Dropi

Az utóbbi időben eleget idétlenkedtem itt a blogon, ideje, hogy valamit felmutassak horgászatilag is. Egyik ismerős a héten segíteni hívott balatoni nyaralójába (stég és csónakrenoválás címén), persze azonnal igent mondtam, mint minden vízparttal kapcsolatos munkára. A munkát ugyan túlzásba nem vittük, de tömény nosztalgiázás és saját vállunk veregetése közben megittunk pár pohár karcos vörösbort, s a rengeteg elméleti "lógatás" után nem volt kétséges, hol töltjük majd a délutánt. Szerencsére a vitorlás még vízen volt, rohanás napijegyért, majd bedobáltuk a legszükségesebbeket, barátom kisegített egy pergetőbottal, mert a kocsiban nem volt más, csak egy doboz dropshotos kütyü. Kezdem nagyon megszeretni ezt a módszert, valószínűleg beruházok egy nagyobb adag gumihalacskába is, késő ősszel és télen jól jön majd a Dráván is, amikor majd a szárazlegyet viszonylag kevésbé eszik a halak... 

dropshot, süllő, kősüllő, balin, Balaton, vitorlás, pergetés

A célhal a kősüllő volt, egy közeli tartáson, amit vendéglátóm úgy ismert, mint a tenyerét. Gyönyörű süllőket fogott rajta tavasszal, be is voltam sózva alaposan a képek láttán, amit a telefonján mutatott. Nagyon lelkesen fogtam bele tehát a mártogatásba, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Dropshotozás terén kezdő vagyok még, s bár nem tűnik nagy kunsztnak, mégis szokni kell a kontaktus tartását, az emelgetés ritmusát, magát a vontatottnak tűnő, hosszadalmas csalimozgatást. Atyafival éppen tegnap ruccantunk ki egy dropshot-tesztre (Mecsekpölöskei tó), de nem jött be a dolog, mivel alig volt víz a tározóban - legalább erre (is) lehetett fogni a betlit.

dropshot, süllő, kősüllő, balin, Balaton, vitorlás, pergetés

Néhány csodabogár a világhálón a módszer hazai megjelenésével azonnal megalkotta a "dropizás" műszót, magamban ezen röhögtem egész délután, mivel rühellem az efféle majomkodást (pasi, csajszi, telcsi, BROÁÁÁHHH!!!).

dropshot, süllő, kősüllő, balin, Balaton, vitorlás, pergetés

Éppen azon morfondíroztam, hogy lehetne szépen magyarul kifejezni egy szóban a módszer lényegét, mikor szinte a hajó alatt valami rákoppantott a gumira. Reflexszerű bevágás, durva kirohanás, néhány méter után leakadt a hal. A szívem a torkomban, Istenem, mi lehetett ez?? 
Akármi is volt, lehúzta a gumit a horog öbléig, ráadásul a farka el is szakadt, így csere, és a már jól bevált chartreuse-fehér kombináció kerül sorra. Hajigáltam ide, dobáltam oda, de semmi. Egy idő után már minden lelkesedés nélkül emelgettem a botot, s aztán az egyik sikertelen dobás után leengedtem a hajó mellé és ott emelgettem a háromméteres vízben a gumit. Néhány taktus után éles kopogtatás, bevágtam, gyönyörű kövest emeltem be a hajóba. 
Fülig ért a szám, újabb leengedés, újabb kapás, kősüllő. Badacsony felől rohamosan közeledett a vihar, fél órát horgásztunk még, összesen négy darab kövest fogtam és nagyon boldog voltam. Közben házigazdám megszákolt egy gyönyörű, közel hármas fogast (apró sügérre éhezett meg), szájbilincsre kerültek mind: a családnak régóta ígértem halat, s bár a szívem megszakad minden egyes kopoltyúsért, bizony, most elhoztam nekik őket.

Közben vastagabb ruhába öltöztünk és elindultunk a kikötőbe. Vendéglátóm beröffentette a motort, lassan araszoltunk a part felé, közben a hajó mögött talán tíz méteres zsinóron folyamatosan mozgattam a gumit, inkább csak unalomból, mint meggyőződésből. Mondanom sem kell, akkora kapásom volt, hogy a botot majdnem kivette a kezemből a hal - nesze neked vertikalitás! Társam röhögött, közben kiértünk a kikötőbe, ahol már vízben állva emeltem ki az erősen szabadkozó kilós balint, aki érzékeny búcsú után ment is vissza a tesókhoz. 

A Balatontól gyerekkorom óta nehéz szívvel búcsúzok. Minden egyes nyaralás után majd' a szívem szakadt meg, mikor a vonat Fonyódnál elkanyarodott Pécs felé, és egy utolsó pillantást vetettem a magyar tenger kéklő vizére. Most sem könnyebb az elszakadás, de vigasztal a tudat, hogy autóval felnőttként akár minden nap meglátogathatom kölyökkori szerelmemet. 

dropshot, süllő, kősüllő, balin, Balaton, vitorlás, pergetés

Megjegyzések

  1. A dropizás az tulajdonképpen nem vertikális gumihal rezegtetést jelent?
    Szabadfordításban :-)

    VálaszTörlés
  2. Függőleges örömködés! Háhááááá!!

    VálaszTörlés
  3. Megy ez a süllőzés neked, egyre nagyobb kedvet kapok hozzá én is! Kajakból drop shot az milyen lehet :-)

    VálaszTörlés
  4. Kajakból egy dropshotos haresz...gozmozdony

    VálaszTörlés
  5. Grat a halakhoz, de az a kép tényleg szar!

    Sügérrel csalizni!?

    Grrrrrr! :(

    VálaszTörlés
  6. Ne is mondd, odaadtam a szüleimnek a kősüllőket, csináltak is belőle magyar-féle sülthalat. Rég megbántam, hogy elhoztam őket. Ebből sem fogok rendszert csinálni.

    VálaszTörlés
  7. Szevasz!
    Első drop sotos horgászatnak mindenképpen jó...én elég régóta dropizok és elégedett vagyok a módszerrel nagyon.Mondjuk én csónakból horgászok így de kajakból is nagyon jó lehet.Próbálj ki más gumikat is sokáig leragadtam a villásfarkúaknál de vannak más fajta gumik is azok még jobbak. üdv: Gaben

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése