Ketten négy kerékkel

Az elnök egy pokrócon ült és egy piócával beszélgetett. 
Pióca alatt most valóban piócát értünk, nem az emberi vérszívók népes kompániáját, hanem valódi, vörösesbarna, túltáplált, tekergő, gőgös piócát. Az elnök nagy ismerője volt a piócáknak. Mondhatni, piócákkal feküdt és kelt, talán már az óvodában is tapadókorong volt a jele. Ki tudja...
A beszélgetés meglehetősen egyhangúra sikeredett, mivel a gyűrűsféreg nem válaszolt a kérdésekre, inkább csak a farkát billegette lehangoltan, mintha untatná ez a késő délutáni csevely. Egyébként is: a befőttesüvegben a víz felmelegedett a júniusi napsütésben, az oxigén kezdett megfogyatkozni, így kissé kábán reagált az elnök lelkesítő szavaira, melyek között elhangzott a "hajrá", és az "adj nekik" felkiáltás is, biztosítva az erkélyeken unatkozó és hallgatózó szomszédokat, hogy nem akármilyen hétvégére van kilátás. 
Persze biztosan furcsának tűnik, miért beszélget egy elnök a tekergőző vízikukaccal. Érdekes módon a szomszédok mégsem furcsállották a dolgot, nem meszeltek arcuk előtt sokatmondó pillantásokkal, sőt, a diliházat sem riasztották a szokatlan jelenet láttán. "Az elnök a hétvégén horgászni megy..." - konstatálták magukban a tényt, majd visszatértek a bableves és a pénteki népnevelő tévéműsorok mellé, s pillanatok alatt elfelejtették az előbbi jelenetet. 

Az elnököt egyébként Guba Dénesnek hívták, de mindenki csak Matyinak becézte, de hogy miért, azt senki sem tudta, még a becenév büszke tulajdonosa sem. Elnökségét csak mellékesen említettem meg, hiszen az "ember egy pokrócon ült és egy piócával beszélgetett" bevezetés semmiképp sem passzolt volna a helyzet nagyszerűségéhez. Persze egy piócával beszélgető elnöktől senki nem várjon példának okáért miniszterelnökséget (ehhez hasonló logikus cselekedet egyébként sem volt jellemző egyik miniszterelnökünkre sem), Matyi egyszerűen a helyi Kormorán horgászegyesület elnöke volt. Ismerik a viccet, mikor a gilisztafiú megkérdezi édesanyját, hogy hol van a papa? Horgászni ment. - feleli a gilisztaanya. S így már érthető a pióca szerepe is a történetben.
Matyi éppen a rozzant Fiatot tömte meg mindenféle holmik tömegével, mikor észrevette a napon felejtett piócát, s megpróbált lelket önteni belé. A pióca nyilván nem lelkesedett az ötletért, hogy gazdája horgászni viszi, mégis vele tartott, egyrészt mert úgysem volt éppen más dolga, másrészt mert az oxigén végül teljesen elfogyott a befőttesüvegben...
Az autó megfelelően meg lett pakolva, a szétesett lengéscsillapítók csikorogva tiltakoztak a plusz teher ellen, már csak a legjobb barát és ivócimbora, Csepi helye volt üres az anyósülésen. Csepi - böcsületes nevén Csepregi Dezső - postás volt, és valószínűleg nem járt még le a műszak, ami sokkal inkább Csepi komótos tempójának, mint annak a néhány kézbesítendő levélnek volt betudható, ami a Kacor utcai lakótelep napi postáját képviselte. Csepi péntekenként még lassabb volt, mint a többi napokon, ilyenkor  biciklijét is otthon hagyta, hogy többet alhasson bandukolás közben. Matyi barátját mindig utolsónak hagyta, nála végül szépen elidőzött, ittak néhány pohárkával, majd a jól elvégzett munka boldog gondolatával indult haza a városka másik felébe. Csepi egy kisebb vagyonnal tartozott Matyinak, szinte minden hét végén kénytelen volt kérni tőle, aminek egy részét elitta, másik részéből pedig a hét közben elrontott kézbesítésekből származó kártérítéseket fizette ki. Matyi azonban nem panaszkodott, mert Csepi bosszúálló típus volt, így egy fontosabb küldemény könnyen valamelyik kukában végezhette, ha a m.kir.posta jeles futára megharagudott valakire.


