A Ribniken

Domy barátom ezúttal a Ribnik folyónál járt, beszámolóját fogadjátok szeretettel!

Édesapámnak már régen beígértem, hogy elviszem magammal egy kis kirándulásra. Évekkel ezelőtt volt velem utoljára horgászni, ezért több alkalommal megkérdezte, mikor jön el végre az ideje a beígért túrának. Mivel volt pár szabadnapom, gondoltam itt az ideje, hogy eleget tegyek ígéretemnek. Vasárnap dél tájban indultunk, terveim szerint  Boszniába, Martin Brod kis hegyifaluja felé, ahol már évek óta nem jártam. 
Tudtommal elég sok változás történt azóta. Két éve gazdátlan lett a vízterület és megindult a szabadrablás, így kiürült a víz, aztán az új vízkezelő társaság újratelepítette és új szabályokat hozott a halak védelme érdekében. 
Lássuk.



Kora délután indultunk, számítva arra, hogy így kényelmesen és még időben odaérünk. Amint megérkeztünk azonnal láttam, hogy nem minden a régi. Az egykori halőrnek felállított féltető helyén egy nagyméretű faház áll és a felirat rajta arról tanúskodik, hogy ez bizony nemzeti park lett. Találkoztam néhány parkőrrel, de ahogy nézem, ezek itt csak lustálkodnak, mivel kevesen ismerik ezt a csodálatos vidéket, (ami itt-ott olyan, mint Plitvice), ezért a turizmus még nincs kialakulóban. Anno minden reggel úgy indítottam a napot, hogy körbefutottam a környéket, és ért engem is meglepetés. 


A környék gyönyörű. A víz csodaszép most is, a híd alatt és felett is szenzációs a látvány. 
Sajnos házigazdánk, annak ellenére, hogy telefonáltam neki induláskor, sehol nincs, sőt a ház is teljesen üres. Érkezésünkor három horgász vallatta a vizet, de ahogy néztem őket vagy fél órát, teljesen sikertelenül, sőt egyetlen darab halat sem láttam a vízben, még ivadék méretben sem, pedíg körbejártam mindent. Egyszóval nem volt túl kecsegtető, pláne ha az ember tudja, hogy néhány éve milyen volt ez a víz. Gyors eszmecsere édesapámmal és már indultunk is tovább. 
Innen 80 km a Ribnik és a Plíva folyó, ahol szintén vártak minket, csak másnapra; de sebaj. Szállásunk biztosan lesz majd. Mivel elég késő volt már, tartottam attól, hogy bezár az étterem mire átérünk a Ribnikre ezért felhúztam a nagyobbik cipőmet és sovány vaddisznó vágtában átszáguldottam át ezt a távot. Csodálkoztam is, mert folyamatosan beszéltem édesapámhoz, de ő nem szólt egy szót sem, mire vagy fél óra múlva vettem észre, hogy csak kapaszkodik jobb oldalon és szerintem elmondott néhány imát magában, mivel a hegyre fel és le vezető út, komoly kanyarokkal tarkított útvonala, számára felért azzal, beült volna mellém a Mecsekrally egyik gyorsasági szakaszára. Fél 10-re értünk a kis faluba, ahol Djuro házigazda barátunk úgy fogadott, mintha tegnap búcsúztunk volna el egymástól, pedíg már közel két éve nem láttuk egymást. Édesanyja még mindíg a konyhán van. Gyorsan bemutatom aput a szüleinek és már süti is a frissen tisztított pisztrángot a finom vacsorához


Amíg elkészül a vacsora bepakolunk a szobánkba, gyors tusolás, ruhacsere és jöhet a mennyei vacsora, kint a folyóparton a szabad ég alatt. Aput alíg tudtam rávenni, hogy a folyóparton vacsorázzunk. Ő fázik és megy a meccs az étterem tévéjében, de nagy nehezen győztek az érveim. Nem azért jöttünk,hogy egy ilyen hosszú tél után bent töltsük az időnket, pláne nem egy ilyen szép helyen. Én már rég erre vágytam. Ezek a folyóparti étkezések teszik teljessé az itt eltöltött napjainkat. A hal nagyon jól esett, egy pohár helyi csapolt sörrel maga volt a csoda, de irány az ágy, holnap korán kelünk. 

