Légy-ott: Pontyos különszám!

Hogy Pupa miért pont az én "szaktudásomra" építette a Légy-ott című műsor egyik epizódját, valószínűleg örök rejtély marad; mindenesetre telefonon hónapokkal ezelőtt lebeszélte velem a randevút, elküldte az elképzeléseit, s megszervezte a találkozót, én meg persze - régi ismeretségünkre való tekintettel - azonnal rábólintottam a projektre. Azonban míg egyik énem (a szerényebb) kicsit fázott a dologtól, a másik kacér kíváncsisággal várta a felvétel napját, mivel a március vége semmiképp nem nevezhető ideális időpontnak egy kiadós műlegyes pontyozáshoz. A találka azonban csúszott, s a megkönnyebbült sóhajt, mely kiszakadt belőlem, talán még a Tatooine-on is hallották, ugyanis az új időpont (április utolsó hete) sokkal biztatóbb volt; elárulom - ha még nem kerültél volna ilyen helyzetbe, - a stressz, amit az okoz, hogy egy komplett forgatócsoport azért utazik 200-250 kilométert, hogy felvegyen egy kiadós betlit, a legflegmább horgásznak is okoz ám néhány álmatlan éjszakát. 


A felvétel helyszínéül ifihorgász éveim legkedvesebb vizét, a mecsekpölöskei tározót választottam, biztos voltam benne, hogy a stáb (és rajtuk keresztül a kedves nézők) minden igényét kielégíti majd ez a kivételes szépségű tó; nem tévedtem nagyot, Pupáék imádták a helyet. Hatalmas köszönet a Komlói Bányász HE vezetőségének, akik minden segítséget megadtak nekünk, még a vízbe is begázolhattunk, ami - intenzíven telepített vizeken - hasonló kaliberű bűnnek számít, mint a pedofília. Napijegyet kaptunk, lezártak nekünk egy tekintélyes területet, már csak az idő miatt kellett aggódnom, de Pupa (április közepén, a zuhogó esőben) megígérte, hogy efelől nyugodtan alhatok, ő már intézkedett az illetékes égi szerveknél.


S lőn, a kiszemelt napon meleg, napsütés, s a sekély vízben dagonyázó halak vártak minket a tározónál! Talán az első igazán meleg tavaszi nap volt ez (Pupa azért mégiscsak tud valamit!), minden ment, mint a karikacsapás, s azon vettem észre magam, hogy a vízben állva dobálok, miközben minimum három kamera pásztázza minden mozdulatom. Aki látott már dobni, az tisztában van vele, milyen ciki is ez az egész...


Érdekesen indult a dolog, mivel a két operatőr (Matyi és Peti) azonnal belegázoltak a vízbe - persze ez a dolguk, tudom, mégis meghűlt bennem a vér, mondom magamban: na, még az ebihalak is világgá mentek a térdig érő vízből! Aztán jött a meglepetés: mintha mi sem történt volna, körülöttünk dagonyáztak, szedegettek, de legfőképpen ugráltak, szinte bele a mellesbe, kicsik-nagyok, amurok és pontyok egyaránt.


Mivel Pupa és fia, Koppány sem fogott még műlegyezve pontyot, nagyon szurkoltam nekik, de rekordidő alatt belejöttek és elkezdték szemezgetni az apraját. Pupa akasztott néhány szebbet is, de hamar lerúgták magukat a pici horgokról, aztán Koppány következett, kárászt és pontyot is fogott, a nap hőse kétségtelenül ő lett. A kamerák közben forogtak és mindent rögzítettek, majd kimásztunk a vízből (nyakig büdösen, iszappal bekenve), felvettünk egy rövid beszélgetést.


Érdekes módon ettől kevésbé tartottam, mint a horgászattól, de mivel nem nulláztunk, már én is sokkal oldottabb voltam, így - annak ellenére hogy öt percbe megpróbáltam belesűríteni egy enciklopédiányi dumát - azt hiszem, jól sikerült. Búcsúztunk volna - jött volna a "lekonf", ahogy Pupa emlegette - de Koppány a háttérben bevágott és veszettül csörlőzni kezdett, kilós amur volt a tettes, szép hosszú fárasztás és jópár kirohanás után sikerült is bezsákolni. Nem tudom, kinek volt legszélesebb a vigyor a száján: Koppánynak a fárasztástól, Pupának az atyai (és műsorvezetői) büszkeségtől, vagy nekem, mert "ugyeénmegmondtamhogy...". Mindenesetre elégedetten fejeztük be a forgatást.


A végtermék hamarosan látható lesz a PV-TV műsorán (tessék sasolni a Horgászóséfet a bemutató miatt), én pedig nagyon remélem, hogy ők legalább annyira jól érezték magukat életük első műlegyes pontyhorgászatán, mint én az ő társaságukban.

Megjegyzések

  1. Üdv. Meg lehet nézni valahol a felvételt?

    Előre is köszönöm a válaszát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv! A lenti linken sasolható:
      https://www.youtube.com/watch?v=VibhiiviqnU

      Törlés

Megjegyzés küldése