A hétvégi horgászat gondolata Csepi fejéből pattant ki valamikor kedd és a harmadik kupica cseresznye között. 
- Nincs kedved szombaton lógatni egyet? - kérdezte a postás, miközben hosszú bajszából próbálta kiszívni azt a néhány csepp pálinkát, ami az utóbbi percekben beléivódott. 
Csepi engedélyét éppen három hónapja vették el egy kiruccanás alkalmával, amikor halat lopott az egyesület tavából, s ez az eset az elnökre sem vetett jó fényt. Mert melyik egyesületi elnök lenne büszke egy olyan barátra, aki halat lop? Senki. A városban kezdett elterjedni egy pletyka, mely szerint Guba úr a konyha festését lopott halak eladásából finanszírozza. Mindebből természetesen egy szó sem volt igaz (a festéket a sógora lopta egy közeli építkezésről), a pletyka mégis megviselte a jeles férfiút, s elhatározta, hogy többet nem mutatkozik a vízparton Csepivel. 
Azonban eszébe jutottak a pocsolya mélyére süllyesztett csomagok és meggondolta magát. Az ám, de mit szól majd az egyesület? Nem beszélve arról, hogy Csepi az elkövetkező öt évben csak akkor foghat botot a kezébe, ha eltörik a lábát. S ekkor eszébe jutott a megoldás. 
- Mit szólnál egy horgásztúrához? - vetette fel hirtelen, s szinte megijedt a gondolattól. - Miért is ne? Egy hetes túra. Keresztül az országon. Megállnánk itt-ott, horgászunk, eszünk-iszunk, jól érezzük magunkat. Na?
Csepi lomha agyában megfordult a gondolat, hogy egy hét valószínűleg édeskevés lesz a "keresztül az országon" projekthez, ám földrajzi ismeretei szegényesek voltak ahhoz, hogy ezt alaposabban felmérje, így az "iszunk" igére fókuszált és a Terv azonnal az évszázad ötletének tűnt. 
- Ha jobban belegondolok, régen voltam szabadságon. Megkérdezhetem...
- Akkor kérdezd meg! - vigyorgott Matyi és ezzel az ügy el is volt intézve. Csepi megkérdezte, a posta vezetője boldogan egyezett bele abba, hogy egy teljes hétig nem látja majd kedvenc alkalmazottját. Hősünk kapott hát egy hét szabadságot (lelkére kötötték, hogy ne siessen vissza), péntek délután vállára kanyarította kopott katonai hátizsákját, zsírpontyokon edződött, valódi matuzsálemnek számító horgászbotjait, s csatlakozott a lakótelep közepén izzadó Matyihoz, aki éppen arra tanította a piócát, milyen mozdulatokkal lehet legjobban felingerelni az öreg harcsákat. 
Talán nyilvánvalóvá vált, hogy a két úrtól nem várhatunk olyan útvonalat, melyet a logika törvényei alapján terveztek meg. Hossza mindenesetre a Fiat motorháztetőjére terített térképen alaposan lerövidült, megtervezésében pedig segítettek az erkélyeken napozó félrészeg szomszédok is; egyszer Jani bácsi (nyugalmazott pék) javasolt kisebb kitérőt a "Posványos" partjára, máskor Gizi néni visított közbe a másodikról, figyelmükbe ajánlva a maszlagparajdi rokonok vendégszeretetét. Csepi buzgón jegyzetelt - tervbe vette a Posványost és a parajdi kompániát is, ez utóbbit illetően Gizi néni egy kézbesítendő levelet is átnyújtott nekik -, majd tíz percig szórakozottan firkálgatott a jobb sorsra érdemes térkép felett; végül elégedett sóhajjal felmutatta művét. 
A berajzolt útvonal leginkább egy elektrosokk-kezelésen átesett beteg EEG görbéjére emlékeztetett, melyet hatalmas X-ek tarkítottak: tervezett megállók és horgászhelyek garmadája. Matyi gyors fejszámolást végzett (üzemanyag, napijegyek, étel, ital, szállás, idegenforgalmi adó), majd nagyot nyelt, - tudva, hogy a túra anyagi részét ő szolgáltatja majd -, ám Csepi olyan boldognak tűnt, hogy nem volt kedve elrontani a szinte ünnepi hangulatot. Magához vette a tárcáját, beröffentette a motort, s a Kacor utca lakóinak lelkes ujjongása mellett kezdetét vette az Évszázad Horgásztúrája. 
Csak egy valaki nem asszisztált a királyi kivonuláshoz: a járda mellett az ott felejtett, már teljesen felforrósodott befőttesüvegben éppen ekkor lehelte ki lelkét a jobb sorsra érdemes pióca....

