Mintha dézsából öntenék!

Szeretem az esőt. Ha lehet fokozni, akkor az esőnél csak az őszi esőt szeretem jobban. A szemerkélő, néha erőre kapó esőzéseket, köddel, hideggel, s mindennel, aki tartozéka a folyékony halmazállapotú csapadékoknak. Rokonaim és ismerőseim nagy része úgy néz rám, mintha elment volna az eszem, mikor ezen álláspontomat kifejtem. Őszintén szólva kezd elegem lenni a folyamatos rinyálásból; esik, süt, hullik, hideg van, meleg van, nyár van, tél van...mindenki sír, mint az a bizonyos fürdős, ahelyett, hogy megpillantaná végre az évszakokban mindazt, ami szeretni és értékelni való. Dr. Seuss, a világ legsikeresebb gyermekkönyv szerzője 1970 környékén írt egy bizonyos Loraxról, s annak világáról; néha tényleg úgy érzem, a civilizált ember simán boldog lenne  a könyvbéli fátlan, műanyag, mesterséges világgal, ahol még az évszakok is kedvünkre manipulálhatók. 25 fok átlaghőmérséklet egész évben, a kijelölt helyeken egy kis hó, de szigorúan izolálva, nehogy Géza esetleg megborzongjon a farkasordító hidegtől...

Hétvégén is esett, méghozzá elég sokat, így garantálva volt a bőrig ázás, még a hiper-szuper impregnált vízálló ködmönben is, de nem igazán tudta elvenni a kedvem a "mostoha" időjárás: alig vártam, hogy beleszippanthassak a Dráva erdeinek gombaszagú atmoszférájába, hogy a rohanó vízbe mertsem a lapátot, s hogy végre ismét halszagú legyen a kezem, ha csak egy rövidke délelőttre is. 

Valódi őszi idő várt, kellemesen szemerkélő esővel, s - ami kevésbé tetszett - orkán erejű széllel, de sebaj, eveztem én már valamikor régen a viharos Balatonon is, ez sem lehet sokkal nehezebb. Evezni nem is volt nehéz, viszont a fák között ujjongó szél rendesen megnehezítette a horgászatot. Évek óta alkalmazom azt a jól bevált rendszert, hogy ha kifejezetten legyezni akarok, nem viszek magammal más felszerelést. A pergetőbot és a pergetés egyszerűsége ugyanis néha túl vonzó volt ahhoz, hogy ne csábuljak el ilyen helyzetekben, s a legyezés ilyenkor a háttérbe szorult - ha egy bot van nálam, erre igen kevés az esély. Elkeseredetten küzdöttem hát a széllel, inkább a fák alatt, csendesebb helyeken lengetve, kihasználva, ha néhány percre abbamaradt a tájfun. Tartottam tőle, hogy a hideg és a hirtelen időjárás változás hatására mélyebbre költöznek a halak, de három balin után megnyugodtam, egyre vidámabban küzdöttem az elemekkel; a körülmények ellenére régen volt ilyen kellemes és nyugodt pecám.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem mindig mosolyra fakasztanak az ilyen pákosztos kis csukák. Szerencsére tele van velük az élővíz, a legnagyobb sodrásban muddlerre jött három darab. Nem szeretek ilyen kis halakat akasztgatni, de a szívem mélyén boldogan üdvözöltem őket. Persze nagyon szépen a szájuk szélébe akadt a légy, talán jó lecke volt nekik, és nehezebb lesz megfogni őket ezután. 

Mivel egyre jobban zuhogott az eső (valódi "bugyogó", mindent átáztató áldás volt ez), nem igazán fényképezgettem (a Nikont istenkísértés lett volna elővenni a vízhatlan tokból, így ezek a képek mobiltelefonnal készültek), csak a nagyobb halak kerültek a lencse másik felére. Ő volt a legnagyobb balin, a télen készített EP Fibre légyre; az első, aki be tudtam csapni ezzel a streamerrel, mindenesetre tetszett neki, a botot majd kivette a kezemből. Egy zárás mögött kaptam el, mi lett volna, ha a sodrásban jön??
Különben nagy kár, hogy a balinnak nincs a cápához hasonló aszimmetrikus farokúszója. Ezzel a kackiás hátúszóval milyen zord kinézetük lenne, a balatoni napolajjal konzervált, másnaposságát pihenő fürdőző közönség sikítva rohanna ki a vízből egy hatos balin láttán. De jó is lenne....!

Néhány kilométer fel, majd elkezdtem csorogni lefelé, megdobálva a bokrok alját és a partszéleket. Inkább domik jöttek - egyen méret mindegyik -, majd az egyik bevágás után (muddlerre) embereset rúgott vissza valami a zsinór végén. Egy rövid keringő után kajakba került a hatalmas hal, amit mindenképpen le kellett kapnom, ám ez nem tűnt egyszerű mutatványnak: akárhogy nyújtottam ki a kezem, nem fért bele az egész a képbe. Gyors kikötés, kiléptem a hajóból, gyorsan kattintottam és ment is vissza a gyönyörűség. Ismét nem szeretnék tippelgetni, ezért nem mondom, mekkora lehetett, de tény: elképesztő jószág volt őkelme (a kép szörnyű, de ismét csak az ominózus mobil került elő a zsebemből). 

Jött még néhány darabos jószág, tesók mind, de jóval kisebbek az előzőnél, mindenesetre alaposan megdolgoztattak; aki fárasztott legyes bottal sodrásban ekkora halakat, az tudja, mennyire elfárad az ember keze egy idő után. 

Végül az egyik kövezés mellett kikötöttem a hajót, hátradőltem benne, a legyet a sodrásba dobtam, kitámasztottam a botot, és hátradőltem, élveztem ezt az esős, ködös, hideg, szeles, borús, de mégis felejthetetlen vasárnap délutánt. Hogy hülyének nézel emiatt? Nem baj, nem lehet mindenki tökéletes.

Még Te sem.