Bőrbogár

BR Lures - 1. rész

Soha, semmi pénzért nem vállalnék horgászcikk tesztelést. Ha valami nem tetszik, arról képtelen lennék ódákat zengeni oldalakon keresztül. A Salmo vagy a Sebile cég például kifejezetten rosszul járna velem, mert egy-két terméküktől eltekintve egyáltalán nem rajongok a csalijaikért, a húskampókkal felszerelt, agyonsztárolt Thrill-től pedig egyenesen irtózok.

Ebből következik, hogy ha valamiről jót olvasol nálam, arról valóban pozitív a véleményem. Reményeim szerint hamarosan ódákat zengek majd a Pikesaber csukás-legyes botokról; a dobáspróba megvolt, nagyon meggyőzően muzsikált, már csak egy komolyabb csukával kellene összemérni az erejét.

Jelen bejegyzésünk alanya azonban pergető kategória versenyzője: a BR Lure csalikról van szó. Ne keresd a boltokban, házi készítésű, azaz divatos kifejezéssel élve "handmade" wobblerekről beszélünk, alkotójuk, a BR blog direktora, Chris. Szerencsésnek érzem magam, hogy kipróbálhattam "kicsinyeit"; ha átnézel a Soulful Flyin'-ra, egy velős kis bejegyzést és gyönyörű képeket találsz róluk. 

"Nos fogtam halakat szinte mindegyik darabbal, olyan helyekről is, amik eddig sosem adtak halat, vagy kevesebbet." - ez a mondat bökte meg először a szemem, ám mint kiderült, Gábor egyáltalán nem esett költői túlzásokba; de erről majd később. 

Hajnali 4 fok, felhős ég, hideg víz. Legkevésbé sem bíztam a halfogásban, egyre jobban lehűl a Dráva, a domik és a balinok elvonulnak a mélyebb vizek felé, és akkor közel fél évre ismét sarokba kerül majd a kajak. Egyetlen könnyű pergetőbot volt nálam, húszas fluorocarbon mono-val, egy doboz BR csalival - csak hogy kísértésbe ne essek. Megmondom őszintén, nagyon kíváncsi voltam arra, mit produkálnak ezek a wobblerek; a tavasszal kipróbált amatőr faragók szépségei felejthetetlen pillanatokat szereztek számomra. Szavakba önteni nem tudom, mennyivel többre becsülöm ezeket a fahalacskákat, mint a gyári tucattermékeket: sajnos majdnem az összes hullámsírban nyugszik már, nem kevés megakasztott hallal a hátuk mögött. 

Első dobás: termetes domolykó. Rögtön a kikötőben, a homofal előtt. Gondoltam, próbálgatom kicsit a csalik mozgását, veretését, erre rögtön kapás. 

Szélesen mosolyogtam, de nem erőltettem a dolgot: egy közeli zárás volt az úticél, a halat visszaengedve lelkesen lapátolni kezdtem, s fél óra múlva már a köveken pihegtem. Csendes volt a víz, talán túl csendes is, lelkesedésem viszont az egekben. Nem részletezném, délig körbepergettem a kövezés és a zárás minden szegletét, domik, kis balinok szórakoztattak, nem is akárhogyan. 

Nem igazán tudtam különbséget tenni a wobblerek között, ugyanolyan fogós volt az összes. A kisebb halacskákat erőltettem, úgy gondoltam, délután belevágok majd a balinozásba a nagyobbakkal. Jöttek a halak sorban, közben lekerült a pulóver, fel a szemüveg, s a vizet fürkésztem néhány komolyabb rablás után. Persze rablás sehol, de a domik folyamatosan kajáltak, így el is feledkeztem a balinokról. 

A BR Lure egy ideális műcsali. Szépen, diszkréten veret, de véletlenül sem veret túl, nem ugrál ki a vízből hibbant delfin módjára még a legnagyobb sodrásban sem, nem akad fel folyton a horog a zsinórra, s kis mérete ellenére elég jól dobható. Horgásztam már többször ezen a záráson, fogtam is halat, de kevesebbet. Hozzá kell tennem, hogy nem időztem még órákat itt, ám ez a néhány száz méteres placc bőven kielégítette igényeim a mai napra. 

Kishal spricc a közeli vízbe dőlt fánál, a víz alig 20-30 centi, mégis megdobálom, ugye, sosem lehet tudni. Az év rávágása volt a jutalom, elképesztő erővel fejelte le a hal a csalit: a szívem a torkomban kalapált, ismét egy disznó méretű domi ette meg a wobblert. A kajakot a part felé kormányoztam, legyen végre egy normális kép is (nem csípem a kézben tartott halas fotókat, de kajakkal elég nehéz ficánkolni), mire a domolykó elkezd táncolni az ölemben és visszaugrott a vízbe. 

Persze szívtam a fogam, de úgyis ez lett volna a kaland vége.

A kis balinok is komálták a wobblereket: sajnos nagyobb nem jött, de olyan jól szórakoztam, hogy nem volt szívem otthagyni a helyet. Úgy döntöttem, majd legközelebb abajgatom Bólintó Bálintékat, maradok a miniknél - természetesen ezután egy ideig csak a balinok piszkálgattak. 

Gondolom, kíváncsiak vagytok már, mire fel a fura cím. Hogy kicsoda Bőrbogár? Nem ismeritek? Ó, őt igazán senki sem ismeri. Bőrbogár az alakulat egyik katonája, sőt: a Katonája. Úgy néz ki, mintha egy levágott hüvelykujj csalingázna a zsinór végén, melyen a köröm valamilyen különös keringési betegség folytán elfeketedett. Hogy mi szeretett volna lenni, azt csak a Tervező tudja: bordázott hasa alapján bogár, innen a becenév második fele. Azonban a név nem is lényeges: Bőrbogár lett a nap hőse! Nem tudom, a véletlen szülte-e, vagy Chris valamilyen folyékony halmazállapotú serkentőszer hatására készítette őt, mindenesetre bizarr kinézete ellenére életem egyik legjobb wobblere lett! Olyan helyekről, ahol másra már nem volt kapásom sem, Bőrbogár sorban állította elő a renitens halakat. Jöttek nagyobbak is, de jónak bizonyult kis domolykóra...

...kis balinra...

...kis sügérre...

...kis csukára.

 Délután három körül zárult Miki mókatára, lassan visszacsorogtam az autóhoz, közben mélán dobtam egyet-egyet. Persze Bőrbogárral, ekkor már biztos voltam abban, hogy egy misztikus csali került a birtokomba - utoljára egy fekete-sárga Nils Master wobblerben hittem ilyen elvetemülten ifi koromban, amivel elképesztő mennyiségű csukát fogtam egy közeli tóból, míg másra kapásom sem volt. 

Száz méterre a kikötőtől dobtam még egy utolsót, s miközben már az autót fürkésztem, a szemem sarkából megpillantottam egy jókora árnyékot Bőrbogár barátom mögött. Reflexből bevágtam, a hal megakadt, oltári rumlit művelt a vízben, majd a kajakban is, de végül elkészült a portré ő királyi fenségéről. 

Bőrbogár előkelő helyet kapott az autó visszapillantó tükrén, s útközben hazafelé is küldtem neki néhány elismerő pillantást. Összességében a BR csalik jóval túlteljesítették a várt szintet; sejtettem, hogy jó horgászatra számíthatok, de ennyire..! Te atyaég, mi lesz itt jövő nyáron?