Csak tömören

Pörögnek az események itt mifelénk, délen. Három igen jól sikerült horgászaton vagyok túl (egyik alkalommal sem a halak mennyisége alapján aposztrofáltam jónak a túrát), s hogy borzoljam a kedélyeket: mindhárom alkalommal pergető botot vittem magammal. Ennek oka kizárólag az, hogy törekedtem az egyszerűségre, valamint célszerűbb szerszámnak tűnt a pörgettyűs bot a legyelősnél az adott helyzetekben. Lesz idén még arra is lehetőség, remélem minél többször.

Első alkalommal Lackóval vágtunk neki a nagy folyónak, kajakkal és felmálházva, reményekkel telve. Hamar kiderült, hogy a kétnapos csorgás alatt nem fogjuk majd tele a hajókat, mivel a víz barna és magas volt (néhol habos is), rablást elvétve láttunk, halat még ritkábban. Azért akadt domi, balin és Lacinak süllő, egy szimpatikus homokon megvacsoráztunk (nem krumplis halat, inkább hagymás babot), kedvenc függőágyainkban átaludtuk az éjszakát,  majd másnap elégedetten hazaindultunk. Mondom, volt már jóval eredményesebb "csorgásunk", közösen is, mégsem éreztem csalódottnak magam.

Másodszor egy közeli tározóra kaptam meghívást; állítólag annyi benne a süllő, mint égen a csillag, lehet szépen fogni, a tógazda is rendelt belőlük párat. Azt már a horgászat megkezdése előtt tudtam, hogy az esetlegesen kifogott tüskéseket csak az életem árán filézi ki bárki, de a lehetőség jónak bizonyult, persze kaptam az alkalmon és megéleztem az esefcé-k hármashorgait. Süllőnek nyomát sem láttam, ellenben annyi nagyméretű ponty napozott a víz tetején, hogy eszembe jutott az otthon porosodó pontyos-legyes dobozom. Jobb híján extravagáns guminimfákkal kísérleteztem, meg is lett az eredménye: egy grammos pici fejjel sikerült becsapni pár bajszos komát. A Vagasky csalik diadalának napja volt ez, estefelé még egy combos feketesügér is megkóstolta a békaszínű nimfát. 

Mivel három a magyar igazság, hétvégén - egy későbbre halasztott program helyett - Balatonon abajgattam a balinokat és a kikötők sügereit, F. Tomi társaságában. Két hajnal, viszonylag kevés hal - számomra, mivel Tamás lényegében az összes fellelhető ezüstnyilat kifogta a keleti partról. Szégyenszemre nulláztam, szerencsére elbogarásztam a csónakok alatt, néhány szép csapó és egy csuka bánta a dolgot (ez utóbbi azért a zsinórt elharapta, hogy teljes legyen az áldás). 

Úgy tűnhet, bosszankodok a sikertelenség miatt, de véletlenül sincs így: a gyönyörű balatoni hajnal, a hullámok közt tomboló balinok és Tamás öröme láttán végtelenül önző dolog lenne bármiféle duzzogás...