Gyógykezelés

Patya annak idején az első X-faktorban is megjelent, próbára téve nem létező tehetségét, de fél perc alatt lejáratta magát a közönség előtt. Először nyílt színi tapsot kapott, de végül mégis rájött a zsűri, hogy nem paródiáról van szó, hanem komoly énekesi ambíciókat dédelgető egyénről, aki a világ legfülbemászóbb nótáját úgy adta elő, hogy egyetlen igaz hang nem hagyta el a torkát. Patya persze vérig sértődött a kritika hallatán, majd egy "elmentek a picsába" felkiáltás után elhagyta a pódiumot, s úgy vágta be a tévétársaság épületének ajtaját, hogy az üveg kerettel együtt esett ki a helyéről.


Mert temperamentumos ürge volt őkelme, s mivel horgászni is pont annyira tudott, mint énekelni, általában az első órában meggyűlt a baja mindennel: szidta a botot, orsót, zsinórt, csomókat, csalit, horgot, s az Úristent is; de végül lehiggadt és ha átesett a krízisen, a világ legjámborabb horgásza vált belőle. A megfogott halat éppoly gyengéden engedte vissza a vízbe, ahogy az anya fekteti bölcsőbe gyermekét, élő csalit soha nem használt, s könnyes szemmel emelte ki a vízbe fulladt sárgarigó fiókát az egyik nyári vihar után. Sokszor bosszantottam azzal, hogy skizofrén jegyeket hordoz viselkedésében, majd fura, hirtelen hangulatváltozásai miatt elneveztem Hulk-nak, amit átvett a környék minden horgásza. Patya ezt egy gyors nyaklevessel honorálta, majd el is feledkezett a dologról - bár szerintem élvezte a becenév nyújtotta előnyöket. 
Mindenesetre elképesztő volt látni, ahogy egyetlen mozdulattal esztelen dühében kettéroppant egy emberes száknyelet, majd néhány perc múlva gügyögve becézgeti a horgára tévedt kis aranykárászt, ami szinte elveszik péklapát méretű markában. Mégis, jó barát volt, haragjának soha nem szenvedte más a kárát, s ilyen jellegű akciói után néhány nappal már ő is harsogva nevetett a kerge viselkedésen. 
Sajnos szangvinikus temperamentumának és robusztus testalkatának köszönhetően az egészsége hamar megromlott, egyre többet nyaralt a megyei kórházban, rendszeresen kezelésekre járt; s bár úgy gondolta, hogy a horgászat jót tesz neki, nyilvánvaló volt: csak ront az állapotán minden dühmámorban eltöltött pillanat. 
Egy ideig bírta, az orvos tanácsára - aki szintén nálunk horgászott, és látta már Patyát tombolni - nem járt horgászni, helyette szanatóriumokat és sóbarlangokat látogatott, s nagyokat sétált a környéken. Ajánlottam neki, hogy gyűjtsön bélyeget - az állítólag megnyugtat -, de lehülyézett és hallani sem akart többet a dologról. Sejtelmem sem volt, hogy szinte fájdalmasan hiányzik neki a víz, a hal, a horgászat, míg egy nap fel nem hívott, s szinte könyörögve kért arra, hogy vigyem magammal pecázni. Nem hoz botot - mondta -, csak néz, neki az is elég. Hogy is gondolhattam volna, hogy olyan lesz ez számára, mint a letiltott láncdohányosnak a közelben füstölgő cigaretta?

Persze azonnal elkérte az egyik botom, fél perc múlva meg már azon a "retek csomón" mérgelődött. De az arca szinte ragyogott a boldogságtól, s mikor az első amurt visszaengedte a vízbe, a kezembe nyomta a felszerelést, halk köszönöm-öt suttogott és lefeküdt a fűbe aludni. S barátom, aki az utóbbi néhány hónapban folyton álmatlanságról panaszkodott, úgy húzta a lóbőrt mellettem, hogy a környék kutyái tébolyultan vonyítottak félelmükben...
- Egyik ismerősöm - mesélte aznap este - súlyos cukorbeteg volt. Idős bácsika, az orvosok sem jósoltak túl sok jót neki. Persze szigorú diétán volt a kórházban. A fia (jó barátom) egyik nap szinte sírva hívott fel: a papa lakodalmas kalácsot szeretne enni! Mit tegyen? Akkor nem tudtam semmi okosat mondani neki. 
Egy darabig hallgatott, majd a szemembe nézett. 
- Ma azt mondanám, hogy vigyen neki kalácsot, egyen az öreg, amennyi belé fér. Mert lehet élni úgy is, hogy nem érdemes, és meghalni is lehet könnyű szívvel, boldogan. 
Ez csak egy hobbi, nem éri meg kockáztatni, Patya. - szorult össze a szívem, mert barátom hangja olyan üresen kongott, mint egy kidobott, ócska hordó. 
- Persze, hogy az. - mosolyodott el. - De ne vágj ilyen ijedt képet, majd változtatok a dolgon. Lehet horgászni nyugodtan is, kevesebbet is. Ha elvisz egy szívroham, ne a parton vigyen el. Nem szeretnék rossz emlék lenni senki számára...

S míg a közeli-távoli ismerősök egymás után tértek meg az Úr kebelére, Patya maradt. Volt ugyan egy komoly műtétje, majd a munkahelyéről is szépen elbúcsúztatták, nyugdíjba vonult, nem maradt más dolga, mint a halakat riogatni ütött-kopott pecáival. Minden reggel megjelent a parton - ha volt időm, csatlakoztam hozzá, - s ahogy a munka okozta stressz megszűnt, barátom tempója a parton is egyre lassabbá vált; nem kapkodott, nem őrjöngött, ám vajszívű ember maradt - élete végéig. 
Nem betegség vitte el, autóbalesetben halt meg (micsoda fintora a Sorsnak!), hónapokkal ezelőtt. S ahogy lenni szokott, előtte néhány nappal beszélgettem is vele: a rokkantnyugdíjasok nevetséges juttatását kapta, ő mégis kitűnő egészségnek örvendett.
- Szép életem van. - mosolygott elégedetten, miközben megigazította a kapásjelzőt a boton. - Mindenem megvan, ami kell; nézz csak körül, Bazsi! - s körbehordozta tekintetét a birodalmán. 
A temetésén - ahol a gyászinduló gyomorforgató nyekergését és a túljátszott gyász álarcát szinte észre sem vettem - ismét erre gondoltam, s a szemrehányó tekintetek láttán döbbentem rá, hogy bizony, mosolygok...

Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

2 megjegyzés :

Üzemeltető: Blogger.