Hétvégi túra Horvátországban - 1. rész

Péter barátom Horvátországban legyezett a Kupa folyón, kalandjairól két bejegyzésben is olvashattok. Jó szórakozást hozzá!

Hetek óta Lengyelországba készültünk, de végül a magas vízállás és az országos árvizek miatt ezt az ötletet el kellett vetnünk. Mivel már leszerveztük szabadságainkat, jött az új ötlet. Irány dél! Boszniában biztosan jó lesz a vízállás, ráadásul a tavalyi évben időm sajnos nem volt ide ellátogatni. Az indulás előtt azonban új úti cél került kilátásba. Néhány barátunk Horvátország Szlovén határára tartott a Kupa folyóra, és mivel évek óta szemezgettünk már ezzel a vízzel, eldöntöttük: irány a Kupa folyó. 

Csütörtökön még Szentendrén szivattyút szállítottam és homokzsákokat pakoltam,a helyiek elkeseredett munkáját segítve ezzel, de tudtam hamarosan pihenhetek. Pénteken indultunk időben, hogy még a beígért bőséges házi vacsorára odaérjünk. Mondták a fiúk, hogy ételt ne vigyünk, mert az van bőségesen, amit kétkedve fogadtam, mert futottam már bele az ellenkezőjébe. No, de majd meglátjuk... 

Kicsit csúsztunk, mert 6-ra terveztük az indulást, ám ennyi felszerelés gondos összepakolása nem egyszerű feladat. Semmiből nincs sok, de minden apróság fontos. 7-kor még Balázs barátom gyerekeivel cukorborsót rágcsáltunk a kerti pléden és csak fél 8-ra tudtuk összeszedni magunkat annyira, hogy elinduljunk végre. Hiába, mindketten régen voltunk már ilyen hegyi túrán, így ő sem tudta, mit hová tett legutóbb, de sebaj, hamar odaérünk, elvégre végig az autópályán vezet az út. 

Elindultunk, irány Eszék, majd az autópályáról Zagrab, és tovább Rieka felé. Persze a navigációmat pont kölcsönadtam és a telefonokon itt nem működik a mobilnet. Térkép meg miért is lenne nálunk, hát mi eligazodunk itt a Kárpát medencében, nem? 

Aztán egy nagyobb kereszteződés előtt azért jobbnak láttuk felhívni Romit, aki feltehetően még nem alszik, mert minket várnak. Hát hajrá. Kicseng, de nagyon nehezen talál gazdára a készülék. Akkor merre? 

- Jobbra Rieka, egyenesen Split - Ogulin. 

- Ogulin? - jött a kérdés,de szerintem még közben aludt. 

- Ogulin! 

- Ogulin...Ogulin az jó,az jó, Ogulin az jó, azt láttam... - de szinte belehorkantott a telefonba. 

Mindegy. Nem baj ha alszik, a lényeget elmondta, így indulás tovább egyenesen. Vagy háromnegyed órát autóztunk, de nemsokára a tengernél vagyunk. El is kezdtem felvázolni Balázsnak a holnap reggelt. Lelki szemeim előtt a kávét kortyolgatva, a Split tengeri kikötőben mustrálgatjuk a halászok hajnali fogását. Na, nem baj, úgyis rég jártam arra... 

Megálltunk. Szerencsére Balázs otthon megnézte a Google Map-on úticélunkat és mit ad Isten, benne maradt a memóriában kimerevítve. Gyerünk vissza, ugyanis jobbra kellett volna mennünk. Megtaláltuk a helyes irányt és el is jutottunk a cél előtti szlovén határhoz. Végre, itt vagyunk, de hol a szállásunk? Állítólag valami nyakatekert erdei hegyi falu, valahol fent a hegyoldalban. Reggel 3 óra, újra telefonálunk. Romi már bealudt, fel sem veszi. Hurrá. Na, talán a sógora, Leo képben van. Sikerült, rögtön eligazított, de elég furcsa volt a hangja...jobbra fel és irány Kocijani. 

Vagy fél órát utaztunk egy végeláthatatlan hegyi ösvényen, ahol hellyel-közzel épp elfér a kocsink. Szinte lépésben, mert az út nem túl széles, nem is tudom, hol állnék félre, ha jönne valaki szemben. Boszniában jártam ilyen hegyi ösvényen évekkel ezelőtt utoljára, amikor a Neretva völgyéből egy hegytetőre igyekeztem egy ottani tengerszemet meglátogatni. Úgy jött velem szemben a busz, mintha a 6-os úton közlekedne, valahol Szekszárd környékén. Szerencsére volt egy két méteres kiugró a sziklapárkányon, ahová egy pillanat alatt félrehúzódtam. Itt ezt nem lehetne megtenni, mert mindenhol fák vannak, bár itt - úgy látom - nem közlekedik senki. 

