A Nagy Stickman-teszt

Elöljáróban leszögezném: valószínűleg a világ egyik legrosszabb tesztelője vagyok! Bocsánat, nem jól fogalmaztam; ha nem is a legrosszabb, minden bizonnyal a "leggazdaságtalanabb" de mindenképp az egyik legőszintébb tesztőr voltam egész életemben. Bizony, elég hosszú ideig foglalkoztam tesztek és kritikák írásával, persze nem a horgászat, sokkal inkább a szórakoztató elektronika (filmek, mozi, videojátékok) berkein belül. Jöhetett a promo csőstül  (bögre, póló, egéralátét, minden, amit műanyagból elő lehet állítani), ha nem tetszett az adott téma, senki sem tudott rávenni arra, hogy csupa szépet írjak róla. Szó sincs itt semmiféle önmagasztalásról, egyszerűen valamiről negatív kritikát írni sokkal szórakoztatóbb, mint az egekig magasztalni (lol)...

A horgászatnál ez másképp van: ha nem szeretem az adott terméket, a büdös életben nem fogom kivinni a vízpartra, ergo véleményt sem tudok róla mondani. Az pedig, hogy halakat akasztgassak át különféle csalikra, vagy a fotó kedvéért még egy botot cipeljek magammal, egyszerűen nem fér bele a keretbe, mert lusta vagyok, ráadásul van önérzetem is (de főleg a lustaság dominál itt is). Volt pár olyan - kifejezetten neves - cég, amely megkeresett az ajánlatával, de kénytelen voltam visszautasítani őket: volt, akinek a termékeit már ismertem, és akkor sem venném még egyszer a kezembe ha pisztolyt szorítanának a fejemhez. Persze ez a ritkább, sokkal inkább az a helyzet, hogy sosem szerettem lekötni magam, és főképp: nem kedvelem a kötelező dolgokat.

Éppen ezért esett rosszul, mikor legutóbbi bosnyák beszámolóm után egy kommentelő meggyanúsított azzal, hogy a bejegyzés fizetett reklám. Persze nagy vita kerekedett belőle, ami - bár elismerem, kicsit felbosszantott - kedvemet egy cseppet sem szegte, így most beváltom régebbi ígéretem: íme, a Nagy Stickman-teszt, képekkel, halakkal, s minden jóval, ami kell. Mondhatnám azt is, hogy ez itt a reklám helye, de semmi ilyesféléről nincs szó, csupán - mintegy baráti beszélgetésként - elmesélem nektek, hogy jártam anyá...azaz a Stickman botokkal..

A Stickman nagyon fiatal botcsalád, 2013-ban indult útjára a cég, egy valóban telített piacon. Ha jobban belegondolok, nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy a csapat belevágjon a projektbe. Legyezőbot? Magyarországon? Mikor először hallottam az egészről, azonnal a jamaicai bobcsapat ugrott be, persze ekkor még nem tudtam, hogy a projekt agytrösztje az a Szmutni Ákos, aki a Legyezőhorgászat című könyvet is letette minden magyar legyes asztalára, valamint az a Gampel István, akinek a neve lassan fogalom lesz a botépítésben (azaz nyugodtan állíthatjuk, hogy már most is az). Nem szabad elfeledkeznünk továbbá Hárságyi Péterről (aka Horog), akinek a logót és a botfeliratokat köszönhetjük, valamint a spanyol Alejandro Vinuales-ről, aki a blankokat szállítja a Stickman botokhoz. 

Ennyi, egyben is van a Pálcikaember gárda, de milyen maga a bot? 

