Miért éppen Alaszka?

Az utóbbi időben elég jól rákaptam a komolyabb sorozatokra. 1883, Sopranos, Shameless - ezek mind azt bizonyították számomra, hogy nem csak sitcomok léteznek a világon, ugyanis sokáig nem voltam hajlandó tudomást venni arról, hogy egy sorozat is lehet komoly. Kimaradt a Twin Peaks, a Vészhelyzet-szerű dokis sorozatok, és a többi - valószínűleg nagyszerű - alkotások; ez sosem volt az én világom. 

Volt azonban egy sorozat, ami kölyökkoromban is rendszeresen ment a tévében és teljesen elvarázsolt: ez volt a Miért éppen Alaszka? című sorozat. Persze akkor csak annyit értettem belőle, hogy gyönyörű helyeken játszódik, meg aranyos a rénszarvas a bevezetőben, ennek ellenére néztem minden részét, aztán felnőtt koromra úgy, ahogy volt, elfelejtettem az egészet. Pár éve azonban elővettem és teljesen elképedtem azon, amit a széria nyújtott számomra. Mivel nemrég fejeztem be sokadszorra, úgy gondoltam, ideje lenne újra megismertetni a világgal ezt az eltűnt gyöngyszemet. 

Mert a sorozat valóban majdnem az enyészeté lett, és ha nem lennének torrent illetve videómegosztó oldalak, már múlt időben beszélnénk róla. Sehol egy ismétlés, a TV csatornák mintha elfelejtették volna, a streamingszolgáltatók sem kapkodtak érte. Ennek egyébként végtelenül egyszerű oka van: a sorozat a '90-es évek elején készült, amikor a tévétársaságok még csak hagyományos, egyszeri televíziós sugárzásra (és legfeljebb VHS-kiadásra) vásárolták meg a epizódokban elhangzó dalok jogait. A Miért éppen Alaszka? pedig tele volt ikonikus, korabeli és klasszikus slágerekkel (jazz, rock, világzene), amelyek Cicely rádiósa, Chris (John Corbett) közvetítésein keresztül a történet szerves részét képezték. Komolyan, minden egyes részben felcsendült 3-4 igazi klasszikus nóta, amely szorosan kapcsolódott a történésekhez és a hangulathoz. Amikor a sorozatot később DVD-n akarták kiadni, vagy felmerült a streaming lehetősége, a jogtulajdonos (Universal) szembesült vele, hogy a zenék digitális és nemzetközi jogait csillagászati összegekért vagy egyáltalán nem lehet újratárgyalni. Kemény, nem?

A Miért éppen Alaszka? (eredeti címén Northern Exposure) a televíziózás történetének egyik legkülönlegesebb, legbájosabb és legintelligensebb sorozata. Bár a '90-es évek elején futott (1990–1995 között), a stílusa, a humora és a mélysége miatt messze megelőzte a korát. Nem egy klasszikus szitkomról van szó, és nem is egy nehéz drámáról, hanem egy olyan mágikus realista dramedyről (dráma + komédia), ami teljesen beszippantja a nézőt. A történet főhőse Dr. Joel Fleischman (Rob Morrow), egy frissen végzett, tősgyökeres New York-i, neurotikus, cinikus és nagyvárosi orvos. Mivel az egyetemi tanulmányait Alaszka állam finanszírozta, cserébe aláírt egy szerződést, hogy négy évig ott fog praktizálni. Joel arra számít, hogy egy modern, csillogó anchorage-i kórházba kerül – ehelyett azonban egy isten háta mögötti, alig pár száz fős kisvárosba, Cicely-be száműzik, ahol még aszfaltozott út is alig van. A sorozat alapkonfliktusa ebből a kultúrsokkból fakad: a mániákusan észszerű, technokrata és folyton panaszkodó Joel próbál túlélni a természet lágy ölén, miközben a helyiek teljesen más ritmusban és életfilozófia szerint élnek.

Ez eddig nem túl érdekes, sőt, sablonos sztori. Láttunk már ilyet, akár a Doc Hollywood című filmben, akár az Everwood sorozatban. Viszont a Miért éppen Alaszka? teljesen más tészta. Cicely-ben a valóság határai kissé elmosódnak. Teljesen természetes, hogy valakit meglátogat a halott barátja szelleme, hogy Joel álmában megjelennek a múlt nagy alakjai, vagy hogy a tavaszi olvadáskor a városlakók kollektíven megőrülnek a hormonoktól és a fény hiányától. De a sorozat nem olcsó poénokra épít, és pont ezért kivételes. Az epizódok gyakran boncolgatnak egzisztenciális kérdéseket, vallást, pszichológiát, az ember és a természet kapcsolatát, a művészetet vagy épp az identitást. Mindezt teszi úgy, hogy egy percre sem válik gőgössé vagy unalmassá – a humor mindig megmarad emberinek és melegszívűnek. 

