Forró sátor

Ülök a sátorban, a kályhán rotyog a vacsora. Végigdobáltam a délutánt, előttem újra leperegtek a legemlékezetesebb pillanatok; persze lelki szemeim előtt már lelkesen az új videót vágom. Odakint rég besötétedett a Dráva fölött - csak a sakálok üvöltenek engesztelhetetlenül -, s közben eszembe jut, hogy ez az egész „hot tent” őrület tulajdonképpen mennyire furcsa dolog. Van valami egészen abszurd abban, amikor az ember a természetbe indul, hogy egy kicsit megszabaduljon az otthoni kényelemtől, majd becsomagol egy sátrat, ágyat, kályhát, kéményt, fűrészt, főzőedényeket, és a nap végére gyakorlatilag felépít magának egy apró erdei garzont. 

Évek óta vágyom arra, hogy hóviharban sátrazhassak. Komolyan. Tudom, elmebeteg gondolat, de odáig vagyok a hóért és odáig vagyok a sátrazásért, pedig a kettő elsőre nem igazán tűnik összeegyeztethetőnek. Kerestem eleinte valódi high-tech hegymászó sátrakat és hálózsákokat, de az árakat megpillantva azonnal elillant a lelkesedésem. Aztán jött az outdoor-vlogger áradat a videómegosztókon, és megismerkedtem a hot tent (forró sátor) számomra nagyon is vonzó fogalmával. Gyűjtögettem az infokat, aztán jött a tavalyi november, én pedig beruháztam a beruháznivalókra. Alap, olcsóbb, de használható felszerelés. Jött az első próba kinn a kertben: szerelem egy életre.

Egy kis történelem

A "hot tent" kifejezés az utóbbi években lett divatos, maga az ötlet viszont minden, csak nem új. A hot tent legegyszerűbb meghatározása egy olyan sátor, amelyet eleve úgy terveztek, hogy belsejében biztonságosan használható legyen egy kis fatüzelésű kályha. Ennek leglátványosabb ismertetőjele a stove jack, vagyis a hőálló kéménykivezetés, amelyen keresztül a kályhacső elhagyja a sátrat. Életemben először ilyet katonaként egy téli bakonyi hadgyakorlat alatt láttam, persze hadosztálynyi méretben.

A mai hot tent egyik közvetlen ősét az amerikai hadsereg világában találjuk. Henry Hopkins Sibley a XIX. század közepén nemcsak a róla elnevezett kúpos Sibley-sátorhoz kötődik, hanem egy hozzá használható vaskályhához is. A Sibley Stove már kifejezetten arra szolgált, hogy katonai sátorban meleget adjon, és főzni is lehessen rajta. Innentől a képlet lényegében adott volt: hordozható sátor + kis vaskályha + kémény = a mai hot tent dédapja.

A könnyű nejlon- és poliésztersátrak megjelenésével aztán a kempingezés egészen más irányba indult. Egy modern túrasátor összehajtva kisebb lehet egy vekni kenyérnél, miközben a régi vászonsátrak és vaskályhák cipelése finoman szólva sem az ultralight mozgalom alapgondolata. A fűthető sátrak ezért elsősorban vadászok, erdészek, prémvadászok, téli táborozók és más olyan elvetemültek világában maradtak fenn, akiknek nem volt lehetőségük októberben egyszerűen hazamenni. Az utóbbi években azonban ismét divatba jöttek, de közben az anyagok is megváltoztak: a hatalmas vászonsátrak mellett megjelentek a könnyű, akár hátizsákban is szállítható tipi jellegű hot tentek és a vékony falú, összecsomagolható titánkályhák.

