Az RSD-n

Ráckevei-Soroksári Dunaág. Kölyökkorom óta visszhangként cseng az agyamban ez a név. Nyilván nem a világhálóról volt olyan ismerős, sokkal inkább a rongyosra olvasott Horgászkalauzok és a Horgászbottal a Csepel-sziget körül című keményfedeles kiadvány lapjairól. Aztán jött a közösségi média, és egyre gyakrabban hallottam emlegetni az RSD nevet - jó és rossz értelemben egyaránt. Van, aki a nagy pontyok, süllők, harcsák miatt jár ide, más a Nagy-Dunához képest gyengébb fogásokról számol be. A szövetség rendszeresen telepít halat, miközben a vízminőség, az iszaposodás és a vízgazdálkodás kérdései sem tűntek el. Közben a partok egy része beépült, a horgászati lehetőségek pedig sok helyen a helyi adottságoktól és a szabályoktól függnek és ez állandó elégedetlenkedés és vita tárgya (jogosan). Talán éppen ez az RSD egyik sajátossága: ugyanaz a víz valakinek horgászparadicsom, másnak csalódás, és a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. Leggyakrabban egyébként az RSD túlszigorított szabályairól és a halőri tevékenységekről (túlkapásokról?) van szó. 

Szögezzük le: a szigor önmagában még nem igazságtalanság. Egy olyan vízen, ahol sokféle horgászati módszer, eltérő érdek és jelentős halállomány találkozik, szükség van következetes ellenőrzésre. Ugyanakkor a szabályok elfogadottsága nemcsak azon múlik, hogy betartatják-e őket, hanem azon is, hogy a horgászok mennyire érzik arányosnak és kiszámíthatónak az intézkedéseket. Nem mindegy, hogy valaki szándékosan próbál kijátszani egy szabályt, vagy egy kevésbé egyértelmű előírás miatt, esetleg figyelmetlenség kerül kellemetlen helyzetbe. Hogy miért tértem ki erre, arról később mesélek. 

Múlt héten három szép napot tölthettem az RSD kiskunlacházi szakaszán. Életemben először horgászhattam ezen a vízen és abszolút pozitív élményekkel tértem haza. Csütörtök délután, viharos szélben érkeztünk meg Peti barátommal a szállásra, kipakolás után azonnal csapattunk is le a vízre, egyrészt beetetni, másrész átbogarászni a közeli akadókat. Sötétedésig végiggumiztuk a placcot, komolyabb eredmény nélkül, Peti kősüllőket fogott, én egy nagyobb gumihallal kotorásztam a gödrök alját. A kikötésen tanakodtunk már, mikor tompa elnehezedés után megindult a zsinórom végén valami torpedó. Az első percekben nem igazán tudtam vele mit kezdeni, még egy akadóba is beleúszott, ahonnan szerencsésen sikerült kibűvészkedni. Harcsára gyanakodtunk, amit felhúzás közben a zsinórra rakódott harcsatakony is bizonyított. Jó fél órás birkózás után végre sikerült a vékony fonottal a felszínre húzni - egy jó ötös pontyot. Hogy hogyan került a harcsanyálka két méter magasan a zsinórra, az örökre rejtély marad...

Este süllőztünk kicsit, majd ettünk egy jó mangalicapörköltet a szomszédoknál, végül alvás; rákészültünk a pénteki korai kelésre. S íme: az egyik könyvespolcon megtaláltam a már említett Horgászbottal a Csepel-sziget körül című könyvet, majd  egy szuszra ki is olvastam.    

Olyan jól esett a szunya, hogy a korai kelésből 9 óra lett, s míg Peti még húzta a lóbőrt, lementem apró gumikkal sügerezni. Gyerekkorom óta imádom ezt a módit, körbedobáltam a nádöblöket, kis gumi nimfákat ejtegettem a csónakok mellett. Sok kisebb sügér jött, a nagyok nem jelentkeztek. Később csónakba pattantunk, jó másfél órát pergettünk a Rafássziget alatt; jött balin, kősüllő, jól éreztük magunkat. Az idő is javult, kisütött a Nap, a szél csendesedett, így a pontyozás mellett döntöttünk. Semmi extra, végólmos szerelék, fűzött kukorica, ahogy az öregek is csinálták. Peti egy bottal pontyozott, egy spiccbottal pedig a part előtt keszegezett. Jöttek is a bodorkák sorban, majd egy brutális fárasztás után partra segített egy gyönyörűségesen szép compót. Jobban örültünk neki, mint az addig fogott összes halnak. 

Barátom épp elaludt a székében, mikor egyenletes szép húzással bejelentkezett nálam egy vendég. Az év fárasztása után gyönyörűséges pontyot szákoltam meg, 8-10 kg közöttinek saccoltuk (nagyon régóta nem méregetem a halaimat). Utána jött egy kisebb potyesz, de elreppent ez a nap is, így vacsora után nyugovóra tértünk. Szombaton egy nagyot sétáltam, beszélgettem a helyiekkel, videózgattam, nézelődtem. Aztán pakolás és irány haza. 

Vélemények? Az RSD szép. Nyugodtnak nem mondanám, folyamatosan mentek a vonatok/repülők, plusz a szigetszentmártoni főút zaja is megállás nélkül morajlott a fülünkbe, ehhez pedig mindig vokálozott egy sarokcsiszoló vagy egy láncfűrész üvöltése. Rettenetesen zsúfolt a part, ráadásul sokan még mindig személyes sértésnek veszik, ha valaki a stégükre merészkedik (vagy a tartásukon horgászik). Ennek ellenére igazán  kedves emberekkel találkoztam, mindenki köszön a másiknak, mosolyog, érdeklődik, segít. Hogy horgászparadicsom vagy csalódás? Számomra egyik sem. Egyszerűen egy kellemes kikapcsolódás. 

Apropó, halőrök: a helyiek "felesemigaz" rémtörténeteket meséltek a horgászrend helyi őreiről, mi csak annyit tapasztaltunk, hogy a szomszéd srácok egyikének rögtön első nap bevonták az engedélyét, mert a két bedobott pontyozó bot mellett éppen egy kishalazó szettet szerelt össze a stégen. Őszintén szólva én ebben a dologban nem vagyok egyik fél oldalán sem: mindenesetre a halőrök lehettek volna kicsit rugalmasabbak ebben az ügyben, hiszen még felcsalizva sem volt a piszéző. Tudom, ha a parton tartózkodsz horgászatra alkalmas felszereléssel....na, de azért értitek!

Itt pedig megleshetitek a rövid filmet a túráról, jó szórakozást hozzá!