Dropi

Az utóbbi időben eleget idétlenkedtem itt a blogon, ideje, hogy valamit felmutassak horgászatilag is. Egyik ismerős a héten segíteni hívott balatoni nyaralójába (stég és csónakrenoválás címén), persze azonnal igent mondtam, mint minden vízparttal kapcsolatos munkára. A munkát ugyan túlzásba nem vittük, de tömény nosztalgiázás és saját vállunk veregetése közben megittunk pár pohár karcos vörösbort, s a rengeteg elméleti "lógatás" után nem volt kétséges, hol töltjük majd a délutánt. Szerencsére a vitorlás még vízen volt, rohanás napijegyért, majd bedobáltuk a legszükségesebbeket, barátom kisegített egy pergetőbottal, mert a kocsiban nem volt más, csak egy doboz dropshotos kütyü. Kezdem nagyon megszeretni ezt a módszert, valószínűleg beruházok egy nagyobb adag gumihalacskába is, késő ősszel és télen jól jön majd a Dráván is, amikor majd a szárazlegyet viszonylag kevésbé eszik a halak... 

A célhal a kősüllő volt, egy közeli tartáson, amit vendéglátóm úgy ismert, mint a tenyerét. Gyönyörű süllőket fogott rajta tavasszal, be is voltam sózva alaposan a képek láttán, amit a telefonján mutatott. Nagyon lelkesen fogtam bele tehát a mártogatásba, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Dropshotozás terén kezdő vagyok még, s bár nem tűnik nagy kunsztnak, mégis szokni kell a kontaktus tartását, az emelgetés ritmusát, magát a vontatottnak tűnő, hosszadalmas csalimozgatást. Atyafival éppen tegnap ruccantunk ki egy dropshot-tesztre (Mecsekpölöskei tó), de nem jött be a dolog, mivel alig volt víz a tározóban - legalább erre (is) lehetett fogni a betlit.

Néhány csodabogár a világhálón a módszer hazai megjelenésével azonnal megalkotta a "dropizás" műszót, magamban ezen röhögtem egész délután, mivel rühellem az efféle majomkodást (pasi, csajszi, telcsi, BROÁÁÁHHH!!!).

Éppen azon morfondíroztam, hogy lehetne szépen magyarul kifejezni egy szóban a módszer lényegét, mikor szinte a hajó alatt valami rákoppantott a gumira. Reflexszerű bevágás, durva kirohanás, néhány méter után leakadt a hal. A szívem a torkomban, Istenem, mi lehetett ez?? 

Akármi is volt, lehúzta a gumit a horog öbléig, ráadásul a farka el is szakadt, így csere, és a már jól bevált chartreuse-fehér kombináció kerül sorra. Hajigáltam ide, dobáltam oda, de semmi. Egy idő után már minden lelkesedés nélkül emelgettem a botot, s aztán az egyik sikertelen dobás után leengedtem a hajó mellé és ott emelgettem a háromméteres vízben a gumit. Néhány taktus után éles kopogtatás, bevágtam, gyönyörű kövest emeltem be a hajóba. 

Fülig ért a szám, újabb leengedés, újabb kapás, kősüllő. Badacsony felől rohamosan közeledett a vihar, fél órát horgásztunk még, összesen négy darab kövest fogtam és nagyon boldog voltam. Közben házigazdám megszákolt egy gyönyörű, közel hármas fogast (apró sügérre éhezett meg), szájbilincsre kerültek mind: a családnak régóta ígértem halat, s bár a szívem megszakad minden egyes kopoltyúsért, bizony, most elhoztam nekik őket.

Közben vastagabb ruhába öltöztünk és elindultunk a kikötőbe. Vendéglátóm beröffentette a motort, lassan araszoltunk a part felé, közben a hajó mögött talán tíz méteres zsinóron folyamatosan mozgattam a gumit, inkább csak unalomból, mint meggyőződésből. Mondanom sem kell, akkora kapásom volt, hogy a botot majdnem kivette a kezemből a hal - nesze neked vertikalitás! Társam röhögött, közben kiértünk a kikötőbe, ahol már vízben állva emeltem ki az erősen szabadkozó kilós balint, aki érzékeny búcsú után ment is vissza a tesókhoz. 

A Balatontól gyerekkorom óta nehéz szívvel búcsúzok. Minden egyes nyaralás után majd' a szívem szakadt meg, mikor a vonat Fonyódnál elkanyarodott Pécs felé, és egy utolsó pillantást vetettem a magyar tenger kéklő vizére. Most sem könnyebb az elszakadás, de vigasztal a tudat, hogy autóval felnőttként akár minden nap meglátogathatom kölyökkori szerelmemet.