Napjaink hot tent-je

Azonnal érdemes tisztázni valamit: nem minden sátor lesz hot tent attól, hogy beleállítunk egy kályhát. Sőt. Egy hagyományos műszálas sátor és egy vörösen izzó kályhacső találkozása meglehetősen rövid, ám annál emlékezetesebb kempingezést fog eredményezni. A hot tent legfontosabb része ezért maga a megfelelő kéménykivezetés. A stove jack rendszerint hőálló anyagból készül, távol tartja a forró csövet a sátor szövetétől, és úgy engedi át a kéményt, hogy közben lehetőleg az esőt se vezesse be egyenesen a hálózsákba. A klasszikus hot tentek gyakran pamutvászonból vagy pamut-műszál keverékből készültek. Nehezek, lassabban száradnak, de tartósak és jól szellőznek. A modern könnyű változatok között viszont már bőven akad szintetikus anyagú sátor is, megfelelő hőálló kéménykivezetéssel. 

A rendszer lelke...

...a fűtőtest. Tulajdonképpen egy összezsugorított fatüzelésű vaskályháról beszélünk, van tűztere, ajtaja, szabályozható levegőbeömlője és füstcsöve; a tetején pedig rendszerint főzni is lehet. Léteznek egyszerű lemezből készült dobozkályhák, hengeralakú modellek és olyan ultrakönnyű titánváltozatok, amelyeket használat előtt gyakorlatilag origamiként kell összehajtogatni. A tavalyi kezdeti próbálkozások alatt egy könnyű, összehajtható noname AliExpress kályhát próbálgattam, a feladatát tökéletesen ellátta. Fűtötte a sátrat esőben, szélben és hóban, de bizony olcsó húsnak mindig híg a leve - a nagy hőtől az oldalai megvetemedtek, s bár simán használható lenne még, annyira megtetszett ez a módi, hogy megbízhatóbb készülék után néztem. Ez a Vevor cég hot tent kályhája lett, ami eddig kiválóan bírja a hőt, stabil, strapabíró, hordozható és minősége ellenére kifejezetten olcsón megvásárolható (mert ugye árban ennél a hobbinál is a csillagos ég a határ).

A kályha adja az egész műfaj legjobb részét. Odakint lehet nulla fok, eshet az eső vagy a hó, bent pedig pattog a tűz, szárad a zokni, a kályha tetején rotyog a vacsora, mellette ott az ágy vagy bivak, és az ember egy idő után teljesen megfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen egy darab szövet választja el az erdőtől. Valószínűleg pontosan azért nézek meg én is indokolatlanul sok olyan videót, amelyben egy ember húsz percig fát aprít, aztán főz magának valamit egy sátorban, mert ezt még nézni is jó. Hát még művelni!

Csakhogy a kályha nem radiátor.

A legtöbb kisméretű sátorkályha kevés fát fogad be, ezért egy megrakással általában nem fogja végigfűteni az éjszakát. Ha este jól befűtünk, akár pólóban is üldögélhetünk odabent, néhány órával később viszont kialszik a tűz, és a sátor hőmérséklete szépen visszaindul a külvilág felé. A hot tent tehát nem helyettesíti a megfelelő hálózsákot és fekvőhelyet. A kályha komfortot ad, megszárít, vacsorát főz és csodálatos hangulatot teremt, de az alvórendszernek akkor is elégnek kell lennie ahhoz az éjszakához, ha a tűz teljesen kialszik. Úgy is mondhatnám, hogy inkább élmény, mint totális kényelmi eszköz, amivel ésszel kell bánni. 

Ezzel is érkeztünk ahhoz a részhez, amelyről a látványos YouTube-videók néha feltűnően gyorsan megfeledkeznek.

Tűz a sátorban

Első hallásra sem hangzik kockázatmentes elfoglaltságnak, és nem is az. A kályhának stabil, lehetőleg nem éghető alapon vagy tűzfogó alátéten kell állnia, megfelelő távolságban a sátorfaltól, hálózsáktól, ruháktól és minden egyébtől, ami képes meggyulladni vagy megolvadni. A kéménynek stabilnak kell lennie (szélben érdemes kikötni is), a sátorból kilépő szakaszt pedig az adott rendszerhez előírt módon kell kialakítani. Szikrafogó is melegen ajánlott (szerencsére szinte az össze kis kályhához alap tartozék már), mert a kéményből kiszökő parázs nemcsak a sátrat lyukaszthatja ki, hanem száraz környezetben tüzet is okozhat. Ráadásul a szikrafogó például tűzgyújtási tilalom alatt is feltétel, azaz kötelező.

