Clogflyfishing

Mindannyiunknak vannak a horgászatban (és a való életben is) berögzött, megingathatatlan elképzelései. Valószínűleg ezek az elképzelések táplálják legjobban a fejünkben azt az ismerős viszketést, amikor kilenc sikertelen peca után ugyanúgy kimegyünk a vízpartra és próbálunk tizedszerre végre sikeresek lenni. Mert sikerülnie kell! Az egészen egyedire kötött légy működni fog, a topwater csalit le fogja szedni a balin, és az otthon kotyvasztott etetőanyagnak vagy bojlinak is szuperálnia kell, hiába jelezte az ellenkezőjét minden egyes horgászattal töltött perc...

A hétvégét kedvenc folyónk (végre) szelíd hullámai között töltöttem Laci és Simi barátom társaságában. Az ilyen hétvégékre mondják: felejthetetlen. Domolykó hordák, balin hadak, nyárson sült szalonna, bagolyhuhogás, hajnali szarvasbőgés - minden, ami az Élethez kell. Jelen bejegyzés mégsem erről szól majd, hanem a hétvége igazi főszereplőiről: a Spasm wobblerekről. Úgy érzem, nektek is meg kell ismerni ezeket a csodás apróságokat (utoljára évekkel ezelőtt, a Bőrbogarak első tesztelésekor ujjongtam ilyen önfeledten ). A Spasm olyan helyekről is adott halat, ami előtte más csalikkal végig lett horgászva, illetve a finnyásabb déli időszakban is gyönyörűen szerepelt, igazi "karkicsavarós" rávágásokkal jutalmazták pikkelyes kedvenceim a szerb csecsebecséket.

Kezdhetném ismét azzal, hogy milyen ritkán tudok írni a blogra, meg hű, de elfoglalt vagyok, ám nincs kedvem mentegetőzni. Azt hiszem, hogy nem is tartozok senkinek elszámolni valóval ez ügyben (annak ellenére, hogy a posztokat hiányoló kis üzenetek mindig jólesnek); úgy vettem észre, hogy mióta azok a blogok, amiket valóban szívesen olvasok (és amiket tényleg érdemes elolvasni) ritkábban frissülnek, nekem is egyre kevésbé van kedvem írogatni. Ez van. Márpedig ez számomra marad ugyanolyan kedves kedvtelés, mint maga a horgászat, s amíg nincs fizetett reklámfelirat a sapkámon, addig elsősorban saját szórakoztatásomra fogok körmölni (is)...

Mindig örülök annak, ha a zsinórom végén egy ismerős magyar halfaragó mester remekei életre kelnek. Még nagyobb öröm, ha az ominózus szépségeket más is megismeri, mi több: halat is fognak velük. Éppen ezért fülig érő vigyorral vettem tudomásul, hogy az egyre népszerűbb és kedveltebb wobbler, a BlondRiver nemrég felkerült a német Jerkbait Shop termékpalettájára! Mivel a horgásziparban elterjedt gyomorforgató (ön)tömjénezés és reklám láttán kinyílik a bicska a zsebemben, nagyon ritkán vagyok hajlandó teszt jellegű cikkek megírására. Nem is tesztek ezek, sokkal inkább magánvélemények (megsúgom: bármilyen jellegű anyagi támogatás nélkül), ráadásul ha valami szar, arról ugyanúgy megírom a véleményem, mint a jobb cuccokról. Külön öröm számomra, hogy a hírhedté vált Bőrbogarat én próbálhattam ki először , ráadásul keresztapja is lehettem - ahogy látom, máshol is átvették ezt a nevet, remélem néhány év múlva a Scale magazin is Skin Bug néven emlegeti majd, mint menő domis csalit... ...

Galonya felett most a szél az erdő lelkét rázza-rázza.  Suhogásában megremeg  a vadászház borona-váza.  Aranypénzét a megrohant,  riadó bükk jajgatva szórja.  A csapkodott, habos patak  piros levelek úsztatója.   Hisztériás harkály sikolt  - Jaj, ha a nyárba visszaszállna...  Az üszkös csonkfenyők között  a szélcsapástól hull a málna.  A dorongúton a vihar  eszelős pásztorlányt daloltat.  A szomszéd málnavész körül  bozontos medve szimatolgat.  Egyszer a sors odasodor.  Valami vár, talán a végem.  A békesség, borona-ház,  patakparti remeteségem.  A könyveket elhullatom,  egy lesz velem, Antigoné tán. Írt szépségből csak ő marad  a havasi külön planétán.  A napjaim vasárnapok,  magam a lázas, régi gyermek.  A bükkökön nyestet lesek  s örülök mohának s epernek.  ...

Elkezdeni a legnehezebb egy bejegyzést, főleg, ha egy felejthetetlen hétvégéről van szó. Ragozhatnám itt hosszú oldalakon keresztül, milyen gyönyörű helyeken jártunk, micsoda halakat fogtunk, s ami a legfontosabb: milyen nagyszerű emberekkel találkoztunk, de nem teszem. Egyrészt nehéz szavakkal visszaadni ennek a három napnak a varázsát, másrészt a Vidékipecás és a Suszterbogár úgyis megteszik majd helyettem, méghozzá nagy-nagy örömmel és kitörő lelkesedéssel. Cserébe kaptok egy galériát és egy videót, lehet örömködni. Millió köszönet vendéglátóinknak, Ricsinek és Iminek, akik megmutatták hatalmas birodalmuk legrejtettebb zugait is, és elénk citálták a mohos hátú balinokat és domolykókat!

Hol volt, hol nem volt, Tiszán innen, meg Dunán is innen, élt egyszer egy fiatal őcsényi hidegburkoló szakember, aki gyermekkora óta a folyóvizek és a süllők megszállottja volt. Éjszakánként a Duna kövezéseit rótta, napközben dolgozott, fúrt-faragott, épített és alkotott. Egyszer azonban a kőműveskanál mellett kezébe akadt egy darab fa is, melybe lelket lehelt, s a következő éjszaka megúsztatta a Duna örvénylő vízében. Ezután egyre többször nyúlt a fához, végül csak saját wobblerekkel horgászott, s egyszeriben azon kapta magát, hogy a fafaragás több lett, mint szórakozás. Híre terjedt, hogy a Mata wobblerek kincset érnek, s ha eldobod, a hal biztosan visszahozza. Erre pedig egyre többen lettek kíváncsiak... Bizony, tegnap délután Matasics Józsinál jártam műhely- és Dunanézőben. Gondolom, nem kell ecsetelnem, mekkora élmény és lehetőség volt ez számomra; egyrészt nem sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy betekintést nyerhetnek a műhelytitkokba, másrészt a Duna számomra teljes mért...