*

Míg Csepi az egyik sört nyelte le a másik után, Matyi a város szélén már vattát tudott volna köpni, s jobb híján egy ülés alatt felejtett, romlott és meleg kólával vigasztalódott. Jobb kedvre az sem derítette, hogy útitársa egyre képtelenebb horgásztörténetekkel szórakoztatja, s az sem csalt őszinte mosolyt az arcára, mikor a jobb fényszóró és a biztonsági övek hiányát egy sárga csekkel jutalmazták a megyei kopók. Csepi egyre nagyobb hülyeségeket beszélt, később elaludt, s horkolva egy komplett kis szonátát adott elő, harákolással és böfögésekkel kísérve. Matyi feje ekkor már lila volt, s negyvenedszer bánta meg, hogy belevágott a nagy kalandba...
De lassan, mikor elhagyták a várost, megnyugodott, nagyot sóhajtott, elgyötört tüdejébe visszatért az élet, izmai megfeszültek, szinte zsibongott benne a tettvágy. Irány a Posványos, bármi legyen is az! Jani bácsi szerint annyi ott a hal, mint csillag az égen, csak győzzük megfogni őket. Vacsorára halászlé lesz, van a hátizsákban kocka meg instant halászlépor bőven. Beledobnak majd egy kisebb pontyot, meg ezüstkárászt, hiszen annál jobb a hallé, minél többféle halból készül...Hej, de a legfinomabb halászlét mégiscsak Mariska főzte, meg is nyalta utána minden vendég a tíz ujját!
Mint sejthető, Mariska Matyi élete párja volt, méghozzá tizenegy hosszú esztendőn keresztül. A szépen indult házasság akkor ért véget, mikor az asszony megszökött a házmesterrel, s meg sem állt Kecelig; boldog órák szép emlékeképen ma is ott áll a vitrinben az esküvőn készült fénykép, mellette Mariska karácsonyi lapjai, melyet minden évben menetrendszerűen megküld, némi lelkiismeret furdalástól vezényelve. 
Matyi hamar túltette magát a traumán, Csepi pedig szabad bejárást kapott a lakásba, mert addig szigorúan ki volt tiltva a Guba rezidenciáról. S most itt ülnek a kis autóban, Mariska halovány emlék csupán, az illatozó halászlé annál erőteljesebb, s Matyi gyomra megkordul, túlharsogva a kasznit is megremegtető horkolást. 
Még az út felét sem tették meg a Posványosig, mikor a Fiat beleszaladt valami vendégmarasztaló tereptárgyba, s a bal első gumi nagyot sóhajtva adta vissza lelkét a Teremtőnek. 
- Baj van. - rázta meg Matyi a horkoló postást. - Defektet kaptunk. 
- Há' cseréld ki. - dörmögte Csepi, s a másik oldalára fordult. 
Matyi nem tehetett mást, kiszállt kereket cserélni, s izzadva-szitkozódva pakolta ki a miniatűr csomagtartót, mert a pótkerék persze valahol a zsibvásár alatt foglalt helyet. A botokat, hátizsákot, ellátmányt lezserül az út menti árokba szórta, s a megkerült kerékkulccsal a kezében nekiállt a szerelésnek. Az autóban Csepi egyre hangosabban húzta a lóbőrt: nagy volt a kísértés, hogy az ominózus kerékkulcsot barátja fején is használatba vegye. 
Végül minden a helyére került, a pakkok vissza a csomagtartóba, s Matyi olajosan, izzadságtól csatakosan mászott be a sörszagú autó volánja mögé. Hamarosan újra az országúton robogtak, a balesetre pedig csak Gizi néni maszlagparajdi rokonoknak szóló levele emlékeztett, melyet Matyi a nagy kapkodásban az árokban felejtett...