A másik veszély kevésbé látványos. A szén-monoxid színtelen és szagtalan, ezért nem érdemes arra alapozni az életbiztosítást, hogy „majd megérzem”. A sátornak folyamatos szellőzésre van szüksége, a kályha égéséhez is levegő kell, és szerintem egy megbízható, elemes CO-érzékelő ugyanúgy alapfelszerelés egy hot tentben, mint maga a kályhacső. A füst útját sem szabad elzárni, és egy rosszul huzatoló, eltömődött vagy szél által visszanyomott kéményt nagyon nem érdemes félvállról venni. Hogy mekkora ennek a valós veszélye egy rendesen felállított hot tentben, azon lehet vitatkozni. Egy pár ezer forintos CO-érzékelő mellett viszont szerintem azon nincs mit, hogy érdemes-e magunkkal vinni, főleg mivel a mellényzsebemben elfér.

A kályha mellett pedig legyen kéznél valami, amivel szükség esetén azonnal lehet reagálni egy kipattanó parázsra vagy más problémára. Nem a sátor túlsó végében, nem a csónakban, nem az autóban kétszáz méterre. Nem tízkilós poroltóról beszélek, hanem egy plusz kulacs vízről. 

Mindezek miatt az első begyújtást sem egy novemberi éjszakán, az erdő közepén érdemes megejteni. A sátrat, kályhát, csövet és kéménykivezetést sokkal jobb előtte nyugodt, ellenőrzött körülmények között összerakni és kipróbálni. Kiderül, hogyan szabályozható a huzat, mennyire melegszik a cső, mennyi fát eszik, mennyi idő alatt hűl ki, és az is, hogy melyik alkatrészt hagytuk természetesen otthon.

Az üzemanyag

Van még egy kevésbé nyilvánvaló kérdés: a tűzifa. Attól, hogy egy száraz ág az erdőben hever, még nem feltétlenül válik automatikusan a kiránduló tulajdonává. Az erdei faanyag és gally gyűjtése erdei haszonvétel lehet, amelynek szabályait az erdőgazdálkodó határozza meg. Magyarul: hot tentezés előtt nem rossz stratégia utánanézni, honnan lesz legálisan tüzelőnk, és adott esetben egyszerűbb magunkkal vinni. Az uszadékfa sem a mienk, de nagy vizeinken általában senki nem okoskodik, ha tűzgyújtási tilalmon kívül valaki ezen süti meg a szalonnáját. Sajna az uszadékfa - bár imádom, hiszen úgy kap lángra, mint a papír - nem az igazi a kályhához: nagyon hamar leég, s bár pillanatok alatt meleget csinál, gyakran kell pakolászni az újabb adagokat. Jobb a száraz keményfa ehhez is.

És ha már itt tartunk: a hot tent nem varázsszó, amely felülírja a sátorozás és a tűzgyújtás szabályait. Erdőben a 24 órát meghaladó üdülési célú tartózkodáshoz, táborozáshoz és sátorozáshoz az erdőgazdálkodó hozzájárulása szükséges. Emellett az adott erdő látogatását időszakosan korlátozhatják például erdőgazdálkodási vagy vadászati okból. Védett természeti területen ennél is óvatosabbnak kell lenni, mert az adott területre külön természetvédelmi előírások vonatkozhatnak; van, ahol a sátorozás vagy a tűzgyújtás korlátozott vagy tiltott. Ezért nem elég annyit megnézni a térképen, hogy „erdőnek néz ki”. Az állami természetvédelem külön keresőben tartja nyilván a védett területeket és a hozzájuk kapcsolódó szabályozást.

