Durrellék

Családom és egyéb állatfajták? Madarak, vadak, rokonok? Istenek kerje? Ugye, megvan? Ha velem egykorú vagy (és szerettél olvasni), gyerekkorodban biztosan Te is mohón faltad Gerald Durrell könyveit, közeli ismerősként vagy barátként gondoltál Spirora, Theora, esetleg Lugaréciára, és akár bekötött szemmel is körbesétáltad volna Korfu szigetét. A legifjabb Durrel könyvei szórakoztatóak, izgalmasak és kedvesek voltak, ha egyszer magával ragadott a stílusa, sosem fogod elfelejteni.


Történeteit eddig kétszer dolgozták fel sorozat formájában, mindkét sorozattól kaptunk valamit, de - valljuk be őszintén - ezek után mindig volt bennünk némi hiányérzet. Elmaradtak a legjobb sztorik, a legérdekesebb szereplők, a lezárás mindig gyors volt és kapkodó - márpedig számomra a Korfu-trilógia legszívfacsaróbb pillanata mindig a sziget elhagyása volt. 

Ám a sorozat, mint műfaj az utóbbi évek alatt nagyon megerősödött. Számomra az utóbbi idők egyik legnagyobb filmes durranása például a Mandalorian volt, tízenpár éve elképzelni sem tudtam volna, hogy ezt az érzést pont egy sorozat adja majd meg nekem. Elkerülhetetlen volt tehát, hogy a brit irodalom egyik leghíresebb könyvsorozatából is remake készüljön, így született meg a Durrellék (Durrels) című sorozat. 

Durrelék sorozat kritika

Persze azonnal rávetettem magam. 26 epizód a Durrell család életéből! A magamfajta rajongónak ez maga a Mennyország! Egyhuzamban toltam magamba az egészet. Aztán még egyszer, lassabban, megrágva minden részletet. Hihetetlen érzelmi hullámvasút volt, a kezdeti meglepetésektől a letaglózó lezárásig, egy utazás Gerry világába, egy olyan korba, ahol az emberek még ugyanolyan szerethetőek voltak, mint az állatok...

A Durrells egy csodajó sorozat. Persze megoszlanak a vélemények, a legtöbben azt nehezményezik kritikáikban, hogy a forgatókönyvíró Simon Nye csúnyán eltért az eredeti karakterektől és a történeteket is átdolgozta. Nekem erről az a jelenet ugrik be James Clavell Sógun című könyvéből (másik nagy kedvenc!), mikor Toranaga Andzsin szan fejéhez vágja, hogy nincs mentség arra, ha valaki elárulja a hűbérurát. Erre Blacthrone annyit válaszol: csak ha az áruló nyer! Lefordítanám nektek: nincs mentség arra, ha Durrell történeteit átdolgozzák. Csak ha az átdolgozott történet szórakoztatóbb, mint az eredeti!

Durrelék sorozat kritika

Mert pontosan ez a helyzet. Jó sorozatot Nye átiratából lehetett készíteni, míg prózában Durrell eredetije működik jobban. A két legfontosabb és szinte az egész trilógiát megforgató változtatás a család anyagi helyzete, valamint az anya, Louisa karaktere. A könyvekben Durrellék a görög viszonyokhoz képest kifejezetten jól éltek, míg a sorozatban szegények, és ez a nélkülözés ad egy plusz hangulatot illetve alapot az epizódoknak. Louisa Durrell (akit Keeley Hawes játszik, valami hihetetlenül jól) a könyvekkel ellentétben egy csinos, fiatalos, lelke mélyén romantikára vágyó nő, s lényegében az egész sorozat arról szól, hogy próbál új apát keresni a gyerekeknek (Férjhez adjuk a mamát, ismerős?). Persze, elsőre furának tűnhet ez a koncepció, de ezzel pontosan azt sikerült elérni a sorozat készítőinek, hogy maga a történet elsősorban (de másodsorban is) a Durrell családra fókuszál, a környezetünkben megforduló sok csodabogár csak asszisztál a komédiához. Őszinte leszek: elsőre nekem is fura volt ez a felállás, de hamar megszoktam. Annyira, hogy cseppet sem tartottam faramucinak a Louisa és Spiro között leheletfinoman kialakuló románcot, amit a könyvekben elképzelhetetlennek tartottam volna. 

Durrelék sorozat kritika

Megkapunk mindent, amit szerettünk a könyvekben: Maxet és Donaldot, Creech kapitányt, Kralefskyt, Ribbidane ezredest, Lugréciát, Leonórát, Hermione nénit, Svent, a Rózsabogaras Embert és rajtuk kívül újabb és újabb fura alakokat, akikre Durrell csupán néhány szóban utalt a könyveiben, sőt, egyes névtelen karakterek nevet és komoly történetet is kaptak. A sorozatot a felétől áthatja a közelgő világháború hangulata, meghatározza a család minden egyes tagjának az életét, sosem látott utakra vezeti őket, a legutolsó rész pedig olyan mellbevágó melankóliával operál, amit sosem fogunk elfelejteni. A könyvekben mindig azt éreztem, hogy Durrell nagyon nem szeret beszélni a sziget elhagyásának pillanatáról (érhető, lényegében az életüket hagyták ott, hogy visszatérjenek a háború szabdalta Angliába), mindig elüti a melankólikus hangulatot egy viccel. 

A színész gárda a lehető legjobban lett összeválogatva, a Durrell család tagjai közül nem tudok kedvencet választani, nem is akarok. Keeley Hawes egyszerre játsza a könyvek Mamáját és egy új, izgalmasabb Louisát, Milo Parker egy az egyben úgy néz ki, mint a fiatal Gerry az archív képeken, Josh O'Connor Larryje egyszerre szimpatikus és tenyérmászó, a Daisy Waterstone által játszott Margo mintha csak a könyvekből lépett volna ki, vele ellentétben Callum Woodhouse egy olyan Leslie figurát hoz, akiről sosem olvastunk, de mindig vágytunk rá, hogy találkozzunk vele. Alexis Georgoulis Spiro, valamint Yorgos Karamihos Theo szerepében szintén igazi telitalálat, talán a két legszerethetőbb karaktert hozzák a sorozatban. 

Durrelék sorozat kritika

Ez a sorozat nagyon jó. Számomra a legeltaláltabb filmes kivetülés, amit Durrellékről készítettek. Még egy apró adalék: Michael Haag írt a családról egy feltáró könyvet, A Durrell család története címmel, ha érdekel, szerezd be és olvasd el. Én nem fogom. Számomra a Korfu-trilógia ugyanaz marad, amit a sorozat is bemutatott...


Megjegyzések