Kelly Kettle

Kedves gyerekek, üljetek le a tűz mellé, ezúttal egy számomra igen kedves eszközről szeretnék mesélni nektek  Az 1890-es években egy fiatal ír farmer (és természetesen horgász), Patrik Kelly a fészer mélyén összeeszkábált magának egy univerzálisnak nevezhető melegítő-főző-fűtő eszközt. Abban az időben még viszonylag kevés helyen lehetett beszerezni kemping gázpalackot, a villanyrezsó sem volt gyakori, sőt, dúsított uránhoz is jóval nehezebb volt hozzájutni, mint most, így az erdőn-mezőn háló népek a bioenergiát (gyk: hagyományos tűz) részesítették előnyben. A fent említett bácsi pisztránghorgászat közben tökéletesítette a szerkezetet; teltek múltak az évtizedek, végül az alkalmatosság elnyerte jelenlegi formáját. Bizony, így született a Kelly Kettle nevű csodakancsó, mely eszköztárunk legújabb hasznosan haszontalan tagja lehet. 


A Kancsóval 3-4 évvel ezelőtt találkoztam először (nem emlékszem már, hol, valahol a Balkánon használta egy bogaras olasz pecás), akkor meg is kóstoltam a benne főtt teát és pár percig melegedhettem a fényénél. Elhatároztam, hogy nincs mese, ilyen nekem kell, végül elfelejtődött a dolog. Néhány héttel ezelőtt azonban egy skót ismerős képein újra felfedeztem őkelmét, és szinte abban a pillanatban nyomtam rá a Pay Now feliratú gombra...


A Kelly Kettle érdekes találmány, bár semmi korszakalkotó nincs benne. Képzelj el egyszerű tejeskannát, melyben tüzet rakhatsz, dupla falú, így vizet forralhatsz benne, felette megfőzhetsz bármit, alatta/benne megsütheted a vacsorád, s közben melegít is, ha éppen arra van szükséged. Mindehhez nem kell más, mint egy marék széna, egy kupac ágacska, vagy vékonyra hasogatott keményfa, meg egy gyújtó alkalmatosság; nem lehet probléma a legnagyobb szél vagy az eső sem, mivel a tűztér teljesen védett. Egész biztosan nagyszerű dolog akkor is, ha például túlélni kell (ugye ilyen viszonylag ritkán fordul elő, persze ha minden így folytatódik, akár még szükségünk is lehet rá). 



Tegnap (Lackóval és Atyafival) lehetőségünk volt kipróbálni a SCOUT készletet (ez a közepes, 1.2 liter felforralására képes, a BASE 1.6, a TREKKER 0.6 liter befogadására képes), mely tartalmazza a kancsót, a tűzteret, két bögrét, főzőkészletet (lábas, serpenyő, grillrács, fogó), hordzsákot, s egy hobo stove elnevezésű bővítőt, mellyel minden igényt kielégítő vízparti konyhává varázsolhatjuk a kicsikét. Mindez rozsdamentes acélból, észbontóan egyszerű és mégis nagyszerű kinézettel.


Villámgyors próba volt, mert közben menyhalazni is kellett, mindenesetre a tűzgyújtás gyerekjátéknak tűnt, a víz pillanatok alatt felforrt benne és az egész kancsó irdatlan hőt bocsátott ki magából, így elégedettek lehettünk magunkkal. A grillrácsra fektetett szalonnaszeletek ropogósra sültek, s az, hogy vacsoránkat végül jókora tábortűzön sütöttük meg, nem róható fel a KK hibájának, inkább csillapíthatatlan étvágyunknak. Mindenesetre Kelly kancsója levizsgázott, méghozzá kiváló eredménnyel, mi pedig nem fogtunk egy árva durbincsot sem...


Én pedig már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy a vízillatú nyári éjben kinn ülök a homok spiccen, paducok rángatják vadul a bedobott "cejgokat", közben Kancsóban főtt hársfateát iszok, s Kancsón sült kolbászt majszolok hozzá...

Share on Google Plus

About elmondom

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

8 megjegyzés :

  1. Ez valóban nagyon jó cucc, csak nekem kicsit nagynak tűnik, emiatt nem rendeltem még...de most megint meginogtam...

    Ami még nagyon jól néz ki, az a pluszban megvehető "hobo stove" kiegészítő. (Így a nagy kanna a táborban maradhat.)

    Jó sütés-főzést! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Azon egyáltalán nem lepődtem meg, hogy sütés-főzés terén kiválóra vizsgázott a kancsó, hiszen erre tervezték. Praktikus, sok funkciós, könnyen kezelhető, kiváló anyagból készült, így valószínűleg tartós is.
    Egy tulajdonságát azonban sehol nem említi a gyártó, pedig a vadonban igencsak hasznos lehet. A teszt során kiderült, remek vadriasztó is. Balu iszonyú zörgés kíséretében vonult át vele az erdőn, és ez tovább fokozódott, amikor előpakolta és elkezdte összeállítani. Aranysakáltól a zergéig nincs állat, ami a közeledben marad, ha ezzel indulsz túrázni. Talán még medve ellen is hatásos. :)

    VálaszTörlés
  3. "Aranysakáltól a zergéig nincs állat, ami a közeledben marad, ha ezzel indulsz túrázni." - na ennél a mondatnál leestem a székről, akkorát röhögtem :):):)

    VálaszTörlés
  4. Igen, Lackónak remek humora van, ráadásul tegnap rajtam köszörülte a nyelvét. Különben még igaz is, mikor elcsomagoltam a motyót, a holtakat is fellármáztam a nagy zörgéssel.
    Különben meg, Laci, ha a medvét nem is zavarja el, arra ott a medvesíp. :)

    VálaszTörlés
  5. Ezzel együtt, remélem, jövôre sokszor hallhatom ezt a lármát a folyóparton. Rögtön tudni fogom, érdemes kimászni a hálózsákból vagy kikötni a homokon, mert valami finomság készül.

    VálaszTörlés
  6. "Szentestézni" ilyen cuccal kéne, ilyen társaságban egy ködös homokpadon.
    Atyafi

    VálaszTörlés
  7. ...akár az új esztendőt a drávai homokon ezzel a kütyüvel megünnepelni! ;)

    VálaszTörlés
  8. turdy quality, years and years of service and except that sometimes its harder to find dry twigs then others I haven,t found a single issue I would wanna improve (except maybe a bit sturdier bag).
    The Scout for me is excactly the right size for 2 people. For single trips i will get me a Trekker model in Alu as well.
    Matt B.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.