Földvár felé félúton

Szeretem az őszi reggeleket, a hideg esőket, az ázott föld szagát, a borongós hajnalokat, aznap mégis végigborzongott rajtam az utálat, mikor útnak indultam. Próbáltam megtalálni a szépet abban a reggelben is, mégis, elnyűttnek és feleslegesnek tűnt minden próbálkozás, úgy éreztem, minden szép és jó kiveszett a világból. Átvágtam a városon, az autóbuszok ablakából emberek bámultak rám, arcukon egyforma kifejezés: újabb nap, újabb csalódások. Mentőautó vijjogott mellettem, néhány szakadt alak rohant át az úton, én pedig lassan kiértem a dombok, erdők, mezők közé. Hivatalos ügyben utaztam a fővárosba, persze halogattam, ameddig csak bírtam, de előbb-utóbb erőt kellett vennem magamon.

A megbeszélés siralmasan alakult, ilyenkor csak egy jó peca segíthet, kikapcsolódás, egyedüllét. Dunaföldvár mellett a Solti-holtág régi ismerős, tizen-egynéhány éve horgásztam már itt, mikor megláttam a vizet a hídról, nem kellett sokáig győzködnöm magam: napijegy vásárlás a benzinkútnál, irány a holtág.

Megláttam a vizet, s azonnal kisütött a Nap. Valódi vadregényes hely, bokrokkal, tuskókkal, töklevéllel, elsüllyedt csónakokkal; azaz mindennel, ami szemnek-szájnak ingere. Reszkető kézzel szereltem össze a botot, választottam legyet; az elmúlt hetek feszültsége feloldódott a párás levegőben, a gyomorfájás eltűnt a legyes dobozban, a stressz pedig belefulladt a holtág vízébe.

Az első dobás, de régóta az első! Megvárom, míg a légy megszívja magát vízzel, szépen pulzál, messziről látom, ahogy lüktetve közeledik a hínármező mellett. Elhúzom az egyik tuskó közelében, valami megvillan, kemény ütést érzek a boton, de elkések a bevágással: jókora burvány, a légy mellettem köt ki a parton. Fújok egy nagyot - ennyi izgalom sok volt öt perc alatt, - majd újradobok, ugyanoda, persze a hal rá se bagózik a légyre. Dobok még néhányat, majd újabb helyet keresek. Első lengetésre kiló körüli csuka. Nocsak!

Kezdtem elbízni magam, de a holtág úgy gondolta: ennyi elég, ne essünk a telhetetlenség hibájába. A csukák eltűntek, de csodásan élt a víz, rablások, kishal-csapatok ugrálnak szét mindenfelé. Mi lehet ez?

Sügér. Gyerekkorom nagy szerelme, a tüskés hátú falánk ragadozó, melynek kölyökkoromban nagy ismerője voltam. Kisebb Juletrae legyet kötöttem ez előke végére, s beálltam néhány elsüllyedt csónak mellé.

Csodálatos nap volt, gyönyörű sügérkéket fogtam. A legnagyobb valószínűleg egyéni rekordom, igazi sötét árnyalatú, görbehátú, sügér-matuzsálem volt őkelme. Ilyenkor mindig a frász kerülget, hogy mélyre nyelik a legyet, de hála Istennek megúszták egy kellemetlen élménnyel a kalandot.

Bizony, így kell kipihenni egy szörnyű időszakot...