*

Csepi is ébren volt már, mikor a lemenő Nap fényében megpillantották a Posványost. Szóhoz sem jutottak a döbbenettől, s Matyi ekkor jött rá, miért vigyorgott Jani bácsi olyan pofátlanul, mikor ezt a helyet ajánlotta a kirándulás első állomásának. A Posványos ugyanis tényleg posványos volt, büdös, kakaszagú mocsár, mellette kisebb szemétlerakóval. Kezdett sötétedni, ezért úgy döntöttek, ezen a kies helyen vernek tábort; a sátrak felállítása közben volt idejük kitervelni, milyen kegyetlen módon végeznek majd Jani bácsival, ha egyszer hazaérnek. Matyi vacsorára mégis megfőzte az instant porból a halászlét, mert régebben azt hallotta, hogy a jó hallé titka az egyszerűség, s amit Csepi valódi farkasétvággyal kanalazott be, majd eltették magukat holnapra. Hallgatták a nyáresti tücsökzenét, melyet csak a Posványos gázbuborékainak pukkanása szakított meg néha, majd álomba sírták magukat.
Sanyi, a színesfém tolvaj éjfél körül érkezett a Posványoshoz, hogy megdézsmáljon egy közeli trafóállomást. Meglepetten látta a felállított sátrakat; először tanácstalanul vakargatta a fejét, mivel errefelé élő embert még sosem látott - nemhogy túrázókat. Végül feltalálta magát, s ellopta Csepi muzeális értékű botjait, melyet hősünk az esti készülődés közben a Fiat oldalának támasztott. 
Matyi már hajnalban ébren volt, s azon morfondírozott, milyen jó lenne a felkelő Nap fényénél megmártózni a habokban, - persze az ötlet a Posványos partján nem tűnt nyerőnek -, mikor kétségbeesett üvöltés adta tudtára, hogy valami baj van. Kiugrott a sátorból: az autó mellett egy szál alsógatyában Csepi toporzékolt, s féltve őrzött botjait siratta. 
- Most mi lesz? - hüppögte olyannyira eltorzult arccal, s a tragédia ellenére Matyi majdnem elröhögte magát. 
Végül semmi nem lett. Szó nélkül visszaültek az autóba, Matyi pedig megígérte barátjának, hogy szükség esetén - ha végre valahára horgászható vízfelület közelébe érnek - kölcsönadja majd felszerelésének felét. Csepi az ígéret hallatán felszárította könnyeit, mivel Mátyás botjai a modern korok szavát követve valódi textilbakelitből készültek, orsói pedig hátsó fékkel rendelkeztek. 
Újabb kilométereket falt fel a kis autó, hörögve kaptatott fel a dombokon, dorombolva zúgott lefelé a lejtőn - mivel a táj kifejezetten buckás lett -, végül az egyik különösen magas emelkedő után (melyről később megtudták, hogy "töltés"-nek hívják) megpillantották a Dunát. 
- Dunna alatt alszik a rét... - csillogtatta meg sokoldalú tájékozottságát Csepi, majd alsógatyára vetkőzve a habokba vetette magát. Matyi sem gondolkozott sokat, mert bőrén még mindig érezte a Posványos jellegzetes odőrjét; vihogva, csapkodva úszkáltak a lustán hömpölygő öreg Folyóban. 
Később Matyi partra húzta Csepit, s miután eltávolította a felesleges vizet cimborája tüdejéből, minden holmit lehordtak a partra, s erjesztett kukoricával csalizott szerelékeiket elküldték a túlsó part irányába. Csepi a finomabb felszerelést kapta, kissé aggódott is emiatt, de végül a százötven grammos szivarólom tette a dolgát, s engedelmesen beleágyazódott a Duna medrébe. Az elnök a másik boton éktelenkedő vaskampóra jobb sorsra érdemes snecit tűzött, ezt a part menti bokrok alá küldte, mondván: ott lakik a nagy süllő, majd meglátod! Végül tüzet gyújtottak, s valódi, Kacor utcai gyorsérlelt szalonnával csillapították éhségüket. 
Matyi idegrendszere még nem jött egészen rendbe az előző nap viszontagságai után, így fél üveg pálinka elfogyasztása után elszenderedett, míg Csepi felfedezőútra indult a Duna parton. Két alkalommal hajszál híján beleveszett a folyóba, ám végül meglelte, amit keresett: homokos partot, zenét és röplabdázó fiatal lányokat. Azaz: bulit...
