Fekete István: A csuka

A természetrajzi könyvek azt írják, hogy a csuka veszedelmes ragadozó hal. Lehet. A természetrajzkönyvek bizonyára tudják, míg Lakatos Pali nem tudta, Mert Lakatos Pali nem foglalkozott semmiféle tudománnyal. Mégis sokat tudott, dacára betöltött tíz esztendejének.

Pali általában iskolába jár, ami úgy május vége felé már kezd unalmas lenni, bár az oktató hatóság mindent elkövet a tízéves ifjúság figyelmének ébren tartására. Az oktató hatóság azonban nem horgászik, s ezért fogalma sem lehet arról az örömről, ami Palira az iskola "kapuinak bezárása" után szakad.

Elő a horognyél, és elő minden! Úgymint zsinór, kis ócska orsó, úszó, horog, stb. Elő, és gyerünk a patakra, mert ha az iskola "kapuinak bezárása" még egy napot késik, Pali saját kezűleg zárja be.

Pali apja a borbélymesterséget űzi, és bár engedi gyermeke halászati tevékenységét, de nem lelkesedik érte. Az apa szeretné, ha fia - ahogy mondani szokás - "nyomdokaiba lépne", de Pali nem szereti sem a szappanszagot, és a kölniszagot se. Az apa pedig ugyanígy van a halszaggal, ezért a gyermek és az anya szövetségére van szükség, hogy Pali ujjnyi keszegjei tepsibe kerüljenek.

Ezek az előzmények.

A folytatás az iskolajárás utáni napon kezdődött - és végződött is egyben -, amikor hajnali négykor Pali már ott poroszkált a szőlők között, ahol az elvirágzott meggyfák illata kószált még, és a kakukk jósolt könnyelműen boldog-boldogtalannak száz esztendőt.

A szőlő dombjáról már látni lehetett a patakocskát, melyet a helybéliek folyónak neveztek. Hát folyni folyt. Egyébként kis patak volt, ámbár igaz, ami igaz - helyenként mély gödrei voltak, s ezekben másfél méteres víz is előfordult.

Pali horgászkészségének összerakása csak addig tartott, amíg apja megfeni a borotvát, ami ugye nem nagy idő? És azután csodálatos idő következett, csodálatosan szép idő - már ami az időjárást illeti - és csodálatosan rossz idő, ami a horgászatot illeti. Pedig a hal mozgott, hol itt, hol ott vetődtek fel rémült keszegek, de a horog meg sem rezdült. Mi van itt?

Közben odavetődött az öreg Mátyás, aki gyékényfonó és sánta volt.
- Máma én is horgászni akarok, Pali; beteg ez a szegény asszony, aztán halat kíván...
Pali egy kis irigységgel adott helyet Mátyásnak, aki később azt mondta, hogy azért nincs fogás, mert valami nagy csuka emészti a kis halakat.
- Csordás Ferkó látta is!..
- Na, amit a Csordás Ferkó mond...
De azért Pali erősebb horgot vette elő, és dupla adag gilisztát akasztott a horogra. Aztán csak nézték a vizet, amelynek rejtelmes mélységében...
- Vigyázz te! - ordított fel Mátyás. - Jujuj, mekkora lehet!

Palinak be sem kellett vágni, mert a hal úgy vitte a zsinórt, hogy majd megfulladt. Hajlott a bot, zörgött a kis orsó, s amikor már elfogyott a zsineg, a gyerek szaladt a parton, s utána az öreg Mátyás.

- Jaj, mekkora lehet, jaj, mekkora lehet... - kiabált az öreg, akkorákat sántítva, hogy a térde majd a földet érte.
Végre kifulladt a hal, és fel a víz színére egy jó félméteres csuka.
- Jaj! - nyögte Mátyás -, jaj, ha leszakad...húzd közelebb.
És amikor a csuka karközelbe jutott (milyen szerencse, hogy sánta vagyok, suttogta az öreg), Mátyás bácsi úgy kontyon vágta a halat mankós botjával, hogy az egyszerre elfeküdt a vízen.
Palinak erősen reszketett a térde, és kicsit sápadt is volt, amikor végre kezében volt a hal.
- Ezt hát megfogtuk... - lihegte az öreg.
Pali nagy örömében is egy kis keserűséget érzett.
- Jól tartott a zsinór...
- Hej, ha én ilyent vihetnék az asszonynak - mondta az öreg, és szinte könnybe lábadt a szeme.
A gyerekben megdobbant valami.
- Ami ezután jön, az a magáé, Mátyás bácsi...

De a csuka után már nem jött semmi. Jött egy cigány, akit elzavartak, mert beleköpött a vízbe, jött két gólya, ott bogarászva a réten, jött Csordás Ferkó a csordával, és azt mondta, hogy ez semmi ahhoz képest, amit ő látott...de hal nem jött. Nem és nem!

Ahogy fáradt a nap, úgy szomorodott el köztük a levegő. Megpróbáltak mindent. Csaliztak szöcskével, sáskával, kisbékával, lótetűvel...de - semmi.
- Hajaj - sóhajtott az öreg-, elmehetünk már, Pali fiam, mert ránk sötétedik. Amíg én ezzel a rossz lábammal hazaérek...meg még vacsorát is kell csinálnom.
Ballagtak a sötétedő úton hazafelé. Szótlanul és szomorúan.
Add oda! - mondta valami belül Palinak, de a gyerek csak a földet nézte.
Add oda! - hallatszott megint, amikor az öreg elbúcsúzott -, de Pali csak annyit mondott:
- Jójcakát, Mátyás bácsi... - és ahogy elváltak, futóra fogta hazafelé...
Idősebb Lakatos éppen végzett a műhely kitakarításával, mikor a fia berobbant a hallal.
- Ide nézzen, édesapám!
A borbély meghökkent.
- Mi ez a rondaság, milyen feje van ennek?
- Csuka! Annak ilyen kacsafeje van...de szép nagy, ugye?
Az apa fintorgott, majd ókulát tett fel.- A szeme üveges...Nyisd ki a kopoltyúját! Emeld csak feljebb, mert én meg nem fogom! - Szaglászott. - Egyszóval ennek szaga van...
A gyerek majdnem sírva fakadt, de túl a keserűségen valami felvillant. Valami jó. Tétován forgatta a csukát, és mindjobban érezte az örömszerzés legnagyobb örömét.
- Akkor...odaadom Mátyás bácsinak.
- Na, látod! Az még örül is neki.Az öreg Mátyásnak akkorát villant a szeme, hogy pipára lehetett volna mellette gyújtani, amikor Pali beállított a csukával.
- Édösapád küldi, ugye?
- Hát - vallotta be Pali -, azt mondta, hogy szaga van.
- Ennek - szagolgatta az öreg -, ennek? Hát, tudod, fiam, milyen szaga legyen egy halnak? Talán brillantin?

Ballag a gyerek fáradtan hazafelé, és azon gondolkozik, hogy amit holnap fog, azt is az öregnek adja. Igen. Meg amit holnapután is.