Nagyon zord a táj így a sötétben. Ritkásak a fák és az erdő is eléggé sejtelmes. Az zavar, hogy már átmentünk vagy három településen, de még mindig nem értük el a jelzett falut. Ráadásul az erdő és a falvak között semmi átmenet, csak elhagyatottnak tűnő régi fa és kőházak az erdei fák között, melyek szerintem évjárat tekintetében a legfinomabb óborokkal vetélkednek. Gondolom tele lehet farkassal és medvével. Eszembe nem jutna kiszállni a kocsiból, bármilyen halaszthatatlan indokkal. Mire célhoz érünk, megállapítom, hogy itt nyugodtan rendezhetnének valami horrorfilmet, mindenféle extra díszlet nélkül. Vagy indíthatnának valami horvát tinivámpír sorozatot, mert semmiben nem különbözik a tévében látottaktól. Felvázoltam Balázsnak, hogy Romi azért nem vette fel, mert mert már rég eltették láb alól, erre rákontrázott, hogy Leonak meg azért volt furcsa a hangja, mert kényszerítették arra,hogy odacsaljon bennünket, de mire odaérünk, már neki is kampec. Úgy látszik, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. 

Végre megláttuk a táblát, és nem sokkal utána a keresett házat barátaink autóival. Ahogy meglátták a fényt, elénk jöttek üdvözölni, boldogan mosolyogva szorítottuk meg egymás kezét. Végre megérkeztünk. 

Alig fáradtunk el, ezért egy kisebb szendvics elfogyasztása után irány a négyágyas szoba. Picit még beszélgetnénk, de ahogy elérte a fejem a párnát azonnal elaludtam. Másnap mondták is, hogy ilyet még nem láttak. Még ültem az ágyon, mikor Leo elindult a lámpakapcsoló felé, és mire odaért már horkoltam. Ugyan nem zavaróan, de azonnal sikerült elaludnom. Nemhiába, az elmúlt fél évben alig volt időm aludni és még a hétvégéim sem voltak sajátjaim. Mindig spekuláltam: na, majd a jövő héttől picit lazábban fogom a munkám, de valahogy sosem sikerült beváltanom ezt az ígéretet. 

Reggel viszont én voltam az első, persze, mert mindig muszáj korán kelnem és a beépített biológiai órám 6-kor kelt. Ma azonban késett, mert már 8 óra. 

Kiléptem az ajtón, és egyik meglepetés a másik után ért. Takaros udvar a templom tövében, ami eleve fentről nézett le ránk, mintha vigyázná a falu lakóit, hatalmas és meredek hegyoldallal, ahol a falu feküdt, mindez egy gigantikus hegy lábánál.

Balra egy elhagyott, félig romos régi iskola, jobbra pedig a takaros kis kertünk, megterített falusi asztallal a pajta falánál. 

Körbejártam a környéket és a falu egy részét, így láthatom, minden csodaszép. 

Mire visszaértem felkelt a csapat. Bali a harmattól szinte vizes fűben fekvőtámaszban hajnali lóherefürdőt vett, arccal előre, majd hosszú szárú réti boglárkával csapkodta a hátát, a frissesség elérése érdekében. Ajánlottam hozok neki csalánt, de ezt az ajánlatot elutasította. 

Nekiláttunk a reggelinek. Házigazdánk kitett magáért, mert ilyet még nem tapasztaltam sehol, pedig van összehasonlítási alapom bőven. Két asztalon a következő volt a "kontinentális" reggelink: resztelt csirkemáj, tojásrántotta, főtt virsli, sült sonka, vaj, sajt, lekvár, tej, tea, kávé, pálinka és bor, a friss házi zöldségek garmada mellett, mindenféle pékárúval. Másnap megállapítottam, hogy a felmenői között biztosan akadt magyar illetőségű szakács, mert az ízek magukért beszéltek. Töredékét nem tudtuk megenni a felsoroltaknak,de csak hozta, hozta mindennap töretlen lelkesedéssel, minden étkezésnél. 

Azt hittük, hogy túró, de ez nemaz. :)

Reggeli után végre összepakoltunk és irány a vízpart. Még jó,hogy felszerelésünk viszonylag kis helyen elfér és áttekinthető. 

