Clogflyfishing

Sziasztok!  Már több, mint 3 éve tettem fel ide utoljára posztot. Hogy miért? Egyértelműen, mert kifulladt maga a blog, mint műfaj, és kifulladtam én is. Alkotói válság? Nem. Lustaság? Inkább.  Aztán néha-néha ismét előtör az érzés, hogy folytatni kellene. Ugyanúgy, mint régen, szimplán csak magamnak, és ha valakit érdekel, akkor nézzen bele és beszélgessünk. Mert téma akadna bőven. Peca, kert, utazás, főzés, túrázás; olykor még novellát írni is lenne kedvem.  Időhiányra nem panaszkodhatok. Már csak azért sem, mert tavaly december körül még egy videó csatornát is volt időm elindítani Hungarian Fields címmel . Úgy látszik, az a fajta vagyok, aki nem tud megmaradni a valagán, mindig alkotnia kell valamit.  De ez jó. Öröm látni a kész videókat, ahogy öröm volt látni a kész blog bejegyzéseket is.  Jó érzés, hogy ezek a dolgok nem tűnnek el nyomtalanul. Legyen ez egy új kezdet a blog életében. Amikor lesz miről mesélni, jövök, mellette pedig töltögetem ide is fel új ...

Évről évre egyre több ismerősöm jön azzal az optimista kijelentéssel, miszerint "visszaköltözök falura, és önellátó leszek" . Ez a kijelentés számomra egyrészt mindig elkeserítő kicsit, hiszen a "vissza" kifejezés minden esetben szerepel a mondatban, akkor is, ha a csávó sosem élt azelőtt vidéken. Mintha a faluba költözés egyfajta visszalépés lenne a civilizált nagyváros után.  Másrészt mindig elmosolyodok ezeken a kijelentéseken. Az utóbbi időben a média és a videómegosztó közösségeken publikált félrevezető tartalmak hatására mindenki önellátni akar. Kilépni a társadalomból, elszakadni a tömeggyártott cikkektől, önmagának termelni és azt fogyasztani. Csodaszép gondolat, ugye? Nyilván szívesebben ennénk egész évben a tömeggyártott szemét helyett a minőségit, főleg, ha töredék áron állíthatjuk elő magunknak. Kár, hogy a teljes önellátás az átlagember számára semmiképp sem lehetséges. Hogy miért? Megpróbálom nagyon egyszerűen elmagyarázni. A családi gazdálkodás (gyk. ...

Kicsit szomorú vagyok, hogy hosszabb kihagyás után pont egy ilyen jellegű bejegyzéssel térek vissza, bár ez főleg az én saram, így nem vetnék másokra követ emiatt. A téma nem lesz más, mint az idei horgászjegy árak emelkedése során kialakult országos méretű hiszti. Elnézést kérek mindenkitől, de erre a jelenségre nincs jobb kifejezés. Neki is esnék a történetnek, bár fel vagyok készülve arra, hogy a burzsujtól a MOHOSZ bérencig mindenféle kifejezés megjelenik majd a kommentek között, de azt hiszem ezt a békát kénytelen leszek lenyelni (azaz kicsit sem érdekel)... Állami jegy  2022-ben az állami horgászjegy ára 3.000 forint volt (+300 Ft a fogási napló). Idén ugyanez 5.000 Ft, melyhez 500 Ft a fogási. Ugye a legtöbben már itt elkezdtek tombolni, mert ez "majdnem 100 százalákos áremelés" (ami ugye nem igaz). Ezt igazából nem is értem. A kilós félbarna kenyér egy év alatt 299 forintról 599-re emelkedett, és ez csak egy példa volt, hirtelen más nem jutott eszembe (meg kedvem sin...

