Clogflyfishing

Mostanában kerültek elő - ismét - a sufniból kölyökkorom kedvenc olvasmányai, a Horgászkalendáriumok és Horgászkalauzok. Mai napig imádom őket olvasgatni, van bennük pár igazi kedvenc, ezek közül szeretnék egy számomra különösen kedveset megosztani veletek. Horgász pályafutásom egyik kedvence ez az iromány,    Mitterstiller József tollából. Íme! Tudjátok, akkoriban még sűrűn hallottam nejem ajkáról azt az ismert refrént:  „Persze, te vasárnap megint horgászni mész! Más rendes ember a családjával tölti a vasárnapot, de neked a halak az elsők stb., stb.."  De nemcsak hallottam, hanem hallgattam is. Magamban ugyanis igazat adtam a feleségemnek. Igen ám, csakhogy azon a nyáron megint új és izgalmas horgászprogram ígérkezett, szinte minden vasárnapra, és szép sportunk bűvöletében nem tudtam kedvére tenni életem párjának. Folyt tehát a duruzsolás. Azzal vigasztaltam magam, amit egy keleti bölcsmondás tart:  "Kelő napba néz, ki maga is korán kel”, azaz, ha horgászni j...

Következő kis elbeszélésem tavaly a MAHOR irodalmi pályázatára készült. A két beadandó pályamű közül számomra ez a kedvesebb, ennek ellenére a másikat, A csere című szösszenetet hozta ki a zsűri első helyezettnek. Ahogy indokolták: "...az Egy rozsdás kampó irodalmilag talán a legérettebb mű volt az össze pályamű között, noha a szerző haloványan 'túlírta' a történetet, ami egyetlen hibájának róható fel..". Tökéletesen igazuk volt. Tudtam ezt már akkor is, amikor beadtam a két elbeszélést, mint ahogy azt is, hogy nem mindenki érti majd a sztori gondolatmenetét. Viszont az idei Szent Iván éj tiszteletére úgy döntöttem, ide is felpakolom, jó szórakozást hozzá! Nyárközép éjszakája közeledett; mint minden évben, akkor is a folyón ért ez az este. Kölyökkorom óta hiszek ennek az éjszakának a hatalmában, mint ahogy hiszek a varázslatban is – persze nem mindenféle hebehurgya tündérre és manóra gondolok, sokkal inkább hétköznapi csodákra: szentjánosbogár rajzásra, sakálének...

Nyúlfarknyi bejegyzés következik, hangyányi öntömjénező felhanggal. Nagyjából egy éve a következő felhívás jelent meg a MaHor-ban: Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely... Izé, ez nem az. Szóval a felhívás úgy szólt, hogy készíttessék bármely novella vagy vers horgásztémában az év végéig, a díjazottak irományaiból antológiás kötet készül. Egy pályázó két művel jelentkezhet, a pályázatokat jeligével szakmai zsűri értékeli majd (nem sms és nem is facebook  cimbik lájkjai alapján, ami nálam kizáró ok).  Mivel ilyen pályázatoknál semmit sem veszíthet az ember (maximum az önbecsülését, de azt is csak a bizonytalanok), két pályaművel is neveztem a megmérettetésre. Idén márciusban végre megtörtént a hivatalos eredményhirdetés, nagy meglepetésemre A csere című irományom az országos irodalmi pályázaton első helyezést ért el! Őszinte és szerénytelen leszek: nagyon örültem neki. Legkevésbé a pénzdíj, sokkal inkább a pozitív visszajelzés miatt. Sajnos (...

Másfél éve készült ez az iromány (ki tudja már, milyen alkoholtartalmú ital hatására), ezidáig csak ismerősöknek és barátoknak mutogattam meg, ám a visszajelzés annyira pozitív volt, mégis megosztom a nagyérdeművel - s közben előre elnézést kérek mindenkitől.  Horgásztörténetről van szó, de előre szólok, nem a szokásos megfogom/örülök/elengedem vonalvezetésű sablon novella a delikvens, így kérek egy kis nyitottságot a dologhoz! Fontos továbbá, hogy kitalált történet az egész, pontosan annyira, mint a balatoni lamantin telepítés (a mai világban célszerű ezt megjegyezni, mielőtt az íróra rátörné az ajtót a TEK)... Jó szórakozást!