Mikor Ákos tavaly kezembe adta az elsőt, annyi ugrott be, hogy fincsi. Nem tudom, miért, valami olyasmi érzés lehetett, mikor belekóstolsz egy borba és érzed benne a szőlőt. Borszakértő nem vagyok, de legyezőbotot tartottam már párat a kezembe, és azonnal tudtam, hogy nekem ebből kelleni fog egy. Mikor az elsőt lendítettem a #0 nimfás bottal, azt is tudtam, hogy ő lesz a szerencsés, s bár Ákos próbált a #3-4 szárazlegyes bot felé terelni, én kitartottam a "kicsi" mellett. Később rájöttem, hogy (megint!) igaza volt, elsőre szerencsésebb lett volna egy univerzálisabb botot választani, de nem bántam meg: enyém lett az első, a katalógusképeken szereplő N0 Evil Black nevezetű szépség, amit (mozaikszó, visszafelé) Ben-nek neveztem el. A száraz próba a Sunray zsinórral meggyőző volt, gyors peca követte, természetesen teljesen oda nem illő halat köszönthettem első Stickman-es halamként...

Közben eldurrantak a szilveszteri pezsgősüvegek, kétezertizenhat lett, én pedig meghívást kaptam egy dán tengeri pisztrángos túrára. Persze pislogtam, mint hal a szatyorban, s bár volt az alkalomhoz illő felszerelésem, fogalmam sem volt, hogy a #7 Daiwa Trueflight hogyan fog muzsikálni a sós víztől terhes tengeri szélben. A megoldás végül egy #6 Stickman vásárlása lett, ezt a dán kiruccanás előtt Boszniában streamerekkel tesztelgethettem, gyönyörű sebeseket köszönhetek neki.  

Persze Bent sem hagytam pihenni a bosnyák vízen, alaposan bepéreztem pici nimfákkal. Végre arra használhattam, amire teremtették.

Közben elérkezett a dán tengeri móka első napja én pedig remegve vártam az első dobást, mert:

- itt minél hosszabbat dobsz, annál több esélyed van halat fogni,

- az első éles bevetés a hatossal.

- és úgy általában nem szerettem volna mások előtt beégni.

Egy szó, mint száz, második nap már szerelmes voltam a botba, s ez nem is változott a mai napig. Élmény vele dobni, élmény vele halat fárasztani, élmény már a kezedbe fogni is. Mind közül ő lett a kedvencem - persze ez valami olyasmi érzés, mikor az ember a gyerekei közül próbálja kiválasztani, melyiket is szereti a legjobban. 

Folytatódott a szezon, méghozzá hazai horgászatokkal, az első alkalom bebizonyította, hogy ez a bot éppen a Drávára való domolykózni, jászozni és balinozni. Egész télen agyaltam egy folyóvízen alkalmazható kajakos-legyes módszeren (fényesen bejött, pedig nem gyakran szokott ilyesmi történni az ember fiával), persze egész nap bennem volt a para, mert ez a bot (árát és kategóriáját tekintve) nem az, amit nyugodt szívvel használsz egy ilyen jellegű dzsungel pecához, mindenesetre tette a dolgát, és a domikon meg balinokon kívül egy gyönyörűséges jászt is a hajóba emeltem (sajnos portrét állni már nem volt kedve, így végigtáncolt a kajak oldalán és visszaugrott a vízbe). 

Végül - a magasabb szintű logika alapján utoljára - mégis szert tettem egy #4-es szárazlegyes példányra, gondolva a csatornákon való domizásra és az őszi CDC legyes pérezésre. Azonnal sikerült is felavatni néhány szép domolykóval; egyik kedves patakomon, az ideálisnál jóval nagyobb vízben, esőben, viharban, fülig ért a szám, ahogy karikába görbült bottal fárasztottam a nagyfejűeket. 

Végül (de remélem, közel sem utolsósorban) a hatos Pálca tegnap igazi nagyágyút fáraszthatott: borús időben, pár órára ugrottam ki egy közeli kis tóra, és valószínűleg a véletlennek köszönhetem az akasztást, viszont az eset bebizonyította, ha eddig nem lettem volna biztos benne: a Stickman egy nagyszerűen összerakott, kivételes bot (a hal közel három kilós lehetett,  bitangul megdolgoztatta a felszerelést)...

Hogy miért kezdtem a halakkal? Hiszen halat fogni lehet "bármilyen" bottal, nem kell hozzá több száz ejrós csoda...

