Clogflyfishing

Gyerekkoromból emlékszem egy régi magyar mesére: egy távoli királyságban évekig tartó hőség és aszály uralkodik, amit valamilyen ördög- vagy gnómszerű figura idéz elő. Volt valami hős is benne, aki végül megküzdött a tüzeskezű teremtménnyel, s legyőzve azt elhozta ismét az esőt.  Nagy szükségünk lenne egy ilyen hősre most is.   Tegnap a forróság ellenére egész napos kirándulást terveztünk, egy kis frissítő drávai fürdő után elzarándokoltunk kedvenc helyeimhez. Elkeserítő, de mégis lenyűgöző volt a látvány. A végtelen hosszú drávai homokpadokon úgy hevernek a hatalmas uszadékok, mint a sivatagban fehérre égetett csontvázak. Az út menti jobb sorsra érdemes csatornák és patakok medre üres és repedezett, a Duna mellékág derékig benőve gazzal, a közelben egy hajótemető. Ha nem tudnám, hogy bármikor érkezhet ismét egy hatméteres árhullám, engem is könnyen magával ragadna az a világvége-hangulat, amely hetek óta belengi az internetet. De jön majd megint a nagy víz, belepi az uszadékf...

I remember an old Hungarian fairy tale from my childhood: in a distant kingdom, a drought and relentless heat had been raging for years, caused by some sort of devil- or goblin-like creature. There was a hero, too, who eventually confronted the fire-handed monster and, after defeating it, brought the rain back to the land. We could certainly use a hero like that now. Yesterday, despite the heat, we planned an all-day trip. After a refreshing swim in the Drava, we wandered off to some of my favourite places. The sight was both depressing and strangely fascinating. Along the endless sandbanks of the Drava, huge pieces of driftwood lie scattered like skeletons bleached white in the desert. The beds of the roadside canals and streams, once worthy of a better fate, are empty and cracked; a side arm of the Danube is waist-deep in weeds, and there is a boat graveyard nearby. If I didn't know that another six-metre flood wave could arrive at any time, I might easily be swept away by the a...

Múlt hét végén szülinapi buliba voltam hivatalos a Pécsi-tó mellé. Vacsora után azonnal lemenekültem a tópartra nyugalmat keresni, de előtte lenyúltam egy, az asztalon árválkodó kenyérszeletet. Nem kacsákat akartam etetni, hanem a nádasok körül úszkáló gyönyörű bodorkákat, gyerekkori nagy szerelmeimet. Talán emlékszik még valaki arra, hogy ha a 90-es években bedobtál egy szelet kenyeret a Pécsi-tóba, perceken belül örvényként kavargott alatta egy orbitális méretű halraj, amit a hegyi patak tisztaságú vízben egészen a fenékig követni lehetett. Persze akkortájt még vigyáztunk erre a mecseki gyöngyszemre, nem lett állatkert a környékéből, és fürödni sem lehetett benne - bármit is állítanak a magukat a környék kiskirályának képzelő elvtársak. De nem keseregni jöttünk, jelenleg minket a zsebemben lapuló kenyér érdekel. Bodorka ma is van bőven, kisebb falatot dobtam nekik, de nem jutott el kedvenc keszegeimhez: valami orbitális hal legelte le ebül szerzett kenyeremet. Repült az újabb darabka...

Az utóbbi időben elég jól rákaptam a komolyabb sorozatokra. 1883, Sopranos, Shameless - ezek mind azt bizonyították számomra, hogy nem csak sitcomok léteznek a világon, ugyanis sokáig nem voltam hajlandó tudomást venni arról, hogy egy sorozat is lehet komoly. Kimaradt a Twin Peaks , a Vészhelyzet -szerű dokis sorozatok, és a többi - valószínűleg nagyszerű - alkotások; ez sosem volt az én világom.  Volt azonban egy sorozat, ami kölyökkoromban is rendszeresen ment a tévében és teljesen elvarázsolt: ez volt a Miért éppen Alaszka?  című sorozat. Persze akkor csak annyit értettem belőle, hogy gyönyörű helyeken játszódik, meg aranyos a rénszarvas a bevezetőben, ennek ellenére néztem minden részét, aztán felnőtt koromra úgy, ahogy volt, elfelejtettem az egészet. Pár éve azonban elővettem és teljesen elképedtem azon, amit a széria nyújtott számomra. Mivel nemrég fejeztem be sokadszorra, úgy gondoltam, ideje lenne újra megismertetni a világgal ezt az eltűnt gyöngyszemet.  Mert a s...