A történet azzal kezdődik, hogy pár éve a család cukorborsó főzeléket kért ebédre. Főzök lassan mindent, de cukorborsó főzeléket nem tudok főzni. Vagyis akkortájt nem tudtam, azóta megtanultam, viszont akkor Google barátunkhoz fordultam segítségért. Keserű tapasztalataim okán sosem klikkelek ilyen mindmegette, nosalty, meg hasonló hitvány receptgyűjtő oldalakra, ám gyorsan kellett cselekednem, s a legelső receptet ki is választottam a félmillió találatból. Mi baj lehet? Cukorborsó főzelékről beszélünk, azt nem lehet elrontani... ...hittem én naivan. Valami levitézlett, a szakmájától elszakadni nem akaró cukrász receptje volt, négy evőkanál cukrot írt elő szerencsétlen főzelékhez. A végeredmény rettenetes volt, de a csirkéink legalább degeszre ehették magukat aznap. Azóta kerülöm ezeket a recepteket, mint Bíbor macskánk a forró húslevest. Aztán eltávolodtam a komolyabbnak nevezhető gasztro oldalaktól és főzős videóktól is. Egyrészt rettentően zavart az a modern nyelvezet, amit az utóbb...

Ismét egy egyedi (horgászattól kicsit távoli) bejegyzés következik: a spárgáról fogok értekezni. Ennek két oka van: egyrészt számomra ez az a zöldség, ami viszi a prímet, minden mennyiségben tudnám fogyasztani, másrészt kis hazánk mindentudó kertészeti oldalai olyan bazári felületességgel foglalkoznak a témával, hogy a laikus kertbarát kedve pillanatok alatt elmegy a kezdeti sikertelenségek után. Arról már nem is beszélek, hogy minden egyes szakoldal a legnehezebben termeszthető növények közé sorolja; hogy ez mennyire nincs így, azt az bizonyítja, hogy itthon április óta a lekváros kenyeret is spárgával eszem (kis túlzással persze).  Egy dologban igazuk van az ominózus cikkeknek: a spárga magról való kiskerti termesztése a mazochizmus egyik kiváló példája. Öt éven keresztül próbálkoztam a dologgal, végül tavaly tavasszal próbálkozásaim siker koronázta: egy csomag külföldről hozatott, méregdrága mag embertelenül hosszú csírázási idő után kikelt, hogy aztán egy nyáron keresztül dajká...

A lent megtekinthető rövid, már retrónak számító videó  a családi VHS kazetták leporolgatása közben került elő. Nagyon megörültem neki, nem más látható rajta, mint életem legeslegelső műlegyes horgászata az akkor még csodás és domolykóban bőséges Kapos folyón.  Kezdeti szárnypróbálgatásaimat Németh Jani egyengette, amiért egy életre hálás leszek neki. Szóval most láthatjátok, hogy indult műlegyes karrierem több, mint húsz évvel ezelőtt. 

Mindannyiunknak vannak a horgászatban (és a való életben is) berögzött, megingathatatlan elképzelései. Valószínűleg ezek az elképzelések táplálják legjobban a fejünkben azt az ismerős viszketést, amikor kilenc sikertelen peca után ugyanúgy kimegyünk a vízpartra és próbálunk tizedszerre végre sikeresek lenni. Mert sikerülnie kell! Az egészen egyedire kötött légy működni fog, a topwater csalit le fogja szedni a balin, és az otthon kotyvasztott etetőanyagnak vagy bojlinak is szuperálnia kell, hiába jelezte az ellenkezőjét minden egyes horgászattal töltött perc...

Gasztrofilmek. Külön kategória, amiről érdemes beszélni, vagy esetemben írni. Nézzük, miről is lesz szó: nem fogok történetekről regélni, akit érdekel, nézze meg a filmeket. Kizárólag saját érzéseim osztom meg veletek, nyilván nem kell egyetérteni velük, bátran leírhatjátok saját véleményeteket a kommenteknél, valamint várom azokat a címeket, melyeket kihagytam a felsorolásból. Kizárólag olyan alkotások fognak szerepelni ezen a listán, melyeknek fő központi témája a gasztronómia (ezért maradnak ki olyan filmek, mint az Ízek, imák, szerelmek , vagy a magyar Szinbád is). Nem lesznek továbbá dokumentumfilmek, az bőven külön kategória. Majd egyszer máskor... A filmeket sorszámoztam is, ami egy általam felállított rangsort jelent, lesznek kiváló , jó és rossz filmek. Ha valamivel nem értesz egyet, a kommenteknél egy kulturált vitában benne vagyok. :) Vágjunk is bele!

