Mese egy nemzeti ünnep margójára

Hal volt, hal nem volt, volt egyszer egy vízalatti ország. Persze ez a vízalatti ország is része volt egy vízfeletti birodalomnak, melyet Magyarországnak hívtak, s melynek lakói igencsak szerették a halhúst. Sütve, rántva, filézve, pikkellyel és pikkely nélkül, füstölve és ropogósan. 

A vízalatti ország lakói persze nem nézhették jó szemmel a kizsákmányolást, rettegtek is a vízfelettiektől, de - jó magyar szokás szerint - semmit nem tettek az ügy érdekében. Egy nap azonban, mikor a helyzet tarthatatlanná vált, összegyűltek a Nagy Gödörnél, s tanácsot tartottak. A balinok a gödör jobb oldalán, a pontyok a balon, farkasszemet nézve egymással, mert - bár rokonok voltak - nem igen kultiválták egymás társaságát. 

- Nincs más megoldás, petíciót kell benyújtanunk a vízfelettieknek. Bízzunk a józan ész hatalmában! - mozgatta jól fejlett bajszát egy öreg iszapszemű ponty. 

- Sztrájk! Sztrájk! - vágott közbe a balinok fővezére, de a feltámadó hangzavar elnyomta a hangját. Az öreg bajszos is megpróbálta túlkiabálni a lármát.
- Ha az emberek meghallják...

- Az emberek nem hallanak meg semmi, csak a saját hangjukat. - vetette közbe a gödör fenekén pihenő harcsa. - Egyébként is: minek ez a felhajtás? Ennivaló van, a víz meleg és - végre - tiszta is. 

Majd behörpintett egy kisebb pontyot.
- Igaza van! - zúgta a potykák nagy része, miközben biztonságos távolságba húzódtak a harcsától. - A vízfelettiek etetnek minket, ívóhelyeket létesítenek, szabályozzák a zabolátlan folyót...

A balinok figyelme közben elkalandozott, ugyanis egy csapat feketesügér masírozott el a gödör mellett. Szemükben gyűlölet, árgus szemekkel figyelték, mely halat lehetne elragadni a gyülekezetből. A jobb oldal legszélén álló balinok elindultak a fekete csapat után, egy pillanat alatt elfelejtve a vízfelettieket és minden egyéb problémát. A feketesügér raj pillanatok alatt eltűnt, de magukkal vitték a kövek között lebegő, gyöngyfüzérként csillogó ikrákat is. A kavarodásban senki sem vette észre a lopást.

- Döntenünk kell! Legyen petíció! - kiabált a nagy ponty.
- Sztrájk! - üvöltötték a balinok.

Ki tudja, meddig tartott volna a hajcihő, ha meg nem jelenik egy csapat küsz a felszínen. A balinok eszüket vesztve vágtak a kishalak közé, tülekedve, egymást félrelökve, acsarkodva a zsírosabb falatokért. A pontyok nagy része megunta a tétlenséget, még nagyobb részük azt is elfelejtette, miről szólt a vita, s unottan turkálni kezdték az iszapot, majd szétszéledtek. 

A harcsa az igazak álmát aludta, a feketesügér csapat pedig a környéket kutatta maradékok után: megint ők jártak a legjobban.
A gödör melletti bokrok között pedig egy hatalmas csuka napozott, dagadó gyomorral, önelégült krokodil vigyorral a képén; bizony, jót mulatott a balga magyar halakon...