Valóban így van, lehet. Persze nekem nem mindegy, hogy attól a pillanattól kezdve, mikor a tagokat kiveszed a tokból, egészen addig, míg visszadugod őket a helyükre a peca minden pillanata élményszerűvé válik. Túlzás lenne? Nem az. 

A Stickmanek készítésénél nincsenek kompromisszumok. A legjobb minőségű parafa, Hopkins gyűrű, Lemke orsótartó, alu vagy fa spacer, spanyol blank, maximális odafigyelés és szakértelem. Ugye a botokat minden esetben itthon fejezik be, Ákos és Gampi kezei között nyerik el a végső formát, és ez nekem körülbelül elég is. Meggyőző az is hogy amikor a kezedbe veszed, nagyon nehezen akarod letenni. De komolyan, feszítővas kell hozzá, és akkor is nagyon keményen ragaszkodsz a nyélhez - aki fogta már bármelyiket, tisztában van ezzel. A bot minden zsinórosztályban nagyon, szinte légiesen könnyű (Ben az alumínium spacerrel együtt 85 gramm érted??), egy jó orsóval együtt mégis tökéletes kompozíciót alkot. Többször megfordult a fejemben: vajon milyen lehet a #10 csukás botjuk? Sanszos, ha egy jól megtermett félcsirkét dobálok majd, akkor a vizes légynek nagyobb súlya lesz, mint a botnak...? 

A Stickmanek általában gyors akciójú botok, ezt egyedül a #4-esnél nem éreztem, az inkább egy medium akciójú ideális domolykós pálca. Különben a #0 is mosolyogva elbírja és szereti a kettes körüli zsinyegeket, valamint a #6-al is dobáltam hetes Riót és semmi gond nem volt vele. Túlerőltetni mégsem szeretem a botjaimat, általában maradok a "gyári" osztálynál, ezt itt is érdemes tartani mindegyik a megfelelően nehéz zsinórral muzsikál a legszebben.  

Említettem már, hogy alumínium és fa spacerrel is kapható a bot, bónuszként 18 színből választhatunk a juhartól az aranyig, valamint a kötések színe és mintája is külön variálható. Apropó, variációk: ezek a botok tényleg Neked készülnek, mindenre kiterjedő telefonos megbeszélés után, nem tucatterméket kapsz a pénzedért, hanem saját igényeidre szabott kis kedvencet.

Néhány szót ejtenék a fárasztásról. A fenti képen látható pontynál jóval nagyobbat akasztottam pár napja, sajnos merítés előtt kipattant a szájából a pici horog. Negyed órás huzavona után tudtam partközelbe kényszeríteni, ha akasztottál már műlegyes bottal szebb pontyot, tisztában vagy vele, hogy milyen kemény meló ez. Nos, a #6-os Stickmannel nem éreztem, hogy meló lenne a procedúra. Valójában sosem volt olyan műlegyes botom, amivel élveztem volna a pontyfárasztást, pedig - ha követed a blogom, tisztában vagy vele - nem keveset fogtam belőlük, köztük igen szép bajszosokat is. Viszont a pálca most szinte helyettem dolgozott, egy-egy nagyobb kirohanásnál csodásan tartott a halat, s végre először értettem meg azt, amit olyan sokszor leírtak mások: erőtartaléka van a horgászbotnak. Ugyanezt éreztem a fenti képen látható domolykóknál a nagy sodrásban, vagy a Dráván, a part elől kitörő balinok fárasztása közben. 

Ha nem győztelek meg (igazából nem is ez volt a célom, csak a véleményem írtam le) olvasd el a Hatch Magazin Stickman T8 és Stickman P5 tesztjeit - valószínűleg jobban is értenek a botteszteléshez, mint én. Nekem annyi elég, hogy boldog és nagyon elégedett Pálcika tulajdonos vagyok.
No és persze büszke, hiszen magyar termékről van szó, s a saját szememmel láthattam, hogy a botok első komolyabb "élő" bemutatkozását a nemzetközi nagyközönség előtt az EWF-en mekkora siker koronázta...