A fatüzelés miatt a tűzgyújtási szabályok különösen fontosak. Tűzgyújtási tilalom idején az erdőben és az érintett környezetében komoly korlátozások lépnek életbe; a hatályos tilalmat ezért indulás előtt ellenőrizni kell. A hot tent kályhája attól, hogy négy fala és egy kéménye van, még mindig tüzet tartalmaz, ezért én ebben nem keresnék jogi kiskapukat (a szikrafogó ellenére sem): ha az adott helyen vagy időszakban nem megengedett a tűz használata, akkor ne gyújts tüzet. Pont.

Éjszaka a sátorban

A kályhával kapcsolatban egy dolgot már előre eldöntöttem: alvás közben nem lesz benne tűz. Tudom, hogy a hot tentezők jelentős része éjszakára is megrakja a kályhát, aztán néhány óránként felkel, rádob pár hasábot és alszik tovább. Fontos kijelenteni, hogy ez nem helytelen, nyugaton ez a bevett módi, de én ezt egyelőre kihagyom. Nem azért, mert egy megfelelően felállított sátorkályha önmagában valami életveszélyes szerkezet lenne, hanem mert nekem egyszerűen nem ér annyit az a néhány fok plusz, hogy egész éjjel egy működő fatüzelésű kályha mellett aludjak (persze ha évekig nyúzom a témát és lesz elég tapasztalatom benne, akkor bármi megtörténhet). 

Jelenleg estére befűtök, megszárítom, amit kell, megfőzöm rajta a vacsorát, üldögélek még mellette egy darabig, kis olvasás meg relax, aztán lefekvés előtt hagyom teljesen leégni a tüzet. Nem rádobok még egy nagy hasábot, nem zárom el a levegőt, hogy majd reggelig parázslik, hanem kialszik. Ha a tűz és a parázs is teljesen kialudt, nincs több égés, nincs kipattanó szikra, nincs felboruló kályha, és nekem sem kell félálomban azon gondolkodnom, hogy vajon miért lett olyan kellemesen meleg a hálózsák lábánál.

Ez persze azt is jelenti, hogy hajnalra a sátorban nagyjából ugyanolyan hideg lesz, mint odakint. Ezzel számolni kell. A hot tent számomra ezért nem fűtött szállás, hanem egy sátor, amelyet addig tudok fűteni, amíg ébren vagyok. Az éjszakát ugyanúgy megfelelő hálózsáknak, matracnak és ruházatnak kell megoldania, mintha kályha sem lenne nálam, de Delphin Fatra barátom még február elején sem hagyott cserben, pedig akkortájt igencsak zimankósak az éjszakák. Reggel pedig jöhet az egész egyik legjobb része: kimászni a hideg hálózsákból, begyújtani, vizet tenni a kályhára, és megvárni, amíg az apró sátor újra megtelik meleggel.

Szén-monoxid-érzékelőt ettől függetlenül viszek. Amíg ég a kályha, folyamatosan szellőztetek vagy nyitva hagyok egy szellőzőnyílást, és a jelző is működik. Lehet, hogy mindez túlzott óvatosságnak tűnik, de nekem a hot tent lényege nem annak bizonyítása, hogy milyen kemény gyerek vagyok. Este tüzet akarok, meleget és egy jó vacsorát. Éjszaka viszont inkább aludni szeretnék, nem tüzet őrizni.

Mi is van még?

Maga a felszerelés gyorsan elkezd majd szaporodni. A sátor és a kályha után opcionálisan beszerezhető hőálló alátét (száraz, gyúlékony aljzatokhoz), megfelelő hálózsák és matrac vagy tábori ágy, balta vagy kis fejsze, fűrész, gyújtós, kesztyű a forró kályhához, fejlámpa, CO-érzékelő és persze a főzőfelszerelés (mert hot tent-ben főzni kell!). Ha mindezt az ember csónakkal vagy autóval viszi, még egészen civilizált dologról beszélünk. Ha a hátán, akkor nagyon gyorsan elkezd érdeklődni a titán iránt.

Mert a hot tentnek tulajdonképpen két, egymástól meglehetősen különböző világa alakult ki. Az egyik a klasszikus nagy vászonsátor vaskályhával, tábori ággyal, székkel és fél háztartással; ez inkább mozgatható téli bázistábor. A másik a modern ultrakönnyű változat: néhány kilós tipi, vékony titánkályha, feltekerhető kémény és annyi felszerelés, amennyit az ember még hajlandó magával cipelni. 

