Aszály

Gyerekkoromból emlékszem egy régi magyar mesére: egy távoli királyságban évekig tartó hőség és aszály uralkodik, amit valamilyen ördög- vagy gnómszerű figura idéz elő. Volt valami hős is benne, aki végül megküzdött a tüzeskezű teremtménnyel, s legyőzve azt elhozta ismét az esőt. Nagy szükségünk lenne egy ilyen hősre most is. 

Tegnap a forróság ellenére egész napos kirándulást terveztünk, egy kis frissítő drávai fürdő után elzarándokoltunk kedvenc helyeimhez. Elkeserítő, de mégis lenyűgöző volt a látvány. A végtelen hosszú drávai homokpadokon úgy hevernek a hatalmas uszadékok, mint a sivatagban fehérre égetett csontvázak. Az út menti jobb sorsra érdemes csatornák és patakok medre üres és repedezett, a Duna mellékág derékig benőve gazzal, a közelben egy hajótemető. Ha nem tudnám, hogy bármikor érkezhet ismét egy hatméteres árhullám, engem is könnyen magával ragadna az a világvége-hangulat, amely hetek óta belengi az internetet.

De jön majd megint a nagy víz, belepi az uszadékfákat és a roncsokat, megtölti az élettelen csatornamedreket. Más kérdés persze, hogy az évszázados elbaltázott vízkezelés és folyószabályozás miatt olyan gyorsan megy majd ki az országból, mint Katikából az éretlen szilva. Hogy változik majd valami? Talán, rajtunk múlik. Átfontolt vízgazdálkodási tervvel sikerülhet. Az elbarmolt klímán már változtatni úgysem tudunk, az veszett fejsze nyele, és ezért mindannyian hibásak vagyunk a magunk módján. 

Készítettem egy rövid videót, alul megtekinthetitek. Aki hüledezést vagy siránkozást vár, aláfestő szívszorító hegedűvel à la Hollywood, az csalódni fog. Ez a videó nem erről szól. Csupán egy csendes délutáni séta azokon a helyeken, amelyeket régóta ismerek és szeretek – most, amikor egészen más arcukat mutatják.