A reggeli ébredés utáni tájkép mindenért kárpótolt. Amíg elfogyasztottunk vízparti reggelinket, ez a csodaszép látvány feledtette velünk az utazás fáradalmait. 


De induljunk horgászni! Gyorsan elmentünk napijegyet venni a víz kezelőjéhez, látom amióta a házigazda a saját kezébe vette az irányítást sok minden változott. Komoly kis faházakat épített a vízre, amit egyszer ha többen jönnénk, érdemes lenne kipróbálni, de így most Djuronál 10 euro a szállás, itt pedíg a ház bérlete biztosan több ennél. 




Bemegyek jegyet váltani, köszönök és jééé, visszaköszön a pult mögül! Nem tudom mi lelte, mert egy valódi tahó az ürge, hogy 7-8 éve amióta ide járok, még nem sikerült neki köszönnie. Nem csak nekem, másnak sem. Lehet, hogy szólt neki a tulaj, hogy modorálja magát... 
Mondjuk ez volt az összes kommunikáció köztünk és kifelé menet, hiába búcsúztam el, azt már nem viszonozta. Nem baj, már megszoktam tőle. Irány a víz. Hoppá! De még előtte meglátogatom Blazso barátom a helyi kis "remetét" az ő 2x2 es faházában a vízparton, aki abból él, hogy műlegyeket készít az idelátogató túristáknak. 



0,75 euro a szárazlégy és 1 euro a nimfa. Ezek a jelenlegi árak. Ahogy belépek már mosolyog. Legutóbb, ahogy visszaemlékszem 2008-ban bolondítottam meg azzal, hogy letettem az asztalára egy sárga hasú tegzeslárvát, hogy ilyet csináljon nekem, mert nincs nálam sárga légykötőanyag. Pontosan tudom, hogy akkor volt, mert abban az évben csapták rá a jogsimra a pánélszekrény ajtaját egy évre, és a régi fényképeket visszanézve nem én vezettem... :)





Átnéztem a készleteit, és kiegészítettem a sajátomat néhány 18 as cdc-vel, amit már régóta terveztem. Édesapám közben szorgosan archiválja a történteket nagy örömömre, mert így nem marad semmi dokumentálatlanul. 