Én valahol a kettő között látom az egész értelmét. Jelenlegi pakkom csónakomban kényelmesen elpakolom, gyalog határeset, de vállalható. Van ennél könnyebb is, de az ára a súly csökkenésével hatványozódik, nekem ez is megfelel. Nem túlélőtábort akarok játszani, és különösebben nem érdekel, hogy mínusz huszonöt fokban hány perc alatt tudok nedves nyírfakéregből tüzet csiholni. Egyszerűen nagyon vonzó gondolat, hogy egy hideg, esős őszi napon az ember felveri a sátrat valahol a folyó mellett, összerak egy apró kályhát, este megfőzi rajta a vacsoráját, aztán becsukja az ajtót és hallgatja odabentről az esőt. A havas sátrazásról nem is beszélve...

Saját szettem

Miután eldőlt, hogy ezt a hot tentezést nem egyszeri kíváncsiságként akarom kipróbálni, össze kellett rakni hozzá egy olyan felszerelést, amely nem kerül egy kisebb autó árába, de azért nem is szeretnék minden éjszaka azon gondolkodni, hogy vajon melyik alkatrész adja meg magát először. Így alakult ki a jelenlegi rendszerem: egy Naturehike Ranchfire 4p sátor, egy VEVOR fatüzelésű sátorkályha, egy PeakLite YL-01 kempingszék, valamint egy összecsukható Naturehike XJC-08 kempingágy. Közel két évig gyűjtögettem az infokat, nézegettem a tesztvideókat, és szedegettem össze mindent, mire így összeállt.

A sátor egy piramis/teepee kialakítású hot tent, 210T lángálló poliészterből. A 300×300×210 centiméteres alapterület már bőséges helyet ad egy fekhelynek, a kályhának és a felszerelésnek, miközben összecsomagolva még vállalható méretű (4.5 kiló). A sátorhoz gyárilag tartozik a kéménykivezetés is, így eleve fatüzelésű kályha használatára tervezték. Különben ha a kályházást leszámítjuk, ez akkor is egy príma sátor, ár-érték arányban verhetetlen, hagyományos nyári kempingre is tökéletes, kályha nélkül négy személynek. Kályhával ketten még kényelmes, egyedül meg maga a tökély. Ennél egyszerűbben sátrat nem lehet felállítani, valamint ennél stabilabb konstrukciót is ritkán látunk. Adnak hozzá külön beszerelhető szúnyoghálós hálófülkét is, prémium minőségű sátorvasakat; úgy általában a tipi minden alkatrészén érezhető a minőség. Hozzá tartozik a kéménykivezetés, a rudazat és a rögzítéshez szükséges felszerelés, maga a fűtés azonban természetesen külön rendszer. Nagyon megszerettem - nem véletlenül tartják a kategória egyik legjobbjának.

A kályha egy VEVOR összecsukható, hordozható fatüzelésű sátorkályha. A felépítése a klasszikus sátorkályháké: kis tűztér, ajtó, levegőszabályozás és több elemből összeállítható kémény. A kályha teteje főzésre is használható, ami hot tentben gyakorlatilag kötelező funkció. Nem azért, mert az ember nem tudna egy külön főzőt magával vinni, hanem mert ha már egyszer van egy forró fémdobozunk a sátor közepén, vétek lenne nem rátenni egy lábast. A kémény több részből áll, így használaton kívül az egész rendszer meglepően kis helyre összehajtható. A kályha viszont még így is súlyosabb és nagyobb darab (5.3 kg), mint egy ultrakönnyű titánmodell, cserébe masszívabb felépítésű. Jó pár használat után egyértelművé vált, hogy parádés választás volt (persze az sem árt, ha tudsz rendesen tüzet rakni és kezelni azt). Stabil, a legnagyobb hőtől sem vetemedik meg, túlzás nélkül nagyjából negyed óra alatt 25-30 fokos meleget varázsol a sátorba, csodásan szellőzik, nem rozsdásodik. A platni is elég nagy a főzéshez, ha helyet akarok spórolni, lapokra szedhető, de saját hordtáskában egyben is szállítható.  Persze egész nap hátizsákban cipelni a többi felszereléssel együtt embert próbáló feladat lehet, de én 100 százalékban csónakkal viszem, kis helyet foglal, így tökéletes választás. 

