Rekviem egy patakért

Lakóhelyemtől nem messze folyik egy csodálatos kis patak. Kölyökkoromban gyakran jártam erre, de akkor nyoma sem volt benne életnek, még működött a komlói szénosztályzó, a kis patak fekete áradat volt az év minden napján. A helyi bányászatnak azonban befellegzett, s bár életeket tett tönkre a hirtelen változás, egy pozitív hatása mégis lett: a környező patakok megszabadultak a mocsok fojtogató markából. Hosszú évek kellettek hozzá, de a természetes kis víz helyrejött, elszaporodtak benne a domolykók, vízinövények, egy egészen egyedülálló ökoszisztéma jött létre. 

Igazi legyes víz...lehetne

A víz - az emberi mocskot és szemetet leszámítva - tiszta volt, ez kedvezett a halpopulációnak, a helyi domik brutálisan nagyra nőttek. Kezdő legyes koromban legszebb pecáimat ennek a pataknak köszönhetem. Soha nem akadt olyan horgászat, mikor ne fogtunk volna több fél kilósnál nagyobb halat. Óvtuk is a vizet, mint az életünket, ám a titok mégis kipattant valahogy: megjelentek a "kezezők", és szinte hihetetlen, de néhány hónap alatt lenullázták a halállományt. Sokáig azt hittem, a helyi etnikum a ludas a dologban (az be sem ugrott, hogy ezt közel tíz évig miért nem tették meg), majd egy ismerős beszámolója után lett világos, hogy szülővárosom, Komló jól képzett tolvajai tették ezt. Ez az embernek alig nevezhető féreg vigyorogva ecsetelte, milyen hamar és szervezetten pucolták ki a patakot, zsákokban vitték haza a nagy domikat; ha akkor van ott még valaki rajtam kívül tanúnak, azonnal feljelentem az illetőt. 

Közel öt évig szinte teljesen halott volt a patak. Nem adtam fel a reményt, minden évben újra és újra meglátogattam, mint egy lábadozó beteget, de az eredmény kiábrándító volt. Tavaly nyáron néhány arasznyi kis domolykót fogtam apró CDC szárazlegyekkel, úgy gondoltam, talán...

Ma gyönyörű szeptemberi idő volt, képtelen lettem volna otthon maradni, idén először vettem célba a patakocskát. Másfél órát horgásztam, igencsak felemás tapasztalatokkal. Talán két tucat kis domit fogtam, szárazléggyel és nimfával egyaránt, a legnagyobb alig volt húszdekás. Szomorú, de nagyobb halnak nyomát sem láttam, s egy ilyen vízen igazán ez a mennyiség sem nevezhető optimálisnak, de valami talán elkezdődött. 

Átlagdomolykó 2003-ból...

...és 2011-ből

Talán ismeritek azt az érzést, mikor minden egyes halat régi ismerősként üdvözölsz, s a magadénak érzel, minden birtoklási vágy nélkül. Ma pont ezt éreztem minden kiskoma megfogásakor, szinte integettem utánuk,  mikor elengedtem őket. S mikor a Nap kezdett lemenni, s motorra ültem, végre nem csak szomorúság és elkeseredés volt a szívemben, hanem némi bizakodás is. 

Aztán eszembe jutott: ha lesz alkalmuk megnőni ezeknek a kis halacskáknak, ugyanarra a sorsra jutnak majd, mint elődeik. Újra jönnek a tolvajok, leszűrik a vizet, csak a békalencsét hagyják mutatóba, s mi újabb éveket várunk majd a csodára. És ahogy a helyzet áll, ez így megy majd a világ végezetéig...