Fabatka - tisztességes nevén Faragó Rezső - asztalos volt. Különös melléknevét azonban nem foglalkozása után kapta, sokkal inkább azon tulajdonsága miatt, miszerint ígérete legtöbb esetben a címben szereplő fizetőeszköz értékével volt mérhető. Ismeretségünk idején giccses éjjeliszekrényeket gyártott és adott el gyalázatosan magas áron, éppen ezért tehetősnek érezte magát, tehát magától értetődően belevágott mindenféle költséges időtöltésbe, hogy aztán napok-hetek elteltével megunja, s feledni hagyja a vagyonokat felemésztő hobbit. Mikor először meglátogattam (nagynéném kért meg, hogy hozzam el tőle legújabb éjjeliszekrény-remekét) garázsa sarkában a tenisz- és golfütő, síléc, snowboard, valamint búvárfelszerelés-hegyek mellett katonás rendben sorakozott néhány vadonatúj bojlis horgászbot, egy másfél méter átmérőjű merítőnyél, két zsák epres bojli s persze a nélkülözhetetlen, sárga műanyag vödör. Bátortalanul nézelődtem a kincseket rejtő odúban, s míg Fabatka a megrendelt szekrényt...

Egy fonyódi beszélgetés margójára... Kedvetlenül gurulok a móló időjárásálló kerámia kockáin. Bár kerekes székem a legújabb fajta, legkedveltebb típus, mégis lassan érek ki a végére. Zsolti vár, kezében pergetőbot, szemében a megszokott nyugalom; a víz nyugalma. A régi vizeké. Érdeklődöm, persze már tudom a választ: most sem fogott semmit. Születésnapot ünnepelünk, ma kilencven éves. Észrevétlenül elrepültek az évek, megöregedtünk. Zsolti még dob néhányat, lassan, megfontoltan, persze jelentkező nem akad, mégis, öröm nézni, ahogy a Daiwa Gravo orsó láthatatlan energiaszálán vontatja be a műcsalit. A botba épített mikroszámítógép sem jelez halat a közelben, pedig a mélyben verető, az élő bodorkával hajszálra megegyező csoda a holovizor reklámok szerint minden ragadozó álma... Bodorka...hol vannak már azok, Istenem, hol vannak kölyökkorom kedvenc halacskái! A compó, az aranykárász, a vörösszárnyú keszeg...a Cyprinia vírus - sok más fajjal  együtt - ezeket a halakat is eltünt...

- Anya, anya, nézd, kis nyuszikák..! - Igen, kicsim, látom. Megsimogathatjuk őket? - Természetesen, érezzék otthon magukat a Rinya-tanyán! Hozhatok valami frissítőt? - Anya, anya, én kólát kérek! - Én sört. - Valami fehérbort. Mondjuk rosét... - Akkor fehéret, vagy rosét? - Nekem mindegy... - Anya, anya, kisbárány! Megsimogathatom? - Vigyázz, mert megharap! - Hagyd má' a gyereket, Mari! Ezeknek a kecskéknek nincs foguk sem, amivel haraphatnak. - Akkor megrúgja vagy megfertőzi. Dzsenifer, ne ülj a fűbe, felfázol! - Anya, anya, kiskecske, megsimogathatom? - Simogasd... - Jó hideg ez a sör. Kérek még egyet. Brofff... - Ne legyél disznó, Egon! - Anya, anya, kismalac, megsimogathatom? - Fúj, Dzsenike, hagyd őket, büdös lesz a kezed. - Gusztustalan, szaros dögök. Broffff... - Egon! - Most mi van, jobb kinn, mint benn, nem? Höhöhö... - Anya, anya, kiscsibe, meg... - Hagyd már anyádat, kis hercegnőm, és ne fogdosd össze azt a sok büdös állatot. Mikor vacsorálunk? ...

Az elnök egy pokrócon ült és egy piócával beszélgetett.  Pióca alatt most valóban piócát értünk, nem az emberi vérszívók népes kompániáját, hanem valódi, vörösesbarna, túltáplált, tekergő, gőgös piócát. Az elnök nagy ismerője volt a piócáknak. Mondhatni, piócákkal feküdt és kelt, talán már az óvodában is tapadókorong volt a jele. Ki tudja... A beszélgetés meglehetősen egyhangúra sikeredett, mivel a gyűrűsféreg nem válaszolt a kérdésekre, inkább csak a farkát billegette lehangoltan, mintha untatná ez a késő délutáni csevely. Egyébként is: a befőttesüvegben a víz felmelegedett a júniusi napsütésben, az oxigén kezdett megfogyatkozni, így kissé kábán reagált az elnök lelkesítő szavaira, melyek között elhangzott a "hajrá", és az "adj nekik" felkiáltás is, biztosítva az erkélyeken unatkozó és hallgatózó szomszédokat, hogy nem akármilyen hétvégére van kilátás.  Persze biztosan furcsának tűnik, miért beszélget egy elnök a tekergőző vízikukaccal. Érdekes módon a szoms...