Ha azonban vinnéd magaddal, van egy fantasztikusan jó opció: a Pomoly X-TI Nano titánkályha. Kisebb ugyan valamivel, de egészen jól megpakolható a tűztér, nagyon jól bírja a hőt (a Pomoly komoly név a szakmában), nagyon kicsire összecsukható, és mindössze 0.7 kiló mindenestül (egy kályha, érted!). Kajakkal és gyalog is simán vállalható a sátorral együtt, egyedül az ára merészebb, 120 ezer magyar forint körül dobálják.

A harmadik fontos darab a fekhely. Ehhez egy összecsukható Naturehike XJC-08 camping ágyat használok. Ez tulajdonképpen egy könnyű tábori ágy, amely összecsukva viszonylag kis helyet foglal, kinyitva viszont elemel a talajtól. Ez hot tentben több szempontból is kellemesebb, mint közvetlenül a földön vagy egy egyszerű matracon feküdni. Nem kell a sátor padlójának minden apró egyenetlenségével megküzdeni, alatta pedig valamennyi hely is marad a felszerelésnek. A vélemény? A legnagyobb nyereség, hogy a hot tent próbálkozások miatt megismerhettem ezt az ágyat. Az utóbbi években már gyakran dilemmát okozott, milyen fekvőhelyet vigyek magammal a túrákra. A függőágy nem rossz opció, de a felállítása bekorlátozott. A hálózsák a homokban vagy a sátor padlóján harmincévesen jó volt, most napokig próbálok regenerálódni, miután rákényszerülök. A bojlis ágy pompás, de hatalmas és nehéz. 

Nos, ez az ágy összecsomagolva mindössze 3 kiló, és 20x44 centi. Kinyitva 190x75, ami azt jelenti, hogy a hozzám hasonló notórius forgolódók is kiválóan alszanak rajta. Akárcsak a sátornál, a Naturehike ennél is minőségi alkatrészeket használt, nem kell félni attól, hogy összetörik alattunk, 150 kilóig biztosan megtart mindenkit. A felállítása 5 perc, bár a feszítőrudak beakasztásához kell erő bőven, a szövet egy idő után enged majd valamennyit. Ehhez vettem egy Naturehike PeakLite YL-01 kempingszéket, amit az egyik legjobbnak tartanak a piacon és abszolút igazuk van. Ez a szék 1.3 kiló és 37 centi összecsomagolva. Az összeállítás nagyjából 5 másodperc, 200 kilót bír el különösebb megerőltetés nélkül, ami nagyon durva. Köszönhető ez a repülőgépipari 7001-es alumínium váznak (bármit jelentsen is ez), és a szintén kifogástalan minőségű alkatrészeknek. Nagyon megszerettem, egyszerű pecás széknek is kiváló (meg úgy általában is maximálisan elégedett vagyok a Naturehike termékekkel).

A rendszerem tehát nem ultrakönnyű, nem is különösebben drága, és nem arra készült, hogy mínusz harminc fokban túléljek vele egy hetet a Bering tenger egyik szigetén. Arra készült, hogy egy hideg őszi vagy téli napon kényelmesen el tudjak tölteni egy éjszakát valahol a természetben. Nekem jelenleg pontosan ennyi kell.

Hot tent Magyarországon

Miközben Kanadában, az USA-ban és Észak-Európában komoly kultúrája alakult ki, nálunk a hot tent még szinte teljesen ismeretlen műfaj. Ennek több oka is van.

