki belefőzi az ételekbe a saját érzéseit, s ettől lesz jobb séf, mindenképp megér egy misét. Persze igényesebb körítéssel. Ha már főzős film, akkor bármelyik másik a listáról, ha meg romantikus, akkor bármelyik  a többi kétmillió közül...

24.
Soul Kitchen


A Soul Kitchent nemrég láttam, de most újra kellett a lista kedvéért, mert semmire nem emlékeztem belőle. Valahogy nem az én filmem. Zavaros, kapkodó, gyenge humorral operáló alkotás, igazából nem tudtam eldönteni, művészfilmnek szánták-e az egészet, vagy egy gyenge poénnak, és ezen még Gryllus Dorka jelenléte sem tudott javítani. A főszereplő rettenetesen idegesítő, egyedül a jól eltalált zene javít az összképen. Persze ez nem azt jelenti, hogy Nektek nem tetszik majd, számomra - nagyon - felejtős alkotás. 

+1.
A szerelem sava-borsa


HBO GO minisorozat, nyolc résszel. Társkereső alkalmazás, bénán sikerült villámrandi, majd a gasztronómai imádata miatt egymáshoz egyre közelebb kerülő fiatal pár. Sorozat mivolta miatt lett a +1-es, de mindenképp meg kell említenem, mert én nagyon megszerettem. A főszereplőknél Ellánál és Élnél is rendesen sérült a fejben valami, mindketten gyanakvóak, önbizalomhiányosak, traumájuk csak a sorozat végén derül ki, összeboronálásuk mégis annyira intenzívre és érdekesre sikeredett, hogy nem tudtam abbahagyni a sorozat nézését. Érdekes színfolt a listán. 

+2.
Szárnyát vagy a combját?


Ez az a film, amit nem tudtam...nem jól mondom, nem AKARTAM bezsófolni a többiek közé. Nemcsak műfaját tekintve - elég erőteljesen vígjátékról van szó -, hanem a nosztalgiafaktor miatt is. Gyerekkorom óta nagy Louis de Funés rajongó vagyok, számomra nem Hofi volt a nagy nevettető, hanem ő. És bizony, a Funés-filmeken belül is a Szárnyát vagy a combját? volt mindig a kedvencem. Ott van benne az ifjabb Duchemint játszó Coluche, aki már egészen fiatalon valami újat hozott a francia filmművészetbe, a gyönyörű Ann Zacharias, akit a Néában is láthattunk, és akibe kölyökkoromban fülig szerelmes voltam. Ezen felül a film egy nagyon komoly kritika és jóslat a tömegkonyha eligénytelenedésére, humoros és egyben figyelmeztető dramaturgia a 80-as években már megjelenő ehető szemétre, amit a mai napig lelkesen tömünk magunkba szinte minden nap. Néha eszembe jut: mit szólna vajon Charles Duchemin a huszonegyedik század közétkeztetéséhez és tömegtermékeihez? Valószínűleg csak szomorúan csóválná a fejét...

+3.
L'ecsó


Két nagy animációs kedvencem van: a L'ecsó és a Coco. Mindkettő mestermunka a javából. Apróséf viszontagságai az emberek álságos világában elsőre megfogtak és azóta sem eresztenek, Anton Ego "megtérése" pedig az egyik kedvenc filmes pillanatom. Határtalan örömöre a szereplők sem fakadnak dalra kétpercenként, a film szinte egyetlen témája, Camille La Festinje pedig nagy kedvencem lett. 


+ Amiket Ti ajánlottatok

Nagyon örülök annak, hogy a kommentekben illetve üzenetekben jeleztétek, mely gasztro filmek maradtak ki, ezeket itt pótolni fogom, minden különösebb rangsorolás nélkül, így talán egy teljes listát kap majd az a látogató, aki idetéved. Természetesen ezeket is megnéztem, saját véleményeket olvashattok a címek alatt. 

A főzés Istene


Stephen Chow hatalmas figura. Számomra ez nem újdonság, már a Shaolin focit is szerettem tőle, a Pofonok földjét meg ronggyá néztem a megjelenést követően. A főzés Istene egy 25 éves film, de aki csípi a Chow-féle humort, ezt is imádni fogja. Zseniális ferde tükröt tart a főzős vetélkedők elé, de parádés gegekkel neveti ki a reklámokat, harcművészeteket, keleti kultúrát is, s teszi ezt ízlésesen, azok lejáratása nélkül. Valójában A főzés istene megtekintése után ugrott be, hogy Stephen Chow mindig Stephen Chow-t játszik! Eddig ez fel se tűnt, ám itt a filmbeli neve is maradt az eredeti, karaktere simén elhelyezhető bármelyik más művében. Sajnos nálunk kevesek gyomra veszi majd be ezt a mozit, én nagyon élveztem. 

Szeress Mexikóban


Ebben a filmben sokkal jobban sikerült ábrázolni azt a fantazmagóriát, amit a Sülve-főve című filmben nem igazán működött: milyen az, ha valaki belefőzi az ételbe saját érzelmeit? Jelen esetben a szomorúságot, fájdalmat, vágyakozást, s ezen érzéseit az ételeken keresztül a család is érzékeli. Ha Tita, a történet főhősnője szomorúan főz, az egész család sírva fakad, ha vidáman, akkor mindenki boldogan kanalazza a gulyást. Nagyon jó ötlet, bár ezek a jelenetek hajszál híja, hogy nem fordulnak komikus vagy teljesen abszurd irányba. Bár a felsorolt művek közül legkevésbé koncentrál a gasztronómiára, mégis úgy gondoltam, mindenképp helyet kell neki kapni, legfőképpen emiatt az ábrázolás miatt. A másik ok, hogy bár kevesebb főzős jelenetet kapunk, azonban amit az orrunk alá tolnak, az egészen csodálatos színekkel és igényességgel lett fotózva. 

Megjegyzések

  1. Nagyon örülök, hogy az Olasz módra lett nálad a második! Nálam az lenne az első, tudtad, hogy a rendező is Tucci volt? Szerintem sosem készitettek jobb gastrofilmet. �� ❤️
    -Eve-

    VálaszTörlés
  2. Szuper lista.Külön jó pont,hogy saját vélemények vannak,ilyen felsorolás több is van de nem ilyen összefogó.köszi! ��

    VálaszTörlés
  3. Ha tetszett a Szakács a javából, próbáld meg a überzseniális Stephen Chow-tól a Főzés istenét (1996). Nagy kedvenc!
    (Amúgy jó kis lista grat!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezer köszönet a tippért, most néztem meg a Főzés istenét, be is fog kerülni a cikkbe. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése