Akik mindent megtehetnek

Elcseszett országban élünk. Helyesbítek: nem az ország elcseszett, csupán a vezető beosztásba helyezett "emberek" valók inkább az út menti pocsolyába, mint a vezetői székekbe. Makó városában ötvenezres büntetés terhe mellett megtiltották a görkorcsolya és gördeszka használatát. Érted? Nem mehetsz ki egyet gurulni, mert nem. Csakazértsem. Mert ebben az országban már mindent büntetnek. Nem lehetsz rokkant, ne legyen gyereked, nem evezhetsz a Balatonon, nem görizhetsz Makón, nem ehetsz egy jóízű cupákos csülköt anélkül, hogy meg ne büntetnének. Allan Karlsson már rég megkérdezte volna: szarni lehet?

Persze élnek Magyarországon olyan elemek is, akik az égvilágon mindent megtehetnek. Két hete ellopták a kocsimból a CD lejátszót. Ehhez nem kellett Ocean nagynevű csapatába tartozni, mivel ponyvás a gépjármű, mégis, van némi irónia abban, hogy ezt az ablakomtól tíz méterre tették, a legnagyobb lelki nyugalommal kipakolva mindent a kesztyűtartókból és az ülés alól. Különösebben nem érdekelt, sőt, szerettem volna ott lenni, mikor a "megélhetési bűnöző" megpróbálja értékesíteni a magnót (természetesen nem önös céllal, hanem azért, hogy szegény éhező purdéknak meglegyen a napi betevő), ugyanis a ketyere egy ideje nem működik. Ezen kívül a hernyó zsákmányolt még egy darab három centis lengyel wobblert a hamutartóból. Lehet, hogy halászlét főz majd belőle, váljék egészségére, talán torkán akad a hármashorog! Még mindig jobban jártam, mint az ipse, aki ugyanott FÉNYES NAPPAL téglákon találta meg az autóját, mert a kerekeit eltulajdonították sötét barátaink. 

Hogy miért jutott ez most eszembe?

Múlt hét végén horgászni indultam. Nem árulom el, hová, bár felesleges titkolóznom, hiszen a történet a régi: tiszta vizű, halban gazdag kis patak volt, ám a cigányok (mondjuk ki, hiszen általában ilyen esetekben róluk van szó) az ebihalat is leszűrik róla rendszeresen. Bónuszként pár éve egy trágyát szállító kocsi is a mederbe borult, ez már sok volt a domiknak: vagy megdöglöttek, vagy az Adriáig vándoroltak elkeseredésükben. Évekig kihalt volt a víz, de az utóbbi időben csupa jó hírt hallottam felőle. Nosza, patakra fel!

Az, hogy semmit nem fogtam, csupán egy dolog. Előfordul, még a legjobbakkal is, nemhogy velem. Közben kiszakítottam a méregdrága melles oldalát, majd beleestem a vízbe, miközben a meredek partoldalon próbáltam felkapaszkodni. Gondoltam, elég is a jóból, mászok kifelé a mederből a rögtönzött parkoló közelében, és mit látok: három cigány áll az autó körül és a kerekeit meg az utasteret nézegetik. 

Gondolom, sokan emlékeztek még a jelenetre a Farkasokkal táncolóból, mikor John Dunbar a kis tóból előmászva arra lesz figyelmes, hogy egy kíváncsi rézbőrű éppen felméri a terepet a lova körül. Ugyanez a jelenet zajlott le köztünk is. Visszarántottam a fejem, de csak egy pillanatra, mert eszembe jutott a magnó és a téglákon álló autó esete, felugrottam és rohanni kezdtem feléjük, de közben persze ordítottam, ahogy a torkomon kifért. 

Több végkifejlete lehetett volna az esetnek, mindenesetre szerencsém volt, a cigányok elfutottak. Talán azt hitték, hogy Halef, a patak nagy szelleme bújt elő rejtekéből, hogy megátkozza őket. A botom egyben dugtam be a kocsiba, beugrottam és mellesben/bakancsban/vizesen tipliztem a környékről, mielőtt megjön az erősítés. Persze a baj nem jár egyedül, a rosszul bezárt ponyva csapott egyet és letörte a bot kilógó spiccét. 

Hazáig tomboltam dühömben...