Két éves a CFF!

Bizony, pontosan kettő éve született meg az első bejegyzés Tenka tollából egy kevésbé ismert blogszolgáltatónál. Persze a lelkesedése hamar kihűlt, így küldött nekem egy e-mailt: nincs kedvem beszállni egy jobb sorsra érdemes műlegyes blog szerkesztésébe? Mi az a blog? És egyébként is, ki vagy te? - kérdeztem tőle. Elmondta, hogy annak idején a Baranyai Horgász Magazinon fórumozott, lelkes irományaim hatására kezdett legyezni. Még aznap megfertőzött, így társszerző lettem a blogján. 


Később egyedül maradtam. Nem tudok haragudni rá, az ő távozása is a mű-műlegyezés magyar Fekete Pákójának a számlájára írható, mint megannyi más gyomorforgató cselekedet. A szülinap felett őrzött örömöm azonban ez sem árnyékolhatja be. 
Persze a legtöbben meg sem jegyzik, mikor kezdték blogjukat, nemhogy születésnapot ünnepeljenek, én mégis megteszem. Sok ismerőst, látogatót szereztem ezekkel a bejegyzésekkel, akik később társak lettek a horgászatokban, közös projektekben, mókákban egyaránt. 
Bár személyesen soha nem találkoztunk, köszönöm még egyszer a lehetőséget Tenkának, az életem kevesebb lenne a Clog Fly Fishing nélkül!

Megjegyzések

  1. Gratulálok :-)

    Egyike a legjobb legyesblogoknak!
    De mi a mudlerért nevezted CFF-nek?
    Bosszantani a CEEFF-et, vagy előnyt húzni a hasonlóságból?

    VálaszTörlés
  2. Először is: köszönöm szépen a dicsérő szavakat!
    Másodszor: ezen a "mi a muddlerért" szófordulaton behaltam, használni fogom! :D

    Végül: mástól is megkaptam már, hogy hasonlít a CEEFF-re, mint betűszó (bosszantani? soha semmi bajom nem volt a CEEFF-el, küldtem oda is cikket nem keveset). A cím születése dióhéjban: mint a bejegyzésben is említettem, nem én hoztam létre a blogot. Mikor Tenka megkért, hogy csatlakozzak, említette, hogy egy egyedi, különc blogot szeretne csinálni, és mivel a "clog" szó különcöt is jelent, nem is firtattam tovább a dolgot. Aztán később, egy Skype beszélgetés alkalmával elmondta, hogy egészen egyszerűen nem volt ötlete, és a BLOG szó elejét lecserélte C-re. :) Vicces, de ennyi az egész.
    A dolog pikantériája pedig az, hogy Tenka három idegen nyelvet beszél szinte folyékonyan, de az angol nincs közte. Így nem is tudhatta (én világosítottam fel), hogy a clog elsődleges jelentése TUSKÓ!!! :D
    Vagyis ha egy külföldi idetéved, akkor a Tuskó Műlegyező Horgászat oldalt találja. Esetleg Műlegyezés Tuskóknak. Vagy valami hasonló... :)

    VálaszTörlés
  3. Először is boldog születésnapot! Másodszor pedig így tovább ezen a blogon! Ebben a rohanó világban néha megállok egy pillanatra és belefeledkezem némelyik írásodba, ez ajándék, és köszönöm, hogy írod nekünk, remélem sokáig...

    VálaszTörlés
  4. Nem is tudod, mennyire hálás vagyok azért, hogy nem hagytad elveszni a blogot. Szégyellem is magam nagyon, mivel lassan egy hónapja, hogy nem néztem fel ide, véleményeket írni meg fórumozni pedig - ismersz -nem nagyon szeretek. Azaz szeretnék, de egy másik világban, más emberekkel. Mindenesetre úgy érzem, két év alatt kihoztad a maximumot a blogból, aminek nagyon örülök. Ha Neked ennyi örömet okoz - nem beszélve másokról -, akkor már érdemes volt megszülnöm. :)
    Külön szeretnék gratulálni mindannyitoknak a magazinhoz, végre volt időm átnyálazni, zseniális munka!