Otthagytam neki, a régen készített sárga lárvát, hogy klónozza még két példányban. Mosolygott rajta nagyon és mondta, hogy emlékszik rá, hogy szép halat fogtam vele. Jó a memóriája, gondoltam, aztán irány a víz. Első utam felvezetett a felső szakaszra, egy pisztrángtelep kifolyójához, ahol édesapám is tudom, hogy feltalálja magát, mivel rengeteg a látnivaló. Összeállítottam a vízparton a felszerelést és gyerünk. Gampel mester remekművét használom, ami egy komoly blank-ra épített 10 lábas 4# osztályú remek nimfás bot. Sajnos a másik kedvenc botom spicce elpattant néhány éve a Drinán, pakolás közben és az előző gazdája, Patikus még mindig nem kerítette elő a garijegyét, úgyhogy ezt most nélkülöznöm kell. A kifolyó felett láttam a zöld moszat között megbújó szép péreket oldalogni, hát gyerünk. 
Szép óvatosan megközelítem őket a víz felől, mint egy szürkegém, de nem díjazzák a szárazlegyeket. Vagy egy órát próbálgatom felváltva sodratni a legyeket előírásszerűen de semmi reakció. 10-es előke, a légy mögött sodratva rezzenéstelenül, de rá sem bagóznak. Néhány szép pisztrángot kiveszek, amik a pérek között megbújva sorakoztak, de semmi jelentős. Mondjuk van köztük néhány szebb is, de elő sem veszem a fényképezőt. Nem erre vágytam. Végül már nimfázgatok rájuk, de ott is a legkisebbekre van csak jelentkező. A Lengyel San folyóra régen kötött 20-as mikronimfáimmal aratok osztatlan közös sikert, de ez sem teljes, mert 5 akasztásból egy sem kerül horogra. Látszik, hogy csak egyhelyben vegetálnak. Na majd alkonyatkor esztek, gondolom és továbbállok. 
Feljebb van egy 6-8 méter hosszú gödör, amiben halat sejtek. Amíg odaérek fogok pár apróbb pisztrángot, de egyik sem hoz lázba, míg a gödör szélére érve látom, hogy egy szebb példány áll a pool közepén, szinte a fenékre tapadva, néhány szebb pér társaságában. Nyilván talácskoznak. Eszembejutnak Bali szavai, amikor először a Neretva Folyón próbáltunk megfogni, egy három fős csapatban álló nagyobb Mekouszna Pasztrmka (ez a helyi puhaszájú pisztángot hívják így, és csak ebben az egy folyóban él a Földön). "Szigorúan csak alulról 45 fokban, a szája elé sodratva". És már be is álttam a legmegfelelőbb pozícióba. Vagy 30 percet próbálkoztam mindenféle nimfával, de sikertelenül. Nem csak az ízlését kell eltalálni a halnak, de azt is hol van a vízben, mert ha nem a szája előtt sodratom el a nimfát, akkor azt fel nem veszi ebben az időszakban. A víz fénytöréséből és a vízmélységből adódóan eltalálni, hol a hal: elég komoly feladat, és nagyon nagy gyakorlatot igényel, pláne a nimfa vezetése. Nem részletezem. 
Vagy fél óra elteltével szépen mellésodrattam egy apró barnás súlyozott minfát, ami végre megtetszett neki és megindult a huzavona. Vagy háromszor berontott a bokor alá és egyszer fel is tekerte magát, de szerencsére kijött minden alkalommal onnan. Egyszer még a gödörbe is beálltam, ahol derékíg ért a víz, hogy ki tudjam húzni a bokor alól. Majdnem befolyt a nadrágomba a víz, ami persze a meleg miatt megint le van tűrve. Közben édesapám kamerázott, de nem túl sikeresen, mert a szeme már nem a régi és a kijelzőre még a nap is sütött ezért a fele felvételen nem is vagyok rajta, de sikerült néhány képpel megörökítenem a szép sebes pisztrángot, majd visszavittem a gödörhöz és ugyanott elengedtem ahol fogtam.



Miután fülig ért a szám az örömtől és jól el is fáradtam kiültem a telep kifolyójához egy faház takarásában és egy kicsit szemlélgettem a tájat. Csodaszép itt minden. 


Rég jártam itt, pedig mindig tetszett és messze sincs tőlünk. Mintha Pestre mennék, csak nem autópályán. Ezen mélázgattam és közben eldöntöttem, menjünk ebédelni, mert már fél kettő. Elvégre pihenni jöttünk, nem rohanni mindenfelé. Közben édesapám bejárta a környéket és csak mesél, csak mondja, miket látott. Örülök, hogy örül. Sajnos ritkán mozdul ki otthonról. Visszaérünk a szállásra és én újra pisztrángot rendelek. Itt tudom, hogy jól főznek és finom a hal. Nálunk ilyet nem ehetek, esetleg Szentendrén, Csörgő Pisti barátom Pisztráng Sziget éttermében, de az nekünk messze van, és ha arra járok mindig sietek, így esélytelen.


Kicsit elfáradtam. Mivel nem sietünk sehová, gyorsan letusolok és ledőlök egy picit a folyóparton, és azonnal el is nyom az álom ahogy csobog a víz és minden olyan nyugodt... 


Ötkor ébredtem fel, Apu már fent volt, de ahogy nézem ő is elaludt, csak ő a szobát választotta. Gyorsan beöltöztem és irány vissza a délelőtti pálya. Sajnos ezt lekéstem. Már ketten pecáznak ezen a szakaszon. Mivel a nyári vízállás és a sok felnőtt moszat miatt kevés a meghorgászható vízfelület, ennek nem nagyon örülök. Másfél órát próbálkozom, több-kevesebb sikerrel és irány vissza a szálláshelyünkre. Ott a híd felett láttam néhány szebb halat délelőtt. Amint visszaértem átértékeltem a helyzetet, mert két szlovén fiú éppen arra vallatta a vizet, ketten pedíg a híd alatti részt taposták éppen. Megvártam, míg leljebb érnek, majd én is utánuk indultam. Mivel alkonyodik és indul a rajzás a folyón most nagy esélyel pályázhatok pérekre a 18-as cdc-immel. Hát lássuk. 
Még hátraszóltam apunak,hogy vegyen fel 10 percet videóra,  hadd nézzem vissza otthon milyen volt a víz. Alig pár perce próbálkoztam, amikor egy szebb szedésre lettem figyelmes. Oda sodrattam a pici legyet jó párszor mire felvette és rögtön szembesültem vele, nem kicsi pért akasztottam. Jól megdolgoztatott, mivel szépen húzott. Mivel amikor kivettem a vízből kiugrott a kezemből, ezért nem tudtam lefotózni, de meg lett örökítve az akasztástól a kivételig 7 percben minden mozzanat. Érdemes visszanézni.