Matyi is zeneszóra ébredt. Első pillanatban talán nem is volt ismerős a muzsika, végül felismerte; tétován felült, s a közeli domb tetején közeledő alakot pillantott meg. 
"...s vígan lépked, kiválón sorjáz..." - énekelte valaki...egy pillanat, hiszen ez az alak...fehér gatya, narancssárga trikó és kalap. És mi az a vállán? Csak nem egy nagyra nőtt kukac?? 
Matyi a földön heverő pálinkásüvegre, majd újra a jövevényre bámult. Ez a higany mozgás! Senki más nem tud így lépkedni, vödröt és horgászbotot lóbálva, csak a...
Csepi? 
A látomás eltűnt, a domb tetején a postás közeledett, meglehetősen sietve, s messziről integetve. Valamit kiabált is, de Matyi túl kába volt ahhoz, felfogja. 
- Vedd ki a botokaaaat!
Milyen botokat? - kérdezte volna az elnök, de a pálinka nem engedte szóhoz jutni. 
- Vedd már ki a botokaaaaaaaat! - üvöltötte Csöpi, mire a domb másik felén megjelent egy nagyobb csoport fiatal, husángokat lóbálva s üvöltve. Az elnök lassan rájött, hogy Csepi megint valami disznóságot csinált, véreres szemekkel feltápászkodott és egy köszvényes lajhárt meghazudtoló sebességgel komótosan tekerni kezdte az egyik orsót. 
- Nincs...erre...idő... - zuhant mellé a homokba Csepi, előkapta a bicskáját és elmetszette a vastag zsinórt. Matyi ekkor vette csak észre, barátja öltözéke milyen alaposan megváltozott: hatalmas, virágokkal díszített kalapot és egybe részes, mégis merészen kivágott női fürdőruhát viselt. Alsógatyáját és (egykor) fehér trikóját valahol elhagyta, s hiába próbálta a fürdőruha alsó részébe rejteni azt a bizonyos csomagot, egyre kevésbé sikerült neki. 
- Mit csináltál, te állat! - nyögte Matyi, de már karjaiban tartotta a fél tábort, így szórta befelé az autó utasterébe a holmikat. A tomboló fiatalság egészen közel volt. 
- Lényeges ez most? - Csepi kezében úgy járt a bicska, mintha megkergült volna, szaggatta, tépte a zsinórokat, mint lódarázs a pókhálót, s a botokat felnyalábolva egyszerűen betolta őket a Fiatba. Szerencsétlenségére a másik oldalon nem volt lehúzva az ablak, így a két drágábbik horgászbot szomorkás reccsenéssel búcsúzott el a spiccgyűrűktől. Matyi beröffentette a motort (elsőre indult, hál' Istennek!), Csepi a tetőre vetette magát, s repülőstartot véve lezúdultak a töltés oldalán. 
- Várj! - üvöltötte a postás a kocsi tetejéről. Matyi lefékezett, barátja a fűre huppant, de felpattant és már rohant is vissza a tábor felé. 
- Miaszartcsinález? - hüledezett az elnök, miközben a közeledő társaságot bámulta, s elhűlve vette észre az élen rohanó alfa hím kezében a bozótvágó kést. Szerencsére Csepi is felbukkant a töltés tetején, kezében a homokban felejtett fél üveg pálinkával, újra elhelyezkedett a Fiat tetején; a motor felpörgött, s a kicsi autó úgy lőtt ki, ahogy az Ezeréves Sólyom hagyta el a felrobbanó Halálcsillag belsejét. Éppen jókor: a tajtékzó csapat megszállta a töltést, az egyik deltamatyi még odasózott az elporzó Fiatnak, mementóul hagyva egy jókora horpadást a jobb hátsó lámpa felett. 
Sárga János rendőr hadnagy Dunapityóka közelébe volt kivezényelve azon a rossz emlékezetű napon. Unokáinak mai napig révedezve mesél arról az őrült úrvezetőről, aki egy lerobbant Fiattal száguldott el előtte, egy pálinkát vedelő, fürdőruhát viselő kövér öregasszonnyal az autó tetején, mindenféle kilógó lobogó, csattogó, zörgő kütyüvel és antennával...Sárga hadnagy percekre elfeledte, miért áll az út szélén egyenruhában, s mikor végre a látomás után eredt volna, a rozoga autó már hetedhét határon túl járt. 

