Horgászmódszerekről

Egyik nap elméláztam azon, milyen nevetséges módon skatulyázzuk be magunkat még a horgászat közben is. Legyezőhorgász blog. Pergető horgászok facebook csoport. Bojlis közösség. De ez sem elég, még tovább megyünk; nem elég a pergető horgász jelző, multis pergető vagyok, amivel megkülönböztetem magam az átlagos kocapecástól, aki gagyi spinning orsóval nyomja. Vagy kizárólag spinninggel pecázok, ellentétben a nagyképű multisokkal. Mintha ezek a jelzők rangot, vagy akár tudást adnának a delikvensnek. Pedig millió példa van arra, hogy lehet százezres multi orsóval is rettenetesen horgászni, valamint ezeréves Tokoz orsóval eredményesen és szépen. 

Elég szembetűnően hirdettem én is régebben ezt a baromságot, pár éve azonban megváltozott valami. Nem erőltettem a legyes botot, ha esetleg másik módszer eredményesebbnek bizonyult, rengeteg ostobán berögzült és megkövesedett előítéletet és makacs beidegződést sikerült levetkőzni ez alatt a néhány év alatt. Ma már nem vallom magam legyezőhorgásznak, sem pergetőnek, dunai csónakosnak, állóvízi úszósnak, de úgy általában horgásznak sem szívesen. Ez utóbbiról mondjuk a magyar horgásztársadalom zöme tehet, de ez már egy másik történet. 

Nézzük sorra azokat a kijelentéseket, melyek a blog fennállása óta elhagyták klaviatúrám, s ha ezek alapján az ígéretek alapján ítéltetek meg, bizony nagyon csúnyán elbuktam a próbán...

"Bizony, nem mindenki kezdi majd el a multizást! Legalábbis én biztosan nem." (2013. október)

Na igen, a multis peca azokban az időkben nem kevés ellenszenvet váltott ki bennem. Ma már tudom, hogy legkevésbé a módszer, inkább a módszer nagyszájú hazai képviselői, akik ezidőtájt rendszeresen kiverték mindenkinél a biztosítékot a különböző fórumokon. Mivel jelenleg semmilyen közösségi csoportot nem látogatok online, fogalmam sincs, ez a kivagyiság milyen irányba halad, ám abban az időben elképesztő arca volt a srácoknak. 

Ez nem változtat azonban a lényegen: multizni tök jó. Sokáig szenvedtem a dobással (mint anno a legyezéssel, amit ugyanúgy nem mutatott meg senki), de mikor ráéreztem, egy egészen új világ tárult fel előttem. A felszíni balinos csalikat például szinte már kivétel nélkül egy Dragon-Haibo kombóval dobálom. A szett életem egyik legjobb beruházása volt (akkor még) barátságos áron.  A csónakban mindig ott a helye a hagyományos peca mellett, hogy mindig kézre essen, ha szükség lenne rá. Másik multis szettem egy valódi rettenet, ütni-vágni való kínai jószág, durung spiccel és harmincas fonottal, ezzel vízbedőlt fák, bokrok mellé jókora gumihalakat (főleg Sandrát) szoktam ejtegetni. Apropó, gumizás...

"Eddigi életemből kimaradt a gumizás meg a tviszterezés, mindig rühelltem ezekkel horgászni." (2014. március)

Ennél a módszernél sokkal kevésbé számított a makacsság, inkább bénának és esetlennek tartottam magam hozzá. No meg az ilyen jellegű bogarászást baromi unalmasnak. Aztán az évek alatt rájöttem, hogy nagyon nem az. Ma már simán végigücsörgök egy napot és kopogtatom a feneket, cserélgetve a fejeket és a gumikat, közben meditálva, mint egy szerzetes. 

Félreértés ne essék, ma is mindenem egy pörgős-csorgós balinpeca, de vannak időszakok, mikor erre sajnos nincs lehetőség. Persze sokat segített Szabó Bazsi is, aki kezdeti töketlenkedéseim alatt sokszor volt mellettem, velem örült, amikor kezdtem ráérezni a dologra, és az első szebb halaknak is. 

"Nem kell megijedni, sosem lesz belőlem sátras-bojlis horgász..." (2018. február)

Lett. Ha nem is ülök hetekig a sátorban egy etetett hely mellett, bizony jó párszor bojliztam az elmúlt években. Mikor kisfiam kezdett nagyfiú lenni, érdekelni kezdte a bojlizás. Mit tesz ilyenkor egy jó horgász(apa)? Bojlis botokat, rodpodot, szerelékeket vásárol, és közben azon töri a fejét, hogy melyik fa alá etet és dob majd az úszós bottal, míg az utód a dióverőkkel idétlenkedik.

Aztán jön az első este. Az etetés, a bojlik előkészítése, a rodpodon heverő botok látványa, és az úszós bot a bottartóban marad. Majd legelső alkalommal, mikor visítani kezd a kapásjelző a sötétben, az orsóról meg megállíthatatlanul rohan a zsinór, akkor a hallal együtt ő is ki lett fogva. 
Évente párszor ez a program. Hónom alá csapom az egyik gyereket és irány a vízpart. Kényelem a köbön, finom vacsi, bojlis ágy és szép halak. Ahogy öregszek, egyre jobban megérdemlem. 

"A ragadozó halak közül egyedül a harcsa nem érdekel soha. Harcsahorgász biztosan nem lesz belőlem..." (2014. december)

Ennek ellenére az idei tavasz a harcsázás jegyében telt. Egyelőre tavakon, nagyobb sikerélmény nélkül, de hihetetlenül sok izgalommal és tanulsággal. Persze most, a tilalom elmúltával jön csak a második menet, a nyári bajszizás. Botok, Bergmann csövek, vájárkampók bekészítve, lelkesedés az egekben, mi mehet félre?

Ez minden. Azaz közel sem, az utóbbi években sokat felsőkenyereztem, mártogattam, nádi pontyoztam felfektetős úszóval, vízigolyóztam. Próbálgattam a módszereket, párszor melléfogtam, de akadtak jó horgászataim is. Idén a terv a kuttyogtatás tanulása és próbálgatása, ez elég is lesz, mert mire az ember megtanul a vízen rendesen ütni, lassan véget is ér majd az év. 

Hogy mit hoz a jövő? Horgászatot. Tök mindegy, milyet. A legfontosabb tanulság mindenképp az, hogy a peca olyan, mint a tanulás: kizárólag magunknak csináljuk!