A környezet: Magyarországon nincsenek kanadai vagy alaszkai léptékű vadonok, ahol napokig távol vagy a civilizációtól, és télen egy sátorban kell bázist fenntartanod. A legtöbb hazai erdő, tó vagy folyó viszonylag könnyen elérhető autóval, általában néhány órán belül otthon lehetsz.

A klíma: nálunk ritkább a tartós, komoly hó és a -15, - 20 °C körüli időjárás, ami igazán megmutatná a fatüzelésű sátor előnyeit. Közben a +5 °C-os, esős novemberi éjszakához a legtöbb embernek nincs szüksége kályhára: egy normális sátor és hálózsák elég. Persze a hangulata ennek azért egészen más. Ráadásul a klasszikus magyar kempingezés még mindig inkább nyári program. A túrázók egy része tavasszal-ősszel is sátrazik, de a téli éjszakai sátorozás önmagában egy nagyon szűk réteget mozgat meg. A hot tent ennek is egy még kisebb alcsoportja.

A tilalmak: Magyarország (vagy ahogy sokan nevezik: Tilosország) erősen szabályozott, a végtelenségig kihasznált táj. Itt nem az van, hogy kimész az erdőbe, kiválasztasz egy szép helyet, és felállítod a sátrad majd élvezed a nyugit. Tűzgyújtási tilalom, erdőgazdálkodói szabályok, védett területek, vadásztársaságok, erdőkezelők mind beleszólhatnak a jól megtervezett programba. A vadkempingezés nem tiltott, de vannak szabályai: az állami és magánerdőkben - hacsak azt a tulajdonos vagy a hatóság külön nem korlátozza - legfeljebb 24 óráig szabad egy helyen táborozni (sátrazni, függőágyazni vagy bivakolni), szóval ez nem akkora probléma, remélhetőleg nem fog változni. Egy nap elteltével viszont a táborhelyet fel kell számolni és arrébb kell menni, de általában úgyis mozgásban vagyunk. De: nem vághatsz magadnak szabadon tűzifát, mint az említett országokban, azaz cipelheted magaddal azt is. S legfőképpen: ha itthon valahol beléd köthetnek a hot tent miatt, ott beléd is fognak kötni (az erdőőrtől a tízezredik mezei gombászig), függetlenül attól, hogy szabályosan vagy szabálytalanul műveled. Mert ugye dögöljön meg a szomszéd tehene is...

A hagyományok: ez szerintem nagyon fontos. Kanadában vagy az USA északi részén a fatüzelésű sátor összekapcsolódik a vadászattal, bushcrafttal, trapper- és backcountry-kultúrával. Nálunk ezek sokkal kisebb közösségek, vagy egyáltalán nincsenek jelen. Így nincs meg az a kulturális „örökség”, amelyből a modern hot tentezés kinőhetett volna, a túrázásnál pedig inkább a könnyű sátor + hálózsák + matrac vonal terjedt el. A téli komfortot pedig elsősorban jobb ruházattal, hálózsákkal és technikai felszereléssel oldjuk meg, nem kályhával.

És végül: sokan egyszerűen nem akarnak télen sátorozni. Ez talán a legfontosabb. Ha valaki azt mondja, hogy „januárban szeretnék egy éjszakát a Mecsekben tölteni”, a legtöbb ember reakciója nem az, hogy „milyen kályhád van?”, hanem hogy „megkergültél?”. Pedig...

A tűz pattog. A kéményből vékony füst száll az erdő fölé.  A kályhán rotyog valami magyarosan egészségtelen. Odakint pedig már régen sötét van. Tulajdonképpen ennyi az egész. És valószínűleg pontosan ezért olyan rohadt jó.

S hogy miért körmöltem ennyit erről a nálunk még kissé idegen jelenségről? Az új filmem ismét a Dráván készült, de ezúttal éjszakára egy ilyen forró sátorba húzódtam. Régóta szerettem volna kipróbálni ezt a fajta táborozást a folyó mellett is, az idő már alkalmas rá, ráadásul az új kályha is most esett át az első komolyabb bevetésén. Csillagos ötösre vizsgázott.

A többit pedig inkább megmutatom.