*

Késő este lett, mire néhány faluval délebbre lemerészkedtek ismét a Duna partjára. Csepi ekkor már az autóban ült, s egyszerűen nem értette, miért nem kíváncsi Matyi a mentegetőzésre. 
- Nem érdekel! - torkolta rá az elnök, mikor megpróbálta megmagyarázni a fürdőruha eredetét. - Van egy olyan érzésem, hogy jobb, ha semmit sem tudok a dologról. 
Ezzel Csepi is egyetértett. 
Kissé szomorúan költötték el a maradék hazai szalonnát, egy-egy szelet borszagú kenyérrel, mivel nagy kapkodásban egy kibontott kékfrankos elegánsan rácsorgott az ülésre. Csepi szerint ezzel legalább az ivást is letudták, így bevackolták magukat a hevenyészve összeállított sátrakba, s mély - de cseppet sem pihentető - álomba merültek.
Bár egész éjszaka szemerkélt az eső, reggelre gyönyörű, derült idő lett. A reggeli fürdés után fóliában krumplit sütöttek, Matyi kávét főzött; egy szó, mint száz, minden tökéletesnek tűnt. Kicsit horgászgattak is (Csepi keszeget próbált fogni vaskos csukázóúszóval, az elnök pedig "körbeblinkerezte" a táborhelyet), de halat nem fogtak, még csak nem is láttak. Dél körül már erősen korgott a gyomruk, Csepi egy iránytű pontosságával jelezte, hogy nem messze tőlük bizony halászlé rotyog, méghozzá nem akármilyen: hal is van benne! Felemelt orral indult az illatnyom után, Matyi pedig követte, mert a gyomra félpercenként akkorát kordult, hogy a delet jelző harangszót nem is hallották tőle.
Egy közeli kis holtágnál jókora kompánia vert tanyát. Horgászok voltak ők is, elképesztő méretű sátrakkal, ponyvákkal és összecsukható ágyakkal védték magukat a Természet támadása ellen. Bedobott botjaik alatt szörfözni lehetett volna (összértékük valószínűleg meghaladta Románia teljes államadósságát), nyakukban emberes méretű aranyláncok lógtak, s asszonyaikon több szilikon volt, mint a  magyar pergető válogatott műcsalis dobozaiban együttvéve. A táborban a halászlé illata ízlésesen keveredett az ánizs, scopex, döglött hal illatú távcsalikkal, s - bár előzetesen ilyesfajta tapasztalata nem volt - Matyi azonnal rádöbbent, miféle horgászok közé keveredtek.
Bojlisok!
Míg az elnök meglepetten vizslatta a gyep szélére állított X5-ösöket, Csepi már barátságot is kötött a csapat vezérével (aki rengő hasával és a fejére csavart vizes törölközővel pontosan úgy festett, mint a budai pasa), s már kanalazta is befelé a paprikás nedűt. Matyi félénkebb volt, először szabadkozott, de az egyik szilikonbögyös maca karon fogta és az asztalhoz tessékelte.
Csodás délután volt! Csepi még izzadva nyelte az ötödik tál hallét, de Matyi már a fröccsnél tartott, s önfeledten magyarázta a kukorica erjesztésének hétpecsétes titkait. Arra a kérdésre, hogy csalizáskor milyen dip-et használ válaszolni nem tudott, ezért összefüggéstelen történetbe kezdett egy majdnem megfogott óriás pontyról; persze alaposan kiszínezte a sztorit, melynek végén a hal mégis meglett, sőt, időközben a derékbősége is jócskán gyarapodott.
Közben meginvitálták őket vacsorára is, és ki tudja, meddig tartott volna a muri, ha nem érkezik meg a pasa kamasz fia; Matyi rémülten ismerte fel benne a bozótvágót szorongató, üvöltve rohanó alfahímet, akivel Csepinek nemrég - ismeretlen okból kifolyólag - afférja volt. Az alfahím ismét üvölteni kezdett, s kérdőre vonta a megszeppent postást a női fürdőruhát illetően; Matyi biztos volt abban, hogy hamarosan a Duna ártéri erdeinek puha földje alatt nyugszanak majd kiterítve; erre azonban nem került sor, de a vacsorameghívásnak is lőttek.
Az elnök azonban csak akkor könnyebbült meg igazán, mikor mérföldekre eltávolodtak a dühös kompániától, s látszólag senki sem eredt a nyomukba. Csepit olyan apróságok, mint a lincselés nem nyugtalanították, jóízűen aludt a hátsó ülésen egy törött száknyél és egy hajtókar nélküli Tokoz orsó társaságában. Azonban ismét sötétedett, se kajak, se tábor, se horgászható víz, gondolta kétségbeesetten Matyi. De ekkor eszébe jutott Gizi néni és a maszlagparajdi rokonok.
Szerencséjük volt: Maszlagparajd éppen útba esett, kilenc órakor már a tanya kapuját rázták reménykedve és elkeseredetten. Matyi elsápadva kutatott zsebeiben Gizi néni levele után, de sehol sem találta, Csepi pedig a szomszéd kisebbik kutyáját próbálta leakasztani a nadrágja ülepéről. Végül megjelent a gazda: szemében szikrák, nyakában szalvéta, kezében a kisbalta, s udvariasan tudakolta, hogy mi a rossebet keres két ilyen ágrólszakadt alak vacsoraidőben a kapu előtt?
Matyi hebegett-habogott, Gizi néni levelét emlegette, ám a dühös gazda sosem hallott még Gizi néniről, sem a Kacor utcáról, ám a konyhában gőzölgő csülök gondolatára még haragosabb lett. Kinyitotta a kaput, magához füttyentette a hátsó udvarban acsargó komondorokat; barátaink ismét futottak, egészen az autóig, melynek motorháztetejét éppen ekkor kezdte ki egy pákosztos kecske.
Csepi és Matyi egészen megszokta már a folytonos menekülést, ezért nem érintette őket érzékenyen a dolog; egészen addig amíg észre nem vették, hogy a kecske megzabálta az első ülésre terített térképet is. 
Térkép híján még elveszettebbek lettek, mint eddig voltak. Földrajzi ismereteik konvergáltak a nullához, így pénzfeldobással döntötték el, melyik irányba induljanak. Északra esett a választás, amit rövid vita követett, így magától értetődően dél felé indultak a Duna mentén. 
Mohács környékén Matyi gondolkodóba esett, hogy talán rossz irányba tartanak, a hercegszántói határátkelőnél pedig már egészen biztos volt benne. Szerencsére Csepi megnyugtatta:
- Átkelünk a Dunán, és ha tartjuk az irányt nyugat felé, hamarosan elérjük a Balatont...
Erre az elnök is jobb kedvre derült, átkompoztak a Duna nyugati partjára, majd az éppen elbújó napot követve nekirontottak az 57-es útnak. Hamarosan elérték Pécset. Itt teletankolták a Fiatot.
- Jó irányba haladunk. - mosolygott fölényesen a postás, és kíváncsian bámult kifelé az ablakon, mint egy kisgyerek: elsőként szerette volna megpillantani a Magyar Tenger zöld hullámait. 
Éjjel tizenegykor még vidáman énekeltek az autóban, éjfél körül pedig Drávaszabolcsnál egy előzékeny határőr elküldte őket melegebb éghajlatra, mondván: szórakozzanak a jó édes anyukájukkal. 

