Mese egy nemzeti ünnep margójára

Hal volt, hal nem volt, volt egyszer egy vízalatti ország. Persze ez a vízalatti ország is része volt egy vízfeletti birodalomnak, melyet Magyarországnak hívtak, s melynek lakói igencsak szerették a halhúst. Sütve, rántva, filézve, pikkellyel és pikkely nélkül, füstölve és ropogósan. 
A vízalatti ország lakói persze nem nézhették jó szemmel a kizsákmányolást, rettegtek is a vízfelettiektől, de - jó magyar szokás szerint - semmit nem tettek az ügy érdekében. Egy nap azonban, mikor a helyzet tarthatatlanná vált, összegyűltek a Nagy Gödörnél, s tanácsot tartottak. A balinok a gödör jobb oldalán, a pontyok a balon, farkasszemet nézve egymással, mert - bár rokonok voltak - nem igen kultiválták egymás társaságát. 


- Nincs más megoldás, petíciót kell benyújtanunk a vízfelettieknek. Bízzunk a józan ész hatalmában! - mozgatta jól fejlett bajszát egy öreg iszapszemű ponty. 
- Sztrájk! Sztrájk! - vágott közbe a balinok fővezére, de a feltámadó hangzavar elnyomta a hangját. Az öreg bajszos is megpróbálta túlkiabálni a lármát.
- Ha az emberek meghallják...
- Az emberek nem hallanak meg semmi, csak a saját hangjukat. - vetette közbe a gödör fenekén pihenő harcsa. - Egyébként is: minek ez a felhajtás? Ennivaló van, a víz meleg és - végre - tiszta is. 
Majd behörpintett egy kisebb pontyot.
- Igaza van! - zúgta a potykák nagy része, miközben biztonságos távolságba húzódtak a harcsától. - A vízfelettiek etetnek minket, ívóhelyeket létesítenek, szabályozzák a zabolátlan folyót...
A balinok figyelme közben elkalandozott, ugyanis egy csapat feketesügér masírozott el a gödör mellett. Szemükben gyűlölet, árgus szemekkel figyelték, mely halat lehetne elragadni a gyülekezetből. A jobb oldal legszélén álló balinok elindultak a fekete csapat után, egy pillanat alatt elfelejtve a vízfelettieket és minden egyéb problémát. A feketesügér raj pillanatok alatt eltűnt, de magukkal vitték a kövek között lebegő, gyöngyfüzérként csillogó ikrákat is. A kavarodásban senki sem vette észre a lopást.
- Döntenünk kell! Legyen petíció! - kiabált a nagy ponty.
- Sztrájk! - üvöltötték a balinok.

Ki tudja, meddig tartott volna a hajcihő, ha meg nem jelenik egy csapat küsz a felszínen. A balinok eszüket vesztve vágtak a kishalak közé, tülekedve, egymást félrelökve, acsarkodva a zsírosabb falatokért. A pontyok nagy része megunta a tétlenséget, még nagyobb részük azt is elfelejtette, miről szólt a vita, s unottan turkálni kezdték az iszapot, majd szétszéledtek. 
A harcsa az igazak álmát aludta, a feketesügér csapat pedig a környéket kutatta maradékok után: megint ők jártak a legjobban.
A gödör melletti bokrok között pedig egy hatalmas csuka napozott, dagadó gyomorral, önelégült krokodil vigyorral a képén; bizony, jót mulatott a balga magyar halakon...

Megjegyzések

  1. Nem mese ez gyermek. Ahogy megboldogult édesapám mondaná.
    Mer ugye a régi meséknek volt tanúsága.+ Még egy kis nevelő szándék is volt bennük.(vagy csak én hiszem így?)
    De ez a mese bizony rólluk emberekről. És sajnos a Magyarokról szól.
    Még rosszabb hogy igaz!
    üdv: János 623.

    VálaszTörlés
  2. ahogy a barátom mondta: ami igaz az igaz!

    VálaszTörlés
  3. ...fekák és krokodilok' ...
    egymást maró rokonok ...
    zseniális!
    köszi.

    VálaszTörlés
  4. :D
    A többit előttem elmondták.

    VálaszTörlés
  5. Ej-ej! Micsoda metaforák! FEKETEsügér, .....krokodil.

    A krokikról most olvastam egy nagyon-nagyon jót, Illyés Gyula tollából: "Vond kétségbe, hogy harmadrangú
    írójuk elsőrangú - megszűnik a kritika szabadsága."

    VálaszTörlés
  6. Tudjátok, srácok: ANTROPOMORF!! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése