A reklám helye

Blogot írni jó dolog, de még jobb, ha ezzel a tevékenységgel hasznosak (és nem csak szórakoztatóak) vagyunk a nagyérdemű számára. Éppen ezért új "szolgáltatást" vezettem be az oldalon, ezentúl bármilyen jellegű termékmegjelenítést találtok az adott bejegyzésben, a poszt végén hirdetés felirattal egy banner lesz az adott téma elérhetőségeivel kapcsolatban. Jó példa egyik előző bejegyzésem a Mura parti túráról, itt szálláshelyem webcímét és telefonszámát adom meg azon szerencsések számára, akik eljutnak erre a gyönyörű helyre. Nem csak nektek próbálok ezzel segíteni, az ehhez hasonló hangulatos helyeknek is jól jön a reklám; ez a legkevesebb, cserébe a forintban meg nem hálálható vendégszeretetért. Fontos, hogy ezek nem google reklámok, így közvetlen link sem mutat rájuk, azaz semmiféle anyagi támogatást nem kapok ezért. Nem árt tudni, hogy cégeket, nagyvállalatokat nem fogok reklámozni, azaz semmiképp nem kerül ki Salmo, Rapala, Simms, stb felirat, kizárólag magyar olyan kistermelők, vendéglátó egységek, s társaik szerepelnek majd a bannereken, melyekkel én is maradéktalanul elégedett voltam. 

Magyarul: ezentúl egyszerű dolgotok lesz, elég bekukkantani ide, a bejegyzés végén meglesni a bannert, és indulhattok is egy kiadós túrára, egy finom halvacsorára, vagy egy baráti borozásra...


Megjegyzések