*

A két kalandor mégis megbabonázva nézte a tomboló, zúgó folyót. Szóval: a Dráva! Ugyan nem a Balaton - sehol egy halsütő, vagy pizzéria, talán még kemping sincs a közelben -, de mégiscsak víz! És ahol víz van, ott hal is van, okoskodott Csepi, Matyi pedig azon morfondírozott, hogy egyszer kénytelen lesz megverni a barátját. Csak hogy saját magát megnyugtassa...
Sátrat vertek a szabolcsi híd alatt, majd piócával és trágyagilisztával díszített horgaikat elküldték a túlsó part irányába. 
- Helyes az a kis templom... - bámult át idegenbe Matyi. 
- Hiába, Ausztria kivételesen szép ország... - kontrázott a postás, s szinte abban a pillanatban elaludt. Hamarosan az elnök is követte példáját. 
Egyszerre ébredtek fel, álmosan, csípásan és - vizesen. A Dráva, jó szokásához híven majdnem egy métert emelkedett éjjel, kimosta a két jómadarat a sátorból, s mintha ez nem lett volna elég, Matyi péntárcáját is magával vitte.
Az elnök hosszú percekig verte a fejét a hídpillérbe, majd darabokra szaggatta a két viharvert sátrat. Csepi szótlanul szemezett a felállított botokkal, melyek csak félig látszottak ki a folyóból, majd ivott néhány kortyot az egyik borosüvegből, s érdeklődve szemlélte tomboló cimboráját.
- Rossz ötlet volt itt sátrat verni. - szólt valaki. Cingár alak, agyonszabott és agyontervezett zöld dzsekiben, mindenféle kitűzőkkel és elegáns baseball sapkában; lerítt róla, hogy horgászik, Csepi csak azt nem értette, ezt miért ilyen elegáns ruhában teszi. 
- Na ne mondja! - dühöngött Matyi, és sandán szemlélte a jövevény felszerelését. Sosem látott orsó, sosem látott bot, hatalmas oldaltáska, belőle kikandikáló blinkerek, villantók, rappalák
- Fogott már valamit? - vetette oda Csepi, s megpróbálta eltakarni a vízben ázó botokat.
- Persze. - biccentett az ürge, mintha ez magától értetődő lenne. - Én mindig fogok valamit. Az én ultrakönnyű botommal és az én műcsalijaimmal én mindig fogok valamit. 
- Akkor menjen a fenébe és hagyjon minket békén! - mordult rá az elnök és nekiállt kivenni a szerelékeket. Nagyon elcsigázottnak tűnt. 
- Pfff.. - szisszent fel az alak a peremfutók láttán. - Haladhatnának a korral, öregem. Az új módi a multi orsó. Maguk nem olvasnak horgászújságot? Nem járnak a horgászkiállításokra? 
Csepi egyre kíváncsibb lett, Matyi pedig azon morfondírozott, hogy tehetné el láb alól az ürgét, anélkül, hogy hosszabb kényszerpihenőre menne emiatt. Pillantása a kocsi belsejéből kilógó kerékkulcsra esett. 
- ...mert horgászni csak ezzel érdemes, uraim! Látják ezt a logót? Minőség. Persze, persze, drága, meg minden, de minőség...
- Megnézhetem? - vágott közbe Csepi, meglepve ezzel a pasast, s mire észbe kapott volna, a postás megkaparintotta a vagyont érő botot és hadonászni kezdett vele. Szinte az első suhintásra végigkaristolta a hídpillért a spiccgyűrűvel, kitörve belőle a betétet... 
Egy előnye mindenesetre volt a dolognak: Matyi elfeledte az elmúlt napok megpróbáltatásait, az elúszott pénztárcát, a megzabált térképet, és pofátlanul, hangosan röhögni kezdett. 

*

Még órákkal később is fel-felröhögött, miközben a Fiat belsejében zötykölődve menekültek a környékről. 
- És most? Merre? - tudakolta Csepi olyan ártatlan képpel, mint egy ma született barika. 
- Megállunk. - bámulta az eget az elnök. Meleg lesz ma, nem árt, ha megszáradunk egy kicsit a napon. 
Negyedóra múlva olyan vihar tört a tájra, amit emberemlékezet óta nem látott a világ. Recsegtek-ropogtak a hatalmas fák körülöttük, néhány nagyobb ág az útra zuhant, de kikerülték őket; kifelé ebből a Pokolból! Matyi dülledt szemekkel bámulta az utat, bár semmit sem látott belőle, Csepi pedig sírt, mert biztos volt benne, hogy elviszi őket az ár. Végül valahogy csak kikecmeregtek az erdőből, s a kis Fiat úgy falta a kilométereket, mint egy versenyautó. 
- Nem állunk meg sehol! - tombolt Matyi, miközben próbálta korrigálni a kerekekre tapadt sár okozta csúszkálást. - Megyünk egyenesen haza!
- Rossz ötlet volt ez a kirándulás... - motyogta Csepi, de folytatni nem tudta, mivel az elnök félszáz méteres sárnyomot hagyva lefékezett, elhagyta a járművet, majd kirángatta őt is a zuhogó esőbe. 
- Rossz ötlet volt? Azt mondod, rossz ötlet volt? - hörögte elkékülve, s megrázta Csepit, mint tanulatlan eb a varangyos békát. - Magammal hoztalak, de te úgy viselkedsz, mint egy kiskirály, minden piszkos munka az enyém, és még te panaszkodsz? Te..???
Az utolsó szó artikulátlan gurgulázásba fulladt, s Csepi nyugtalanul érezte, hogy a hátán a kabát alatt folyni kezd az esővíz. 
- Most mit nyavalyogsz, he? Eljöttem veled, vagy nem?
Matyi teljes erejéből püfölni kezte szerencsétlen autó tetejét, s közben válogatott szitkokat vágott Csepi fejéhez. 
Persze a helyezeten ez sem változtatott, ám Matyi kedélyállapota lényegesen javult attól, hogy kiadhatta mérgének nagy részét. Ettől azonban elfáradt, s elkeseredetten ült le az árokpartra, szinte überelhetetlen pontossággal egy nagy rakás lócitrom közepébe. 
Csepi tanácstalan volt. Nem értette, mi bántja kedvenc barátját, s mivel már az alsógatyája is átázott, szívesen visszaült volna az autóba. Egy darabig még álldogált az esőben, majd kivette a csomagtartóból Matyi utolsó száraz pulóverét és a fejére borította. 
Az elnök tétován nézte, s egyre kevésbé volt képes haragudni rá. Nem haragszol a kisgyerekre sem, mikor a frissen festett falra önti a sütőtökpüré maradékát, így Csepitől sem lehet elvárni, hogy józan ésszel mérje fel a helyzetet, s felelősségteljesen gondolkodjon. Matyi feltápászkodott, vállon veregette a tébláboló postást, mindketten visszaültek az autóba, s szomorúan folytatták az utat. 
Az eső pedig csak zuhogott, s úgy tűnt, újabb bibliai özönvíz szakadt a világra. Ám végül elállt, s "páros ívű szép szivárvány koszorúzta Keletet": a béke ezen kérészéletű pillanatában Matyi az út végén hatalmas feliratot pillantott meg: Horgászparadicsom! Nem hittek a szemüknek, ám ahogy az autó közeledett a felhőglóriába vont tábla felé, egyre izgatottabban, szinte csorgó nyállal bámulták a neonzöld betűket...
S ebben az iszapszagú, kocka alakú Mennyországban végre kihorgászhatták magukat. A napok óta rohadó kukoricára vehemensen vetették magukat a zsírpontyok, hol Matyi, hol Csepi fárasztott, szinte önkívületi állapotban. Később az elnök akasztott egy másfeles afrikai harcsát, melyből a tógazda ízletes perkeltet rittyentett. Végül Csepi elaludt a színes napernyő alatt, Matyi pedig sajgó karral, de boldogan bámult maga elé. "Hiába, az igazi horgászatnak nincs párja!" - sóhajtotta fáradtan, majd ő is elbóbiskolt. 
Estefelé befalták a perkelt maradékát, majd miután a szaftot is felitatták másfél kiló kenyérrel, elbúcsúztak a tógazdától.
Sokáig autóztak hazafelé, de szinte alig szóltak egymáshoz. Friss volt még az élmény, de mindketten úgy érezték, életük legszebb horgászatán vannak túl. 
- Ha majd az unokáimnak mesélek erről az útról... - szólott végül Csepi.
Matyi várta a folytatást, de Csepi már jóízűen aludt az anyósülésen. 
Az elnök lényegesen több tanulságot vont le a kirándulásból, ám úgy döntött, ezeket nem osztja meg barátjával. 

