Balaton

A múlt hétvégét a Balcsin töltöttük, ott jutott eszembe ez a régi, közel tíz éves, interneten megjelent irományom. Hazajöttünk, elolvastam, ismét megosztom (keverve a régit az újjal, a fényképek most készültek). Egy kis nosztalgia, ráadásul semmi sem változott. Sem a jó, sem pedig a rossz dolgok.

Tiszta szívemből szeretem a Balatont. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen gyönyörű állóvizünk van. Sokan megjósolták a halálát, de feltámadt, s most ismét ugyanolyan szép, mint valaha. Hívogattak idén mindenfelé, Tisza tóra, horvát tengerpartra, de én mégis kitartottam csodálatos tengerünk mellett. Akár pihenés, akár horgászat, számomra sokat jelent, semmi sem pótolhatja azt a látványt, érzést, hangulatot, mikor az autóból kitekintve megpillantom a hullámzó vizet.

Bizony, hullámzó, mivel ottjártunkkor igencsak zegernyés idő fogadott. Bár eső nem esett, hűvös volt, fújt a szél, jókora hullámok csapkodták a kövezést. Hogy fogunk ilyen időben úszózni? Mi jut erről az időről minden valamirevaló horgász eszébe? Az angolna. Minden rosszban van valami jó. Nagy lelkesedéssel ültünk hát ki Péter barátommal a kövezésre. Késő délután volt, a felhők között narancsos fénnyel ereszkedett alá a nyári nap.

Dacolva az időjárással matchbotos szereléket készítettünk, hosszú antennájú úszókkal, és a móló belső részén, a ki-be járkáló hajók között próbáltunk szerencsét. Keszegek jöttek egymás után. Kisebbek, nagyobbak, egy szebb kárász is beugrott. Míg én az angolnázó szerelékkel bíbelődtem, Péter fogott egy kisebb pontyot. Hűha! Fényképeztünk, aztán ment vissza a vízbe.

Angolnára jókora gilisztákat tűztem a horogra, közben én is fogtam egy kiló körüli tükörpontyot, majd barátom még egyet. Szépen jöttek a keszegek is. Esteledett. Nem láttuk értelmét, hogy világítópatront szereljünk, mivel a szél egyre viharosabbá vált. Az angolnázó szerelékek benn bukdácsoltak a kövezés mellett, ezt a lámpák fényénél így is jól láttuk. A móló egyre csendesebb lett. Volt egy kapásom, de az angolna nem akarta az igazságot, és bemenekült a kövek közé.

Tíz óra körül összepakoltunk, irány a nyaraló. Zuhanyzás, alvás, természetesen másnap hajnalban megint a parton ért minket a felkelő nap. Biztosan azt hitte, hogy egész éjjel a köveken gubbasztottunk.

Egy szó, mint száz: szeretem a Balatont. S ő viszonozza ezt a szeretetet. Bár kizsákmányolták, megalázták, mégis nyújt még szépet és jót, többet, mint amit mi emberek megérdemelnénk. Persze van sötét oldala is a dolognak. A mólón szinte mindenki elvitte "még a békalencsét is". Volt olyan - gondolom helyi - öreg pecás, akinek a szákjában 5-6 félkilós pontyocska tekergett. Emberek, kapjatok a fejetekhez!

(Forrás: BHM.HU)