Családom és egyéb állatfajták? Madarak, vadak, rokonok? Istenek kerje? Ugye, megvan? Ha velem egykorú vagy (és szerettél olvasni), gyerekkorodban biztosan Te is mohón faltad Gerald Durrell könyveit, közeli ismerősként vagy barátként gondoltál Spirora, Theora, esetleg Lugaréciára, és akár bekötött szemmel is körbesétáltad volna Korfu szigetét. A legifjabb Durrel könyvei szórakoztat óak, izgalmasak és kedvesek voltak, ha egyszer magával ragadott a stílusa, sosem fogod elfelejteni.

Mostanában kerültek elő - ismét - a sufniból kölyökkorom kedvenc olvasmányai, a Horgászkalendáriumok és Horgászkalauzok. Mai napig imádom őket olvasgatni, van bennük pár igazi kedvenc, ezek közül szeretnék egy számomra különösen kedveset megosztani veletek. Horgász pályafutásom egyik kedvence ez az iromány,    Mitterstiller József tollából. Íme!

Kicsit el vagyok késve ezzel a bejegyzéssel. Közel fél évvel. Különösebb okom nincs rá, egyszerűen vagy elfelejtettem, vagy lusta voltam befejezni, bár a vázlat március eleje óta kallódik, csak a formázás hiányzott. Most mégis felteszem a blogra, akár okulásképp, mert kifejezetten elkeserítő (szomorú? szánalmas?) felhangja van. 

Vannak elfeledett horgászmódszerek. Legtöbbjük nem véletlenül került a süllyesztőbe, viszont némelyikről érdemes néha lefújni a feledés vastag porát, és kipróbálni gyakorlatban is. Egyik kedvenc - nevezzük divatosan - retro módszerem a régi horgászkalendáriumokban ezerszer leírt klasszikus műlegyes-ólmos balinozás.  Ha nem bánjátok, kicsit elmerülünk együtt a témában, s ha nem is mondok újat senkinek, legalább beszélgetünk egy jót - már csak azért is, mert mint kiderült, kölyökkoromban én is rosszul műveltem, valamint a módszer szabályozása sem teljesen egyértelmű. Nemrég kezembe került egy 1984-es Horgászkalauz, talán a legteljesebb cikkel e témában, Dr. Hunyady Attila tollából; ezeket az oldalakat szkennelve a bejegyzés végén ezennel közkincsé teszem (a képekre kattintva jobban olvasható), valamint Kovács-Sinkó Levente elküdte nekünk az eredeti, 1944-es cikket, ezt is megtaláljátok alul, igazi kuriózum!

Vettem egy csónakot. Az egyik kajakomtól és a robogómtól váltam meg, így lehetett az enyém, de jó döntés volt. Mi több, a lehető legjobb.  Ebihal korom óta bújom az öreg dunai pecások írásait horgászújságokban, kalendáriumokban. Novelláik sorai repítettek magukkal engem is az öreg folyóra, holott alig ismertem a vizet: együtt mártogattam süllőre Hunyady Attilával a Repity-gurgyóban, keszegeztem a fővárosi rakparton Ferenczy Dénessel, vagy menekültem a nagy drávai vihar elől Bokor Károllyal.  Aztán lett egy kajakom, s hirtelen a Dráva őrült sodrában találtam magam egy pár evezővel, egy bottal és egy doboznyi műcsalival. Hét éve cincálom a déli folyó balinjainak idegeit (vagy ők az enyém, nézőpont kérdése), változatlan lelkesedéssel.  Az új csónakkal azonban új lehetőségek nyíltak előttem: hosszú folyóvízi túrák, dunai téli süllőzés, márna a sodrásban, s ami a legjobb: nyári vadvízi kiruccanások a családdal. 

Gyerekek, ez a gasztro vonal pontosan annyira megbolondítja az embert, mint a horgászat. Már ha van affinitásunk hozzá, bár ki ne szeretne jókat enni? A jó kajánál meg csak az a nagyszerűbb, mikor te hozod össze az asztalra kerülő jószágokat. A jéghegy csúsa pedig az, amikor nemcsak a gyomornak, de a szemnek is jólesik a tányéron pihenő műremek. Ilyenkor jut eszembe: én állat, miért az egészségügyi vonalat választottam a gasztronómia helyett?

Legutóbbi bejegyzésemben leírtam, miként vezetett egy komoly döntéshez az édes-savanyú malackaraj. Utána kaptam pár üzenetet, hogy ha már ígérgetek, legalább az ominózus receptet is dobjam fel, mert felcsigáztam vele a kedélyeket. Legyen.

