Muzsika

Galonya felett most a szél

az erdő lelkét rázza-rázza. 

Suhogásában megremeg 

a vadászház borona-váza. 

Aranypénzét a megrohant, 

riadó bükk jajgatva szórja. 

A csapkodott, habos patak 

piros levelek úsztatója. 

 Hisztériás harkály sikolt 

- Jaj, ha a nyárba visszaszállna... 

Az üszkös csonkfenyők között 

a szélcsapástól hull a málna. 

A dorongúton a vihar 

eszelős pásztorlányt daloltat. 

A szomszéd málnavész körül 

bozontos medve szimatolgat. 

Egyszer a sors odasodor. 

Valami vár, talán a végem. 

A békesség, borona-ház, 

patakparti remeteségem. 

A könyveket elhullatom, 

egy lesz velem, Antigoné tán.

Írt szépségből csak ő marad 

a havasi külön planétán. 

A napjaim vasárnapok, 

magam a lázas, régi gyermek. 

A bükkökön nyestet lesek 

s örülök mohának s epernek. 

Ha vendég jön, vendégeim 

pásztorgyerek s esztena-lánya. 

Rétemnek sok virága lesz, 

nekem csak egy: a genciána. 

Ritkul a csokra s elmarad, 

síró madár a házra röppen. 

Kék-szajkótollas kalapom 

megvizesül az őszi ködben. 

Hűlő ködökből hó ered, 

ék hóteteje lesz a háznak. 

Csereklye-tűz. A farkasok  

az Istenszéken orgonáznak.

/Áprily Lajos/