Ragadozó halak horgászata

Vannak könyvek és publicisták, melyekre enyhén nosztalgikus érzéssel gondol a magamfajta horgász. Említhetném Antos Zoli bácsi összefoglaló, nagy műveit, a régi horgászkalendáriumok elfeledett nevű íróit; mégis, van egy kiadvány, amit sok ezer átlapozás után ma is szívesen előveszek, ha másért nem, szórakozásképp. 

A horgász szakirodalomban sokak szerint emlékezeteset lehet alkotni, örök érvényűt nem. Mondják, a folyamatosan változó technikai háttér miatt nehéz olyan tippeket adni, ami évek múlva is mérvadó lehet. Nagy kedvencem, a Ragadozó halak horgászata olyan kivétel, ami erősíti a szabályt: ha nem volt hozzá szerencséd, olvasd el, meglátod, miről beszélek. 

A könyv 1989-ben jelent meg, ifista éveim kellős közepén, életem egyik legszebb születésnapi ajándéka volt. Dr. Hunyady Attila, Dr. Tahy Béla és Kövi Gábor neve fémjelzi a művet, s kitér a süllő, csuka, balin, angolna, pisztráng horgászatára is. 

Eddig gondolom semmi extrát nem mutat a felhozatal, sem szerzőileg, sem halak szempontjából, mindhárom szakíró nevét hallottuk már legtöbben. Sajnos valahogy az utóbbi időben a pecások között is elterjedt az az országunkban megfigyelhető áporodott irigységszag, ami arra sarkall egyeseket, hogy komoly múlttal rendelkező szakírókat, sőt, szakértőket húzzanak le a saját szintjükre. Kár, hiszen mindenkinek van hibája, még a "vízen járók" nagyjainak is. 

Számomra Dr. Hunyady Attila horgászatait tekintve például örökre etalon marad. El kell fogadni: ő nem novellaíró, mégis olyan nyelvezetet vezetett be a horgászirodalomba, ami tökéletesen egyedi, az általa használt kifejezéseket (akár Matula bácsi nyelvezetét) a mai napig emlegetjük, s emlegetik sokan baráti körökben. Sosem felejtem el, mennyire vágytam egy közös horgászatra vele a Dunán, és milyen irigy voltam a fonyódligeti horgásztáborban ifjabb Bokor Karcsira, amikor kérdésemre flegmán megjegyezte: "Hunyady? Persze, horgásztam is vele többször...". 

Emlékszem, milyen pontosan tartottam a 300 evezőcsapást balatoni horgászataim alkalmával, és sokáig csak az általa javasolt szerelékekkel, műcsalikkal pecáztam - eredményesen. 

Kövi Gábort a műlegyeseknek nem kell bemutatni, részben az ő hatására kezdtem el legyezni. A könyv első elolvasása után egy Germina üvegbotból műlegyes botot fabrikáltam, tárolóorsó és vastag zsinór került rá (nem legyező, persze), ment a csattogtatás: persze esélyem nem volt halat fogni, így saját készítésű műlegyekkel egy szál nagyon vékony zsinóron spiccbotozni kezdtem a környékbeli patakokon, s ez a horgászmódszer elkísért egészen a legyes korszak kezdetéig. Ám a rovartan iránti elkötelezettségem már valóban az ő számlájára írható, mert a Ragadozó halak horgászatában az is van ám, nem is kevés! 

Mégis, ami legjobban megfogott a könyvben: semmi szájbarágás, kategorizálás, sőt, talán összeszedettség sincs benne (ami például az Antos könyvekben nagyon jól megfigyelhető); az író leült, írt és élvezte, hogy írhat. Dőlnek az anekdoták, jönnek az ötletek és a tapasztalatok; tanulunk és közben felhőtlenül szórakozunk. 

Mutass egy szakkönyvet, amire manapság ez jellemző?