Utána még visszaálltam és sötétedésig számtalan szép halat sikerült kivennem, de már nem bajlódtam sokat a fotózással, pláne mert már alkonyodott, így befejeztem a pecát és indultunk a folyópartra vacsorázni... 


Másnap reggel korán keltünk. Gondoltam induljunk el időben haza, mert még meg szerettem volna mutatni édesapámnak két nagyobb látványosságot mielőtt hazamegyünk, így gyorsan megreggeliztünk, érzékeny búcsút vettünk egymástól és indulás előtt még átmentem Blazsohoz megnézni mit kreált nekem mára. Sajnos még neki sem állt, mert azt gondolta még aznapra ottmaradok náluk és élvezem a vendégszeretetüket. Gyorsan egyeztettem vele, és elmagyaráztam neki mi az amit egy cdc légyel jól csinált évekkel ezelőtt és mi az amit most nem. A most vásárolt legyei pillanatok alatt elsűlyedtek és szétjött a fejrészük, nem beszélve arról, hogy a felhasznált cdc toll zöme kijött a légyből. Hát ez így nem túl jó. Megmutattam neki a régieket is. Megértette. Remélem legközelebb már újra a régiek díszelegnek a polcain. Búcsút vettünk egymástól és indulás: következő megálló a Pliva tó, de addíg csodaszép tájakon haladunk át. 



Azt hiszem két vagy három éve itt rendezték meg az Európa bajnokság tavi fordulóját. Pont az EB előtt egy nappal jártam itt és találkoztam több csapattal. A francia csapat mivel épp mellettük álltam meg autóval és kiszállva látták, hogy én is "szakmabeli" vagyok, így szóba elegyedtünk egymással. Érdekes, hogy itt beszéltek angolul, de ha Franciaországban jár az ember, ott semmi pénzért meg nem szólalna ezen a nyelven! Komoly Snowbee ruhájukat néztem, de pusztán azért, mert nem értettem, hogy egy csónakos tavi horgászathoz minek beöltözni ennyire, amikor elég lenne egy szimpla rövidnadrág is. Így legalább tuti benne van a kockázat, hogy ha beleesik a vízbe, nagy esélye van, hogy ott is marad. Mutogatták, hogy ez felfújódik, hogy ha ilyen helyzet adódna, de ez engem nem nyugtatna meg, mert ilyen vastag teljes ruházatban úszni mégsem egy jó elfoglaltság a 10 méternél is mélyebb tóban. Megcsodálták a halas képeim, aztán búcsút vettünk egymástól. 
Most is csodaszép a víz. Sétáltunk egyet és indultunk tovább. A következő megálló Jajce városa, ahol a mi királyunk, Mátyás épített csodaszép várat. 


Itt a városban a Pliva és a Vrbas folyó folyik össze. 




Nagyon szép a város és a történelmi belváros várfalai között autózom. Szerintem ezen a bástyabejáraton a régi időkben harci díszbe öltözött lovak jártak fel s alá, ahol most pillanatnyilag én "vágtatok" át autóval. 


Sajnálom, hogy így beépült a vár környéke, de a szépsége így is megvan. Távolabbról a vár köré épített várfal olyan, mintha a kínai Nagy Fal húzódna keresztül a város házai között.


Miután megnéztük a belváros látványosságait indultunk tovább. A Vrbas folyó partján vezet az út, hatalmas sziklapárkányokkal és monumentális kőfalakkal egészen Banja Luka csodálatos városáíg, ahonnan az újonnan épített autópálya már egészen a Horvát határátkelőíg vezet... 


Megjegyzések