A világ, amit a készítők felépítettek, teljesen abszurd, mégis szeretnénk Cicely-ben élni. Hogy mire gondolok? Például Chris, a rádiós egy nap úgy dönt, megalkotja élete fő művét, egy monumentális köztéri szobrot. A műalkotás nem más, mint egy hatalmas, működő középkori katapult. Amikor Joel megkérdezi, mit fog vele kilőni, Chris közli: egy tehenet. Joel teljesen elhűl a barbárságon, és jogi úton próbálja megakadályozni a "művészeti akciót". Az epizód egy zseniális filozófiai vita a modern művészetről, a megsemmisítés esztétikájáról és a polgári jóízlés határairól. (A poén a végén: a tehén helyett végül egy  régi zongorát lőnek ki a levegőbe a naplementében, ami Chris szerint a "tiszta, gravitációtól megszabadított zene" szimbóluma – és még Joel is elnémul a látvány gyönyörűségétől). Vagy több epizódban is visszatérő motívum az északi fény vagy a vadon izolációja. Az egyik részben Joel eltéved az erdőben Maggie-vel, miután lezuhan a gépük. Joel, aki addig azt hitte, a civilizáció és a beton az ember természetes közege, ráébred, milyen apró és sebezhető az ember a végtelen vadonnal szemben. Eközben Ed, a félig indián fiú folyton látomásokat kap a "Medve-szellemtől", ami az ősi, természeti rítusok és a modern kamaszkor konfliktusát mutatja be, mellette pedig Woody Allennel és Coppolával levelezik és amatőr filmeket forgat. Ez a kettősség kûlönben pont ez egyik legizgalmasabb tulajdonsága a szériának.

Maguk az epizódok is okoznak meglepetést. Az egyik legszebb, rendhagyó rész arról szól, hogyan alapította a várost két szabad szellemű nő (Cicely és Roslyn), akik egy kulturális oázist hoztak létre a vadnyugati rablók és favágók között. Az epizód megmutatja, hogy bár az alapítók már rég halottak, a szellemük, a toleranciájuk és a művészetek iránti fogékonyságuk láthatatlanul tovább él a mai Cicely lakóiban. A halál itt nem a vég, hanem a kollektív emlékezet része. És nem fogod elhinni, a készítők hogyan ábrázolták ezt? Úgy, hogy a sorozat eredeti szereplői játsszák ezt az 19. században játszódó epizódot is, mintha csak egy kosztümös film szereplői lennének. 

Lehetne napestig sorolni az érdekességeket és a furcsaságokat, mivel a széria egy pillanatra sem fullad unalomba, az írók minden részre ki tudtak találni valami újat és meghökkentőt. Ez a sorozat nemcsak a '90-es évek televíziózásának volt a csúcspontja, de a mai napig egy elképesztően ritka és értékes műfaji gyöngyszem. Cicely nemcsak egy helyszín, hanem szinte egy önálló karakter. A sorozat képes volt megteremteni a „vágyott otthon” érzését. Nézés közben a néző nemcsak külső szemlélő, hanem úgy érzi, ő is ott ül a Tégla kocsmában Hollingnál, vagy Chris rádióműsorát hallgatja a kocsijában. Kevés sorozat tud ennyire beszippantani a saját mikrokozmoszába. A sorozatok többségében a karakterek fix panelekből építkeznek (a morcos, a szépfiú, a vicces barát). Itt mindenki rétegzett. Joel nem egyszerűen egy idegesítő ficsúr; látjuk a sebezhetőségét, a szakmai elhivatottságát. Maurice, a merev jobboldali ex-katona képes őszinte barátságot ápolni a hippi, filozófus Chrisszel vagy az indián lakosokkal. Nincsenek abszolút jók vagy rosszak, csak esendő, szerethető emberek. 

Zseniális, ahogy a készítők (Joshua Brand és John Falsey) vegyítették a magas kultúrát az abszurd, mindennapi humorral. Egyik percben még Dosztojevszkijről vagy a kvantumfizikáról vitatkoznak, a következőben pedig valaki rájön, hogy egy repülőből kidobott fagyasztott marhahús tönkretette a veteményesét. Úgy tanít és gondolkodtat el, hogy egy pillanatra sem lesz tőle gőgös vagy unalmas. A mai sorozatok gyakran építenek a cinizmusra, a sötétségre, az erőszakra vagy a polgárpukkasztásra. A Miért éppen Alaszka? alapvetése a jóindulat. Azt mutatja meg, hogy az emberek a radikális világnézeti, kulturális és generációs különbségek ellenére is képesek együtt élni, tisztelni egymást és közösséget alkotni.

Sajnos a Joelt játszó Rob Morrow és a stúdió között komoly fizetési viták alakultak ki. A készítők próbálták őt pótolni egy új orvossal és annak feleségével (Dr. Phil Capra), de az a dinamika már sosem volt az igazi. Joel végül elhagyta a sorozatot, öröm az ürömben, hogy a karakter spirituális „hazatérése” (és búcsúja) szerintem a sorozat egyik legjobb epizódja lett. 

Szóval a Miért éppen Alaszka? nem egy gyorsan fogyasztható sorozat. Ez egy olyan mű, ami lelassítja a pulzusodat, megmelengeti a szívedet, és minden epizód után hagy valami gondolatot, amin érdemes rágódni.

Ha ma kezdené el valaki, talán kicsit lassúnak érezné a mai pörgős, cliffhangerre épülő sorozatokhoz képest, de ha megadod neki az időt, az egyik legmeghatározóbb tévés élményeddé válhat. Egy örök klasszikus, aminek a receptjét azóta sem tudta senki leutánozni.