Clogflyfishing

Ismét Fachs Tomi következik, egy nyílt levéllel....kihez is? Sajnos mindannyitok számára ismerős lesz az illető, van belőlük elég a vízparton (de főleg a közösségi oldalakon). Aktuális téma, nem egyedi eset, és szomorú, de a műlegyesek között is megtaláljuk a Jánosokat. Ide azt kellene írnom, hogy a cikkben elhangzottak nem feltétlenül tükrözik a blog tulajdonosának véleményét - most nem írom, mert nagy hazugság lenne. 

A következő tanulmány a Horgászkalauz '83-as számában jelent meg Hová lettél kedves Siónk? címmel. Nemrég olvastam újra, s úgy gondoltam, megosztom veletek amolyan vitaindítóként. Hol tartottunk akkor és hol tartunk most? Valóban katasztrofális a vizek mai helyzete, vagy javuló tendenciát mutat? Néhai Bicskei Miklós bátyám, akit pedig értőnek fogadhattunk el ebben a témában, hiszen nemcsak cigányzenésznek volt kiváló, hanem horgásznak is közismert, egyszer félnapon át azt bizonygatta többedmagunknak, hogy "uraim, maguknak fogalmuk sincs arról, melyik a legjobb ízű hal? Nem a tavi - az iszapízű. Nem a dunai - az üres. A balatoni se az igazi. Az igazi az a hal, amit a Sióban fogunk". Itt aztán elhallgatott egy pillanatra az öreg és sokkal halkabban igy helyesbített: "fogtunk". Mert bizony már akkorra is múlt időbe került a Sió, mint jó horgászviz. Mostanra meg? - de arról majd alább. "Jön a büdös!" - amikor ez a vészjel, mint valamikor a vére...

Délután volt másfél órám, pont elég arra, hogy meglátogassam a helyi egyesület varázslatosan szép vizét. Séta, peca és fényképezgetés: sajnos sokadszorra is rá kellett jönnöm, hogy a helyi Halfarkas HE nyugdíjas kormoránjai tökéletes munkát végeznek minden évben, mederig kipucolják még a békalencsét is a vízből. Számukra a hal nem élőlény, a horgászat nem hobbi, de még csak nem is táplálékszerzés; nagy részük egészen egyszerűen eladja a szomszédoknak a zsákmányt ( "kilencszázé' pucolva" , ahogy az egyik ex-bányász summázta nyáron a telefonba üvöltve az épp aktuális vevőnek. Így lesz egy kivételesen jó csukás vízből iszapos lavór, hiszen érdekes módon ezek a "horgászok" nyáron még ferde szemmel tekintenek a pergető-legyező kollégákra (mondván: gereblyéznek), ősz végén azonban mindegyik piacos támolygóra és gumihalra költi összekuporgatott háromszázezres nyugdíját és kezdődik a hajtóvadászat. Tavasszal pedig jön a sírás, hogy nincs hal, mert a vezetőség ellopta...

...avagy hová tűnt a cserebogár? Kötöm, kötitek, kötjük a legyeket szakadatlan a véget nem érő téli szünetben, de azt hiszem, nem túlzás, ha azt állítom: soha nem tűnt még ilyen messzinek a téli uborkaszezonban a szép idő. Az ember agyának leghátsó részében még az is megfogalmazódik homályosan: lesz-e valaha olyan nyár, mint a régi, virágillatú, meleg nyarak, lesz-e tartósan emberi vízállás folyóinkon, várnak-e ránk olyan horgászatok, mint régen? S egyáltalán; miért sikerült minden szempontból a legelcseszettebb korba születnünk? Az intelligens emberi faj évszázadok óta keményen dolgozik azon, hogy tönkretegye azt a bolygót, ami otthont adott neki. Úgy néz ki, végre sikerült, hamarosan learathatja munkája gyümölcsét. Véletlenek talán az árvizek? Véletlenek a földrengések? Véletlenek az autoimmun betegségek? Nem, véletlenek nincsenek... Persze vannak kivételek, akik megpróbálják visszafordítani a visszafordíthatatlant. Szélmalomharcot vívnak a többi homo sapiens-el, akik a hátu...