Télvég...

...vagy tavaszelő. De az is lehet, hogy még a tél közepe. Mindenesetre ma melegebb volt, és szebben sütött a Nap, mint egy átlagos márciusi délelőtt. Gondoltam, míg drávai engedélyem a bürokrácia útvesztőiben játszik bújócskát a tisztviselőkkel, nem hagyom berozsdásodni a reflexeket. Irány a közeli egyesületi víz, mely a jóslatok szerint hamarosan ismét befagy, így ismét horgászható víz nélkül maradok majd. Ma délelőtt mindenesetre még szabad volt a tó nagy része, s kiváló alkalom nyílt arra, hogy vadonatúj, rég várt Daiwa Windcast pickerem tesztelgessem. 

Ő Kázmér. Én neveztem el így, persze méltatlankodva próbálta tudtomra hápogni, hogy ő voltaképpen lány, ezért a keresztelő több, mint sértés. Folyton a közelemben ólálkodott, ami mindenképp hízelgő, de megette a fele csontimat, aminek annyira nem örültem. Közben megérkeztek az első emberek is, csipás szemmel és hangosan. Ezután már simán kiegyeztem volna Kázmér társaságával, sőt, a maradék csontit is neki adtam volna, de a hirtelen jött hangzavar neki sem tetszett és kereket oldott. 

Próbáltam vigaszt keresni a halaknál, akik némák, és semmi zajt nem csapnak, s megnyílt a kincsesbánya: egymás után jöttek a pocakos kárászok, tenyérnyi dévérek, sőt, egy ponty is akadt, de szákolás előtt undorral köpte ki az apró horgot. A kis picker kitűnőre vizsgázott: nem túlzás azt állítani, hogy a pickerbot vásárlásánál lehet legjobban mellényúlni. Lényegében 15 ezer forint környékén kezdődnek azok a botok, amin érdemes elgondolkodni, az olcsóbb kategória durung, silány minőség, s szinte biztos, hogy valahol elrottyan majd, s általában nem a spiccnél. A Windcast 20 ezer pénz környékén kapható a boltokban, talán az egyik legkecsesebb, extra vékony blank-el készített picker, tökéletes választás volt, áldom az agyam, hogy mellette döntöttem. 

A halak igazi téli kapásokkal operáltak, néha épphogy észrevettem a mozgást a leheletfinom spiccen, gondolom, a karikás kollégák semmit sem láttak volna, ha kimerészkedtek volna a partra. Ördögöt a falra festeni: hamarosan meg is jelent egy helyi hobó, ötven grammos etetőkosarakkal, 2/0-ás horgokkal, kukoricával - én meg csak sunnyogtam a 12-es előke és a két szem csonti mögött. Valamit morgott a bajsza alatt (köszönt?), nagy hanggal lepakolt, bedobott és látványosan unatkozni kezdett. 

Jöttek a darabos kárászok szépen, persze mentek is vissza sorban, a szomszéd feje pedig egyre vörösebb lett. Összesen két órát horgásztam, de fantasztikusan jól éreztem magam. Végül összepakoltam, további jó szórakozást kívántam horgásztársamnak és elindultam haza.

Szeretem ezeket a nagyon korai horgászatokat, főleg az ilyen verőfényes napokon, valahogy bennük van egy élményekben gazdag év ígérete. Persze ilyen vizeken kénytelen az ember lenyelni a magassarkú cipő kopogását, a gyerekek visítását, s egyáltalán más emberek jelenlétét, de a horgászat mindenért kárpótol.