Egy korai újévi fogadalom

Kölyökkorom nagy szerelme a folyóvíz.

Nem is hinné az ember, mennyire lehet szeretni egy elérhetetlen álmot. A legközelebbi folyó (Mohács, Duna) éppen elég nagy távolságra van tőlünk ahhoz, hogy gyerek- és ifihorgászként elérhetetlen legyen számomra. Nagyon ritkán jutottam el a partjára, a Drávát is felnőtt fejjel láttam először, lenyűgözött az a hihetetlen erő, az a zabolátlan, megállíthatatlan karakter, ami jellemezte. Fekete István írt hasonló érzésről, mintha ezeknek a nagy magyar folyóknak a partján mindig szerelmes lenne valamibe. Pontosan ugyanezt érzem én is. 

Mikor megszereztem a jogosítványom, s megvettem az első autóm (természetesen egy Zsigulit), szinte első dolgom volt, hogy meglátogassam a mohácsi Dunát. Hetekig, hónapokig jártam a partját, a kövezéseket, a homokpadokat, sikertelenül. Nem volt mesterem, "gájdom", helyismerettel rendelkező barátom, de hihetetlenül kitartó voltam, ám a lelkesedés alábbhagyott, s végül a katonaság teljesen lezárta ezt a korszakot. 

Nem szerettem kevésbé a folyóvizeket, egyszerűen rájöttem, hogy nem az én világom. A régi horgászújságok, kalendáriumok sokat bújt cikkei átverésnek tűntek, egy mesékkel teli világnak, ahol Dr. Hunyady Attila és Ferenczi Dénes minden dobásra balint, süllőt és domolykót zsákmányol, és pillanatok alatt telefogják a csónakot hallal. 

Közben az állóvizek partján megtanultam nyitott szemmel járni, beköszöntött az UL pergetés, majd a műlegyezés korszaka. Sikerült kiismerni ezeket a vizeket, mégis, mindig tudtak valami újat nyújtani. 

Számomra a tavak, holtágak olyanok, mint egy barna hajú, barnászöld szemű, kényelmes leányzó. Mosolyogva elnyújtózik a díványon, kiszámítható, ha tudod, hogy kell hozzá szólni, hogyan kell becézni, mindenfajta kényeztetést megkapsz tőle. Nem fukarkodik a bájaival, s ha jókedvében találod, életre szóló élményeket nyújt.

A folyóvíz ellenben más. Szőke, szikrázóan csillogó zöld szemekkel, karcsú, izgő-mozgó teremtés. Hangulata pillanatok alatt változik, egyszer simogatóan adakozó, máskor dühösen hallgat, vagy neked ront és akkor vége a világnak. Nagyon, de nagyon nehezen nyílik meg, és ha egyszer megleled a szívéhez vezető utat, akkor sem tudhatod, mikor sértődik meg újra.

Eddig hűséges voltam az én barna hajú szépségeimhez, de jövőre bevállalom a hisztis szőkéket. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Elhatároztam, hogy nem váltom ki a helyi vizekre és nagy szerelmeimre (Pécsi tó, Balaton) a területi engedélyt. Lesz, ami lesz, egy újabb évet szánok arra, hogy megzabolázzam a rohanó habokat. 

Hogy mi sül ki belőle? Jövő télen meglátjuk.

Végezetül egy aktuális hír: a ma délelőtt 11-kor tartott díjkiosztón odaítéltetett a 2011 Év horgászblogja díj. A képzeletbeli serleget meglepő módon egy baglyokkal foglalkozó blog kapta, az Atyafi peca. Ha valaki rendszeresen olvassa a bejegyzéseket, nem lepődik meg ezen, ha esetleg eddig lemaradt volna róla, tessék azonnal pótolni őket. 

Szívből jövő gratuláció a győztesnek!