    VálaszTörlés
  5. Ja, a névválasztás: valóban így történt, nem vagyok jó keresztapa. McFly a kezdetekor nyafogott is nekem, hogy miért nem választottam valami szépen hangzó magyar nevet. Most már mindegy, ez az én saram marad. :)

    VálaszTörlés
  6. Szia McFly.

    Gratulálok,csak ismételni tudom a többieket!
    Okos blog!
    Atyafi milyen magazint említ?

    Üdv. Újonc.

    (kár, hogy a Sió pecánk még egyszer sem jött össze):)))

    VálaszTörlés
  7. Kösz mindenkinek! :)

    Újonc: na igen, Sió. Idén egyszer sem jött össze, csak Dráva volt minden mennyiségben.
    A magazint egyébként itt találod, a tesó blogokkal hoztuk össze, csupán szórakozásból. Kellemes olvasgatást!
    http://clogflyfishing.blogspot.hu/2012/10/3-2-1kiloves.html

    VálaszTörlés
  8. Meggyőződésem volt, hogy vmi orvosféle lehetsz, ha már "klumpás legyes" (nekem ezt dobta a szótár clog = klumpa) a cím.
    Még sok évet, és sok-sok tartalmas bejegyzést neked!

    VálaszTörlés
  9. KLUMPA! Beszarás, ezt nem is tudtam!! :D
    Nem, orvos nem vagyok, csak laboros szakasszisztens. Meg rendszeradminisztrátor. Meg programozó. Ja, meg félig képzett természetgyógyász. :D

    VálaszTörlés
  10. Tavasszal ha minden jól megy,lesz II.-ik Sió kupa. Gyere el!Üdv Újonc.

    VálaszTörlés
  11. Gondoltam, valami emelkedett és szép dolgot írok ide ez alkalomból...de felesleges.
    A munkádért mondok köszönetet, aminek részeredménye ez a blog.
    Már az is blogot ír aki nem akar.... ezért nagyon nehéz megtalálni az olvasásra érdemeseket.
    Na EZT érdemes (gondolom Földi Úr is így véli ;-) ).

    Ezt ( http://pv-tv.tv/hungarian/a-sarkany-konnye/ )a kis novellisztikus szösszenetet Neked ajánlom McFly barátom!

    (IJha de le fog kötni egyeseket, míg a rejtett értelmeket kihámozzák belőle)


    VálaszTörlés
  12. Köszönöm Pupa!
    Nincs is szükség emelkedett dolgokra, ismerjük egymást lassan tíz éve, tudom, hogy komolyan gondolod a dicséretet. És őszintén örülök neki.
    A novellát délután nyugodtan, egy pohár forralt bor mellett fogom elolvasni. :)

    VálaszTörlés
  13. Szia Balázs!

    Boldog szülinapot kívánok a blogodhoz!
    Üdv.

    Tom
    pecazas.blog.hu

    VálaszTörlés
  14. HipHip! Volt értelme, Ne hagyd abba! ;)
    http://www.youtube.com/watch?v=SiXCZ-Ew0b0

    VálaszTörlés
  15. Ahogyan a fórumokon szokás: Grat, gratu, gratula.:-o :))))

    Ha félig képzett természetgyógyász vagy, adj tippet lécci Chron betegségre... ja, a "Ne idegesítsd magad semmin!" kivételével!:))

    VálaszTörlés
  16. Crohn-betegségre gondolsz? Igen, tudok adni tippet. Ha érdekel, küldöm mailben.

    VálaszTörlés
  17. Bocs, rossz helyen a h. Igen, várom!Megköszönni nem köszönöm meg, mert akkor szart sem ér. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése