John Goddard és a tegzes

A címben szereplő légy valószínűleg azok közé tartozik, melyeket a kezdő legyesek is ismernek, hiszen kötésük és használatuk egyszerű, mégis hamar meghálálják a törődést. A Goddard Caddis tegzes imágót hivatott imitálni (a caddis angolul tegzest jelent), s ehhez tökéletesen hasonlít is, annak ellenére, hogy egyszerű a légy, mint a facsipesz. Természetesen nem tipikus klasszikus légyről van szó, születése az 1970-es évekre tehető, mégis, örökös darabbá vált minden legyes dobozában. 

A caddis szó jelentése ismert, de mit is takar a Goddard kifejezés? Az illető egy híres angol úriember, John Goddard, aki több, mint 50 egyedi műlégyformát hagyott az utókorra. Időzzünk el egy kicsit a brit úr életénél, hiszen mint a legtöbb ismert legyes figura, ő is egészen egyedülálló életet élt le.
1923-ban született Londonban, s mint minden igazi horgász, a természet, a víz és a halak szeretetét az anyatejjel szívta magába. Még járni is alig tudott, mikor kergetni kezdte a halakat a Temze folyó partján, a nagyapa házánál. Miután befejezte az iskoláit, kezdő mérnökként helyezkedett el, de a háború derékba törte a karrierjét. Folytatta hát a családi vállalkozást, kerti bútorokat készített és árult, s egy hirtelen ötlettől vezényelve különféle horgász kiegészítőket kezdett árulni, a jól ismert Efgeeco név alatt.


Közben természetesen bejárta a világot, megfordult többek között Norvégiában, Kenyában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, a tengeri nagyhal horgászat megszállottja lett, számos versenyre is benevezett. Jópár könyvet publikált (szám szerint tízet, melyeket a mai napig érdemes beszerezni, örök érvényű művek), s nagy szerencsénkre a rovarvilág megszállottja volt, így egészen különleges és egyedi műlegyeket hagyott ránk. 

Valószínűleg már akkor megjegyezte volna mindenki a nevét, ha csak a Goddard Caddis marad fenn az idő múlásával. Talán sokan nem tudják, de a GC másik neve G&H Sedge, mivel Goddard ezt a legyet régi barátjával, Cliff Henry-vel közösen fejlesztette ki. Eredetileg állóvízi légy volt, az alapötlet pedig nem más, mint egy kifejezetten jól úszó anyag horogra kötése, s annak sedge-alakra nyírása volt. A két entomológus végül az üreges őzszőr mellett döntött, ráadásul ezt a matériát régebben is igen sokféle színben be lehetett szerezni, s kombinálva azokat jobbnál jobb utánzatokat lehetett kötni.


A prototípust később egy harmadik barát, Andre Puyans publikálta horgászboltjában. Hamarosan elterjedt és közkedvelt légy lett, egyre nagyobb teret hódított, hiszen jó úszó képessége miatt gyors folyású vizekben is tökéletesen működött. Puyans is hozzátett egy keveset a légyhez: a hasi részt előszeretettel festette be jelölőtollal, ez az apró praktika egyébként igen sokat dob az egyébként is nagyszerű műlégyen. 

A klasszikus Goddard Caddis kötése a következő:

Test: natúr és színezett őzszőr
Gallér: a testhez illő kakastoll
Antenna: kakastoll szegmens

Sarkalatos pont a test formára vágása, ezt legszebben borotvapengével tudjuk megtenni. Érdemes egy szín- és méretsort kötni belőle, hazánkban is igen eredményesen alkalmazható a legtöbb békés halra, különösen a keszegfélére, pontyra, domira. 

Megjegyzések