Ettől függetlenül fél órát autóztunk a Kupa folyó kiszemelt partszakaszára, ahol öltözés közben figyeltem fel rá, hogy a háznál hagytam a gázlónadrágom. Hurrá, anélkül meg a 6 fok körüli víz picit hidegnek bizonyulna. Nem idegeskedek, csak mosolygok. Elszúrtam, de nem baj, leülök a fűbe és figyelem Bali, ahogy pecázik.

Szeretem nézni a vizet és ezt a gyönyörű tájat. Sok országot megjártam már Európában és megállapíthatom, hogy ez is gyönyörű. Nem is számítottam másra. Nem zavar, hogy csak itt ülök és nem azt csinálom amiért jöttem. Ha nem pecáznék, akkor is szívesen eljönnék ide, egy kényelmes székkel, egy pokróccal és számtalan könyvel napokig ellenék ezen a csodás vidéken. Imádok olvasni, de idejét nem tudom, mikor olvastam utoljára, pedig idén is vettem vagy tíz könyvet. Nem baj, megvárnak. Ha most lenne nálam pokróc, már aludnék itt a fa alatt. Hoppá! A fa alatt találtam egy piruló galócát, egyszerűbben csak őzlábgombának hívják. Csodaszép és milyen finom! Beülök a kocsiba és irány a szállás, hozom az ottmaradt nadrágom. 

Visszafelé annyira elálmosodtam, hogy kétszer is majdnem lementem az útról. Mire visszaérek, alaposan megfontolom, hogy így elinduljak egyáltalán...kiszívta az energiám az otthoni munka és ez a levegőváltozás, a kiadós reggelivel meghozta a hatását. Ledőltem az ágyra és már aludtam is. 

Délután ötkor kor keltem...huh, már ennyi az idő? Gyors fogmosás - hol a hiányzó nacim? - és már indulok is. A fiúk a szlovén határátkelőnél söröznek. Ahogy odaérek, gyors eszmecsere: Balázs 5 pért fogott a délután folyamán... Induljunk. Találtunk egy jó helyet, ahol nagyobb halak lehetnek a mély vízben, ezért a többiek sztrímerrel próbálkoznak. Én beöltözöm és elindulok a folyón felfelé. Találok egy helyet ahol a mély víz szép átmenettel sekéllyé változik. Ez jó lesz. Gondoltam ma csak pérre pecázom szárazléggyel. Beállok a vízbe és vagy negyed óra eltelik, mire rájövök, mit eszik a hal. Kb. a harmadik fogásnál nagy sikításra figyeltem fel. Gyorsan arrébb lépkedek, mert három kisebb rafting hajó iparkodik felém. Elmennek, de végigcsapkodták a vizet előttem. Semmi baj, visszaállok, de úgy látom a halak ezt megszokták már, mert újra kapás. Megvan és egész jónak tűnik. Merítem és kiviszem a partra egy gyors fotó erejéig.

Gyerünk vissza a vízbe. Picit tartom és elengedem, de egyből a hasát mutatja. Atyaég, remélem nem pusztult el! Gyors utánafutok és letérdelek mellé a vízbe. Faroknyél fogással tartom jobb kézzel, ballal óvatosan a feje alá nyúlok. A sodrásban tartva hagyom, hogy szilványai között áramoljon a víz, megtöltve ezzel a kopoltyúja alatt friss oxigénnel a vérét. Nagyon sokáig kell tartanom, közben többször próbálva elengedni, mire magához tér. Ha emlős lenne,most belefújnék a szájába, de a halaknál ez sajnos nem működik. Végre elúszik és a lelkiismereti kérdést ezzel lezárhatom. Majd jobban figyelek a többinél és inkább felhagyok a fotózással. Úgyis otthon felejtettem a fényképezőm, és csak a telefont használhatom a feladatra. 

Alig állok vissza, hallok néhány kósza hangot és lám, egy nagyméretű rafting hajó tart felém, de nem is akárhogy: a kezdők keresztben utaznak lefelé. Gyors fotó és már futok is ki a vízből. 

Néhány éve Csehországban kicsapott mellőlem egy béna csapat a nagy hajóval egy osztrák srácot, aki ha nem figyel, ott fullad meg.Nem játék. Ha bemegy ezekbe a vízálló nadrágokba a víz, pillanatok alatt elsüllyedsz. Én szerencsére gyorsabb voltam, és kiértem a partra. 

Most már nyugodt a víz, semmi zavaró tényező. 9-kor sötétedett, addig 20 felett fogtam a folyó királynőjéből, ahogy az angolok nevezik a pérhalat. 30 alatt nem volt egy sem, mind közel a 40 centihez. Csodálatos hal, szinte fenyő illattal. 9 előtt néhány perccel láttam egy kő mögötti szedést és egy világosabb cdc-t szépen beúsztattam alá. Csak egy leheletnyi pötty jelent meg a légynél, de ahogy megakasztottam, rájöttem, hogy nem akármilyen halat csíptem meg. Karikába görbült a bot és vagy 5 percig birkóztam a nap legszebb halával. Újra bevizeztem a merítőm, pont jókor,mert a merítés pillanatában elpattant a megnyúzott előke. Gyors búcsú és mehet is útjára. Leszerelnem már nem kellett, ezért összetekertem a zsinórt és irány az autó. Szenzációs peca volt számomra a mai, annak ellenére, hogy csak 3 órát töltöttem a vízparton. Elég is volt mára ennyi. Megkerestem a többieket, gyors eszmecsere: Bali 50 feletti pisztrángot fogott, de 40 körüliből mindhárman 4-5 db-ot zsákmányoltak, így jól zárult a nap. 

Kocsikázás az erőben és visszaértünk kellemes kis otthonunkhoz. Gyors tusolás, tiszta ruha és nekiállunk vacsorázni. Házigazdánk ismét kitett magáért: tartalmas zöldségleves galuskával, tepsis sült krumpli egy púpos tál sült tarjával, vadpörkölt, komoly és tartalmas főzelékkel és két hatalmas tál vegyes salátával. Mire jóllakott mindenki, ő jött, elpakolt és elénk rakott egy szenzációs házi tortát. Csak néztünk, de ezt a szertartást az ottlétünk alatt minden reggel és este gyakorolta. Szerintem tuti egész délután főzött nekünk. 

Ha most leírom mennyit fizettünk mindezért, el sem hiszitek. 

20 euro volt/nap teljes ellátással, ebben a szoba, reggeli és vacsora árát értem. Első nap még dünnyögtem magamban, hogy máshol is lenne szállás, közelebb a vízhez és nem kellene fél órát kocsikázni naponta többször, de a táj a vendégszeretet és a kiszolgálás meggyőzött. Ráadásul minden reggel hozta az étkezőasztalhoz az aznapi engedélyeinket, amit persze külön kifizettünk neki. Már rég ránk sötétedett, de mi még kint beszélgettünk az asztalnál. Otthon mindig a szabadban vacsoráztam és ott is készítettem el a családi vacsorát évek óta, májustól szeptemberig. Most a városban lakom,de alig várom a költözést, mert azzal megváltozik minden. 

Újra otthon éreztem magam. 

Barátaim társaságában, egy pohár hazai bor mellett - Bali pincészetéből - nagyon jól telt az este. Újabb élmények és emlékek kerültek elő, régi sztorik Európa más szegleteiből, mindenkinek más és más, mindenki a saját stílusában. Érdekes, itt sosem beszélünk a problémákról,csak a jó dolgokról. Itt elfelejtesz a múlton rágódni és a jövőn aggódni. Itt és most, a jelen van, csak a mával foglalkozol. Szinte körvonalakban tudom csak, ki mivel foglalkozik, sosem beszélünk másról. Barátok vagyunk, együtt beszéljük meg reggelente mit csinálunk aznap és elindulunk. Nincsenek nézeteltéréseink és nincsenek problémáink, mintha gyerekkori barátok lennénk, pedig erről szó sincs. Ez csak összhang, értelmes és gondolkodó emberek között. Ahogy a partra érünk, megy mindenki, keres magának egy olyan szakaszt, ahol sejti a halat,vagy megtetszik neki az adott rész. Van, hogy nem látok senkit egész nap, mert nem találkozok senkivel. A hegyek között gyönyörű és nyugalmas. Teljes a nyugalom napokig, mint egy agymosás a mindennapok zsúfoltsága után. 

Mondjuk nem mindig ilyen, mert volt már nagyon komoly farkasos sztorim néhány éve Sarajevo felett a hegyekben, éjjel hazafelé baktatva egy végeláthatatlan erdőség közepén, Balival egy erdei ösvényen. Ha nem lett volna velünk öreg vezetőnk, lehet, hogy csúnyán alakul a dolog. Ez nem egy otthoni horgászat, kiülve valami kocka tó partjára, ahogy a horgászatot általában az emberek ismerik. Aki még nem vett részt ilyen túrán, soha nem fogja megtudni, pedig hamar megfertőz bárkit. Már nagyon várom a holnapot, úgy érzem tartogat számomra valami újat. 

Minden estém telhetne így, gondoltam magamban, de már csukódnak le a szemeim, így elvonulok és a változatosság kedvéért hajnalig alszom...

Folyt.köv!