Pár napja egy igazán jó vacsorát főztem. Malackaraj szuvidálva, majd ropogósra pirítva, édes-savanyú mártásba forgatva. Egyik barátom épp nálunk járt, meginvitáltam az asztalhoz, miután elégedett mosollyal hátradőlve megállapította, hogy bizony ilyen jót régen evett. Megkérdezte, miért nem nyitok gasztro blogot, úgyis mindenki azt csinálja már, eggyel több vagy kevesebb, nem számít, nem? Csak nevettem a dolgon.

Lackó beszámolója következik bosnyák túrájukról, fogadjátok szeretettel. Miután a most már szokásosnak mondható februári bosnyák túránk mindenféle okokból elmaradt, idénre le is mondtam erről a kalandról. Hiszen hagyományosan tél végén szoktunk menni, még a kőlegyes nagy roham előtt. Ezért is ért meglepetésként Simi barátom üzenete november közepén, hogy szeretne lemenni Ribnikre két napra. Ahogy sejtettem, Balu, aki tulajdonképpen ezért az egészért felelős, sajnos nem tarthatott velünk, hiszen most fontosabb feladatai vannak holmi legyes „játszadozásnál”. Őszintén szólva semmiféle izgalom nem lett úrrá rajtam a lehetőség hallatán, pedig a korábbi években nagy lelkesedéssel készültem az útra. Úgy voltam vele, nagyon kicsi az esély, hogy összejön a dolog, hiszen ekkor már igazi téli időjárást jósoltak, és nem sok kedvem volt a gyűrűkbe és az orsóra fagyott zsinórral küzdeni, az esetleges csapadéktól megáradt rohanó folyó okozta izgalmakról már nem is beszélve. Így teljes nyugalomma...

A szeptemberi hétvégéket - nyári fogadalmaimhoz hűen - végre horgászattal töltöttem. Volna. Kaporszakállú azonban másképp döntött és pontosan szeptember első napjaiban özönvízzel árasztotta el a megcélzott vizek összes vízgyűjtőjét. Én ennek ellenére mentem és normális halakat próbáltam fogni, de nagyjából annyi esélyem volt, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Pedig próbáltam veszettül legyes bottal, pergetővel, feederrel, úszóval, talán csak a scopexes hármashorog maradt ki kétszáz grammos ólomba öntve, de azzal sem értem volna el semmit. A sikeres halfogás alapvető feltételei ad1: legyen hal a környéken, ad2: ez a hal meg is találja a felkínált csalit. Azonban ha az ominózus víz rohan, és a horgászandó időtartam alatt napról napra egyre több sár kerül bele, akkor az ember rájön, hogy tudománya kevés, mint térdkalácsban a mazsola.  Most már nem is idegesítem magam, mert minek? Mindenesetre okulásképp (gyk: hogy jót röhögjetek rajtunk) elmesélem az utóbbi hétvégék ká...

Következő kis elbeszélésem tavaly a MAHOR irodalmi pályázatára készült. A két beadandó pályamű közül számomra ez a kedvesebb, ennek ellenére a másikat, A csere című szösszenetet hozta ki a zsűri első helyezettnek. Ahogy indokolták: "...az Egy rozsdás kampó irodalmilag talán a legérettebb mű volt az össze pályamű között, noha a szerző haloványan 'túlírta' a történetet, ami egyetlen hibájának róható fel..". Tökéletesen igazuk volt. Tudtam ezt már akkor is, amikor beadtam a két elbeszélést, mint ahogy azt is, hogy nem mindenki érti majd a sztori gondolatmenetét. Viszont az idei Szent Iván éj tiszteletére úgy döntöttem, ide is felpakolom, jó szórakozást hozzá!

Engedelmetekkel ismét kajás (ezen belül workshopos) bejegyzés következik: ezúttal egy különleges tésztakészítő tanfolyamon volt szerencsém részt venni. Az utóbbi időben (mint ezt sokan észrevettétek és jeleztétek) csúnyán megritkultak a pecás bejegyzések, de az az igazság, hogy idén valahogy jobban lekötnek egyéb dolgok. Van ilyen, ez sem tart majd örökké, hamarosan ismét olvashattok vízparti bénázásaimról is...