Az elnök mosolyogva bámulta az utat. Nem látta a felfestett csíkokat, nem látta a közlekedési táblákat, csak vizet látott, hullámokat, s a habokból kiugráló halakat. Egyre álmosodott, úgy érezte, már a csillagok közt járnak, a Tejúton, ahol minden bizonnyal jót lehet majd horgászni. Hiszen a mai nap után bármi megtörténhet. Millió csillag között autóztak át, s végül elérték a Napot; de kettő volt belőle, két szikrázó, fényes égitest, melyek egyre közeledtek. Matyi ekkor már aludt, az ikernapok pedig átölelték, s dudaszóval köszöntötték a fáradt vándorokat...
Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

8 megjegyzés :

  1. Össze vissza tojtam magam a röhögéstől ez nagyon jó! :)))))) Még;)

    VálaszTörlés
  2. De hiszen Matyi bácsit én is ismerem! Ott lakik nálatok a lépcsőházban! Így könnyű, ha kéznél van az alany... :-)
    Petibalázsos elbeszélés. Valamiért az Üvegtigris ugrott be már a bevezető környékén... :D

    VálaszTörlés
  3. Jáj, teee! Oszt mír kellett megölni üket a végire, miii?
    Megazír csak kéváncsi lennék arra a fürdőruhás történetre.
    Szóval jó vótt, Petikém, szójj a Balázsnak, mééég!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, fürdőruhás sztori: Csepi csendben bámulta a fürdőruhás meg monokinis csajokat, de közben nem vette észre a fűzfák alatt sört vedelő hímeket. Arról pontosan nem szól a fáma, mit csinált a rekettyésben, de nagy valószínűséggel rárántott, de hogy pikánsabb legyen a dolog, közben felhúzta az egyik leányzó száradó fürdőruháját. Ám az egyik pali pössenteni ment a bokorba, észrevette ahogy Csepi a majmával játszik, riadóztatta a többieket, és...na, a többit már tudod.
      Persze ez a fejezet nem illet a két csúcshorgász történetének drámai vonulatába, így a rendezői változatból ki lett hagyva.

      Törlés
  4. Megöltem őket? Ééééén??? Hát ez így történt, te! :)
    Különben is, miért gondolsz rögtön a "legrosszabbra"?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, ha Matyi aludt akkor a Fiat robotpilótája vezetett és a tejúton túl köztudottan a Roxolan fölött húznak az ikernapok. A dudaszó kétségkívül az űrkikötőből jött, jelezve a két horgász érkezését a hatóságoknak...

      Törlés
  5. Értem én, csak naagyooon laaassaaan. ;)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.