Clogflyfishing

Múlt hét végén szülinapi buliba voltam hivatalos a Pécsi-tó mellé. Vacsora után azonnal lemenekültem a tópartra nyugalmat keresni, de előtte lenyúltam egy, az asztalon árválkodó kenyérszeletet. Nem kacsákat akartam etetni, hanem a nádasok körül úszkáló gyönyörű bodorkákat, gyerekkori nagy szerelmeimet. Talán emlékszik még valaki arra, hogy ha a 90-es években bedobtál egy szelet kenyeret a Pécsi-tóba, perceken belül örvényként kavargott alatta egy orbitális méretű halraj, amit a hegyi patak tisztaságú vízben egészen a fenékig követni lehetett. Persze akkortájt még vigyáztunk erre a mecseki gyöngyszemre, nem lett állatkert a környékéből, és fürödni sem lehetett benne - bármit is állítanak a magukat a környék kiskirályának képzelő elvtársak. De nem keseregni jöttünk, jelenleg minket a zsebemben lapuló kenyér érdekel. Bodorka ma is van bőven, kisebb falatot dobtam nekik, de nem jutott el kedvenc keszegeimhez: valami orbitális hal legelte le ebül szerzett kenyeremet. Repült az újabb darabka...

Az utóbbi időben elég jól rákaptam a komolyabb sorozatokra. 1883, Sopranos, Shameless - ezek mind azt bizonyították számomra, hogy nem csak sitcomok léteznek a világon, ugyanis sokáig nem voltam hajlandó tudomást venni arról, hogy egy sorozat is lehet komoly. Kimaradt a Twin Peaks , a Vészhelyzet -szerű dokis sorozatok, és a többi - valószínűleg nagyszerű - alkotások; ez sosem volt az én világom.  Volt azonban egy sorozat, ami kölyökkoromban is rendszeresen ment a tévében és teljesen elvarázsolt: ez volt a Miért éppen Alaszka?  című sorozat. Persze akkor csak annyit értettem belőle, hogy gyönyörű helyeken játszódik, meg aranyos a rénszarvas a bevezetőben, ennek ellenére néztem minden részét, aztán felnőtt koromra úgy, ahogy volt, elfelejtettem az egészet. Pár éve azonban elővettem és teljesen elképedtem azon, amit a széria nyújtott számomra. Mivel nemrég fejeztem be sokadszorra, úgy gondoltam, ideje lenne újra megismertetni a világgal ezt az eltűnt gyöngyszemet.  Mert a s...

Fél éve egy általam készített Youtube-videócsatorna tölti ki szabadidőm egy részét, erről szeretnék pár szót írni. Mindig vonzott a videózás - persze amatőr szinten, - annak idején a srácokkal el is kezdtünk egy ígéretes sorozatot, ami Versus névre hallgatott és amiből sajnos csak két epizód készült, a fogadtatás mégis fergeteges volt (ki tudja, hol tartanánk ma, ha folytattuk volna). Egy, a magyar vidéket egyedi módon bemutató csatorna ötlete azonban már nagyon régóta foglalkoztatott, maga a dizájn és az alap két éve el is készült, de csak tavaly decemberben szántam el magam arra, hogy leforgassam az első részt.  De mi is pontosan a Hungarian Fields? Egy egyszerű, slow-life jellegű videócsatorna, semmi több. De: itt nincs duma, nincs kommentár, nincs okoskodás, csak a természet és a vidék. Az emberi jelenlétet próbálom minimalizálni, a képi és hangvilágot meg maximumra húzni. A folyamatot úgy kell elképzelni, hogy kinézek magamnak egy úti célt, itthon megtervezem, aztán felvesze...

Egyik nap elméláztam azon, milyen nevetséges módon skatulyázzuk be magunkat még a horgászat közben is. Legyezőhorgász blog. Pergető horgászok facebook csoport. Bojlis közösség. De ez sem elég, még tovább megyünk; nem elég a pergető horgász jelző, multis pergető vagyok, amivel megkülönböztetem magam az átlagos kocapecástól, aki gagyi spinning orsóval nyomja. Vagy kizárólag spinninggel pecázok, ellentétben a nagyképű multisokkal. Mintha ezek a jelzők rangot, vagy akár tudást adnának a delikvensnek. Pedig millió példa van arra, hogy lehet százezres multi orsóval is rettenetesen horgászni, valamint ezeréves Tokoz orsóval eredményesen és szépen.  Elég szembetűnően hirdettem én is régebben ezt a baromságot, pár éve azonban megváltozott valami. Nem erőltettem a legyes botot, ha esetleg másik módszer eredményesebbnek bizonyult, rengeteg ostobán berögzült és megkövesedett előítéletet és makacs beidegződést sikerült levetkőzni ez alatt a néhány év alatt. Ma már nem vallom magam legyezőhorgás...