Egy igazán penge műcsali

Akik rendszeresen látogatják Atyafi blogját, már olvashattak a SpinMad kivételesen egyszerű, ám annál nagyszerűbb csalijairól. Nagy örömömre néhány hete én is hozzájutottam egy kisebb szetthez, s persze tűkön ülve vártam az első dobást a nagy folyó partján. Addig is naponta elővettem, nézegettem őket: annak ellenére, hogy az ötlet nem teljesen új, egy egészen egyedi műcsalit hoztak létre a fejlesztők: ezek a kis "pengék" nem állnak másból, mint egy fémlap, rajta néhány jól elhelyezett nehezék, két horog, s néhány apró furat (ide kerül majd a karabiner, attól függően, milyen szintű veretést szeretnénk elérni velük). 

Személy szerint csak a középső, kellemesen, de még nem zavaróan verető beállítást használtam, bőven megfelelt az igényeimnek és a halak igényeinek is. A színskála meglepően széles, ráadásul öt különböző méretben kaphatóak: CMA (2.5 gramm), Uklejka (3 gramm), Amazonka (5 gramm), Hart (9 gramm), King (18 gramm). Lehet válogatni, nekem az Amazonka lett a kedvencem, sárga-fekete és chartreuse színekben. 

A legutóbbi túráimon a BR wobblerek mellett ezeket a szépségeket erőltettem. Persze erőltetni igazán nem kellett, ették a halak rendesen, sőt, a legutóbbi hétvégén igazán csak ezekkel a mélyebbre ereszthető csalikkal voltam sikeres domiéknál, akik a kövek között ólálkodtak még ugyan, de jóval mélyebben, s sokkal óvatosabbak lettek a víz folyamatos lehűlésével. Szerencsére a SpinMad Blade Bait kemény jószág, gyakran a part menti kövekről pattant a vízbe, amit egy hagyományos wobbler nem biztos, hogy túlél komolyabb károsodás nélkül. A végén szinte mártogató mozdulatokkal horgásztam végig a partot; domolykóék így is szerették, s fogtam pár kisebb csukát is velük. 

Az őszi nagy domik is örültek a sosem látott bizgentyűknek, fogtam párat belőlük, sőt, egy kivételesen szép jószág magával is vitte fekete-ezüst Uklejkámat. Annyira élveztem az örömpecát, hogy a balinokról megint elfeledkeztem...volna, ha Atyafi nem hív fel és akaszt ki holmi 4-5 kilós bálintokkal. Különösebb lelkesedés nélkül keresgéltem őket egy-két órán keresztül, de elkerültek (azaz valószínűleg én kerültem el őket), így visszatértem domiékhoz.

Mindkét túra alkalmával sok halat fogtam a lemezcsalikkal, igazán minden szín fogós volt. Próbáltam néha-néha dobálgatni kisebb-nagyobb úszó wobblerekkel, mert kíváncsi voltam, feljebb maradtak-e halak, de süket volt a felszín, így maradtam az Amazonkánál.

A nap halát végül mégsem SpinMad lemezcsali adta: ki tudja, milyen őrült megfontolásból tettem fel a 3-as fekete Mepps-et, mégis, néhányadik dobásra lefejelte az Év Csukája, amit az Év Fárasztása után emeltem be a hajóba (hozzá kell tennem, hogy a nemrég csúnyán lenullázott Fekete víztől mindössze néhány száz méterre történt az eset). Madarat lehetett volna fogatni velem, s mivel a hal tényleg minden trükköt bevetett (tuskóba, hajó alá, kövek közé, csukafejes, szaltó, stb), egészen elégedettnek éreztem magam. Már a megfoghatatlan balinokat sem bántam - annyira.